HATVANI DÁNIEL



Tehéncsöcs

EROTIKUS REGÉNY


Kipattant a melltartó elüls? csatja, s mintha bels? rugók szabadultak volna fel a nagy nyomás alól, a finom, diszkrét mintázatú fehérnem? két kosara merész lendülettel kétfelé röppent. Egy darabig még a n?iesen lágy vonalú, ám meglehet?sen izmos fels?karok a mellkashoz szorították, a prés azonban néhány másodperc alatt észrevétlenül meglazult, s a melltartó alig elképzelhet? könnyedséggel hullott alá a mozaikpadló élénk tarkaságát elfed? m?anyag rácsra. A lány a tükör el?tt állt, s máris vidáman szemlélték önmaguk mását a természet s az el?dök génjei által tökéletesre formált, a megereszkedésnek még az árnyékát sem sejtet? mellek, ezek az izgatott férfitenyerek fészkébe kívánkozó huncut kis madárkák, a jókora holdudvar sejtelméb?l el?bukkanó, friss cipóhéjra emlékeztet? pirosbarna bimbókkal. Ez utóbbiak a nyugalmi állapot átmeneti Csipkerózsika-álmából ekkor még nem ébredeztek, Andrea tenyerei azonban – nem tudván s nem is akarván ellenállni a késztetésnek – már elindultak, hogy véget vessenek a szunnya-dásnak, lepkekönny? mozdulattal érintették meg a csúcsokat, melyek hirte-len r?tbarna lázban türemkedtek el?, s duzzadtak meg eredeti méretüknek majdnem a háromszorosára. A lány testét mintha egészen kicsi áramütés érte volna, még csak meg sem vonaglott, amit érzett, inkább borzongásnak lehetne nevezni, ez azonban nem kellemetlennek, inkább bizserget?nek t?nt. Mintha szikrákat vetettek volna az idegvégz?dések, melyek ugyan a lélek belsejében felkavargó homályt át nem világíthatják, csupán a felszíni gomolygásokat érinthetik villamos t?hegyek módjára.
Cserepesedni készül? ajkait Andrea kissé összecsücsörítette, mintha csókolózásra készül?dne, ám tudván, azt, hogy egyedül van az egész ház-ban – ebben a tágas, vidéki zöldövezeti, sokféle komforttal felszerelt kert-városi lakásban, Tilda nagynénje otthonában –, szembe kellett néznie a rideg ténnyel, hogy smárolni itt most csak a leveg?t lehet, legfeljebb még a tükör közönyösen hideg lapját. E gondolatba most már lábujjától a feje búbjáig beleborzongott, s miután a tükörb?l kikereked?, világosbarna sze-mekkel visszanézett önmagára, és száját cicamód körbenyalta, alig tudott ellenállni a lélek belsejéb?l el?tör? csüggeteg hangulatnak, melynek belse-jében kemény magként ott fészkelt a hiány, a nehezen körbejárható, ámde a test bels? útjait mégiscsak hatalmába kerít? démon.
Andrea a maga tizenhat és fél esztendejéhez képest éppúgy nem volt bu-ta, mint ahogy már sz?z sem, épp ezért nem is áltatta magát, tudván tudta, s teljesen egyértelm? volt számára, hogy amit érez az a nedvek, a hormonok, az érzékek, a sejtek hiánya, mely befészkeli magát a zsigerekbe, f?képpen pedig öle tüzel? húsába. A bels? homály buja, puha és párás mélységeibe. Ráadásul az a típus, aki képes önmagán megfigyeléseket végezni, s vágya-kozása ezáltal csöppet sem redukálódik, de már-már kibírhatatlanná foko-zódik. Lélegzetét néhány pillanatra visszafogta, sima, lapos hasa tündökle-tes homorulattá vált, táncoló ujjai megálltak a csíp?kön, kedvet érzett ah-hoz, hogy hüvelykjével – mindkett?vel – bemélyedjen húsába, mindaddig, amíg a tompa fájdalom éles, holdsarló alakot nem kezdett ölteni. De ezzel csak azt érte el, hogy az önkínzás hirtelen abbahagyásával a vágyakozás szinte lüktetni kezdett az ölében.
Igen, az ölében, melyet még elfedett – már úgy, amennyire – a hálósze-r?en mintás fekete kis bugyi, melynek likacsain át-áttünedezett a vörösbe átjátszó melegbarna sz?rzet. Pillanatnyilag mást nem tehetvén, abban lelte örömét, hogy akárcsak egy intim jelenet beállítására készül?d? filmrendez?, apróra megtervezett minden mozdulatot, a siker érdekében még azt is képes volt elképzelni, hogy sztriptíztáncosn?, akit a néz?téri homályból guvadt férfiszemek százai figyelnek, a fellobbanó férfifantázia vörös ködöket gyújt maga körül, az asztalok alatt lucskos n?i hüvelybemeneteket tapogatnak az ujjak, a másik tenyér helyi izmai felkészülnek a maszturbáló mozdulatokra, vérömleny tolul a herezacskók és hímvessz?k irányába, vénák ajzott húrjai feszítik lövésre készen az íjakat… Tudta, hogy a kísértés most már végképp a hatalmába kerítette, de mivel arról is volt tapasztalata, éppen elegend?, hogy ez a kísértés nem a poklok kárhozatát, sokkal inkább a gyönyör édességét ígéri, ezért nem tiltakozott ellene, inkább szépen, fokozatosan, türelmesen átengedte magát. Képes volt már arra is, hogy körberajzolja tudatával a személyhez nem köt?d? vágyakozást, mely nem jelent többet, de nem is kevesebbet, mint például azt, hogy ha most a semmib?l el?varázsolódna egy szép, meredt fütyi – szinte mindegy, hogy kié –, bizony igyekezne miel?bb megmarkolni, lehet?leg két kézzel, kiszáradó ajkaival körbecsókolgatná a hegyét, majd pedig combjai közé illesztené, hogy behatoljon a vérrel tel? szirmok közötti rózsaszín?, nedves kis nyílásba.
A lány testében úgyszólván elhatalmasodott a leghétköznapibb férfihi-ány, szája résnyire nyílt, fogai között szinte ki-be járt a forró leveg?, hü-velykujjai újból a mellbimbókat körözték meg, s ezután jól megtervezett mozdulattal az ujjbegyek mindkétfel?l besiklottak a bugyi korca alá, s el-kezdték a bájos alsónem?t lefelé pöndörgetni. Amikor a combok tövéig leért, egy pillanatra megállt, de csak azért, hogy alaposan szemügyre vegye göndör sz?rzetét, a fürd?szoba eltompuló világosságában a vágyak útke-resztez?désének els?bbségadás-háromszögét. S tudta azt is, hogy a hátul k**omborodó popsija közötti hosszanti vágás er?teljes vonalában, ha kicsit is lehajol, kifeketéllik az elsötétül? b?r – északi típusú, hirtelensz?ke n?knél a seggvágásnak ez a bels? árnyalata a sültmalac-piros színt veszi fel –, Andreát ez az intimtáji b?rszínváltás egy pillanatig oly intenzíven foglal-koztatta, hogy csaknem kedvet érzett saját feneke tanulmányozásához, már-már oldalra düllesztette popsiját, nyakát kezdte tekergetni, ám rá kel-lett jönnie, hogy csak egy újabb tükör igénybevételével érhetne célt, s az élmény, amiben részesülne, végül is nem éri meg a fáradságot. Ezért hát bugyiját tovább pöndörgette lefelé, ujjai szinte külön-külön élvezték – nem csekély elismeréssel – a combok szépséges ívét, a küls? vonalakat megha-tározó, bársonyosan elmunkált izomkötegeket, a bels? felületek egymáshoz is tapadni kész érzékiségét. Miközben mindjobban nekihajolt, túljutott a térd és a térdhajlat csomópontján, az összepödört bugyi a vádli karcsú, de a kívánatos megformálással nem sz?kölköd? kitüremkedésén siklott lefelé, s innen Andrea már hagyta hullni le a lába fejére, hogy el?bb ballal, aztán a jobbal lépjen ki bel?le, hogy végül az utóbbival pár méterre arrébb focizza a már úgyis a mosógépbe kívánkozó alsónem?t.
Teljes meztelenségének látványa, s az, hogy er?szakkal szorította össze a combjait, csak tovább fokozta ölében a vágy lüktetését. A lány tudta, hogy pompás teste van – kocsányon lógó férfitekintetek százai a strandon kell?képp meggy?zték err?l –, s arcának harmóniája, a gesztusok kifejez? játéka ugyancsak vonzza a szemrevételez? rajtafeledkezést. Lebontott, vál-lára omló, gesztenyebarna hajának kevésbé volt meg a szeméremsz?rzethez hasonló vörös csillámlása, voltaképp csak a kontrasztosan beszüremked? csúcsfények emelték ki ezt az árnyalatot, ám akárhányszor ez is a csábítás eszközévé tudott válni. Ahogy nézegette magát, pillanatra eltöprengett, hogy vajon bezárta-e az ajtót, s nyomban ezután határozottan emlékezett, hogy igen; ám e gondolattól csak félig-meddig nyugodott meg. Ha netán most rájön, hogy elmulasztotta a kulcsot ráfordítani a bejárati ajtóra, egyáltalán nem biztos, hogy utólag megteszi, most mindenfajta izgalom után kívánkozott; eljátszadozott a gondolattal, hogy mer? véletlenségb?l rátör egy férfi, akkor ? sikít egy kicsit, de nem túl hangosan, inkább csak a forma kedvéért, maga elé kap egy plédet, egy fürd?leped?t, bármit, ami kéznél van, hátrál valamelyik sarokba, s amikor a férfi bekerítette, amikor már nincs egérútnyerésre sem lehet?sége, szépen maga elé ejti a leplet, s megadja magát a sorsnak. Nedvez? ölének tüze fokozatosan terjedt szét egész testére, egyszerre libab?rözik és párállik szinte mindenütt, még a fogai is összekoccannak, ám a fantázia sodortatásából már nem volt ereje kivonni magát. Immár nem egy, hanem két meredt férfiszerszám közelít hozzá, egyik a szájához, a másik az öléhez, az üde, épp csak kinyílott vagi-navirághoz, s nehéz eldönteni, hogy melyiket vegye el?bb kezelésbe. Ab-ban maradt, hogy mindkett?t egyszerre kellene birtokba venni, s mindket-t?b?l egyszerre kellene felfakasztani a b?séges életnedvet, már-már oly-képpen, hogy belsejében találkozzék az egymás felé irányított kett?s sugár.
Szinte hallotta a vére dübörgését, kevés híján a csiklójához nyúlt, ám er?t vett magán, s inkább a kád alját dugaszolta el, majd megnyitotta el?bb a meleg vizes, utána a hideg vizes csapot, az egyenletes, langyos csobogás kissé elandalította, a követel?dz?, a semmi falát dönget? vágyat átmeneti-leg háttérbe szorította. Amint megcsapta a fürd?víz párája, jóformán elju-tott a sors kapitális kérdésfeltevéséhez: Honnan jövök, merre tartok, mivégre vagyok a világon? Másfél éve az apja, egy éve az anyja halt meg, árva lány tehát, ám e tényt már régóta nem tragédiaként fogja fel, s?t külö-nösebb drámát sem lát benne, néhány hónap óta már világos tudattal érzé-keli, felismerésként látja, hogy hamarább a lábára kell állni, mint annak, akit a szül?i meleg és puha fészek indít útnak. Ez az érzés jóles? magabiz-tossággal tölti el, ha másból nem, olvasmányaiból, tanulmányaiból már tudja, hogy a többieknél hamarább érik feln?tté, s nemcsak szexuálisan.
Több a felel?ssége önmaga iránt, azért, hogy a sorsát a lehet? legjobb irányban rajzolja meg, de ehhez több cselekvési szabadságra is van szük-sége. Gorombábban fogalmazva: az önmagával végzett kísérlet „élesben” megy, nem puszta játszadozás csupán, s kisebb a lehet?ség a menetközbeni korrigálásra, mint azok esetében, akiknél rendelkezésre áll a szül?i irány-mutatás korlátja. Ám épp a korlát hiánya adja az olykor szédít?en vonzó kísértést, hogy a szakadék peremér?l tekintsen az emberlét kavargó mély-ségeibe. S Andrea élni akar ezzel a lehet?séggel, végül is csak a saját b?rét viszi a vásárra. Igaz, hogy most Tildával nagyon jól megvan, ám közeleg az id? – akár már két év múlva, az érettségi után, ha akkor nem, az egyetem vagy a f?iskola elvégzését követ?en –, amikor egyedül is boldogulnia kell tudni.
Idejében fölmérte hát az esélyeit, s csupán ösztönösen érezte – bár az utóbbi id?ben ennél már határozottabb formát is öltött a felismerés –, hogy a nyomasztó emlékek súlya alól csak a kíméletlen tanulás árán szabadulhat. Paradox módon ezt az igyekezetét az nehezítette, hogy elég könnyen tanult, ezért, hogy lekösse magát, múlt századi filozófusokat olvasott, oly-kor teljesen reménytelenül próbálta beleásni magát az istentelenül elvont szövegekbe, mégis, egy id? után mintha úgy érezte volna, a gondolati fo-lyam nyomon követése nem is okoz számára különösebb meger?ltetést. S minthogy ezek a filozófusok többségükben németek voltak, Andrea – kife-jezetten önszorgalomból – elkezdett németül tanulni. Öt hónappal ezel?tt nagynénjét?l, aki szigorúan csak Tildának neveztette magát, hallani sem akarván a komolyabb hangzású Matildról, még kevésbé a nénizésr?l, kapott egy olcsó magnetofont, négy vagy öt nyelvleckekazettával. Az alkalom: Andrea tizenhatodik születésnapja. A kazetták hallgatása során sokat küszködött a jó néhány esetben rosszul beidegzett kiejtéssel. Mégis, három-négy hét múltán örömmel töltötte el a nyilvánvaló el?rehaladás. Holott ebben is teljesen önmagára volt utalva, a gimnáziumban angol és orosz szakos oktató volt b?séggel, s?t az utóbbiból fölösen is, német szakos tanár véletlenül sem akadt. A megyeszékhely rangú városban természetesen lett volna ilyen akárhány, ám Andrea nem akart pénzt kunyerálni Tildától a különórákra, az meg önmagától nem ajánlkozott. Tilda, úgy is, mint gya-korló közgazdász – f?könyvel? egy termel?szövetkezetben –, még inkább mint parasztszármazék, a pénzzel való bánni tudást a hétköznapi élet leg-f?bb sarokkövének tekintette, s a belénevelt spórolási hajlamot nem nagyon próbálta összeegyeztetni a környezetében tapasztalt fogyasztói léha-ságokkal. Andrea számára csöppet sem volt idegen ez a magatartás, hiszen anyja, aki voltaképp Tilda n?vére, ugyanebben a szellemben nevelte – te-remtve egyúttal jótékony egyensúlyt költekezésre hajlamos apjával szemben –, eltekintve az utolsó hónapjaitól, amikor már minden mindegy volt, tudta, hogy napjai meg vannak számlálva.
Andrea az elhalt szül?k pénzzé tett vagyonkájából csinos summára tett szert – nem kellett tehát semmitlennek éreznie magát. Tilda gyámsági fe-lügyeletet gyakorol, s ezt a szerepét módfelett komolyan is veszi. – A te érdeked is, hogy ne szokj hozzá a rongyrázáshoz – szokta mondani Tilda, s korábban volt úgy, hogy emiatt a lány duzzogott kissé, ám máris belátja, hogy Tildának van igaza, aki újabban nyugati valutákat vásárol, többnyire feketén, hozzátéve, hogy ez még mindig biztosabb befektetés, mint a hazai vállalkozások részjegyeinek a felvásárlása. Andrea, összerakva az innen-onnan, leginkább a gimnáziumi osztályából fölcsipegetett információkat, rájött, hogy anyagilag jobban áll osztálytársai legtöbbjénél, s ez a körül-mény nemcsak magabiztossággal, de önérzettel is eltöltötte.
Mindegyikre szüksége volt – így érezte most, 1989 nyarán, két nappal a tanévzárás és a bizonyítványosztás után. Lázban ég az egész magyar társa-dalom, a korábbi lompos, lomha nyicsevó-szürkeség kiszínesedett, meg-elevenedett, s ez lemérhet? volt már az oktatók magatartásán is, üdít? volt látni, hogy mennyire nem igyekeznek szavukat és gesztusaikat minduntalan a vonalhoz igazítani. A képmutatásnak hanyatlóban az ázsiója. És mennyi, de mennyi nemzetiszín zászló lobogott március 15-én, kés?bb pedig május l-jén, soha korábban ennyi magyaros öntudat! Ám csak a korábbi itthoni környezethez képest ilyen biztató a kép, mert ha nézi az ember a m?holdas adásokat, mennyi természetes, emberi lépték? vidámság, felszabadultság árad szét ezeken a képeken, érezni az élet szervességének kikezdhetetlen áramlását. S itthon még mindig az elfancsalodott, a kilátástalan nyomorba belefásult arcok sokasága, az utcán vagy a mind soványabb árukészletet felvonultató élelmiszerüzletekben. Andrea úgy ítélte meg, hogy nemcsak izgalmasabbá vált az itthoni élet, de sok tekintetben bizonytalanabbá is. Változásokat ígér a világ, de az átváltás máris terhes a még ismeretlen gyötrelmekkel. Most, a nyáron lesz pár hónapos lazítás a számára, s íme, máris tombol ölében a vágy, hogy élvezethez jussanak a sejtjei, összességükben és külön-külön is, s talán azért is van e mohóság, mert tényleg nem lehet tudni, hogy kés?bb lesz-e alkalmunk megszerezni azt, amire szükségünk van.
Jó kétharmadáig telt meg a kád, a lány elzárta a csapokat, s belefeküdt a vízbe. S mintha csakugyan a határtalan, zsongó ?selem venné körül, élvez-te, hogy teste a kevésnyi felhajtó er? folytán is könnyebbé válik, ez lehet?-vé tette az ellazulást, ami viszont teljes intenzitással hívta el? az erotikus képzeteket. Sz?rzete fölött tenyerével kezdte áramoltatni a vizet, s moso-lyogva nézte, hogy az áramlás a sz?rzet hosszabb fürtjeit meg-meglebegteti. Eszébe jutott Ágnes nev? osztálytársa, félig-meddig barátn?je; legutóbb egy-egy fagylalt mellett üldögéltek az újonnan nyílt cukrászda kerthelyiségében, s Ágnes elmesélte, hogy a fürd?kádban szeretkezett a fiújával, aki éppen csak vesszejének hegyét tette a szeméremajkak közé, birizgált egy keveset, s megindult a magömlés. S ami számára a legkülönö-sebb volt: a meleg vízben az ondó apró cafatokban kicsapódott, mintha csak tojásfehérje lett volna. Andrea erre komoly és bölcselked?nek t?n? magyarázkodásba kezdett, miszerint az ondónak lényegében ugyanaz a szerepe, mint a tojásfehérjének, a megtermékenyített és osztódni kezd? petesejt számára nyújt táplálékot addig is, amíg az – mármint az embrió – nem kapcsolódik szoros szállal, azaz köldökzsinórral az anya szervezetéhez. Andrea pontosan tudta: ez csak saját rögtönzött „feltevése”, semmiféle ismeretterjeszt?, pláne szakirodalom nem támasztja alá, mindközönségesen tehát hadovázik barátn?jének, aki viszont szájtátva hallgatja, és szóról szóra elhiszi a szöveget. Ámde mégis van egy közbevetése: – Kérlek, ne fesd az ördögöt a falra, mármint a megtermékenyítést. Még csak az hiányozna… Akkor viszont mi lesz az ondóval? – Andrea szemrebbenés nélkül felelte: – Ki csurog bel?led. Legalábbis egy része. A többit feléli a szervezeted, a hüvelyen és a méhszájon keresztül. Úgy bizony. A geci a legf?bb táplálék és a legízletesebb csemege – tette hozzá szentenciaként. Ágnes arcára kiült az ?szinte és eltitkolhatatlan borzadály: – Nohát, hogy te milyen kifejezéseket használsz! Még hogy a legízletesebb… Talán bizony kóstoltad? – Még nem – felelte Andrea teljes lelki nyugalommal. – De nem mulasztom el, ha olyasvalakivel jövök össze, akihez szerelmi vonzalom f?z. – Le fogod szopni? – kérdezte amaz rekedt, már-már hitetlenked? sut-togással. – Le – hangzott a lakonikusan tömör válasz.
Bár most is tehetném – vágyakozott ezúttal Andrea, lebegvén a fürd?-vízben, s újból körbenyalta cserepes ajkát, amint felidézte a barátn?jével történt cukrászdái társalgást. S ezután a kézzelfoghatóbb – tehát nem csu-pán szóbeli – élmények felidézésére siklott át az emlékezete. Tavaly, a második tanév kezdetén apró gondjai voltak a matekkal, nem mindent ér-tett meg a tanári magyarázat után, s mivel tudta, hogy a negyedik bé mate-kos talentuma, Zsolt – egyébként langaléta, félszeg mozgású fiú, született tudóstípus – csak néhány utcával odébb lakik, úgy intézte, hogy találkoz-zék vele a buszmegállóban, megbeszélend? a korrepetálást. A fiút nem kellett hosszasan invitálni, készségesnek mutatkozott, s egy október eleji szombat délután kiheveredtek a kert végébe, a tujabokrok takarásában megbúvó kis tisztáson elterített plédre. Vénasszonyok nyara volt, sütött a nap hétágra, mintha soha nem is akarná abbahagyni. Andrea fürd?ruhára vetk?zött, s röviddel ezután ezt tette Zsolt is. Tilda elutazott valahová, ket-ten voltak a portán. A lány egy darabig áhítattal hallgatta a logaritmus köré font logikai csavarmenetet, ám aztán szendergést mímelve, résnyire nyílt ajkakkal hanyatt feküdt, úgy intézvén, hogy jobb kézfeje a fiú combján pihenjen. Zsolt ett?l mindinkább elveszítette a logikai fonalat, belezavaro-dott a saját magyarázatába, s hogy a helyzetb?l célszer? kiutat keressen, a lány fölé hajolt, és áhítattal megcsókolta a félig nyílt ajkakat. Andrea mo-hón viszonozta a csókot, magához húzta a fiút, s miután annak combja kö-zött érzékelte a kell? duzzanatot, segített róla lehúzni a fürd?gatyát, a saját-jától is pillanatok alatt megszabadult, a fels?részt kioldotta, hogy szabaddá váljanak a cicik. Amikor Zsolt megpillantotta a lány tündökletes testét, remegés futott rajta végig, hirtelen nem tudta, hogy mi a teend? ilyenkor, s a vágya is lankadni kezdett. Andrea látta, hogy a fiú számára még csak most érkezett el az avatás pillanata, és a segítségére sietvén, a péniszt ma-rokra fogta, amit?l az hetykén megemberelte magát, ám a lány továbbra sem engedte el, hanem okos mozdulattal combja közé irányította, a hevül? ajkak között meghúzódó bemeneti nyílásig. A fiú vesszeje, miután tétova lökésekkel behatolt, s ellenlökéseivel még ebben is segített neki a lány, délcegen feszült immár. Egymás után, felváltva kapdosta szájába a mell-bimbókat. Zsolt gyorsan jutott el a csúcsig, Andrea csaknem lemaradt – nem kis részben azért, mert a szex hosszas szüneteltetése után a túlizgulás állapotába került –, s miután a fiú lankadását érezte, ölének heves mozga-tásával jutott el az orgazmusig. Zsolt zsugorodott pénisze ekkor csúszott ki szeméremajkai közül. Miután úgy-ahogy rendbe szedték magukat, komo-lyan nekiláttak a tanulásnak, s ez ment is egy újabb húsz percig, s ekkor Zsolt volt az, aki a játékot kezdeményezte, az el?bbinél jóval ügyesebben, s ez Andrea vágyát is meghozta. S csakugyan, ez a szeretkezés tartalma-sabbra sikeredett. A korrepetálás még néhány alkalommal folytatódott, de szeretkezésre csak egyetlenegyszer nyílt egy röpke alkalom – Tilda kávét venni szaladt át az ABC-be –, s ezt Zsoltnak sikerült teljesen elügyetlen-kednie. Oly nagy volt benne a szégyenérzet, hogy többé nem kereste a kapcsolatot a lánnyal.
Andrea sóvárogva gondolt arra, hogy ha most váratlanul itt teremne Zsolt, fürd?gatyában vagy inkább anélkül, bizony nem tétovázna. Haragu-dott egy kissé magára, amiért pont ez a kaland idéz?dött fel, s vágya ezáltal kezdett megszemélyesedni. Zsolthoz semmiféle szerelmi vonzalom nem f?zte, az alkalom szülte pillanat, mely percekre bár, de összehozta ?ket. Egy felh? árnyéka csupán, mely átsuhant a tájon, anélkül, hogy nyomot hagyna rajta. Más kérdés az, hogy olykor ilyenre is szükség van – enyhí-tend? a kietlenséget –, s?t úgy is lehetne mondani: olykor csak ilyenre van szükség.
E kisded filozofálgatás hozzásegítette ahhoz, hogy Zsolt képe elússzék a tudattalan mélységeiben, ám csak azért, hogy Gyula, a fiatal kémiatanár sokkal határozottabb vonásai minél élesebben el?rajzolódjanak, s immár letörölhetetlenül megjelenjenek az erotikus kívánás bíbor horizontján. Andrea még a tanév elején beiratkozott a kémia szakkörre, a tudomány iránti önzetlen érdekl?dést?l vezérelve. A szakköri foglalkozások után az elpakolásban, a szertár rendbetételében szívesen segített Gyulának, jól tud-va, hogy kettesben maradni egy lánynak egy fiatal s éppenséggel jókép? férfival – mégha az a tanára is –, örökös kísértése a testnek. Úgy értve, hogy mindkett?jükének. A férfi legfeljebb huszonnyolc éves lehet, s már épp kezdi kiheverni a csapást, hogy csinos, t?zr?lpattant felesége, a könyv-táros Edit hónapokkal ezel?tt megszökött egy virágtermeszt? vállalkozóval, egy hazai kismilliomossal. Andreának imponált, hogy a férfi nem igyekszik visszaélni a helyzettel, noha megtehetné, azon kívül, hogy néha gyengéden átfogja a vállát. A leheletkönny? érintésb?l a lány nem igyekezett kicsúszni, ez azonban Gyulát nem késztette arra, hogy merészebben lépjen. Egyetlen esett?l eltekintve. A lány furcsa gyöngeséget érzett magában, mely – s ezt Andrea nem tudhatta – valójában nem volt más, mint a kamaszkori hirtelen növekedésb?l származó átmeneti egyensúlyzavar. Tizenhat éves kor körül mindenkivel el?fordul. Mindenesetre könyörögni kezdett Gyulának, most az egyszer engedje haza id?nek el?tte. A tanár azt válaszolta, semmi baj, nyugodtan elmehet, legfeljebb mondja meg, hogy mi a baja. S akkor Andrea szó szerint ezt válaszolta: – Olyan gyenge vagyok, hogy attól félek, ha a tanár úr kikezd velem, nem lesz er?m védekezni. – Ez már nyílt kihívás volt, s a tanár is így érzékelte. Szembefordult a lánnyal, valami ilyesmit suttogva, hogy lássuk tehát, így van-e, s határozott mozdulattal magához húzta, a száját kezdte keresni, ám ekkor a lány makacsul leszegte a fejét, noha nem húzódott hátrább, s a karjuk is összefonódott, s?t a hasuktól lefelé a testük is összetapadt. Amikor Andrea érezte a férfi nadrágján átsüt? lüktet? duzzadást, már épp felemelni készült a fejét, hogy száját nyújthassa, s azután történjen az, aminek történnie kell, amikor egyszerre hallották meg, hogy a szertár ajtaja felé csoszogó lépések közelednek. S az ajtó nem volt bezárva, természetesen. Egy pillanat alatt kellett felvenniük a semleges pózt, mint akik csakis a lombikokkal és a tégelyekkel vannak elfoglalva, s várták, hogy nyíljék az ajtó. Ám a lépések elhalkulva csosszantak tovább, s végül elhaltak. A kísértés magas izzású pillanata elmúlt, s mindketten úgy találták, hogy az alkalom aligha lesz újra megidézhet?. Mindenesetre kett?jük közül valakinek kezdeményezni kel-lett volna, hogy a varázslat újból el?álljon.
Sajgott most benne ez a kusza, bomlott kis emlék, ez a diákosnál alig több kaland, ám az érzéki vágyakozás komikussá növesztette, és akkora súllyal nehezedett a mellére, hogy alig kapott lélegzetet. S komolyan kezdte fontolgatni, hogy azon nyomban kimászik a fürd?kádból, feltárcsázza a gimnáziumot, tud arról, hogy a tanári kar legtöbb tagja az évzáró után még egy hétig bejár, rendbeteend? az adminisztrációs ügyeket. Nagy valószín?-séggel nem Gyula fogja fölvenni a telefont, de semmi baj, mond valami falsnevet, s megtudakolja, hol, mikor lehet elérni a tanár urat, amennyiben nincs bent éppen. Már-már a kád szélére tette a lábát, hogy nyomban a tele-fon felé induljon, pucéran és vizesen, amikor újból érezte magában a ki-mondhatatlan gyöngeséget, mely most alighanem a ki nem elégül? vágy nyomán támadt benne. Újból ellazította magát, az el?bbinél is jobban, úgy érezte, lebeg a semmiben, s bal keze ekkor indult meg az öle felé. Ujjait a szeméremajkak között kezdte táncoltatni, középs? ujjával benyúlt a nyílá-son, jó félujjnyira megtalálta és megérintette az érzékeny pontocskát. Jaj-gatni kezdett a gyönyör?ségt?l, pedig ez még nem az élvezet volt, azaz nem az elélvezés, az csak ezután következett, mid?n morzsolgatni kezdte a sz?rzet alsó mez?jénél kezd?d? nyílás alatt k**udorodó bíbor kis csomót, ujjait sorra és felváltva végigtáncoltatva rajta, mígnem a vibrálás heves lüktetésbe csapott át, s a rózsaszín ködgomolygáson át sikerült felidéznie Gyula arcvonásait, legalábbis addig, amíg fogva tartotta az ?rjöng? gyö-nyör?ség. Testében csak lassan csihadt meg a vágy, fejét nekitámasztotta a kád ferde végének, s tekintetére ráereszkedett a boldog szendergés hab-könny? fátyla…


Az el?történet visszanyúlik 1970 kora ?széig.
A behemót pótkocsis kamion – reggel fél nyolc és nyolc között lehetett – még jóformán el sem hagyta a Duna-Tisza közi kisváros belterületét. A két elválaszthatatlanul összetartozó jó barát ült a vezet?fülkében, Monori Károly, aki a járm?vet vezette, s ezúttal még pihen?ben lev? váltótársa, Gyenizse Menyhért. Mivel még másfél ezer kilométeres út áll el?ttük, sze-rettek volna korábban indulni, a vámosok azonban mindig eltökölik az id?t. Svédországba vittek csemegesz?l?t.
Monori Károly jobb tenyere már a sebességváltó gombon pihent, hogy négyesbe kapcsoljon, s amúgy istenigazából odapörköljön a gépnek. Ám ebben a pillanatban vette észre: karcsú fiatal lány áll az út szélén, és integet. Stoppos.
Vegyük fel – mondta a társa, s a vezet? bólintott, lába már el?bb átcsú-szott a gázpedálról a fékpedálra, a járm? egyenletesen, simán lassult, s jobb oldali ajtajával épp a lány mellett állt meg. Gyenizse nyitotta ki az ajtót, de Monori szólt ki rajta:
– Szálljon fel, aranybogár.
A n? fölszállt. Karcsú volt, elég magas, egyszer?en, de praktikusan öl-tözött, arca ábrándos és mélytüz? tekintet?. Fiúsra vágott, gesztenyebarna frizurája arcának különleges, tekintetet odavonzó szépségét még inkább kiemelte. Csilingel? hangon hadarta:
– Csak négy kilométerre megyek. Nyolcra az iskolába kell érnem, kez-d?dik a tanítás. Lekéstem a buszt, mert változott a menetrendje, de ezt sehol nem híresztelték.
Tehát egy tanító néni – nyugtázták magukban a sof?rök. Pár perc múlva úgyis leszáll, de mehetnének akár Malm?ig is együtt, látszik rajta, hogy ez nem az a fajta, akit tízpercnyi szöveg után meg lehet nyomni. Ötödik éve róják együtt a kontinens országútjait, s akadt kalandjuk épp elég. Két éve volt egy mal?rjük, az eset után néhány napra egyszerre támadt vizelési problémájuk. A nemibeteg-gondozó f?orvosa, miután kifaggatta ?ket a „szerzés” körülményeir?l, tudtukra adta, hogy ezúttal olcsón megúszták. Tripperrel. Súlyosabb nyavalyát is össze lehet szedni, jobb lesz tehát, ha vigyáznak.
Ez a lány más, ez egészen biztos. Egész lényéb?l árad a tisztaság.
De már szól is, hogy a d?l?út torkolatánál álljanak meg. A 150 méter-nyire lev? facsoport szélén testes, masszív épület: a tanyasi iskola.
– Ez tehát a szittyósi iskola – jelenti ki Gyenizse, s a n? buzgón bólogat hozzá. – Legalább a nevét mondja meg – fordul a lekászálódó tanítón? után.
– Holló Margit vagyok – szól vissza csilingel? hangon. S aztán tipegve elindul a d?l?út homokjában.
A fülkében még hosszú kilométereken át téma marad a n?. Mindkett?-jükre különös hatást tett – akár bevallják, akár nem. De azért barátok, hogy bevallják. Elmúltak huszonöt évesek, most már meg kellene állapodniuk, befutni egy elviselhet? házasság öblébe. S ?k aztán igazán tudják, hogy mily kevés a rendes, megbízható, a feleségnek való n?. Ez, aki néhány per-cig útitársuk volt, ezek közé tartozik. S ez szinte biztos. Csak egyvalami nem az: hogy van-e esélyük nála. Lám, mi nagy legények, most mennyire elbizonytalanodtunk – teszik hozzá keser? kajánsággal. Majd a további latolgatás eredményeképp kijelentik: egyik?jüknek biztosan van esélye. Ez most még a jöv? titka, de rövidesen fény derül rá. S nyomban ezután szent esküt tesznek: bármelyiküket is válassza a n?, barátságukat ez meg nem zavarhatja. S a „vesztesnek” méltósággal kell tudnia visszavonulni.
Pár nappal azután, hogy svédországi útjukról visszatértek, a kora délu-táni órákban a szittyósi iskola buszmegállója felé poroszkált a két sof?r, Monori Károly 850-es Fiatjával. Mintha csak véletlenül vezetne útjuk erre-felé és ez id? tájt, holott nagyon is gondos számításokkal „fotózták” ki, hogy Holló Margitnak melyik busszal kell hazatérnie. Nem is fogtak mellé; a buszmegállóban állhattak vagy nyolcan-tízen, de közülük Margit messzi-r?l kit?nt elegáns, egyszer? szépségével. Közvetlenül mellette álltak meg, a lány el?bb értetlenül bámult az autóra és utasaira, de miután az utóbbiakat egy másodperc múlva fölismerte, széles mosollyal üdvözölve ?ket, beült mögéjük. Pontosabban Gyenizse Menyhért mellé, aki közben szintén hátrakászálódott a sz?k utastérben.
– De jó, hogy hazavisznek – lelkendezett Margit. – Ez a járat, amire vár-tam, mostanában sokat késik.
– Mib?l gondolja, hogy hazavisszük? – szólalt meg év?dve a volán mö-gül Monori Károly.
– Tán csak nem akarnak elrabolni? – kérdezte a lány megjátszott köny-nyedséggel, de hangjában alig eltitkolható ijedtséggel.
– Az elrablás pillanatnyilag csak ma délutánra és estére szólna – mondta érces hangján a mellette ül? Gyenizse Menyhért. – Nehéz út után vagyunk, mi is szórakozni szeretnénk. Arra kérjük, hogy tartson velünk. Ha még így sem világos, akkor meghívjuk tisztelettel.
– Köszönöm – mondta a lány megnyugodva, s pillanatok alatt döntött magában: elfogadja a meghívást. Miért is ne? Úgyis túl kevés jut ki neki a fiatalos lezserségb?l… Pedig most volna itt az ideje. S ezek komoly, rendes fiúknak látszanak. Jó volna viszont legalább a nevüket tudni.
Gyenizse Menyhért mintha csak kitalálta volna a gondolatát:
– Elnézését kérjük, hogy még be sem mutatkoztunk. Aki a kocsit vezeti, Karcsi, én pedig Menyus vagyok. És testi-lelki jó barátok.
A lány bólintott, s nézel?dött kifelé: már benn jártak a város bevezet? útvonalán. Kérte, hogy hadd mehessen haza, legalább a szatyrát lerakja, tele van ugyanis dolgozatfüzetekkel. Meg a nadrágja helyett is inkább szoknyát venne…
Egy mellékutcában álltak meg, hosszú, földszintes ház el?tt; Margit szabadkozott, amiért nem hívja be ?ket, de ez különben is csak albérlet, s tíz percen belül itt lesz…
– Gondolom, azért a lavórban megmossa az édes kis puncikáját – je-gyezte meg Karcsi somolygó vidámsággal, miután a lány mögött becsukó-dott a kapu.
Menyus elengedte a füle mellett a frivol kiszólást, ehelyett arról kezdett beszélni, hogy a lány havi ezer forint körüli fizetést kaphat, az albérlet biz-tosan belekerül négyszázba; következésképp szabályszer?en nyomorog. Ha csak nem kap otthonról, valahonnan, támogatást.
– Meg ha nincs egy jómódú szeret?je – tette hozzá Karcsi. – Mondjuk egy téesz-elnök…
– Nem gondolnám – mondta a társa. – Ahhoz túl hamar elfogadta a meghívást.
Ezen még elvitatkoztak volna egy darabig, de máris jött a lány, szoknyát vett, s másik, a korábban rajta lev?nél sokkal elegánsabb blúzt. Egyáltalán nem volt szándékában, hogy kiöltözzék – nem is nagyon lett volna mib?l –, az átváltozás ennek ellenére mégis túl jól sikeredett; a sivár hétköznapok ez egyszer ritka feloldódást ígértek.
A két fiú egymás szavába vágva dicsérte szerelését, Margit többször el is pirult, türkiz tekintetét maga elé ejtette. Közben elindultak, s egy város-széli, szomorúfüzekt?l övezett, kellemes kis vendégl? el?tt álltak meg.
Rajtuk kívül alig voltak, így a frissensültek is elkészültek egy jó negye-dóra alatt, vidáman, gondtalanul lakmároztak, s a pusztamérgesi rizling Margit nyelvét is megoldotta. A két fiú közben váltig er?sködött, hogy Margit bizonyosan nem ilyen gavallérokra gondolt, mint ?k, hanem lega-lábbis diplomásokra. A lány egy darabig szótlanul nézett maga elé, majd türelmetlenül közbeszólt:
– Nincs annyi diplomás fiatalember, hogy akár minden diplomás lánynak is jutna bel?lük. Meg aztán a diploma nem minden. De mire számíthat egy magamfajta tanyasi tanítón?? Vagy nem gy?z várni, és hozzá megy egy téesz-traktoroshoz vagy állatgondozóhoz, aki útjába kerül, s pár év múltán lesüllyed annak szellemi szintjére. Vagy belesavanyodik a vénkis-asszonyságba. Kész. Harmadik út nincs.
– Ez azt jelentené, hogy nekünk esélyünk van magánál? – kérdezte Menyus, hangjában alig titkolt f?töttséggel.
A lány észrevétlenül végignézett mindkett?jükön, és könnyednek szánt komolysággal ezt válaszolta:
– Azt javaslom, hogy ma még ezt ne döntsük el. Korai volna… különben pedig minek magázódunk? Szervusztok… – S koccintásra emelte poharát.
A hosszúkás terem végét lezáró freskóval szemben ült a lány: a freskó a kiskunokat ábrázolta, abból az id?b?l, amikor bejöhettek a Duna-Tisza közére, párduckacagányban, csúcsos süveggel a fejükön. Legalábbis ahogy az alkotó képzelte. Oldalt Menyus ült, így az arcélét vehette szemügyre, s felt?nt, mennyire hasonlít a fiú a freskó alakjaihoz. A szemben ül? Karcsi, magyaros bajuszkája ellenére, nehezebben meghatározható típusnak t?nt.
Margit egyformán rokonszenvesnek találta mindkét fiút, akik épp úti élményeiket adták el?. Láthatóan Karcsi a beszédesebb, a nyitottabb egyé-niség, nem jelenti azt, hogy az értékesebb is. Menyus elég jól beszél néme-tül. Karcsi ugyanazt a tíz-tizenöt legközkelet?bb szót tudja hat vagy hét nyelven, de Menyusnál általában jobban megérteti magát. F?leg, ha egy idegen városban kell eligazodni.
Észre sem vették, hogy órák telnek el a vendégl? egyébként nyugalmas, már-már unalmas félhomályában. Amikor észbe kaptak, hogy lassan alko-nyodni kezd, Menyus fizetett, s kimentek a szabad leveg?re. A vendégl?n túl ligetes, sétányokkal tarkított, andalgásra hívogató homoki erd? terült el. Anélkül, hogy összebeszéltek volna, nekivágtak a sétaútnak. A két fiú megnyugvással tapasztalta, hogy Margit teljes bizalommal van irántuk. A lányt középre vették, s az természetes mozdulattal karolt beléjük. E pilla-natban egyik?jük sem gondolt a jöv?vel, lényüket kitöltötte a jelen s a fia-talság önfeledt gondtalansága.
Néhányszor keresztül-kasul autózták a várost, közben besötétedett, s megálltak egy mellékutcában, valami zenés eszpresszó el?tt. Szolid, fél-hangos zene szólt, dobossal, szaxofonossal, énekes-gitárossal. Margitot mulattatta, hogy a fiúk pénzdobással sorsolták ki: melyik?jükkel menjen el el?bb táncolni. Menyus került el?ször sorra. Tánc közben váltottak néhány szót, a fiú hangja furcsán átmelegedett. Margit jóformán észre sem vette, hogy homloka szép lassan rábukik a fiú vállára, s testével is szorosan hoz-zásimul. Ezután Karcsi következett, aki nem gy?zött szabadkozni, hogy a tánc nem er?s oldala. Hamar k**erült, hogy Menyusnál valamelyest rutino-sabban táncol. Sikamlós, kétértelm? bemondásain nagyokat kacarászott a lány, s miután engedett szorításának, kell?képp hozzásimult.
Margit hangulata a fél deci konyaktól feldobódott, kipirult, kedélye ki-színesedett, s a fiúk is a „big life” tet?fokán érezték magukat. Záróráig maradtak. Ezután a lányt hazafuvarozták, Margit megköszönte a meghí-vást, a délutánt és az estét csodálatosnak min?sítette, s szavainak ?szinte-sége iránt kétség sem támadhatott. A ház közelében még vagy húsz percig maradtak az autóban, halkan beszélgettek mindenfélér?l, s Margit t?rte a fiúk diszkrét, óvatos simogatását, ám hajszálnyi jelét sem adta, hogy netán merészebben is léphetnének. Egy-egy bizalmasnak mondható csókkal bú-csúzott a fiúktól, azzal az árnyalatnyi különbséggel mégis, hogy Menyusnak inkább a száját, Karcsinak inkább az arcát csókolta.
A fiúk ezután kéthetenként egyszer-kétszer jelentkeztek – autóikat fel-váltva használták, így Gyenizse bogárhátú Volkswagenje is sorra került néhányszor –, pár hónap múlva azonban mindhárman érezték, hogy együtt-léteikben mind több a feszélyez? momentum. Szabályos patthelyzet alakult ki, amelyb?l csak úgy lehetett volna továbblépni, ha valaki megszegi az íratlan „játékszabályokat”. Erre azonban egyik?jük sem vállalkozott. Margit kiadhatta volna az útját egyiknek is, másiknak is – s egyszerre mindket-t?jüknek –, de esze ágában sem volt megválni t?lük. Azt persze bevallotta magának, hogy Karcsitól válna meg könnyebben, de fájdalmasan érezné a hiányát. Az övét is, hát még a barátjáét! Az érthet?, hogy Menyusnak nem volt oka lépni, Karcsi kezdte pedzegetni, amikor kettesben maradtak, hogy noha jócskán érez vonzalmat a lány iránt, kilép a körb?l, nem lesz terhükre. Menyus azonban éktelen haragra gerjedt, azzal fenyegette Monorit, hogy megöli, ha ilyesmit mer tenni. Karcsi vállat vont, s csak magának vallotta be, hogy nem érti társa kifakadását s ragaszkodását a háromszöghöz, Menyus viszont nem mondhatott többet…
Az 1971-es év végig az együttes kínlódás jegyében telt. Bonyolította a problémát, hogy a fiúkban jócskán dolgozott a gerjedelem – az együttlétek kisebbfajta heregyulladással végz?dtek –, Margit azonban legföljebb annyit engedett meg, hogy a ruhán keresztül simogassák a mellét. S ha nem is s?r?n, de váltogatva csókolózott velük. A vágy persze Margitot is f?tötte, s külön-külön már jóval messzibbre, akár a beteljesülésig – esetében a szü-zesség elvesztéséig – ment volna el. Talán… Kavargó érzéseivel saját maga sem tudott tisztába jönni.
Megismerkedésük után egy évvel már pattanásig feszült volt a hármójuk közötti feloldatlan viszony. Amikor egy kés? este hármasban ültek a Volkswagen hátsó ülésén. Karcsi veszítette el el?ször a türelmét, s Margitot felszólította: döntse el, hogy melyik?jükkel fekszik le el?bb. Vagy egyáltalán… Margit ült középütt, s kett?s ragaszkodását kifejezni másképp nem tudván, mindkét kezével végigsimított a mellette ül?k combján. Le-ny?gözte a nadrágon átsüt? feszülés; amint ujjaival megérintette, kezét nem akarta elkapni, mert ezzel elárulja, hogy konstatálta a helyzetet, az ujjak ottmaradása viszont igen közel hozta a veszélyt, hogy a fiúk leteperik és meger?szakolják.
Akadt egyéb zavar is. Nagyjából ez id? tájt Karcsi rátámadt Menyusra: – Hallom, nem akarod, hogy együtt járjunk Nyugatra. Magad kérted a személyzeti osztályon, ne is tagadd! Azt kérted, olyasvalakit adjanak mel-léd kisegít?nek, akivel nem vagy barátságban. Ezt mire véljem? – Menyus roppant zavarba jött, s azt felelte, hogy barátja esélyét akarja növelni Mar-gitnál, míg ? távol van. Ezzel a dolgot d?l?re lehet vinni. Az érdekes az, hogy ebben volt igazság. Csak éppen nem ennyi volt a teljes igazság…
A lényeg, hogy ett?l kezdve külön-külön jártak külföldre, s Margittal is külön-külön találkoztak. De a beteljesedést ez sem hozta meg, egyik?jük részére sem. A lányt váltig furdalta a lelkiismeret, hogy a két jó barát miatta hidegült el egymástól. 1972 elején már kezdett lélekben fölkészülni arra, hogy el?bb-utóbb lefekszik mindkett?jükkel, de els?sorban is Menyussal.
Tél végén, mid?n tavaszt sejtet?en zsendülni kezdett a ligetes homoki erd?, Karcsi, mellette Margittal letért kocsijával a d?l?útra, s egy kis tisztá-son megállt. A hátsó ülésr?l el?vett egy kisebb csomagot, és a lány kezébe adta:
– A tiéd. Milánóban vettem. Próbáld fel, jó-e…
Margit kibontotta a csomagot, egy eredeti Lewis farmernadrág volt ben-ne.
A lány nem tudott hová lenni az örömt?l. Gyorsan szájon csókolta a fiút. Azt mondta, hónapok óta egy ilyen nadrág tölti ki álmát. Kérte Karcsit, kissé forduljon el, felpróbálja.
– Nos, hogy tetszem?
Körbeforgott a nyitott kocsiajtó szögletében, nyúlánk alakján, dombo-rodó fenekén tökéletesen feszült az új nadrág. S máris visszahuppant az ülésre.
Válasz helyett a fiú sebesen kipattintotta a fels? gombot, s lehúzta a cipzárat, s kézfejét a szeméremdombra helyezte. Meglepetésében a lány tiltakozni is elfelejtett, csak miután Karcsi a bugyi alá nyúlt, tette rá kézfej-ét a fiúéra, enyhe er?szakkal próbálván azt eltávolítani.
– Kérlek, ne bánts engem! – könyörgött.
– Csak simogatni szeretném ott…
Margit némiképp megnyugodott. Halk beleegyezéssel ezt mondta:
– Jó, de csak azt…
A fiú körkörösen táncoltatta végig ujjait a sz?r között, mindinkább kö-zelítve a vágás fels? zónájához. A red?k közé el?ször a középs? ujja hatolt be, a rés egy kissé megtágult, s úgy nem volt nehéz elérni a megnedvesedett csiklót. Most ezzel játszott, s a lány a tiltakozásnak az árnyékáról is megfeledkezett, ellenben fejét hátravetette, félig kinyílt száján el?villantak kapafogai, s kezdte gyorsabban szedni a leveg?t. Kielégülését nemsokára mély, elnyújtott sóhaj jelezte.
Karcsi a játékot nem fejezte be, csak lelassította. Eközben másik kezével kigombolta nadrágját, s el?vette harcra kész vesszejét. Rátette a lány kezét, s biztatta, hogy mozgassa rajta ujjait, ? is szeretne kielégülni. De nyomban hozzátette, az igazi az volna, ha Margit máris ledobná magáról a nadrágot, a bugyival együtt, s oda tehetné, ahol most a keze van. A lány azonban hevesen nemet intett, combjait görcsösen összezárta, bal kezével viszont tett néhány idétlen mozdulatot a hímvessz?n. Aztán leállt, tenyere tehetetlenül szétnyílt.
– Ne haragudj, nem tudom ezt csinálni – mondta, s csaknem elsírta ma-gát.
– Ha sem ezt, sem azt, akkor mit – türelmetlenkedett a fiú, s a lány blúza alá nyúlva a didik fölé billentette a melltartó mindkét kosarát. Jóles?en tapasztalta, amir?l már eddig is volt valamelyes sejtelme, hogy a leszorítós melltartó alatt jóval teltebbek a cicik, mint ahogy az kívülr?l látszik. A fiú, kitörni készülvén a vágy gyötr? bilincséb?l, még egy kísérletet tett. Margit mögött az üléstámlát hátrabillentette, a lány teste követte a mozdulatot, keresztülvetette rajta a lábát, s vesszejével felfurakodott a mellek közé. Egy pillanatra meglepte, hogy Margit nem tiltakozik, s?t néhányat még gombol is a blúzon, s így a formás, jól kézreálló, hamvas ?szibarack illatát árasztó didik csaknem teljes meztelenségükkel el?t?ntek.
Tenyerével finoman egymás felé taszította a melleket, így szorosabbá vált a köz, s gyönyör?séges tapadást gyakoroltak a felhevült szerszámra, mely jóval sötétebb árnyalatúnak t?nt a didiknél, olybá tetszett, mintha egy kreol óriás vágna neki az Andok hófödte csúcsainak. De továbbra is csak ide-oda végezte csusszanó mozgásait, s eközben Karcsi ölében a vissza-verhetetlen energiák feltorlódtak, mint hídf?állás el?tt a támadó csapatok, s ?rjöng? irammal indult meg a gátszakadás… Végigspriccelte a lány nyakát, majd a vállak irányában kezdett el hömpölyögni b?ségesen a tejszer? folyadék, melynek egy keskenyebb patakja a bal vállgödörbe csúszott ket-téválva, a láncon függ? arany keresztet szépen kikerülte, s alatta újból egy-gyé vált. Karcsi, a kielégülés extázisában elb?völten nézte önnön életnedv-ének különös útját, majd észbe kapott, és a kardánbokszból maréknyi papírzsebkend?t vett el?, s törölgette a formás vállakat, nyakat. Az ondó átható bodzavirágszaga betöltötte az utasteret, s a lány kitágult orrcimpával szívta be a számára újszer?, vadító illatot.
Nyilvánvaló volt, hogy küszöbön áll Margit ellenállásának a teljes le-épülése, s ezért is sajnálta módfelett Karcsi, hogy másnap Kuwaitba kell indulnia. Ezért minden bizonnyal Menyus lesz az, aki a közös virágoskertr?l leveri a harmatot, ha ugyan nem tette meg már eddig is. Az utóbbi gya-nakvás nem, viszont az el?bbi feltételezés volt az indokolt. Menyus a ba-rátjánál kevésbé volt követel?dz?, de az utóbbi hónapokban már ? is sür-gette a teljes odaadást. Mégis, kicsit meglep?dött, amikor két napra a Kar-csival való találkozás után cicásan hozzábújt a lány, a legbizalmasabb he-lyekre tolakodó férfikezeket elhárítani nem igyekezett, s azt suttogta a fü-lébe, hogy a folytatás az albérletben volna a célszer?, mivel a háziak több napra elutaztak.
A fiú egy szál gatyára vetk?zött, a lány egy darabig elmatatott a fürd?-szobában, aztán el?jött illatosan s rózsaszín baby-dollba öltözötten. A hab-könny? anyagon átsejlettek a csúcsos mellbimbók, a türkiz szemek vágytól égtek. Hosszas játszadozás következett ezután, maradék ruháiktól csak apránként szabadultak meg, Menyus százszor is végigcsókolgatta Margitot, s az így is csak a sokadik kérlelésre lazította meg combjait, hogy a férfi-vessz?t?l mindeddig megóvott punciját feláldozza a szerelem oltárán. Menyus er?t vett türelmetlenségén, vesszeje hegyét csak akkor illesztette a szeméremajkak közé, amikor a vágy már lebírhatatlanul tüzelt a lány ölében. Lassan, már-már tizedmilliméterenként haladt csak befelé, egy darabig érezte a hártya ellenállását, majd kissé meglódult a vessz?, s a lány apró sikolya jelezte a deflorációt. Meg néhány csepp vér a leped?n, de ezzel édeskeveset tör?dtek. A vágy hüvelynedvessége megkönnyítette a to-vasiklást, s a vessz? tövig behatolt. Miután a ritmikus játszadozás után a lányból feltört a gyönyör ?rjöngése, s körmei belemélyedtek a fiú vállába, hátába, Menyus valósággal a méhszájig nyomult magot lövell? vesszejével. Olyan érzése volt, hogy amint élvezete során pillanatról pillanatra könnyebbé válik öle, úgy árad szét nedve a lány szervezetének forró, bels? rejtekútjain.
Mindkét részr?l teljes volt az odaadás, mondhatni, feltétel nélküli, s bár védekezésr?l szó sem volt, egyik?jüket sem foglalkoztatta a teherbe esés lehet?sége. Sem pedig a rejtelmeket tartogató jöv?.
Margit már azáltal is tanulékonynak bizonyult, hogy természetesnek, a gyönyör friss ismeretében pedig már régóta esedékesnek fogta fel azt, ami megtörtént. Mohóságában nem mindig volt képes kivárni, amíg a fiú újbóli teljes harckészsége bekövetkezik, részint ujjaival biztatta aktívabb m?kö-désre az erekciós idegcsomókat – ezek elhelyezkedését is gyorsan kitanulta –, másrészt nem várta meg a teljes merevedést, amint lehetségesnek mutat-kozott, ráguggolt és beigazította, s már azt ?rjít? élvezetként élte meg, hogy hüvelyében vastagszik és keményedik meg a pénisz. Más alkalommal a mellbimbójával csiklandozta a fiú makkját, s ez különös módon rárímelt a két nappal korábban a Karcsival folytatott intim játékra.
Másnap vasárnap volt, órákon át aludtak meztelenül egymásba gaba-lyodva, s estére kelve háborítatlanul lángolt bennük a szenvedély. Két sze-retkezés között Menyus minden látható ok nélkül el-elkomorult, s hogy hallgatása ne váljék túlzottan felt?n?vé, a Nyugaton látottakról, tapasztal-takról beszélt a lánynak, nem titkolva, hogy ott szeretne élni. S hogy ez talán nem is volna olyan lehetetlen, mint ahogy azt itthoni bezártságunkban elképzeljük. S óvatosan megkérdezte Margittól, ? hogy van ezzel. Margit t?n?dött: ? még egyáltalán nem volt külföldön, sem Keleten, sem Nyuga-ton. S nem is valószín?, hogy tudna máshol élni, mint ebben a homoki por-fészekben.
– Vedd úgy, mintha semmit sem mondtam volna – zárta le a témát Menyus meglehet?sen színtelen hangon, s tájékozódó mozdulatait párja erogén zónáira helyezte át. Szeretkezés közben a lány átkulcsolta lábaival párja derekát, s a fiú arra gondolt, hogy amit a világon legnehezebb vég-hezvinni, az a szabadulás a cukrozott bilincsekb?l.
Hajnalban sikerült egyetlen nesz nélkül fölkelnie és felöltöznie. A füg-gönyön átsz?r?dött az utcai lámpa fénye, Margit takaró alól kivillanó fene-két bársonyos derengés vonta be. Menyus, miel?tt még kilépett volna az ajtón, leült az ágy szélére, a lányt körbecsókolgatta, s az halkan nyöszörgött egy keveset, jóformán félig sem ébredt fel. Várlak, te csavargó – valami ilyesmit lehetett kivenni nyögdécseléséb?l.
Margitnak három nap múlva eszébe jutott – még mindig eltelve a két szerelmes éjszaka gyönyör?séges élményözönével –, Menyus azt mondta, Nyugat-Németországba megy. Innen három-négy nap alatt meg szoktak jönni, de akkor sem maradnak öt napnál tovább, ha felmennek a hamburgi kiköt?ig. Teste már bizseregve készül?dött az újbóli találkozásra. Még bosszankodott is, amiért nem mondta Menyusnak: ha nem igyekszik, meg-csalja Karcsival. Beleborzongott a gondolatba, noha beteljesülését kívánta, hogy két szeret?je legyen. S mid?n ölében lobot vetett Erósz parazsa, már azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy hármasban szeretkezzenek.
Eltelt egy hét, és még mindig semmi. Már nagyon nyugtalankodott. Karcsi sem jelentkezett, ám az rendjén való, hazai léptékkel mérve a Közel-Kelet is távoli. További két gyötrelmes nap telt el, s ami korábban nem fordult el?, immár, tanítás közben is elkalandozott a figyelme. Honnan, kit?l érdekl?dhetne? – ezen t?n?dött albérleti szobájában az ágyon üldö-gélve, állát a tenyerébe ejtve.
Alig vette észre a halk kopogtatást. Szíve majd kiugrott a helyéb?l, ma-ga sem tudta, az örömt?l-e, a baljóslattól-e, valahogy elrebegte a tessék-et, s készült arra, hogy a fiú karjaiba röppenjen. Mindegy, hogy melyikébe, csak ez a gyötr? magány sz?njék meg végre. Ám az ajtóban egy ballonkabátos idegen férfi állt. Udvariasan bemutatkozott, s kérte az ijedtségt?l félholttá vált lányt, hogy kísérje be a rend?rségre. Nyugtatgatta, hogy csakis tanúként fogják kihallgatni, de útközben ne kérdez?sködjék, majd bent megtudja, mir?l van szó. – Mégis, baleset? – kérdezte Margit, szinte kö-nyörögve. – Nem – hangzott a kurta válasz. – De ez a legtöbb, amit mond-hatok.
A kihallgató tiszt hellyel, cigarettával és kávéval kínálta a remeg? szájú lányt. Menyusra vonatkozóan tett fel részletekbe men? kérdéseket, s miu-tán az került szóba, hogy a fiú a Nyugatra szökést emlegette-e el?tte, Mar-git már nagyjából sejtette, mi történhetett. Az a befelé fordult titokzatos-ság, hirtelen jött áradozások a nyugati életr?l, de tán még az is, hogy sike-rült megválnia váltótársától, Karcsitól, a legjobb barátjától, nem akarván ?t kellemetlen helyzetbe hozni – mind egy irányba mutattak. A kihallgatás végeztével a tiszt hirtelen közlékenyebb lett, látva, hogy Margitnak sejtelme sincs az el?zményekr?l. Menyus jó fél évvel ezel?tt Dortmundban egészen váratlanul összefutott egyik kint él? nagybátyjával, akit az egész család 1945 óta halottnak hitt. S az unokaöccsel kölcsönösen gy?zködték meg egymást a kinnmaradás el?nyeir?l. Elmondta még a tiszt azt is, hogy már öt napja tudnak Menyus lelécelésér?l, el?ször azonban azt kellett kinyomozni a hírszerz?k révén, hogy a fiút nem ellenséges kémszervezet hálózta-e be. Margitnak is szerencséje, hogy nem err?l van szó, mert az esetben egy házkutatásnál alább nem úszna meg. – No menjen – mondta végül a tiszt. – A folyosón már alighanem várja magát a másik barátja. Természetesen ?t is kihallgattuk.
Karcsi csakugyan ott könyökölt a folyosó egyik ablakmélyedésében. Kicsit elmosolyodott, amikor magához vonta a karjaiba omló lányt, de to-vábbra is komor maradt, s csak aztán kezdett el beszélni, hogy gyors lép-tekkel elhagyták az épületet. Egyetértettek abban, hogy nagyjából fél év óta lehetett érezni, hogy Menyus körül valami nincs rendben. Biztos, hogy készült a megpattanásra. Kocsiját is öccsének ajándékozta, nevére is íratta, mell?zve minden magyarázkodást. S ami ennél fontosabb, világos volt, miért nem akarta, hogy Karcsi kilépjen a háromszögb?l. Margitot úgyszól-ván ráhagyományozta.
– Remélem, lefeküdtél vele – jegyezte meg Monori Károly, s hangjában árnyalata sem volt a gúnynak, haragnak vagy féltékenységnek.
– Igen, lefeküdtem – vallotta be Margit.
– Megbántad?
– Nem. – S nyomban hozzátette: – így, most utólag sem. – Hevesen be-lekarolt a férfiba, majdnem magával rántotta: – De most már csak te ma-radtál nekem. Ugye te nem akarsz kimenni?
A kérdés maga volt a tömény kétségbeesés.
– Nem, én maradok. Illetve visszajövök, akárhová is küldenek. Nyugat-európai fuvart egy darabig nem is fognak rám bízni… De hidd el, hogy nincs ilyen tervem.
– Menjünk most el egy szállodába – javasolta Margit, szinte követel?en. – De ne itt…
Miel?tt igazán útnak indultak volna, megálltak még a lány albérlete el?tt, Margit hálóinget és fogkefét vett magához. A legközelebbi városig jó félórát kellett autózni. Napsütéses, kora tavaszi délután volt, tele a termé-szet a klorofill robbanni kész energiájával.
Érdekl?désükre a szállodaportás azt felelte, hogy üres szoba nincs. De miután Karcsi a pulton odacsúsztatott neki egy százast, rögtön tüsténkedni kezdett: – Várjanak csak – s valami kimutatásba mélyedt –, ha jobban utá-nanézek, úgy néz ki, van még a harmadikon egy szobánk, méghozzá zuha-nyozófülkével. De csak egyágyas… – felváltva hol az egyik?jükre, hol a másikójukra nézett.
– Elég lesz az nekünk – mondta a férfi, alig titkolva hangjában a sürge-tést, ám a portás ezután amiatt aggályoskodott, hogy amennyiben nem há-zaspárhoz van szerencséje, úgy közös szobát nem adhat. Egy újabb piroshasú ezt az aggályt is elhárította.
Már a liftben egymásnak estek, de inkább csak Margit kezdeményezésé-re; a férfiban a fáradtság egyfajta decens formát öltött. Csak tegnap este ért haza a Közel-Keletr?l, s már várta a rend?rségi idézés, fogalma sem volt, hogy mivégre, nyugtalanul aludt, s az eset, amit lényegében ezen a napon tudott meg, felkavarta. Talán azt sem bánta volna, ha Margit id?t ad neki, amíg elrendez?dnek benne a dolgok. Hanyatt vetette magát a keskeny ágyon, kiüresedett tekintettel nézte a plafont, míg közben Margit bevonult a zuhanyozóba. Hosszú percek múlva vett csak er?t magán, ruháit pillana-tok alatt ledobta, s amint benyitott, épp elállt a víz zubogása, a g?zfelh?b?l Margit meztelen teste bontakozott ki, amint épp a törülköz? után nyúl. Karcsi megbabonázva nézte a tündéri jelenést, a lány villogó fogakkal mo-solygott rá, s ebben a mosolyban hívás volt, ellenállhatatlan csábítás… A lány ölén, combján gyöngyként peregtek le a vízcseppek, izgató illatok páráztak ki a b?rfelületen. A férfi leguggolt, megmarkolta a lány fenekét, körülcsókolta a sz?rzetet, s nyelve hegyével megkereste a szeméremajkak fels? illeszkedését. Kitartóan játszatta nyelvét a nyílásban, s egy id? után Margit halkan jujgatni és vonítani kezdett. Majd kivitte a lányt, végigfek-tette az ágyon, s puncitól édesült ajkakkal tapadt a szájára. Margit ölének b?séges nedvedzése folytán pillantok alatt behatolt, de nyomban ezután vissza is húzódott, csak farka hegyét hagyta a szeméremajkak között, s játszódó mozgásokkal szórakoztatta-izgatta a lányt, közben a mellbimbókat egymás után vette a szájába, morzsolgatta ajkaival, a nyelve hegyével. Hosszan elhúzódó szeretkezés volt ez, a nekifeszülések és az ellazulások ritmusába ágyazva, a lány többször is élvezett, Karcsi a saját kielégülését a lehetséges mértékig késleltette, s csak akkor nyomult be újra tövig, amikor ágyékában a kéj torlódása megállíthatatlan volt.
Szenderegtek egy keveset a kissé lucskossá vált leped?n, s már csak azért is hálásak voltak egymásnak, hogy átmenetileg megszabadulhattak a nap nyomasztó élményeit?l. Menyus csak abban a pajzán összefüggésben került szóba, hogy Karcsi megkérdezte: csinálta-e vele mindazt külhonba szökött barátja, amit ?. Margit tagadólag integetett, valamelyest el is pirult, s azt találta mondani, hogy Menyus a száját csak csókolózásra használta. – Hát én is csak arra használom – mondta mosolyogva Karcsi. – Ugyan, most már teljesen zavarba jövök – így Margit. – Ne tégy már úgy, mintha nem értenéd. ? ott lent nem csókolt… – Karcsi elmagyarázta, hogy úgy van rendjén, ahogy ? csinálja, s jó volna, ha Margit viszonozni tudná. De csak ha akarja, mert annak úgy van értelme. Margit igennel bólintott, s türelmetlenkedni kezdett, hogy máris szeretné kipróbálni. Kimentek együtt a zuhanyozóba, b?séges vízsugárral mosták le ölüket, s miközben a lány guggolásba ereszkedett, ezt motyorászta: – Taníts engem, kérlek, hogy jól csináljam. Hogy élvezzed… Meg én is. – Ezzel a fitymát föllibbentve kö-rülnyalta a makkot, majd körülcsókolgatta, ezután jobb kezének három ujját tette a pénisz derekára, a makkot most már teljesen bevéve a szájába, szopogatni kezdte, az ujjakkal pedig simító mozdulatokat végzett a vénákat kékl?n-bíboran kirajzoló fütykös oldalán. A szerszám lassacskán szinte kihúzta magát a büszkeségt?l, s a lány – egy pillanatra kiengedve szájából a makkot – elb?völve nézte a teljesítményt, miközben a férfi szapora léleg-zetvétel között ezt suttogta: – Kit?n?en csinálod… Csodálatos! – Sose hittem volna, hogy ett?l így feláll – mondta Margit, s türkiz tekintetét huncutul a férfira villantotta: – Nem az ágyon kellene folytatni inkább?
Míg az ágyhoz vonszolódtak, Karcsi arra gondolt, hogy a betanításból ennyi most elég is; legyen Margitnak oka és alkalma kés?bb is a meglep?-désre: milyen az, amikor a szájába élvez a szeret?je, s megízleli a férfilét legdrágább ned?jét. Nem csupán hálából, hanem mert kívánta is a minél teljesebb és minél sokoldalúbb behatolást, a n? combjai közé fúrta be fejét, s nyelvét a lehetséges mélységig bedugta a hüvelybe, s játszott, játszott, játszott mindaddig, amíg Margit jóformán bele nem fáradt az élvezetbe. Ezután hatolt csak be újból, hogy egy hatalmas ejakulációval megkoronázza a menetet.
Tartalmas, boldog éjszakát sikerült a sorstól kicsikarniuk. Jóformán szavak nélkül is életre-halálra elkötelezték magukat egymásnak. Abban maradtak, hogy az elkövetkez? napokban minden gyakorlati teend?t sorra vesznek, megállapodnak id?pontokban, mindenekel?tt az esküv?ében, pár héttel korábban eljegyzést is csinálnak, de inkább csak a rokonság kedvéért. Meg hogy átmenetileg hol fognak lakni, abban is dönteni kell, Margit ezúttal is elmondta: szülei a megyeszékhely peremkerületében laknak, a ház tágas, a nagy utcai szoba most üres, mivel Tildát, a húgát felvették a közgazdasági egyetemre. Karcsi viszont kötötte az ebet a karóhoz: marad-janak csak albérletben, akár itt, akár a megyeszékhelyen; a szüleit?l kap egy telket, ha megn?sül, ezt már idejekorán beígérték – meg is vették a nagy portát a kertváros legszebb helyén –, s ? gy?jtött annyi pénzt össze, hogy abból az építkezést nemcsak megkezdik, de tet? is lesz bel?le a fejük fölé.
Már május közepén megvolt az esküv?; a kisszámú meghívott részére cigányzenés vacsora volt egy vendégl? különtermében, Karcsi épp csak belenyalt az italba, mondván, hogy kora hajnalban indulnak a Mátrába, nászutazásra a vállalati üdül?be. Többen megjegyezték, leginkább somo-lyogva, hogy Margit nyúlánk alakja mintha kezdene asszonyosan kitelni. Csak nem?… – tették hozzá többen is bizalmaskodva a sejtelmes kérdést.
Pedig igen… – hangozhatott volna a válasz. Kett?jük számára már hetek óta nem titok. Csak hát kétségek így is akadnak, s?t munkálnak is, de inkább csak Margitban. Mert Karcsi számára az apaság mellékes, minthogy a termékenyítés csak t?le vagy Menyustól származhat. És mi van akkor, ha Menyustól? Az égvilágon semmi. Megpecsétel?dött a barátságuk – ennyi. A megszületend? kisdedet éppúgy a magáénak vallja, mintha a saját öléb?l szakadt volna ki. Erre már most szent esküt mer tenni, ha ez Margitot megnyugtatja. A világra készül? utód soha semmiféle hátrányt nem fog szenvedni, bármelyik?jük is legyen az apa.
De még így is marad egy tétova kérdés: ha tényleg Menyustól lesz a gyerek, s ezt hitelt érdeml?en bizonyítani lehet, az egykori barát el?kerülhet – ehhez már a kinti állampolgárság megszerzése is elegend? lehet –, s követelheti magának a gyereket. Mi lesz akkor? Karcsi, meglehet?sen böl-csen, arra az álláspontra helyezkedett: ekkor egy új helyzet áll el?, s elég lesz majd akkor töprengeni a megoldáson. El?bb a baba jöjjön a világra.
Margit a tények pontos feltérképezésén túl nem jutott el?bbre. Amikor Karcsival az erdei tisztáson volt az a pajzán kis játék, akkor mindössze két-három nappal lehetett túl a menzeszen. További két nap múlva jött az els? „éles” helyzet – Menyussal. Figyelembe véve – a nemi életr?l szóló isme-retterjeszt? könyvek szerint is –, hogy az ondósejtek a hüvelybe kerülvén két napig még életképesek, s a menzeszt követ? egy hét múlva már bekö-vetkezhet a megtermékenyítés, Menyus apaságának a valószín?sége igen nagy. Ámde a Karcsié sem kisebb, vele az összefekvés Menyus után majd tíz nappal következett be, tehát a két vérzés közötti felez?id?re esik sper-máinak ostroma, vagyis arra az id?re, amikor a petesejt a leginkább foga-dóképes. Ez utóbbi szituáció az esélyt ötvenhatvan százalékos arányúra állítja be.
Az, hogy az embriót el is lehetne kapartatni, csak Margitban fordult meg – benne is csak kósza ötletként, amit komolyan egy percig sem gondolt –, Karcsinak felemlíteni sem merte…
A kéthetes beutalás jórészt létük határain kívülre zárta a múltat és a jö-v?t. Csakis a jelen tobzódását engedélyezték maguknak. Mint ifjú házasok, hódoltak az egymásba olvadás szapora és ötletdús alkalmainak. Habzsolta a fényt a kora nyári vegetáció, virágdíszesen s?r?södött be a bokros aljnö-vényzet. Szerelemre szólított minden, ami élt és mozgott. Naponta többórás sétát tettek az erd?ben, s már eleve úgy indultak el, hogy Margit a szoknya alá nem vett bugyit, s ahol és amikor a s?r?ben kedvük szottyant a párzáshoz, azt a kedvelt pózt választottak, hogy Margit nekihajolt, s meg-kapaszkodott egy termetes fa derekában, Karcsi meg csak felhajtotta a szoknyát, s hátulról beakasztotta szerszámát. A rendszeres igénybevétel folytán elég sokáig tartott, amíg eljutott az élvezésig.
A rafináltabb módozatokra persze a szoba elfüggönyözött rejtekén ke-rült sor. A fiatalasszony nemcsak a vagináját, a száját sem hevertette parla-gon; férje farkán immár tökéletesen eljátszotta, elfurulyázta a kéj dallamát. Az els? – a fináléig végigvitt – kombinált száj- és ujjgyakorlatokra egy héttel a szállodai összefekvésük után vállalkozott Margit, a férfi nem kis tetszésére. Általában félig szopta be a péniszt, melynek hátsó felén ujjaival ellentétes irányú mozgást végzett, s mondhatni, ez volt az alaptechnika, tehát a vezérszólam, melyet azonban kimeríthetetlen gazdagságú improvi-záció kísért, leginkább a nyelvjáték és az ujjfogások változatossága jegyé-ben. Karcsi már az els? alkalommal egyenletes iramban jutott el a kéjig, az utolsó pillanatban, a spriccelés el?tt arra gondolt, ki kellene vennie a farkát Margit munkálkodó szájából, de végül is ezt közösen akarták, s így utálko-zásra senkinek semmi oka nem lehet. Margit csak az els? pillanatban hök-kent meg az er?szakosan lök?d?, meleg, kesernyés, kissé ragacsos folya-déktól, ugyanakkor különös, borzongató, semmihez nem hasonlítható kéj-ként élte meg, hogy szájüregét átjárja a szeretett férfi ondója.
Ám gyorsan elröppentek a mézeshetek, sivárabb, próbálóbb id?k jöttek, s szembe kellett nézniük a ténnyel: az odaadás gyönyörei a hétköznapi ta-posómalomban óhatatlanul ünnepévé ritkulnak. Margit végigvitte a tanévet a kisvárosban, június végéig az albérletet is megtartotta, ezután Karcsi szü-leihez költöztek, mivel ez a lakás esett közelebb az ajándékba kapott telek-hez, s a nyári hónapokban el is kezdték az építkezést. Karcsi kedvezményes térítés ellenében kapott a vállalattól teherautót, s méghozzá mindig, amikor épp szükség volt rá; ez kétségkívül sokat lendített rajtuk. Alapozni, de még falat rakni is jött a szocialista brigádnak nevezett haveri társaság, a vastagodásnak indult Margit ilyenkor nagy tál pörköltet f?zött, hozzá tö-méntelen uborkasalátával, s ládaszám fogyott a k?bányai sör. Amikor az utolsó cserép is a helyére került, roppant bonyodalmas utánjárással sikerült megkapniuk a 60 ezer forintos kölcsönt, épp idejében, mert már egy fillér-jük sem volt, így a bels? munkákat gyors ütemben lehetett végezni, használt olajkályhákat mindkét részr?l ígértek és adtak is a szül?k, így októberre úgy-ahogy beköltözhet?vé vált a ház. Kívül is elvégezték a durva vakolást, a k?porozás majd meglesz, amikor jut rá pénz.
Margit ekkorra már szép pocakot növesztett, Karcsi, amennyire lehetett, igyekezett megkímélni a nehezebb munkától – nem mindig sikeresen –, állást is kapott az asszony egy közeli iskolában, noha nyilvánvaló volt, hogy az új tanévben csak pár hónapot fog tanítani. Éjszakánként Karcsi, amikor felesége nehéz sóhajaira felriadt, a domborodó feszes hasra tette a tenyerét, s szívdobogva várta, mikor kezdi szokásos rugdalózását a magzat. S leírhatatlanul boldog volt, amikor szinte tektonikus mozgással hírt adott magáról a bévül formálódó élet. Akarva-akaratlanul ilyenkor eszébe jutott Menyus is, aki viszont eleddig hírt nem adott magáról, még egy képeslap erejéig sem. Az eset óta Karcsira csak egyszer bíztak nyugati fuvart, bárá-nyokat vitt valahová a Pó völgyébe, egy nagy vágóhídra, egy mogorva, furcsa pasast adtak mellé, akit azel?tt soha nem látott a vállalatnál, a kami-ont csapnivalóan vezette, de Karcsi észrevette, annál inkább rajta tartja a szemét.
Néhány alkalommal, már a hetedik hónap tájékán, Margitot különös rosszullét fogta el, Karcsi ilyenkor betuszkolta maga mellé a kocsiba, s meg sem állt a legközelebbi rendel?ig, illetve ügyeletig. A fiatalasszony kapott egy pár er?sít? injekciót, s ezzel az ügy lekerült a napirendr?l. S kapott tanácsot is, hogy lehet?leg kerülje a házaséletet, ezt a férjnek is meg kell értenie. Karcsiból nem is hiányzott a belátás, Margiton azonban még a nyolcadik hónap után is er?t vett a buja epekedés; élvezkedése sajgó gör-csök formájában hullámzott át élett?l istenült méhére.
Az utolsó két hónapban Karcsi kérte a vállalatot: ha lehet, külföldi fu-vart ne bízzanak rá. Kérését méltányolták, száz kilométernél messzibbre nem is nagyon küldték. Így minden éjszakáját otthon tölthette. November vége felé Margit hasa kezdett alászállni, s egy hajnalban Karcsi asszonya riadt költögetésére ébredt: elment a magzatvíz… Az el?készített hálóinget s egyéb kórtermi apróságot magához vette Margit, a férj csak úgy menet közben lépett bele a nadrágjába és a cip?be, a pulóvert a pizsama fölé húz-ta, s percek múlva már repesztettek is a kórház felé. Látva az asszony álla-potát, bent a felvételi adminisztrációt elhalasztották, s nyomban a szül?-szobába utalták. Karcsi féltette Margitot a komplikációktól, s ezért kétség-beesése fölött repes? boldogsága is alig tudott úrrá lenni. Toporgott, két-percenként nézte az óráját, neszez? hangokra figyelt, s a gondolattól is megdermedt: netán Margit vajúdó sikolyai verik fel rögvest a szülészeti osztály hajnali csendjét. De egy rövid óra elmúltával er?teljes, miákoló babahangok sz?r?dtek ki, Karcsi kezét a szívére szorította, nehogy az ki-ugorjék a mellkasából. Perceken belül nyílt is az ajtó, a n?vér hozta a be-bugyolált apróságot, s intett a férfinak: – No jöjjön, nézze meg a lányát. Majdnem négy kiló… A férfi nézte, nézte a kreolos b?r? babát, amint nagy barna szemekkel bámul bele e földi világba, hosszú, bár ritkás barna haja van, s az egész kimondhatatlanul csodálatos. Akár én is lehetnék az apja, gondolta Karcsi, s tán vagyok is, de… Gomolygó érzéseit saját magának sem tudta megfogalmazni. Soha nem tapasztalt ragaszkodás kélt benne a csöppség iránt, olyannyira, hogy az ajtó már csaknem becsukódott, amikor neje állapota fel?l tudakolódott. Ahhoz képest egész jól van, mosolygott a n?vér. Délután újból bejöhet…
– Ugye csodálatos a lányunk? – kérdezte délután Margit, kissé még er?tlen hangon, türkiz tekintetét férjére emelve. Karcsi egy pillanat törtré-széig azon t?n?dött: hányan is férnek el a most használt többes számban. Ketten, avagy hárman?
De ehelyett inkább ezt kérdezte:
– És tudod már, hogy hívjuk?
– Persze. Andrea…


Teltek-múltak az évek. Ifjabb Monori Károly és családja élete látszatra nem nagyon billent ki az átlagos hazai kerékvágásból. Két év múlva a ház k?poros díszben ragyogott, s Karcsi büszke volt arra, hogy egyedül csinálta meg a vaskerítést. A kis Andreának mindkét nagyszül?i részr?l kijutott a dédelgetésb?l. Margit 1975-ben visszament tanítani. Ekkor már jórészt lemondtak arról, hogy újabb gyerekük legyen.
Holott nagyon akarták, f?képpen Karcsi. Kipróbáltak minden elképzel-het? módszert, orvostól orvosig jártak. Azt mindegyik doktor könnyedén megállapította, hogy Margitnak a szülés után méhszájelzáródása keletke-zett, de hogy ezt miért nem lehet a szokásos módon megnyitni, erre a kér-désre zavart hallgatás, esetleg köntörfalazó mellébeszélés volt a válasz.
Nem mondhatni, hogy belenyugodtak, inkább csak beletör?dtek a hely-zetbe. A házasságra ráteleped? egyhangúság, szürkeség ellen nem nagyon tudtak védekezni, ilyesmire nem voltak eléggé fölkészülve. Átmeneti új-donságot – alig pár hónappal Andrea születése el?tt – Menyus levelei je-lentettek: az egyiket Karcsinak, a másikat Margitnak címezte, mindkett?-jüknek még a régi lakcímére, leírta, hogy jól megy a sora, meg hogy kel-lemesen emlékszik vissza az itthoni évekre, s ha alkalmuk lesz Nyugaton járniuk, feltétlenül keressék meg. Válaszképp közösen írtak levelet, s mel-lékelték az Andreáról készített babafényképet. Jött is postafordultával a válasz, hogy bárkire is hasonlítson a gyerek, meg kell hagyni, hogy nagyon szép, bizonyosan nagylánynak is vonzó lesz majd. Egy hét sem telt el, s jókora csomagot hozott a postás, Menyus küldte, tele volt babaholmikkal. A köszön?levelet is megírták, ám erre nem jött válasz, csak majd egy újabb év eltelte után írt az egykori barát – a Dél-afrikai Köztársaságból. Rövid levél volt, annyit lehetett csak megtudni, hogy Menyus szállítmányozási vállalatot alapított Fokváros közelében, s máris ötven alkalmazottja van. Fényképet is küldött: egy kétszintes, félig-meddig lapos tetej? villa el?tt egy luxuskocsinak támaszkodik Menyus, fehér nadrág s ugyancsak fehér ing van rajta.
Ez a levél már nem tartalmazott meghívást, vagy azért, mert Menyusból nem veszett ki a realitás iránti érzék, vagy más miatt. Mindamellett Karcsiék ill?nek érezték a válaszadást. Andreáról megint küldtek fényké-pet. Ám az újabb híradás megint elmaradt; a késlekedést Monoriék a nagy távolságnak tulajdonították. Csaknem egy év is eltelt, amikor jött a döbbe-netes levél, rossz magyarsággal és rossz angolsággal fogalmazva: „Barát of familj halt meg, Menyheret Gyenisze. Terrorist group of black musulmans has killed him. Béka veletek. Paul Schmidt ingeniur.” Karcsi napokig szót-lanul nézett maga elé, csak a kis Andreával volt hajlandó játszani, Margit könnyezett, a levelet bevitte a tantestületbe, hogy megmutassa angol szakos kollégájának, a lehet? legpontosabb értelmezés végett. Azzal jött haza, hogy a mérnök úr, aki a levelet írta, bácskai vagy tolnai volksbundista le-hetett, s ki tudja, milyen náci b?nök terhelik a lelkét, magyarul már elfelej-tett, angolul máig sem tanult meg rendesen. Rejtély, hogy akkor miért nem írt németül. Mellesleg az sem kizárt, hogy ? szervezte meg a fekete mu-zulmánok terrorista akcióját. Az egykori barát is belekeveredhetett valami tisztátalan ügybe.
Pajkos, eleven természettel áldotta meg a sors a kis Andreát. Mindketten örömüket lelték benne, de Margiton mindinkább kiütköztek a fáradtság jegyei, iskolai teend?i is eléggé lefoglalták, f?leg az otthoni dolgozatjavítá-sokat tekintette egyfajta rabszolgamunkának, így a hozzá nemegyszer tör-leszked? kislányt a szándékoltnál is ingerültebb hangon küldte el maga mell?l. Margitot ez olyannyira elkeserítette, hogy a bels? szobába vonult, és zokogva borult a hever?re, így a kislány még szorosabban köt?dött Kar-csihoz, akinek az Andreához f?z?d? áradó érzelmi viszonya messzemen?en nem nélkülözte az apai elemeket. Szinte minden szabadidejét a kislánnyal való játszadozásnak szentelte, képes volt a legelképeszt?bb bohóságokat kiötleni, fél órán belül a majomkirálytól a Miki egérig tízféle mesefigurát is képes volt alakítani, kicsivel kés?bb, ahogy a gyerek eszesedett, bugyuta, de szívhez szóló meséket eszelt ki. Aztán fokról fokra mind nagyobb rutinra tett szert a mesemondásban, ezeket Andrea szájtáti figyelemmel hallgatta, s utána olykor egészen elképeszt? kérdéseket tett fel. A kívülálló számára rendszertelennek t?n? munkaid?ben dolgozó Karcsi továbbra is sokszor volt szabadnapos, netán a munkaideje délután kezd?dött – egyébként is a természetéhez tartozott, hogy ha tehette szeretett sokáig az ágyban heverészni –, s ilyenkor hívás nélkül is odabújt a kislány. Vagy pontosabban: odabújt kett?jük közé, miután a szobaberendezést úgy alakí-tották ki, hogy helye legyen a franciaágynak is. Ezt leginkább Karcsi szor-galmazta, Margit inkább a külön-külön alvásnak volt a híve. Mivel azonban a meghitt közös reggeli heverészések során is Andrea jóformán csak az apjával volt hajlandó játszani, s egyre inkább a maga gyermeki módján társalogni, Margit úgy érezte, hogy a gyermeket már úgysem képes magá-hoz édesgetni, mell?zöttnek, kijátszottnak, hovatovább mártírnak érezte magát, fölkelt, és szótlanul a házi teend?khöz látott. A kislány, mintha csak ezt várta volna, szorosan Karcsi testéhez tapadt, valósággal igényelte az apai melegséget. A férfi soha a legcsekélyebb kísérletet sem tette arra, hogy a lány effajta közeledését akár csak mérsékelje, úgy vélte, apai érzéseinek teljességéhez kétség sem férhet, függetlenül attól, hogy a termékenyít? hímivarsejt kinek az ölében termel?dött: az övében-e vagy a Menyuséban.
Egy ilyen alkalommal – Andrea lehetett már vagy ötéves – Karcsi a ha-nyatt fekv? kislány hasán jártatta körbe jobb kezének mutatóujját, a szoká-sos és az Andrea által is jól ismert kerekecske-gombocskázás volt a m?so-ron, amikor is a gyermek arcán egyik pillanatról a másikra furcsa elrévedés jelent meg, ezzel egyidej?leg két kis tenyerével megragadta az apja ujját, s teljes erejével húzni kezdte az öle felé. Karcsi meglep?dött kissé, úgy tett, mintha nem akarna az egészr?l tudomást sem venni, aztán, kénytelen-kelletlen, engedett az er?szaknak, úgy volt vele, ha drasztikusan kinyilvá-nítja a tilalmat, ezzel csak tovább fokozza a gyerek kíváncsiságát. Engedte hát, hogy a kislány mutatóujjának a hegyét a kis punkájához szorítsa. Ez azonban nem volt elég, ujjának ízeit a gyerek akként kívánta mozgásban tartani, hogy az ujjbegy a még jócskán fejletlen szeméremtestbe is behatol-jon. A lányka arcán a nekihevüléssel vegyes izgalom félreérthetetlen jelei voltak láthatók. Ez volt az a pont, ahol Karcsi mint apa nem látta célszer?-nek a továbbhaladást, s ezért hónaljcsiklandozással terelte el a gyerek fi-gyelmét, pillanatnyilag sikeresen.
Csakhogy Andrea a játék megízlelt izgalmára kés?bb is igyekezett visz-szatérni, s Karcsiban nem mindig volt annyi er?, hogy ellenálljon a gyer-meki akaratnak. Elment odáig, hogy egy-két percig játszott a gyermek nemi szervével, aki már ezt is végtelenül kedvesked? simogatással hálálta meg. Az apa többször folyamodott azonban elterel? man?verhez is, ezek olykor sikerre vezettek, olykor nem. A kislány megérezte, hogy apjában a hajlandóság a punkajátékot illet?en nem zavartalan, s ez ártatlan, nyílt gyermeki lelkében a megmagyarázhatatlanság kérd?jeleit rajzolta ki. Dac fejl?dött ki benne, úgy vélve, hogy csak azért is megilleti ?t ez a fajta szó-rakozás.
Karcsit komolyan foglalkoztatta a gondolat: radikális lépésre kellene el-szánnia magát, s ehhez Margit segítségére feltétlenül szükség van, a lány-kával neki kellene többet tör?dnie, leginkább pedig magához szoktatnia, édesgetnie. Talán még nem késett le róla végképp… De az asszony hallani sem akart a változtatásról, azt hozta fel, hogy van neki elég „gyereke” az iskolában, s bár Andreát ? is imádja, de ha megfeszül sem tud véle többet foglalkozni. Szerinte nincs abban semmi elvetend?, hogy egy csöpp lány-ban er?s ragaszkodás él az apja iránt, s ebben a korban az sem káros, ha a vonzalom imitt-amott testi jelleget ölt. A punkajátékról majd le fog szokni pár év múlva, amikor érettebb lesz az esze. Karcsi erre azt találta mondani, hogy ? nem elég képzett ahhoz, hogy lélektani érvekkel szemben partiképes legyen, egyet s mást azonban mint laikus is konyít az emberi természethez, ezért ki meri jelenteni, hogy a kislányban szexuális érdekl?dés mutatkozik iránta. S nem kell neki tíz év sem, ez a fajta érdekl?dés egykönnyen elmélyülhet, s tekintettel a tekintend?kre – itt a férfi különösen nyomatékosította a hangját – kölcsönössé is válhat. Azt adja meg az úris-ten, mondta erre Margit, a farkadra fogok lépni… De a szavaiból, a férjnek legalábbis így tetszett, hiányzott az abszolút komolyság.
Maradt tehát minden az eddig megszokott mederben. Férj és feleség összebújására leginkább este került sor, miután a kislány elaludt, de csak akkor, ha Margitnak sikerült túltennie magát az egyre lever?bbnek t?n? fáradtságon. Ilyenkor azonban teljes érték? volt az együttlét, mely az ifjonti virgoncságot, ötletességet semmiben sem nélkülözte. Margit, amikor igazán belelendült, nemcsak kapható volt a franciázásra, de ? maga lépett fel kezdeményez?leg. Karcsi viszont azt tapasztalta, hogy aktívabb, ele-mentárisabb teljesítményre képes, s?t még nedveinek áradása is b?sége-sebb, ha az összefekvés el?tt a kislánnyal alkalma volt játszadozni, f?kép-pen ágybeli heverészés közepette. Eleinte ezen meglep?dött, kés?bb, bár igyekezett természetesnek felfogni, enyhe zavar nélkül nem volt képes lereagálni, olyannyira, hogy egyszer Margit el?tt is szóba hozta, méghozzá egy nagyszer? ívet kirajzoló szeretkezés után, s az asszony kacagva nyug-tatgatta, hogy a világ legtermészetesebb jelenségei sorába tartozik az, amit elmond. S kisel?adást rögtönzött a simogatás és a simulás erotikus össze-függéseir?l. Ezek lényege, hogy a különnem?ekhez tartozók b?rfelületének érintkezése már eleve izgalomba hozza az erotikus idegpályákat, tekintet nélkül akár a legszorosabb rokonsági kapcsolatokra. Tehát apa és lánya, anya és fia, testvér és fivér egyaránt szexuális izgalmat képes kelteni egy-másban, pusztán a simogatás által. S?t, bizonyos kiélezett helyzetekben a n?k is egymás között, anélkül, hogy a ferde hajlamok legcsekélyebb jelét is mutatnák. Viszont férfiak között az egynem?ek iránti természetellenes haj-lam szükségeltetik ahhoz, hogy a simogatás ne viszolygást, hanem von-zalmat ébresszen. Ezzel magyarázható az – fejtegette Margit –, hogy a normális hajlamú férfiak barátkozásának semmiféle testi kísér?jelensége nincs, míg ugyanez a n?kr?l nem mondható el. Az, hogy újabban a férfiak is hajlamosak egymást csókkal üdvözölni, senkit ne tévesszen meg, térsé-günkben ez alighanem orosz hatás, illetve divat, de az sem kizárt, hogy a férfitársadalom általános feminizálódásáról van szó. De visszatérve a nor-mális hajlamúak közötti simogató kapcsolatteremtésre: itt az erotikus izga-lomkeltés a lényeg, s nem pedig annak tudatosulása, s f?képpen nem a kö-vetkezmények végigvitele. Tehát mindössze a több tízezer év el?tti pro-miszkuitás emlékér?l van szó, amit a civilizációs nevelés, a gátlások be-épülése egy adott s elég korai ponton leblokkol. Ezért nem szokás az, hogy apa összefeküdjék a lányával, anya a fiával, a fivér a n?vérrel. Rendhagyó esetek persze mindmáig vannak… Margitnak ott kellett volna folytatnia, mi van akkor, ha apa és lánya között a vérségi kapcsolat kérdéses, de err?l csak azért nem szólt, mert bármiféle engedmény bátorításként lett volna Karcsi számára értelmezhet?.
Sokáig t?n?dött Karcsi az elhangzottakon, s úgy vélte, hogy amit Margit mond, az mind csuda jól hangzik, nagy kár azonban, hogy a jelen problé-máiból sem old meg semmit, ami pedig a jöv?t illeti… Közben Andrea iskolás lett, s másodikos korában nyúlánk alakja már kezdett n?ies vonáso-kat mutatni. Vállat verdes?, copfnak és kontynak egyaránt jól mutató hosz-szú, barna hajat növesztett. Miközben odahaza délutánonként, esténként leckéjét írta, Karcsi el-elgyönyörködött benne, s a kislány szemöldökének ívelése, arcéle egy-egy pillanatra mintha határozottan Menyust idézte volna. De lehet, hogy ez csak medd? fantáziálás – vonta meg magától a föl-mentést.
Ekkortájt, vagyis 1980 nyarán néhány hétre feje tetejére állt a ház, etázsf?téssel szerelték fel a lakást, s villanybojlerre cserélték ki a fürd?szo-bai fatüzeléses hengert. El?reléptek a komfortfokozatban: rendszeressé, gyakorlatilag folyamatossá váltak a fürdési alkalmak. Terhes, ünnepinek semmiképp nem nevezhet? nekikészül?désb?l napi gyakorlattá válhatott a teljes fürd?szobai tisztálkodás. Örültek ennek mindnyájan, s közöttük is legjobban Andrea. Másfél óráig is képes volt elpocskolódni a teli fürd?-kádnyi vízben. El?fordult, hogy anyja eközben tett-vett a fürd?szobában, leginkább a mosógéppel bajmolódott; Andrea mindezt nehezen viselte. Ellenben elvárta, hogy apja minél hosszabb id?t töltsön bent vele, s moso-gassa a hátát, a hasát, a fenekét s a punkáját. Leginkább az utóbbit. Andrea közben csacsogott mindenfélér?l, egyszer például elmondta, van az osz-tályban egy lány, s azok otthon együtt fürödnek, mamával, papával s a két fiútestvérrel. Az egész család, bizony! Id?t és vizet takarítanak meg. Ha muszáj volna, ? is megfürödne az anyuval, de sokkal szívesebben az apuval. S máris biztatta Karcsit, hogy fürödjenek együtt. Az apa erre hebegett-habogott, felkészületlenül érte a javaslat, s olyasmit mondott csak, hogy ? ezt másképp szokta meg, s ezen nem nagyon tud változtatni. Ez elég nagy kár – tette hozzá feln?ttes hanghordozással a kislány.
Margitnak azonmód beszámolt a férj, hogy lányuk részér?l milyen invi-tálásban részesült. Elmondásában akaratlanul is volt holmi méltatlankodó hangsúly, mert az asszony fejét csóválva nevetett, hozzátéve, hogy Karcsi egy pr?d, ókonzervatív pasas, hisz semmi kivetnivalót nem találhatna ab-ban, hogy együtt fürödjék a nyolc-kilenc éves hugyos lányával, bár meg kell hagyni, hogy a helyzet speciális, s igazából nehéz volna eldönteni, hogy közös fürdésük még idejében történik-e, netán – még túl korán. Ám van egy áthidaló megoldás, s ennek ötletét maga Andrea adta, pontosabban osztálytársa: miként ott, fürödjék itt is együtt az egész család. – No, vet-k?zz, drágám, míg ki nem h?l a víz. – S Margit is dobálta magáról lefelé a tréningruhát, utána az alsónem?t is; Karcsi elnézegette asszonyát, az az igazság, hogy már rég látta meztelenül teljes kivilágításban. Alakja még mindig harmonikus, rendezett, melle kissé megereszkedett, ölén mintha dúsabb lenne a sz?rzet. A férfinak kissé megbizsergett a vére, Margit ezt nyomban érzékelte, s forró bujasággal mondta, hogy utána szeretkezni fognak.
Andrea kisebbfajta üdvrivalgással fogadta a fürd?szobába meztelenül belép? szüleit. No hogy tetszünk neked? – kérdezte az anyja, nem annyira az ?, inkább a férje zavarát leküzdend?. Andrea barna pillantása végigsik-lott rajtuk, anyján csak futólag, az apán viszont a részleteken is tüzetesen elid?zve. A kádat a két vége fel?l közelítették meg, de már mikor beleáll-tak, látni való volt, hogy le kell engedniük a vízb?l, különben kiszorítják. Elhelyezkedtek tehát, egymásnak szemben lábbal, s közöttük ott fickándolt, mint egy forgó kis aranyhalacska, Andrea, befúrva magát a feln?ttlábak közé. A helysz?két s a pillanatnyi összevisszaságot Margit kihasználva, a lábujjával férje amúgy is merevedésnek indult vesszejét kezdte piszkálni, s a pajzán kis játék nem kerülte el a lányka figyelmét, tekintete apja ölére meredt: – Jé, hogy megn?tt az apu kukija! – lelkende-zett nyíltszív? ártatlansággal, utána is kapott, mintha éppen babázni akar-na… Karcsi csak az utolsó pillanatban billentette ágaskodó szerszámát a combja alá, s közben félhangosan azt morogta: – Fogdosd az apádfaszát! – De hiszen épp azt akarja – kacagott Margit, s most már férje combja alá kerülve m?ködtette piszkáló lábaujját. A kislányt meg eközben szinte fe-szegette a kíváncsiság, hogy hová is lett az apu kukija.
Ezután hármasban hancúroztak a franciaágyban, s mint rendesen, And-rea megint középütt volt. Többször visszatért a fürd?kádban tapasztaltakra, látottakra. Tetszett neki, hogy mind az anyunak, mind az apunak a lába között milyen nagy és s?r? a sz?r, de nyomban hozzátette, hogy a szom-szédék pulikutyája még sokkal sz?rösebb. A szül?kb?l, noha vissza akarták fojtani, vulkáni er?vel robbant ki a feltör? kacaj. A kislány emiatt meg-sért?dött, szipogott egy keveset, s duzzogva vonult az ágyába. Voltaképp erre vártak mindketten, s jó tíz perc múlva megnyugodva tapasztalták, hogy a lányka szépen, egyenletesen lélegzik, félig-meddig a fal felé fordulva. Margit fölkelt, ellen?rizni, hogy tényleg alszik-e csemetéje. S miután efel?l megnyugodott, gondosan betakargatta, leoltotta a villanyt, s hálóingéb?l kibújva átforrósodott testtel húzódott a már szintén mezítelen férje mellé. Hosszan, kitartóan becézgették egymás testét, Margit ölét ellepték a hevülés nedvei, Karcsi ujjának érintésére vonaglásba kezdett, majd szájával munkába vette a felmeredt péniszt, közben a férj kézijátékának köszön-het?en többször is volt orgazmusa. Margit csak akkor hagyta abba, amikor ujjai alatt már gyülekezni kezdtek a magömlést közelesen útjára indító energiák, s ezután kecses mozdulattal átment lovaglásba, s így elégítette ki a férjét, ki a gyönyör elnyújtott hörgését hallatta. A szeretkezést mindket-ten egyszerre érezték célratör?nek és ugyanakkor a legapróbb részletekig kimunkáltnak; mint egy klasszikus zenei kompozíciót, melynek már nincs szüksége küls?dleges és esetleges díszítményekre, ám annál inkább megvan a bels? felépítettsége, ívelése, dramaturgiája. S ez az a fajta teljesség, mely megteremt?it ezúttal ismétlésre késztette, oly módon, hogy most a férj nyelve lépett szoros érintkezésbe Margit csiklójával, eközben az asszony ujjai a férj herezacskója alatt szánkáztak, egészen a végbélnyílásig, mely mozdulatokra a prosztata válaszolt serkentett m?ködéssel. Majd a pénisz a mellek között hajdanvolt ismert útját is bejárta, csak ezután csusszant le a közben hasra forduló Margit feldomborodó fenékvágásához, hogy tövig hatoljon a nedves, forró nyílásba, hogy végigvont lökések után újabb belövell? áldozatot mutasson be Erósznak. Az ezutáni, majd egy óra hosszát halk, de buja suttogással töltötték, melynek tartalma és mondandó-ja annyi volt, hogy nincs különb dolog a világon az élvezkedésre összpon-tosító szeretkezésnél. Gyereket lehet csinálni kutyafuttában is, élvezni azonban tudni kell, azaz elég érettnek és intelligensnek kell lenni ahhoz, hogy a lehet? legtöbbet hozzuk ki magunkból és a társunkból. Esetleg, ha csoportszexr?l van szó, a társainkból… Az intelligencia e tekintetben sem az iskolázottsággal jelent egyet. S?t, azt lehet mondani, hogy a diplomás férfiak körében igen nagy a bugrisság a szexuális kultúrában való jártassá-got illet?en. Margit elmondta, hogy nemrég a középfokú tanintézmények összevont tantestülete el?tt egy szexológusn? tartott el?adást, aki kijelen-tette: az egyetemet végzett férfiak többsége nem tudja, hogy hol van a n? csiklója. Még olyanok is akadnak, akik magát a kifejezést sem ismerik. Számukra az a népi kiszólás, miszerint az izgalomba hozott n?nek „ugrál a pecke”, nem mond semmit. Te, ha láttad volna a hallgatóságot – kommen-tálta Margit a történteket. A n?k, nagyon kevés kivétellel, csöppet sem voltak zavarban, nagyon is érdekl?dve hallgatták az el?adást. Ellenben a férfitársadalom irult-pirult, a legtöbben nem mertek föl se nézni, csak le-sunyták a tekintetüket, de akadtak vagy ketten, akik tüntet?en fölkeltek, és nagy garral kivonultak. Még jó, hogy nem köpködtek.
Jóformán csak arra eszméltek a beszélgetés beállott szünetében, hogy ujjbegyeikkel egymás szervét simogatják, harmatkönny? érintéssel, s szer-veik az iménti kett?s igénybevétel után lassúdan, de félreérthetetlen igen-léssel válaszolnak. Margitot egyszer?en furdalta a kíváncsiság is: mit tud még kiszívni a férjéb?l. A szó közvetlen értelmében. Miel?tt hozzálátna, mondotta, már csak azért is csinálja, hogy ellen?rizhesse: nem jött-e ki a gyakorlatból. Nyelvével, ajkával s ujjaival apránként fokozta az ingerlést, ügyelve arra, nehogy egyikkel is, másikkal is túladagolja. Épp ezért eleinte az ujjakra helyezte a f? hangsúlyt, s mint egy bonyolult fúvós hangszeren, mind a tíz ujját használta, méghozzá változatosan, mintha egy többszólamú dallamot kívánna el?csalni. Majd nyelve hegyével tapadt rá a kilöv?nyílás-ra, s mid?n már a teljes hangoltság jeleit mutatta a „hangszer”, kerültek sorra az ajkak, a maguk szívó-vonó mozgásával; ez volt a vezérakkord, s ennek is kellett elvezetnie a lövellésre kész kéjérzet felsejléséig, hogy aztán a gy?ztes fináléhoz az ujjak er?teljes, tapadó mozgásával, s a mozgás némi felgyorsításával lehessen eljutni. Amikor már nincs megállás, s a boldog spriccelés a n? torkáig hatol. A férfi testét úgy rázta meg a kéj, mint egy hetes er?sség? földrengés egy félkontinensnyi területet.
Másnap reggel a még szenderg? Karcsi a mellére vonta a közben már odafészkel?d? Andreát. A lányka egy ideig azzal szórakozott, hogy apja bajuszkáját pöndörítgette, de miután az alig reagált a molesztálásra, a kis-lány másképp próbálta az atya figyelmét magára vonni. – Apu, mondta félhangosan, tudom ám, hogy az este szerettétek egymást az anyuval. Csak azt nem értem, hogy miért ordítottatok közben… Karcsi a résnyire kinyílt szeme sarkán át oldalra pillantott, de Margit már nem volt az ágyban, a fürd?szobában vagy a konyhában tett-vett, s így neki kellett a gyermeki észrevételre válaszolnia. .. De hát mit is lehet mondani? Nyilván csak az olyasfajta csacsiságot, amit a legtöbb szül? mond hasonló esetben: Majd megérted, ha nagyobb leszel, addig ne foglalkozz ilyesmivel… A gyermek kíváncsiságát a legkevésbé ezzel lehet kielégíteni.
Csak Margit ki ne találja, méghozzá pedagógus létére, hogy ezután nyíl-tan a gyerek el?tt szeretkezzünk – töltötte el nyugtalansággal a gondolat Karcsit. – Mert az már igazán sok volna. S aggodalma nem is volt egészen alaptalan. Margit, annak ellenére, vagy talán épp azért, hogy a szexuális életet kés?n kezdte, s összesen is két férfival volt dolga – bár meg kell hagyni, meglehet?sen különleges körülmények között –, eléggé nyitott, s általa vitathatatlanul modernnek tartott nézeteket vallott a nemiségr?l, an-nak gyakorlatáról, az idevágó szakirodalmat, f?ként a freudi alapozottságú-akat, naprakészen ismerte, s szívesen tanulmányozgatta a Nyugatról be-csempészett pornómagazinokat. S csakugyan gondolt arra, jó volna a szo-kást meghonosítani, hogy a kislány el?tt szeretkezzenek. A gyerek el?ször nem gy?zne csodálkozva figyelni, kés?bb viszont annyira megszokná, hogy rá se hederítene, hogy miként üzekednek a szülei. Az, hogy Karcsi ellenérzéssel fogadná az ötletet, nem számított volna komoly akadálynak, lévén, hogy a férfiban is eléggé er?s az erotikus késztetés. Az a felismerés már inkább meggondolásra késztette, miszerint ha a szeretkezésnek néz?-közönsége is van, még ha az a saját gyerekük is, s ebben fokozott örömér-zés nyilvánul meg, a szexualitás óhatatlanul elmegy egy olyan gáttalanság felé, ahol már nem lehet látni a határokat. Bár vajon nem ez volna-e a cél, azaz leépíteni minden gátat a nemiség érvényesítése el?tt? – ezzel a bölcse-leti kérdésföltevéssel igazán Margit sem tudott mit kezdeni. Végül is az asszonyban a szociológiai érzékkel megáldott pedagógus kerekedett felül: semmi gond nem volna, ha a társadalomban már volna egy markáns ki-sebbség, mely eltökélten vallaná magáénak nemcsak az elméletet, hanem a gyermekek el?tti szeretkezés gyakorlatát is. Számuk gyarapodásával id?vel elérhetnék, hogy ?k legyenek a többség. De ha nem is válnának azzá, a meglév? többségnek számolnia kellene létezésükkel s hatásukkal. Így vi-szont egyszál magukban a számkivettséggel kellene szembenézniük – ez leginkább a gyermek szempontjából nem volna hasznos –, súlyosbítva azzal a tehertétellel, hogy egy olyan házaspár vállalja fel az eretnek gyakorlatot, ahol egyik?jük éppen pedagógus. A céltudatos kisebbségszervez?dés alól pedig már a 70-es években kihúzta a talajt a monolitikus hatalmi struktúra, értve ez alatt azt, hogy maga a társadalmi közgondolkodás is a margóra szorította immár nemcsak a másképp viselked?ket, de a másképp gon-dolkodókat is. Aki más, mint a többi, az csak deviáns lehet, abnormális, tehát kiközösítend?. Végbement, amit a hatalom az ötvenhatos forradalom óta egyfolytában akart, méghozzá sokkal tudatosabban, mint a Rákosi-rezsim, a társadalom atomizálódása. A színvonalat diktáló középosztályt felváltotta a bugris középszer. Ez utóbbi visszataszító diktatúrája kapta meg a „proletár” jelz?t, ami sokkal inkább intellektuális, semmint anyagi értelemben jelentett nincstelenséget.
Tudatosan vállalni tehát a gyermekek el?tti szeretkezést? Eretnekség! – üvöltötte volna a bugris farizeusság, megfeledkezvén arról, hogy a hazai sz?kösség közepette a szül?k mindig is utódaik szeme láttára s f?képp füle hallatára gyakorolták szerelmi tevékenységüket, egyszer?en azért, mert külön helyiség nem állt rendelkezésre. S e tekintetben a feltételeket tö-megméretekben a szovjet mintájú létez? szocializmus korántsem teremtette meg, s?t a kényszer?ségek alkalmait, ha lehet, még inkább kiterjesztette. Szeretkezzünk hát a gyermekeink el?tt, ha nincs alkalom az elvonulásra – aki ezt meghirdetni merészelné, voltaképp nem tenne mást, mint nyíltan számolna a realitásokkal. De nem! A hatalom számára fontosabb a hazug-ság és a szemforgatás, mint a való élet. Ugyanis ez utóbbi mutatná meg a hatalom nagyon is sz?kre szabott korlátait.
Ha Karcsi nem is, Margit többször eltöprengett ezeken a kérdéseken. Ám abban, hogy eligazodjék a világ kuszaságai között, eléggé magára volt hagyatva. A maga, s f?leg a gyermeke számára szeretett volna távlatosabb életet kirajzolni. Karcsi többé-kevésbé elégedett volt sorsával; szokta mon-dogatni: ha sz?kösen is, de megvan minden. Örüljünk ennek, meg annak is, hogy lyuk van a seggünkön és szelel. Az, hogy a család az elmúlt évek alatt teljesen elmagányosodott, nem nagyon zavarta. Margit inkább meg-szenvedte a baráti kör hiányát. Ilyen irányban tett több kezdeményezése kudarcot vallott; az érdekl?dési körök olyannyira besz?kültek, hogy csak igen kis szeletekben metszették egymást, s ezért minden megkezdett tár-salgási téma egyhamar kimerült, kínos hallgatásba fulladt. Hasonlóan vég-z?dtek az országjáró autós kirándulások is.
Kett?jük között a vonzalom széthulló darabjait a kölcsönös nemi öröm-szerzés egyetlen épségben maradt hídja kötötte össze. Margitnak is csak a legtitkosabb sejtelmek súgták: immár ez a híd is alá van aknázva, noha érzékeik egyel?re hibátlan biztonsággal közlekednek rajta. A szemlátomást növekv? s a nagylányosodás irányában szépül? Andrea apai vonzódása továbbra sem okozott zavart; rendszeressé váltak a közös fürdések, melye-ket a házaspár mind viharosabb szeretkezése követett. Még megérjük, hogy pár év múlva ebb?l is részt akar kérni a lányunk – jelentette ki egy alka-lommal Margit, s Karcsi válasz nélkül hagyta ugyan a megjegyzést, ám a félhomályban a füle tövét?l a lába ujjáig elpirult. Beleborzongott, hogy legtitkosabb sóvárgása kapott nyílt megfogalmazást, s éppen a felesége, vagy ami legalább ilyen fontos, a lány anyja részér?l. Ami pedig a saját apaságát illeti, önmaga számára úgy fogalmazta meg, hogy az a vérségi kapcsolatnál magasabb rend? vonzalomban is megnyilvánulhat.
Már elmúlt Andrea tizenkét éves, amikor egy este a fürd?szobában Kar-csi akaratlanul is észrevette, a kis bajadérnak mintha kezdene kerekedni a csíp?je, s öle fölött kirajzolódik egy nagyon halvány háromszög. A mosda-tás során meggy?z?dött arról, hogy ez még korántsem sz?rzet, legföljebb is ütköz? pihemez?. Ám csak hónapok kérdése, hogy teljes díszében kilom-bosodjék, de tán már hetek múltán is számottev? formát ölt a n?iesedés. Az id? múlása igazolni látszott az apai várakozást, jó félév múltán már bodo-rodni kezdtek az ölbeli pihék, s az eleddig a mellkasra simuló bimbók alatt megjelent egy-egy diónyi gömböcske. A kis hölgy a frizurájával is mind többet bajlódott a fürd?szobában a tükör el?tt, fodrászhoz járt, próbálgatta a szemöldökkihúzást, a szempillafestést, kenegette magára anyja rúzsait, s hosszasan tanulmányozgatta a divatlapokat. Mindez mit sem változtatott az apa iránti ágybéli törleszkedésen, s?t egyre inkább kialakított magának egy számára kellemesnek tetsz? pózt, ami abból állt, hogy az apa fel?le es? combját a saját, rohamosan n?iesed? combjai közé vette, méghozzá oly szorosan, hogy szeméremdombja nekifeszült a férfi kemény combizmának. A lánykában szenderg? n? apró moccanásokkal ébredezett. Karcsi meg-próbálta magával elhitetni, hogy továbbra is az alvó Erósszal van dolga, de be kellett látnia, hogy ez egyre nehezebben megy. Kétségbevonhatatlanul és érezhet?en cs?döt mondtak azok az elhárító man?verek, melyek az ölé-ben feltolakvó bizsergések leblokkolására irányultak. A férfiban felötlött, hogy talán most érkezett el ahhoz a határponthoz, amikor az egyre bizal-masabbá váló viszonyt vissza lehetne parancsolni az apa és lánya köznapi értelemben normálisnak mondott kapcsolatának szintjére. De ahhoz, hogy ez a legkisebb megrázkódtatásokkal történjék, Margit segítségére volna szükség. Enélkül nem lesz ereje lépni… Beledöbbent, hogy számára is hiányérzet támadna, ha a lány egyedül fürödne, és megmaradna a saját ágyikójában. De ez a mostani helyzet okozta gerjedelmi többlethozadékot Margit fölözi le, így számára is el?nyös az apa és lánya közötti meghitt viszony. Ezzel együtt is érzékelte Karcsi a bezáruló kelepcét, s majdhogy-nem örült, amikor hajnalban kellett elmennie, s több napig volt távol kül-földi fuvarban. A távolsággal szinte négyzetes arányban csitultak el benne a feloldhatatlan dilemmák.
Aztán egyszerre csak riasztó módon és a legkevésbé várt oldalról tá-madtak az új fejlemények. Azazhogy ezeknek is megvoltak a maguk né-hány hetes el?zményei. Margit nagyfokú kimerültségre panaszkodott, s a szeretkezéshez már csak ritkán, s akkor is fárasztóan hosszú el?készítés után jött meg a kedve. Majd fokozódott a panasz azzal, hogy csak megkö-zelíti az orgazmus csúcsát, de nem éri el. Ez már 1985 nyarának az eleje volt, küszöbön állt a nyári szünid?, s abban reménykedtek, hogy a pihenés visszaállítja az asszony egyensúlyát. A két-három hetes átmeneti javulást er?s hanyatlás követte, s az egyik – számára újra csak sikertelenül végz?d? – szeretkezés után Margit kijelentette: hastáji fájdalmai vannak, s alighanem a méhe tájékáról sugárzik. Egyel?re még csak a szeretkezéskor érzi, kés?bb azonban… Egyszóval nem lehet tudni.
A csodában bízni egy percig sem volt ajánlatos tovább, alapos orvosi kivizsgálásra volt szükség. Margit szorongva járta végig a rendel?k sorát; a vizsgálatok procedúrája nem izgatta, a m?tét lehet?sége – érezte, hogy nagy valószín?séggel be fog következni – ugyancsak hidegen hagyta. Sok-kal inkább a szenvedések iszonyú kálváriája rémlett föl el?tte, melynek törvényszer? végállomása… Nem, erre gondolni sem szabad. Még túl ke-veset élt ahhoz, hogy a végleges megsemmisüléssel kelljen szembenéznie. S a családjában is egy csomó feloldhatatlan kérd?jel: mi lesz Karcsival, mi lesz Andreával?
Mindenekel?tt: mi lesz kett?jük sorsa. Külön-külön is meg – együtt.
Már bizonyos számára, hogy a lányt nem Karcsi nemzette, hanem Menyus. Igaz, ennek a bizonyosságnak nincsenek megdönthetetlen érvei. Ám nem több-e bármiféle racionális érvnél az, hogy a gének üzenete ott él mindegyik sejtje mélyén? Talán még a kórosan burjánzóakban is… Az apa, az igazi, rég porlad a földgolyó túlsó sarkában, Eldorádóban, a fél- és egész drágakövekkel telített földkéreg nyomása alatt. Ha csak az a bizonyos levél nem volt eleve hamisság… Nem, erre gondolni sem szabad: nem a csodák idejét éljük.
Igaz Karcsinak soha, a legmeghittebb pillanatokban sem mondta meg, ami számára sejtésnél mindig is több volt: a lánynak nem ? az apja. De miért is nem közölte vele: Nyilván nem akart eleve és jó el?re erkölcsi felmentést adni neki. Igaz, a lányt évekkel ezel?tt is el lehetett volna tiltani attól, hogy esténként apjával – azazhogy nevel?apjával – fürdettesse magát, reggelenként pedig odabújjon melléje. Ám ez az egyszer?nek látszó megoldás a jöv?re nézvést ugyan véglegesíthet? tilalmat jelent-e? Egyálta-lán nem biztos. Ki tudja, hogy mit hordoz a vér üzenete? Ha a végzetet hordozza, akkor úgyis mindegy; ellene semmit sem tehetnek. S ha így van, akkor miért fosztanák meg magukat arra a rövid id?re a szenvedély lobo-gásának a mámorától? Egyedül abban lehet bízni – talán csak reménykedni, s?t olyan nagyon még erre sincs szükség, elég az esélyt felvillantani –, hogy maguktól túllépnek majd a köznapi vélekedés szerint „b?nös”, a büntet? törvénykönyv szerint is elítélend?, de egyébként csöppet sem termé-szetellenes kapcsolaton. Már persze ha egyáltalán létrejön… Pillanatnyilag az látszik valószín?nek, hogy igen.
A szövettani vizsgálat eredménye: karcinómapozitív. Ez várható volt. Az orvosok majdhogynem der?sek, kényszeredettség nélkül nyomják a vigasztaló szöveget: kipakolják a berendezést, és ezzel kész. Jó, de mi lesz kés?bb? Ugyebár az orvostudomány mai állása szerint a jövend?mondás egyel?re illuzórikus. Nagyjából ez a lényege a Margit részér?l kétségbeesett kérdezz-felelek játéknak. S szemléletességében is mily gonoszul, de legalábbis cinikusan undorító ez a kifejezés: kipakolni… Egyszerre idézi fel a zsibárus és a böllér tevékenységét. Kavarog az ember gyomra, ha vé-giggondolja a folyamatot. S abba is bele kell gondolni, hogy mi lesz a nemi élettel? Lehet, nem lehet? S ha igen, okoz-e még örömet? Mi játszódik le a férjében majd akkor? Ugyan, asszonyom, hangzik a vigasztalás: az ön férje, ugyebár sof?r, s így pontosan tudja, mit jelent zsákutcába behajtani.
A lány arcára is kiül a riadalom, s az azzal vegyes tanácstalanság, már-már szeretne mintagyerek lenni, az összes lehetséges házimunka alól igyekszik fölmenteni Margitot, teljesen magára vállalja a mosogatást, a porszívózást; megtanulja az automata mosógép kezelését. S próbál törlesz-kedni az anyjához, de ebben több a sutaság, mint a természetes kedvesség, s csak azért, mert a vonzalom kimutatása el?zmények nélkül való. Margit így is hálás a tör?désért, gyakorta magához vonja a lány fejét, simogatja vörös árnyalatot villantó barna, hosszú haját.
Andrea a hirtelen nyakába szakadt házimunkától ugyancsak elfáradt, s ezért reggelente jóval tovább aludt a szokásosnál, így a legtöbbször elmu-lasztotta, hogy apja mellé bújhassék. Karcsi sem nagyon bánta, ha ezekben a gondterhes id?kben megkíméli a sors a kísértést?l. Maradt még pár nap a kórházba történ? bevonulásig – amikor is sor fog kerülni a „kipakolásra” –, Margit ezt a kevés id?t arra használta fel, hogy lányát megtanítsa az egy-szer?bb ételek elkészítésére. S hozzátette, hogy most olyan helyzet van, amikor nem árt mindenféle fordulatra fölkészülni.
Karcsi jó el?re tudtára adta vállalata f?nökeinek, hogy ha lehet, augusz-tus második felében külföldi fuvarra ne osszák be, tekintettel az áthidalha-tatlan családi problémákra. Mégis, Margit kórházba vonulása el?tt egy nappal váratlanul megbízták egy görögországi fuvarral; vágott baromfira kaptak megrendelést, visszafelé pedig déligyümölcsöt kell szállítania. A cégnél menteget?ztek: még tart a nyári uborkaszezon, sokan vannak sza-badságon, s azt kell beállítani, aki elérhet?. A népgazdaság emiatt nem szenvedhet exportkiesést. S enyhítésképpen sejteni engedték: rövidesen várható a csoportvezet?i kinevezése, ez egyebek között azt is jelenti, hogy külföldi fuvarra akkor megy, amikor akar, s azt az utat választja, amelyik a legrokonszenvesebb számára. Ha egyáltalán nem óhajt menni, az sem gond, csak állítson maga helyett embert.
Tehát amikor Margitot kés alá rakják, ? a Hellász felé vezet? út valame-lyik szakaszán tapossa az emeletes háznyi méret? járm? gázpedálját. Épp amikor ott kellene maradnia a közelében. De hát ez a dolgozó ember sorsa – gondolta keser?en. Még szerencse, hogy Andrea már nem kicsi, elérte azt a kort, amikor néhány napig egyedül is megvan, rá lehet bízni a házat. Ér-telmes és roppant önálló. S ha megjön, els? útja úgyis a kórházba vezet.
A lány az els? magányos napon nem tudott otthon megmaradni, össze-vissza l?dörgött a városban, nézte a kirakatokat, kés?bb beült a moziba. Csak félig-meddig figyelt a vásznon történtekre: valami amerikai kaland-filmet vetítettek. Gyermekded gondolatai szülei körül forogtak: az anyu helyzete nem valami rózsás, s a jöv?re nézvést a kilátásai sem a legjobbak, apa, aki a biztonságot jelenti, a legf?bb támaszt, máris hiányzik, s este, amikor majd egyedül kell fürödnie, még jobban hiányozni fog. És ez még napokon át így történik. El kell látni még a néhány aprójószágot, a két sül-d?t, de ez a legkevesebb. Enni meg eszik, amit talál. Két üléssel odébb az a nyolcadikosforma jókép?, sz?ke fiú már egy ideje masszívan figyeli. A film után, ha leszólítja, egy rövid sétára elmegy vele, de csak a városköz-pontban. Legfeljebb még egy kólára, ha meghívja… Ha nem, úgy is jó. Halványan visszamosolygott, a fiú elkapta a pillantását, tekintetét mereven a filmvászonra szegezte. Pukkadj meg, ostoba fajankó – biggyesztette ajkát Andrea, némiképp leforrázva.
El?adás után sietett haza, s már nem is óhajtotta, hogy bárki leszólítsa. Bezárkózott, a fürd?szobába vonult, fürdés el?tt, közben és után apróléko-san vizsgálgatta serdülésnek indult testét, elöl a diócskák immár kezdték lassan az almaméretet fölvenni. Végigsimította pihés sz?rzetet is, kisujja beleakadt a lenti vágásba, s ezután meg gyorsan végighúzta néhányszor a többi ujját is, meggy?z?dvén, hogy az érintés tényleg kellemes a testének. Sóvárgó vágyakozás támadt benne apja iránt, leginkább a simogatás hiányát érezte. Mert Karcsit apjának tekintette, az egyetlennek és az igazinak, de a férfiról, s?t magáról a hímr?l alkotott képzetét is teljességgel kitöltötte.
Apja öt nap múltán hazatért, ápolatlanul, koszosan, kimerülten, úgy-ahogy rendbe szedte magát, s máris igyekezett be a kórházba. Az otthon faggatózó Andreának mindössze annyit mondott, hogy a m?tét megtörtént, s anyját egy hét múlva hazaengedik. Lehet, hogy még hamarább. Attól függ, milyen állapotban lesz. A férfi téblábolt még otthon egy keveset, majd kocsijával kiállt a garázsból. Andreának csak úgy menet közben mondta: nem tudja, mikor jön haza, de egészen biztosan kés?n, zárja be az ajtót, csak a kulcsot ne hagyja benne. Lehet, hogy apu n?höz megy – gon-dolta Andrea legbelül felkavargó keser?séggel. – De hát mit is tehetne? Negyvenéves, er?s testalkatú, jó kiállású férfi. Lánypajtásai azt tartják, ez a legszebb férfikor. Olyannyira, hogy azt tervezgetik: ha 17-18 évesek lesz-nek, negyvenéves szeret?t, netán férjet fognak ki maguknak: ez megálla-podott kor, van sok-sok tapasztalat, s értékelni tudják a szerelmet, a hamvas fiatalságot.
Andrea lelkében viharzott a z?rzavar, napok óta, vagyis amióta meglá-togatta anyját a kórházban. Az asszony er?s nyugtatók hatása alatt volt. S mintha összefüggéstelenül, ide-oda kapkodva beszélt volna. Apjával való, házasság el?tti kapcsolatáról. De volt az apunak egy szívbéli jó barátja, s együtt udvaroltak neki, nagyon sok id?t töltöttek hármasban. Menyusnak hívták, akkortájt neki – anyjának tehát – Karcsinál is jobban tetszett, és hát… Elég sok mindent elmondott ahhoz, vagy pontosabban megsejtetett ahhoz, hogy a lányban valamiféle gyanú ébredjen: apja egyáltalán apja-e. Vagy csak egy, a családhoz tartozó, módfelett rokonszenves férfi, akinek jólesik fürd?kádbeli simogatása, s akihez reggelente jólesik hozzábújni.
Elég friss volt a felismerés a lányban, s igazából nem nagyon tudott vele mit kezdeni. Csak annyit érzett, hogy a reggelenkénti hozzábújást még jobban kívánja.
Magasan járt a nap már, amikor fölébredt, apja a másik szobában hor-tyogott. A lány megállt a közelében, figyelte. S megcsapta orrát a kig?zöl-g? alkoholszag. A lány fintorgott. Apja eddig csak a nagyobb családi ün-nepeken szokott inni, akkor is csak pár kortyot, az illend?ség kedvéért. Mi történhetett ezúttal?
A választ, miután felébredt, az apja adta meg: egyik kollégájánál ültek Lajos-napot, jól érezte magát, iszogattak is, s minden szempontból kelle-mesen telt az id?. Andreát a „minden szempontból” közelebbi tartalma érdekelte volna leginkább, de nem mert kérdez?sködni.
A hétköznapok láncolatában ugyan észrevétlen, ám a lélekmélyi kavar-gás sodrában sorsdönt? volt mindhármójuk számára az elkövetkez?, nagy-jából egyéves id?szak. Margit hazatért a kórházból, s amikor Karcsi érte ment, szerét ejtette, hogy bizalmasan érdekl?djék az orvosnál: mire szá-míthatnak. Az orvos, lévén a nyíltabb és tisztességesebb fajtából, meg-mondta: reménykedni lehet, hogy a beavatkozás még idejében történt. Ám ha mégsem, akkor viszont minden eshet?séggel szembe kell nézni. Ennél biztosabbat a legjobb esetben is egy év múlva tud mondani. S kérte még, ha lehet, kímélje asszonyát. Igen, nemileg is… Eltiltva nincs, de nem muszáj s?r?n gyakorolni.
Margitnak némi igyekezetébe került, hogy a megpróbáltatások ne nehe-zedjenek rá súlyként a kedélyére. De ragyogó türkiz tekintetének fénye látni valóan megtört. Igyekezett mindenkivel türelmes lenni, ezt azonban már inkább a közöny táplálta, semmint a megértés. A Karcsival való össze-fekvéshez is inkább csak a kíváncsiság vezette el, semmint a tobzódó nemi vágy. Közben megnyugvással tapasztalta ugyan, hogy a hüvelyébe behatoló férfiszerszám, majd a tet?ponton a magömlés éppoly izgalmakat képes kiváltani, mint azel?tt, s az ? élvezete is bekövetkezik, nemcsak a Karcsié, mégis, az egészet – mindkett?jük részér?l – gyors lelohadás követte, s az egészb?l már úgyszólván hiányzott az odaadás meghittsége. S ez ellen már nem volt mit tenniük, a hüvelyb?l mindenestül visszacsorgó ondó már nem az erotikus fantáziát sarkallta újabb nekibuzdulásra, de inkább viszolygást keltett mindkett?jük számára. Ez az a helyzet, amire azt mondjuk, hogy érthetetlen, mert teljesen olyan, mintha igazi lenne. Holott épp azáltal válik érthet?vé, hogy az egészben ott van a „mintha” – kikerülhetetlen fátum-ként. Olyan, mint az igazi, csak éppen nem az.
Közönnyel vette tudomásul Margit azt is, hogy Karcsi összesz?rte a le-vet Lajos kollégája – félig-meddig barátja – kikapós heves vérmérséklet? feleségével. Marival. Tehette, annál is inkább, mivel csoportvezet?ként Lajost távoli fuvarokra osztotta be, s az egyedül maradt asszonykával forró fél-, s?t egész éjszakákat tölthetett együtt. Mari hálás szeret? volt, mivel jórészt Karcsi tanította meg a francia ihletés? élvezetszerzésre. Hamarosan a szopásban tett szert olyasfajta tökélyre, mellyel a tíz évvel korábbi Mar-giton is túltett: elvárta, hogy az élvezés kezdetének pillanatában Karcsi a torkáig nyomja a péniszt, s a spermát az utolsó cseppig lenyelte. Lajos vol-taképp kezdett?l fogva tudott a viszonyról, ám egy hajszálnyira sem zavar-tatta magát, a férfiaknak ahhoz a típusához tartozott, mely sok kárt nem tesz a n?kben: fiatal kora ellenére er?sen kopaszodott, s tekintélyes sörpo-cakot növesztett.
Az így kialakult helyzet tényleges kárvallottjának Andrea érezhette ma-gát házon belül, s id?nek el?tte elárvulttá vált. Anyját teljesen elfoglalta a saját megoldhatatlan és kilátástalan helyzete, napokon át szót sem igen váltottak, s ha nagy néha vette a bátorságot, hogy odabújjék az éjszakai igénybevételt?l kimerült s kés?ig szenderg? apjához, közeledésére csekély volt a reagálás, leginkább kereked? popsiját veregette meg a férfi, s aztán dörmögött egy sort, hogy voltaképp még aludni szeretne, de most már föl kell kelnie, elvégre munkahely is van a világon. Néhány ritka és izgatóan intim helyzet azért adódott, f?képpen 1986 nyarán, amikor is hétvégeken Margit bement a piacra, s a lány kedvére szórakozhatott az apjával. Ez to-vábbra is annyiból állt, hogy a lány combjai közé vette az apja izmos, az övéhez képest göcsörtös combját, szeméremdombját hozzádörzsölgette, kitartóan és szenvedelmesen, mindaddig, amíg puncikája a kéjérzés telített-ségével nem válaszolt. S éreznie kellett eközben, hogy apjára sincs hatás nélkül a m?velet, felmered? keménység jelezte a buja férfivágyat. Andreá-ban lobogó vágy ébredt, hogy legalább megérintse a számára titokzatos szervet, de ehhez nem mert engedélyt kérni, Karcsi meg e tekintetben nem lépett föl kezdeményez?leg. Örült, hogy legalább önmaga számára sikerült természetes jelenségként fölfogni a merevedést, az els? egy-két alkalommal még ugyanis röstelkedett miatta, s mást nem tehetvén, Andreát zavarta el maga mell?l, azt azért megvárva, amíg a lány kielégül.
November tájékán Margit ismét kimerültségre panaszkodott, átmeneti rosszullétekre, s kezd?dött újra a kivizsgálások kálváriája, köztük a szövet-tani mintavétel. A szövettani vizsgálatok az orvosoknak nem adtak újabb támpontot, sem a nem, sem az igen irányába, s így azt javasolták, hogy Margitnak intenzív pihenésre van szüksége. Háromhetes soproni szanatóri-umi beutalásra került sor. Az elutazás el?tti estén Margit felvilágosította Karcsit, hogy Andreának pár héttel korábban megvolt az els? menzesze, kész, kifejlett n?, holott a tizennegyediket is a távolléte alatt fogja betölte-ni. Teljesen hidegen hagyja, hogy Karcsi mit csinál vele, mit nem, annyit ? is látott, hogy a lány az elmúlt egy évben valóságos betegje volt Karcsi mell?zésének, s most föltehet?leg igencsak össze fognak melegedni, ám azt semmiképp nem szeretné, ha a lányt teherbe ejtené. Egyébként Andreát e tekintetben ellátta nemcsak jó tanácsokkal, hanem pirulákkal is. Másrészt sehol sincs az el?írva, hogy egy lány húszéves kora után veszítse el a szü-zességét, mint ? is annak idején. Ugyan mit ért vele? Margit elfordult, s könnyeket törölt ki a szeméb?l.
Karcsiban mély részvét támadt felesége iránt, magához vonta, simogatta, úgy látszott, hogy az asszony engedékenynek mutatkozik, ám miután a férfi ölében életjelt adott magáról a vágy, Margit elhárította a közeledést, hozzátéve, hogy ? egyszer s mindenkorra alkalmatlanná vált a szexuális életre. A férfiban, annak ellenére, hogy hoppon maradt, csak tovább foko-zódott a részvét, mely furcsán keveredett a kielégületlenség kellemetlen érzésével; vagy másfél hónapja Marival is megszakadt a kapcsolat, az asz-szony tudtára adta, hogy talált magának egy nála jóval fiatalabb és függet-len kant. Karcsi borús nosztalgiával gondolt vissza Mari bozontos ölére, s nem kevésbé a férfimagot nyel? torkára.
S egyszerre verejtékcsöppek formájában ült ki homlokára a kínnal ve-gyes epekedés: igenis, Andreát kívánja, immár fékezhetetlenül és vissza-vonhatatlanul.
Utolért a végzet – mondta magának, beledideregve a gondolatba.
A pokol vár rá, mely azonban nem kínokat, hanem csontig borzongató örömöket ígér.
Margitot reggel kivitte az állomásra, s miután az asszonyt felrakta a gyorsvonatra, egyenest a munkahelyre sietett. A szokásos módon indult ez a nap is. Úgy kilenc és fél tíz között azonban telefonon Mari hívta fel, s célratör? rövidséggel tudtára adta, hogy a fiatal kan egy héttel ezel?tt meg-lépett egy szakadt tini csajjal, Lajos épp második napja gurul Spanyolország felé, s estére örömmel látná az asztalánál, hogy más bútordarabról így dróton keresztül ne is essék szó. A bujálkodásra szóló invitálás Karcsit egy percre átmelegítette, ám határozottsága biztos tudatában hárította el, mondván, hogy máshová kötelezte el magát. A vonal túlsó végén érezhet?-en csalódott válasz vette tudomásul az ajánlat elhárítását, s külön elnézést kért az alkalmatlankodásért az asszony, ám ha mégis másképp alakulna a programja, mondta, ismeri a telefonszámot és a lakcímet is.
Munkájára alig tudott figyelni… Ebéd után er?s kísértés vett rajta er?t, hogy mégiscsak fölhívja Marit, s jelenti, hogy módosult a programja. Már odáig jutott, hogy fölvette a kagylót, letárcsázta az els? két számot, s ekkor hirtelen és végérvényesen a helyére rakta.
A végzet, ami vár rá, lehet, hogy megdics?ülés, lehet, hogy balsors – bármelyik légyen is, kitérni el?le nem szabad.
Amikor hazafelé indult, még egyszer megpróbálta magát kitépni a kísér-tés ragyogó b?vköréb?l. Igaz, hogy most már csak egy gondolat erejéig. Tehát: gyorsan lerakni otthon a kocsit, s elmenni egy kocsmába, s leinni magát a sárga földig. Odahaza összeokádni az egész lakást, hadd ábrándul-jon ki bel?le a lány mindörökre.
Aztán legyintett: túl egyszer? volna azáltal térni ki a sorsunk el?l, hogy mi magunk disznóvá aljasulunk.
Andrea odahaza tett-vett, n?iesen himbálva farmernadrágos, kerek kis fenekét, s vékony pulóver alatt meztelenül táncoltak igéz? cicijei. A lány tele volt vidámsággal, kicsattanó életkedvvel, a zavar legkisebb jeleit sem mutatta. Tüsténkedett, háziaskodott; kolbászt és hurkát sütött vacsorára, savanyúságot szedett el?, terítéket rakott a konyhaasztalra.
Karcsi az egyik konyhai hokedlire kuporodott, újságot lapozgatott, de nem tudott a bet?re figyelni. Jóformán csak azért szólt, hogy megtörje a csendet:
– Akad-e itthon egy kis bor? Csak egy pohárkával innék…
– Máris, uram, máris – bohóckodott a lány, s a spájzból egy hétdecis ca-bernet-val jött el?.
– Az apád vagyok, te, nem az urad – mondta Karcsi célzatos, de köny-nyednek szánt komolysággal, miközben a palack kinyitásával vesz?dött.
– Lehet, hogy az apám vagy, lehet hogy nem.
– Úgy, szóval anyád regélt egyet s mást.
– Igen – bizonytalanodott el a lány.
– A nevel?apa is apa – emelte fel az ujját Karcsi figyelmeztet?leg, mi-közben töltött a borból.
– Nem vitás. – De azért szeretheti a lányát… Még jobban is, mintha igazi volna.
– Ezt hogy érted? – kérdezte Karcsi döbbenten. Meglepte a lány érett és rámen?s érvelése.
– Szeretheti úgy is, mint férfi a n?t – s ezzel máris Karcsi ölébe perdült.
A férfi nem állhatta meg, hogy kezét a lány derekára ne tegye. S a te-nyér már az érintés pillanatában a meztelen b?rrel találkozott, s araszolva megindult fölfelé a vékony pulóver alatt. Az ujjak végigsimították a cicik kihegyesed? bimbóit.
– No ugye – mondta a lány, s testén végigcikázott a hirtelen hevülés.
– Mi az, hogy no ugye? – kérdezte Karcsi kiszáradó torokkal, s újból kortyintott a borból.
– Az, hogy tudsz engem szeretni, ha akarsz. – S egyszerre szembefordult a férfival: – Ugye akarsz?
Most, igen, mintha most volna a tekintetében valami a Menyuséból. Igaz, másfél évtized után nehéz felidézni. S a helyzet, a mostani, határozot-tan bonyolult.
Karcsinak szinte zúgott a feje a saját vére dübörgését?l. Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy gyönyörködjék a cicikben. Most, azonnal… Felhajtotta a pulóvert, a nyári napozás maradék pigmentjei még mindig kellemes kreol tónust adtak a b?rnek – ez is apai örökség volna? –, s el?t?ntek a már egyáltalán nem fejletlen didik, jóllehet, teljes nagyságukat még bizonyosan nem érték el. Mint két gyönyör?, hamvas nyári alma… Ezt mármost nem szabad kóstolás nélkül hagyni. Ajkai közé vette az egyiket is, a másikat is, nyelvével morzsolgatta a bimbókat… A lány arca kipirult, lélegzete gyor-sabbá vált.
E kis játszadozás után, miután egy szemernyi józanság visszatért a férfi tudatába, s a lány is a süt? felé indult, lezserül visszaengedett pulóverében, Karcsi elhatározta, próbát tesz, egyáltalán mennyire biztonságos az édes pokol felé vezet? út.
– És holnap mindezt elmondod az osztálytársaidnak – mondta szárazon, mímelt közönnyel.
– Micsodát? – kérdezte megrökönyödve a lány. – Apa, neked elment az eszed. Vagy csak úgy csinálsz?
– Miért ne mondanád el? – provokálta a lányt. – Ki szoktátok beszélni az otthoni dolgokat.
Andrea most farkasszemet nézett vele, s korát meghazudtoló komoly-sággal ezt mondta:
– Szégyelld magad, hogy nem ismersz eléggé. Több eszem van, mint gondolnád. Tüzes fogóval sem tudnának kiszedni bel?lem semmit… Ez csak kett?nkre tartozik. No meg anyára, de ?t úgysem érdekli az egész. A lényeg, hogy a szája neki se jár el.
– Tehát akkor magunk közt marad minden, ami történik?
– Abban biztos lehetsz.
– Az is, hogy estére megfürdetlek?
– Remélem, merészelsz velem együtt fürdeni.
– Merészelek… – mondta Karcsi, s megint zúgni kezdett a feje.
– És aztán melléd bújok.
– Én is úgy gondoltam. De egyebekr?l most ne essék szó…
– Rendben. Bízzuk rá magunkat a természetre…
– Hogy te miket tudsz mondani! – jegyezte meg az apa ?szinte elcso-dálkozással.
– Még k**erülhet, hogy különbeket is…
k**erülhet – gondolta megborzongva Karcsi, s utoljára, de már csak a pillanat törtrészéig ötlött fel benne a menekülhetnék. Ez a lány tényleg vele akar hálni, mint férfival. Úristen! Amire került, az egyszerre lejt? is, emel-ked? is.
Mennyekbe röptet? pokol.
Ezt a helyzetet szokni kell, gondolta a férfi, s ez neki nehezebb, nem a lánynak. Andrea valósággal belen?tt ebbe a szituációba, útja kacskaringók nélkül vezetett idáig. Karcsi a lány teljes birtokbavételéig foglya az el?íté-leteknek, a szokásoknak, az erkölcsöknek, a jognak s még a saját tapaszta-latainak is. Csak a rendkívüli er?vel feltör? ösztön révén törheti át a korlá-tokat.
S ami a külvilág kívülrekesztését illeti, nem árt a további óvatosság. Be-zárkóztak, aggályosan elfüggönyöztek minden ablakot, s csak a nagyobbik szoba hangulatvilágítását hagyták meg. Megállapodtak abban, ha netán valaki látogató mégis jönni akarna, csakis Andrea szól ki, hogy egyedül van idehaza, s szigorú utasítást kapott, hogy senkit sem engedhet be.
A lány Karcsi el?tt vetk?zött le, megkomponálva minden mozdulatot, mint egy manöken, s?t mint egy sztriptíztáncosn?. Igaz, hogy mire a vet-k?zésre került a sor, összesen már csak három darabot kellett magáról le-dobnia. Sorrendben a pulóvert, a farmernadrágot s a kis rózsaszín bugyit. Ez volna az én lányom? – dobolt Karcsi halántékán a vér. Nem, egészen biztos, hogy a Menyusé. Szegény, ha tudná… Bizonyosan nem tiltakozna, s?t talán örülne a kapcsolatnak. Nyúlánk, s mégis arányos termet, göm-bölyded formák. Igen, már tényleg kész n?. S üdít?en hamvas mégis. Sz?z. De vajon meddig lesz az? Karcsi fogadkozott magában, hogy semmit, de semmit nem fog elkapkodni. Ugyanis nem sürg?s… Lassan, kortyolva kell kiélvezni mindazt, ami ebben a lányban rejt?zik.
S ?rjít? ez a gesztenyebarna sz?rzet, a villanásnyi vöröses árnyalattal. Vajon sejti-e ez a lány, hogy milyen kincs lakozik benne, már magában a mozdulataiban is.
Megtelt vízzel a kád, a lány már el is helyezkedett benne, s pillanatok alatt Karcsi is pucérra vetk?zött. Fölmered? szerszámát meg sem kísérelte álcázni, s miután a lány egy mosolygó pillantást vetett rá, alábbhagyó szív-dobogással nyugtázta a helyzetet. Miel?tt még maga is a kádba lépett vol-na, atyainak szánt mozdulatokkal mosdatta-fürdette a lányt, kezét azonban természetszer?leg irányította a kényesebb zónák felé. Alaposan meglögy-bölte a lány segge-vágását, ujjait ezután az érintetlen szeméremajkak tájé-kára irányította. Andrea úgy tett, mintha ezt csiklandozásnak fogná fel, s hatalmasakat kacagott, a nevetésben azonban a mélyr?l föltör? n?stényi öröm felhangjai is megjelentek. A cicik is adtak élvezkedésre alkalmas munkát az irodai tevékenység során kissé megfinomodó férfiujjaknak.
Miután az ujjaknak az újdonatúj ismerkedése megtörtént a lánytesttel, Karcsi is beült a fürd?kádba, szembe a lánnyal. A b?bájos látvánnyal ezút-tal a szemét akarta „jóllakatni”. A lány, kissé felhúzva a térdeit, ám ameny-nyire a sz?kös hely engedte, továbbra is széttárva azokat, gyönyörkelt? rálátást engedett az elritkuló sz?rzettel övezett puncivirágra. A kimunkált combhajlatok máris a kéj kölcsönösségét ígérték. A férfi egyel?re átadta magát a gyönyörködésnek, olyannyira, hogy a lány hangja valósággal ki-zökkentette:
– Hogy tetszem neked?
– A farkamat kérdezd meg – mutatott a férfi pajzánul meredez? szer-számára.
A lány erre alsó madárfogással s a legtermészetesebb módon fogta meg a fütyköst, s hozzá közel hajolva negédeskedett:
– Apa szép nagy farka, hogy tetszik neked az Andrea? Nevetgéltek egy darabig, aztán a lány közelebb húzódott Karcsihoz, farkát a combjai közé vette, s arcával is a férfihoz közelített.
– Miért nem csókolsz meg?
Karcsi elröstellte magát, amiért a gyöngédségnek err?l a legközvetlenebb módjáról megfeledkezett. Átfogta a lány vállát, s az epeked? ajkakat a t?le telhet? legnagyobb óvatossággal megcsókolta.
– Még – suttogta a lány. – Még…
Egyre érzékibbek, egyre tüzesebbek lettek a csókok, s méghozzá köl-csönösen. Á lány valósággal magába szívta-harapta apja – nevel?apja? – ajkait, s Karcsi is teljes odaadással tapadt rá a lány szétnyíló szájára. Érezte közben felgyorsuló véráramát, mely a nedveket immáron az öle felé hajtja.
Az összes ezutáni – kimeríthetetlen változatosságot mutató – fürd?kád-beli játék az érzékek felajzását szolgálta. A gyönyörkeltés olyan fokáig jutottak, hogy semmi akadálya nem lett volna a kölcsönös elélvezésnek, ez azonban – Karcsi megítélése szerint – elhamarkodott ügy lett volna. Ma-radtak tehát addig, amíg h?lni nem kezdett a víz, s utána a férfi ágyába bújtak. Andreának még a délután arra is volt gondja, hogy tiszta ágynem?t húzzon remélt esti örömszerz? együttlétük számára.
A lány immár a megszokott mozdulattal vette combja közé a férfi combját, s hintázott rajta olyképpen, hogy csiklóját ritmikus nyomás érje. S mivel ezúttal mindez nem a pizsamán keresztül történt, a lány fokozottabb gyönyörhöz jutott, még apró sikolyokat is hallatott hozzá. Immár Karcsi ágyékában is teljes volt a telítettség, herezacskói feszültek a felgy?lt ned-vekt?l. Miután a lány kissé megcsihadt, kezébe adta fütykösét, s tanítgatta a lányt, hogy húzgálja a puncija vágása között úgy, olyan ütemben és gya-korisággal, ahogy az számára a legjobb. A lány élt az alkalommal, s felt?-n?en ügyesnek bizonyult. Csiklóját egyhamar kitapogatta a vessz? hegyé-vel, s igyekezett azon minél s?r?bben körültáncoltatni. Egy id? után újra élvezett, s láthatóan intenzívebben, mint az el?bb. Karcsi ezután minden szempontból elérkezettnek látta az id?t arra, hogy a lány a férfiszerszámmal is megtanuljon bánni. A lány ujjait ráhelyezte a péniszre, s mutatta, hogyan húzgálja azokat alá s fel, hol lazítson és hol szorítson. S figyelmeztette, nehogy megijedjen, amikor számára ismeretlen nedvek fognak el?spriccelni. – Tudom – mondta Andrea halkan. – Az lesz majd a geci. – Honnan tudod, te kis boszorka? – kérdezte Karcsi meglep?dve. A lány azt válaszolta, hogy az osztálytársn?it?l hallotta, s máris munkába vette fegyverét. A lány ebben is nagyon ügyesnek mutatkozott. Els?sorban a vessz? oldalsó mez?ire összpontosított, ezért Karcsi, érezve a kéj közeledtét, nagy attrakcióra szánta el magát. Amikor a tet?pontra ért, ejakulálásra kész farkát kivette a lány kezéb?l, s a makkra gyakorolt vonó-szorító mozdulattal mintegy felgyorsítva az ondó pályaröptét, módszeresen és mérsékelt adagokra megosztva a ned?t, végiglövellte a lány friss, harmatos testén. Andrea a csodálkozástól és a gyönyör?ségt?l nem tudott hová lenni. Mindkét tenyerével hozzálátott, hogy szétkenje magán a spermát, minél nagyobb felületen. Orrcimpája közben jócskán kitágult, tenyerét is meg-megszagolgatta, s megjegyezte, hogy az ondónak trópusi virágillata van.
A mostanihoz hasonló hódítóan meghitt elernyedést Karcsi talán még soha nem érzett, legfeljebb Margittal néhány esetben, hevülésük hajdani csúcspontjain. Ám ez már a régmúlté, mintha egy feltételezett el?z? életé-ben nyújtotta volna mindazt az egykori fiatalasszony, ami megemelte a létet, s amire nem is annyira a tudat, inkább a gének sokasága emlékezik. Épp ezért a férfi nagyon is tudta értékelni a fiatal test feltárulkozását, s érzékei a bemutatkozó aktusban csöppet sem fáradtak el, inkább csak lé-legzetvételnyi szünetet követeltek. Ezzel együtt a teljes magáévá tételt szí-vesen elhalasztotta volna másnap estére. Tudta azt, hogy ha az ember el-múlt negyvenéves, s ha csak nem ostoba fajankó, sürg?s dolog már nincs ezen a világon. Aki az élet derekán túl bármivel is siet, az semmi mást, csak a halál pillanatát hozza el?bbre. S mindezeken túl még egy gyakorlati megfontolás is szerepet játszott abban, hogy érzékeit takarékra állítsa: nem akarta a lányt túlzottan kifárasztani, nehogy másnap az iskolában felt?n? legyen szórakozottsága, dekoncentráltsága; egyáltalán az élveteg örömök-ben történ? megmerítkezés esetleges küls? jegyeit?l akarta megkímélni a lányt s nem utolsósorban önmagát.
Csakhogy Andrea mindazt, ami eddig történt, mindössze szolid beveze-t?nek fogta fel, s követelte a folytatást, nem szavakkal, hanem testének minden moccanásával, gesztusával. Nem akarok tovább sz?z maradni – nyöszörögte, s szájával rátapadt a Karcsiéra, ujjaival a herezacskót kezdte ingerl? finomsággal masszírozni, s ennyi készséget tapasztalván, a férfiban felülkerekedett a megadás, a hajlam a ma esti játék folytatására. Megkér-dezte a lányt, bevette-e az alkalmas pirulát, az igennel bólogatott közben, s ondószagú testével teljesen a férfihoz tapadt. Karcsi végigcsókolgatta, kü-lön is eljátszadozott a fülcimpákkal és a legkisebb lábujjakkal, többször körbelegelte a sz?rzetet, s ahogy ellazultak lassacskán a lány combjai, úgy furakodott be nyelvével a szeméremajkak közé. A lány, miután felfogta, hogy ezúttal minden az ? gyönyör?ségét szolgálja, segített a férfinak azzal, hogy felhúzta és széttárta combjait, s ujjaival széthúzta a nedvedz? punciszirmokat. Karcsi most már teljes vehemenciával tapadt szájával a szüzességt?l szabadulni óhajtó nyílásra, nyelvével kitapogatta a sz?zhártya finom kis likacsait. Egy pillanatra megfordult benne, hogy talán nyelvének er?teljes lökéseivel is elvehetne a lány szüzességét, úgy vélte mégis, jobb lesz maradni a hagyományos megoldásnál. Lesz még rá b?ven alkalom és id?, hogy nyelvével is behatoljon a hüvelybe. Szívó, szörcsög?, cuppantó hangokat hallatva jártatta ajkait és nyelvét a friss vérrel megtel? rózsaszir-mok között, kiváltképp nem hagyva ki a csiklót a megmunkálásból.
Elnyújtott m?velet volt az, a lány gyönyör?séges vonaglásával, sikolto-zásaival megszakítva és megtetézve, s a férfiágyék is újra és alaposan fel-tölt?dött. Ismét a lány száját csókolgatta, immár a lány is átdugta kerek kis nyelvét a férfiszájba, szinte szopogatták egymás vérb? nyílását, s Karcsi pár szóval értésére adta a lánynak, hogy farkát tegye megint a puncijához, de ugyanakkor maradjon teljesen széttárva, igen helyesen arra gondolva, hogy a feszül? sz?zhártya könnyebben enged a szakítópróbának. A lány engedelmeskedett, s?t voltaképp már alig várta, hogy combjai között a jól ismert férfiszerszám végezze el a dics?séges frontáttörést. Ezért most már nem annyira a játékra összpontosított, ellenben a mohó felfalás szándéka tüzesedett föl benne. A férfi megértette, hogy nincs értelme tovább várni a behatolással, s célra irányuló apró, de er?teljes lökésekkel indult egy újabb mennyei tartomány meghódítása felé. A lány úgyszólván ösztönösen kísé-relte meg a lökések viszonzását, s így az ötödik-hatodik döfésnél hirtelen engedett az ellenállás, a lány elsikkantotta magát – melyb?l a férfi inkább az öröm, mint a fájdalom felhangját vélte kihallani –, fütyköse a makkon túl beszaladt a frissen feltárt kis nyílásba, meleg, picikét tapadós nedvesség vette körül, vesszejét önkéntelenül is kijjebb húzta, csaknem kivette, s a leped?n néhány jókora vércsepp terpeszkedett el. Karcsi kevéske félfordu-lattal figyelte a folytatást, de a vérzésnek egyszeriben vége szakadt. A lány száján az öröm mosolya vonaglott végig, s Karcsi a t?le telhet? legnagyobb gyengédséggel megkérdezte: – Fájt, édesem? – Csak egy icipicit. – És újból csókban forrtak össze, igazi, hosszú tapadásban, s Karcsi tapasztalt férfiként is nehezen tudta volna megmondani, hogy ? kezdte-e el újra a behatolást, vagy pedig Andrea tolta rá magát a vesszejére; ám minden bi-zonnyal a közös igyekvés eredményeként a fütyköst tövig elnyelte az újdo-natújan feltárulkozott punci. De még jó ideig a játékos ide-oda mozgatás-ban lelték örömüket, Karcsi többször is teljesen kivette szerszámát, hogy újra és újra megélje a csodás behatolás örömét, élvezte, hogy a sz?k kis nyílás milyen engedelmesen tágul szerszáma el?tt, hogy azután a körkörös izmok szoros és záruló gy?r?jével igyekezzen magában tartani a hímtagot. Óh, de jó ez! – nyögte a lány, s nem sokkal ezután hatalmasat élvezett, s a gyönyör megrázkódtatása végighullámzott a hüvely falán – ez teljesen új élmény volt Andrea számára –, a férfi izgalma is fokozódott, s ágyéka rej-tekutakkal átsz?tt mélyén az ivarsejtek harcra kész nedvei testet-lelket ráz-kódtató gyönyör kíséretében indultak rohamra, hogy pillanatok alatt forró és tapadó invázióval vegyék birtokba a lány hüvelyét.
Andrea tehát megtapasztalhatta – életében ugyancsak els? ízben –, mi-lyen is az, amikor belsejét valósággal átjárják a kéj feneketlen kútjából merített férfinedvek. Ez a tapasztalás, a korábbi élvezetekkel, no meg a szüzesség elvesztésével együtt, ugyancsak kimerítette, s miután karjait átfonta a nevel?apja nyakán, elszenderedett. Karcsi szívében végtelen nyu-galommal nézte a lányt, ki szeme láttára n?tt fel újszülött korától kezdve egészen a ma estéig, amikor is a szeret?jévé tette. Végzet ez, mindenképp, s mennél b?nösebb, annál csodálatosabb. Beleborzongott a még mindig nem kizárt lehet?ségt?l: hátha mégis a saját lányát tette a magáévá. Régies elnevezéssel ezt hívják vérfert?z? kapcsolatnak, holott a fert?zés fogalma már régóta a baktériumoknak és a vírusoknak van fenntartva. Az persze igaz, hogy egyenesági rokonok között az utódnemzés nem kívánatos. Még unokatestvérek között sem… De hát a szeretkezés a kölcsönös örömszer-zést szolgálja, s mivel a nemzés ma már kiküszöbölhet?, a promiszkuitás újra divatba jöhet. Karcsi szívesen elmélkedett volna még a meglehet?sen összetett kérdésr?l, arról is, hogy akár csak egy helyi háború is hány nagy-ságrenddel nagyobb erkölcsi fert? apa és lánya összefekvésénél, ám meg-nyugodott abban, hogy Andreát csakis Menyus nemzette, s így csak az történt, ami a világ legtermészetesebb dolga. S Margit is bölcsen cseleke-dett, amikor ehhez egyengette az utat…
E gondolatok kavargása ringatta álomba, s reggelre kelvén arra a csodá-latos érzésre ébredt, hogy Andrea simogatja a farkát. Néhány percig úgy tett, mintha túl nehezen ébredne, valójában csak a helyzetet élvezte, s azt, hogy a dédelgetés mikorra éri el azt a határértéket, amikor hímvesszeje kell? délcegséggel büszkélkedhet. Amikor ennek els? jelei mutatkoztak, szelíd sóhajjal eltolta a lány kezét, azzal, hogy serény és munkás hétköznap vár mindkett?jükre, s a méltó folytatásra estére kerül sor. A lány, amint az várható is volt, zokon vette az elutasítást, zsenge kamaszeszével is belátta azonban, hogy örülhet, ha az el?z? este okozta bódulatot kell?képp leplezni tudja. Fölkelt, alaposan lezuhanyozott, s bedezodorozta magát, máskü-lönben pedig gondosan ügyelt arra, hogy csakis a szokványos módon öl-tözködjék. Semmi felt?n?t ne oltsunk magunkra, ami gyanút kelthet – val-lotta. S elnézegette még magát a tükörben: milyen az, amikor egy lány már nem sz?z. Tetten érni az apró jeleket, ez aligha sikerülhet. Nyilván erre mondják, hogy senkinek nincs a homlokára írva. S mégsem ugyanaz, mint tegnap ilyenkor. Vagy akár közvetlenül az összefekvés el?tt. Az egész lé-nyében van valami elmozdulás, ám olyképpen, mintha az eddigi torz álla-potból billent volna egyszerre egyensúlyba. Szó nincs arról, hogy bélye-gessé vált volna, inkább mintha a megjelöltségét veszítette volna el. Ezzel veszi kezdetét a feln?ttkor – gondolta.
Megtörtént tehát, vallotta be magának a férfi, amir?l korábban álmo-dozni is alig mert – minthogy valahol nagyon mélyen a b?nök b?nének tartotta –, amit ki akart kerülni, ami el?l menekülni akart, s ami iránt mégis ellenállhatatlan sóvárgást érzett. Igen, mindez, ami megtörtént, nem követ-kezett volna be, ha kell? távolságot tart a lánnyal. Csakhogy ez a szándék hosszú id?n át benne volt a leger?sebb. Margit a kezére játszotta a lányt. Pótlásként önmaga helyett: Vagy valamilyen másfajta kárpótlásként? B?n-tudatból, amiért Menyussal feküdt el?ször össze, s t?le is esett – feltehet?-en – teherbe… E súlyos kérdéseken töprengett, amíg rendbe szedte magát, s evett néhány falatot az Andrea által asztalra rakott étkekb?l. Most mind-két részr?l az apa és lánya kissé h?vös, mértéktartó összetartozását játsszák, melyben még – már? – semmi erotika nincs, ám ha eljön az est…
S eljött újra. Az el?z?nél némiképp kevesebb rituális el?készítéssel. Mindkett?jük számára magától értet?d? volt a fürd?kád el?tti meztelen összetapadás, a férfi mellének nyomakodó, alig szétlapuló didikkel, a fel-mered? hímvessz? jártatása a még mindig ritkásnak tetsz? selymes sz?r között. Langyos víz csobogott egyhangúan a csapból, álombéli vízesés módjára, kívül kerülve az id? dimenzióin, akárha lettek volna a karbonkor-szakba visszatért ?rbéli lények. Ebben az ?rület által inspirált kapcsolatban egyszerre látták önmagukat kívülr?l és belülr?l, s látta még inkább minde-gyik a másikat; a lány egyszerre zuhan bele színes lepkeként a napt?z erej? fénybe, ám ahelyett, hogy elégne, n?i mivoltában válik percr?l percre pompázatosabbá, a férfi ellenben meggondoltnak tetsz?, de vissza nem fordítható lépésekkel halad az izzó epicentrum felé, és süllyed mind mé-lyebbre a perzsel? lávat?zbe. Tettük már túl van azon a szakaszon, hogy akár az utólagos meggondolás kísérje; épp ezért nincsenek sem okok, sem miértek; a tépel?dések köveib?l tehát fölösleges a lelki békesség csúcsai felé vezet? fáradságos szerpentineket építeni.
Immár teljesen átadták magukat az eszeveszett végtelenséget megidéz? játéknak, gátat nem szabtak a szenvedély áradásának; a férfi is levetette magáról a taktikus meggondolások béklyóit. Hagyta magát, hogy véglege-sen mélyébe rejtse Andrea hirtelen és dúsan kilombosodott szexuális kép-zelete, a fürd?kád felett gomolygó g?z egy párás dzsungel légkörét idézte fel, s az édes gyümölcsöket term? trópusokat. Derekára fonódott a lány lába feje, hevült vesszeje félig kiállt a vízb?l – húsból való bója a vágyak szabadkiköt?jében –, s Andreát nem kellett biztatni a játszadozásra, ajkai nyilvánvaló kíváncsisággal ismerkedtek a vessz? hegyével, ujjai a férfi nemi szervének víz alatti folytatásán táncoltak, s mid?n a lány ajkai beálltak az egyenletes szívó-szopó mozgásra, Karcsi már tudta, hogy így fog elélvezni. Ellazultságában is érezte, hogy vérének java része öle körül örvénylik, s csaknem teljesen lecsukott szemhéja alól egy keskeny résen át látta a lány ritmikusan rázkódó barna hajfürtjeit. Andrea látnivalóan tanulta az ajkak és az ujjak összjátékát, s e tekintetben a legmegbízhatóbb visszajelzésnek a férfi reagálása bizonyult. Amikor a vessz? elérte maximális keménységét, s kissé ívben is meghajlott, tövénél pedig vastagodott, Andrea megsejtette, hogy közeledik szájüregéhez a forró áradat, s ezért szájával kissé eltávolodott, hogy az els? lövetet közvetlenül szemügyre vegye, miközben ujjait határozottan és er?teljesen végigvonta a péniszen. Karcsi hosszasan felnyögött, ami inkább már vonításra emlékeztetett, a lány figyel? tekintetét nem kerülte el, hogy a lávaszer?en el?tör? fehérje els? lövete szinte szétfeszíti a makkot, s már kapta volna el a fejét, de az ondó szem-közt találta. A folytatásra viszont már a lány eltátott szája várt, s nyelvecs-kéje most azt a célt szolgálta, hogy a spermát elkeverje a saját nyálával, s így, ezáltal ízlelgesse, szájüregének, nyelvének, ínyének minél nagyobb felületével. A man?ver közben elszabadult ondó összecsomósodva úszkált a víz felszínén.
– Csókolj meg, apa! – suttogta Andrea ondótajtékos szájjal, s a követke-z? pillanatban a két nyelv egymást tapogatta körül, s ízlel?szemölcseik mintha az ?stengerek élettel beoltott partvidéki hullámverésében merültek volna el. Megteltek a csönd páfrányos zamataival, s érintésük, érintkezéseik a szavaknál elemibb, ám ronthatatlanabb üzeneteket adtak át egymásnak.
Ezen az estén az együttlétnek továbbra is azokat a módozatait vették sorra, melyek Andreának nyújtották a nagyobb lehet?séget az aktivitásra. A hanyatt fekv? férfin kipróbálta az összes lehetséges lovagló pózt, beleértve a körbeforgást is. A lány valósággal kivirult a szeretkezést?l, idomai is megteltek, feszesebbé váltak; Karcsi számára olybá t?nt, hogy a lány szervezetébe felszívódó ondó hasznosul a lehet? legoptimálisabb módon. Andreára csak valamikor éjfél felé jött rá a fáradtság, s akkor gyorsan el is szunnyadt. Karcsi elhatározta, hogy a közelg? hétvégét végig ágyban töltik, csak enni és a szükségüket végezni kelnek föl. Ki lehet és ki is kell próbálni, hogy a kölcsönös odaadásban együtt is, külön-külön is mire képesek. Ki fogják próbálni, mit tudnak egymásból kisajtolni. Meg kell tudni: kett?jük között – vagy inkább kapcsolatában – hol húzódik az örömszerzés és az örömnyújtás határa. S egyáltalán van-e mód eddig ismeretlen területek becirkálására.
Karcsi megtanította a lányt az együttes franciázásra, méghozzá olykép-pen, hogy ez alkalommal is egyszerre élvezzenek. Majd, miként hajdan Margittal az erdei tisztáson, az egymáshoz közel tolt didik között sütötte el a farkát, ám most azzal a leleménnyel megtoldva, hogy a spermát a lány várakozásra szétnyitott szájába l?tte. Szívesen elszenderedtek oly módon, hogy félig merev péniszét a férfi Andrea vaginájában hagyta, s így, mikor felébredtek, azt vették észre, hogy éppen szeretkeznek. Ez a módszer az aktus elnyújtására s a telítettség egyenletes felfuttatására kiválóan alkal-masnak bizonyult. A hétvége elteltével a felkorbácsolt szenvedély változat-lanul feszesen tartotta a szerszámot, ám kil?ni bel?le már nem nagyon volt mit, az öröm nedveinek kipréselésére két mód kínálkozott: a lány szopása, vagy pedig a hátulról való meghágás, ez utóbbinál a csúcsra érés el?tt oly er?vel szorítva magához a lányt, hogy alig jutottak leveg?höz.
A háromhetes beutalás jóvoltából hozzájutottak még egy zavartalan hét-végéhez. Ekkorra már széltében-hosszában bejárták a kéj kölcsönös meg-szerzésének változatos útjait, ideszámítva a rejtettebb idegdúcok feltérké-pezését és céltudatos mozgósítását is. Karcsi elégedetten állapította meg, hogy a lány igen rövid id? alatt vált els?rend? szexuális partnerré, ki a haj-dani Margitnál is spontánabb, elementárisabb örömöt képes nyújtani. Ennek az adottságnak nem kis szerepe volt abban, hogy személyiségük szinte szétbonthatatlanul egymásba zárult, Margit hazaérkeztének közeledtével már tényleg nem kerülhették meg a kérdést: mi is lesz ezután. Egy dolog-ban biztosak voltak mindketten: nem óhajtanak egymás testi közelsége nélkül élni. Andrea kijelentette, méghozzá a feln?tthöz ill? határozottság-gal: ha más lehet?ség nem adódik, anyja el?tt is képes lesz szeretkezni. Mármint a nevel?apjával akir?l reméli, hogy hozzá hasonló módon gon-dolkodik.
Karcsi buzgón bólogatott, de még ezek után is nehezen tudta elképzelni, hogy a felesége szeme láttára s annak beleegyezésével fog szeretkezni a lányával. Mindenesetre cudar helyzet – t?n?dött, ugyanakkor borzongatta is a lány testi varázsának mindennapos közelléte. Elképzelte, hogy regge-lente a lány továbbra is odabújik hozzá, az „apucihoz”. És biztosra vehet?, hogy nem a pizsamán keresztül fognak szemérmesen élvezkedni. S ha tör-ténetesen Margit ágyaz be utánuk: milyen érzéssel fogja nézni, netán tapin-tani az ottmaradt nagy, nedves, ragadós foltokat.
Elérkezett Margit hazaérkezésének a napja is. Vizslató szemmel végig-nézett mindkett?jükön, s elfakult tekintetében rosszallással vegyes csodál-kozás villant. Alig várta, hogy kettesben maradhasson Karcsival. – Hát ezt jól megcsináltátok! – adta tudtára az asszony. – Az iránt nem volt kétsé-gem, hogy összefeküsztök, s még tán a szüzességét is elveszed, de ez a kölcsönös lobogás, ami messzir?l ordít rólatok, ez már nekem is sok. Látom rajtad, alig lézengsz, a lány meg szabályszer? kis démon, gömbölyded formákkal, akár tizenhét évesnek is elmenne.
Hümmögött valamit a férfi, aztán minden átmenet nélkül Margit hogylé-te fel?l érdekl?dött. Tisztában volt vele, hogy tudakolódása mögött egyet-len érzelmi tényez? munkál: a szánalom. Az asszony azonban túlzottan el volt foglalva önmagával ahhoz, hogy a motivációra ügyeljen, s noha három hét után valamelyest pihentebbnek érezte magát, pillanatnyilag az utazás eléggé kimerítette.
Miután Andrea kijelentette, hogy moziba megy, alkalmuk nyílt tartal-masabb beszélgetésre. Egyhamar rájöttek, hogy voltaképp már ezzel az alkalommal sem tudnak mit kezdeni. Karcsi nagylelk?nek szánt ajánlatot tett: ? még férfi, nem mehet el szerzetesnek, de a lánynak is békét akar hagyni, inkább eljár újra a Marihoz. Megteheti… S hozzátette még-melynek ?szinteségében már messze nem volt biztos –, hogy ? továbbra is a feleségével hálna legszívesebben. Ha erre módja volna. Margit kénysze-redetten mosolygott, miszerint ? ismét tanújelét adja nagyvonalúságának: ha a lány kell neki, s ami még fontosabb, ? kell a lánynak, nyugodtan hál-janak csak együtt, vele ne tör?djenek, meg aztán neki is lesz miben elgyö-nyörködnie. – Ezt hogy érted? – kérdezte a férfi tettetett megrökönyödés-sel, hiszen a válasz el?re sejthet? volt: – Úgy, hogy el?ttem keféltek – mondta Margit, hangjában nem titkolt közönnyel. S úgy gondolta, most már ideje egy kissé játszani a férfival: – Tán csak nem vagy szégyenl?s? – A világért sem – mondta amaz. – De azért mégiscsak különös… Margit erre azt mondta, hogy talán a lányt is be kellene vonni a téma megbeszélésébe, mert több mint valószín?, hogy Andreának nincsenek aggályai.
Végül abban maradtak, hogy Karcsi és a lány bemennek a bels? szobába, Margit marad kívül, még így is el?fordulhat, hogy éppen rajtakapja ?ket a szeretkezésen, de ez ne feszélyezze egyik?jüket sem, csinálják csak tovább, s élvezzenek nyugodtan, ha éppen úgy jön ki a lépés. S az asszony hangja hirtelen szokatlanul meglágyult: – De ugye azért néha odaengedtek engem is, hogy közben megsimogasd a mellem… – Karcsi megígérte, hogy ennek akadálya egyik?jük részér?l sem lesz.
Mind a férfi, mind a lány egyhamar megszokták, hogy új nászhelyükre Margit szobáján kell átjárniuk, ám bent egyáltalán nem igyekeztek, hogy takarékra állítsák magukat. S?t, a helyzetet különösségében kiváltképp izgatónak találták, s azt vették észre, hogy átmeneti lanyhulás után az örömszerzés fokozására irányuló kedvük újra magasra szökik. Várták, hogy Margit esetleg bekopogtat, s valamilyen módon részt kér az aktusból. Ez azonban elmaradt, s olykor, amikor ki-kisurrantak vécézés vagy fürdés végett, észlelték, hogy az asszony mély álomba zuhantan alszik, már-már horkol, s a legcsekélyebb jele sincs annak, hogy esetleg mindezt talán csak megjátssza.
Nem sokkal kés?bb tudta meg Karcsi, hogy Margit már rendszeresen kap morfiumos injekciókat, s ez a kúra minden bizonnyal a szanatóriumi beutalás idején vette kezdetét.
Sor került újabb kivizsgálásokra is, s Karcsin ?szintén er?t vett a nyug-talanság, ezért igyekezett a f?orvost megkörnyékezni. A doktort határozott szavakkal kérlelte, hogy mondja meg kertelés nélkül: mi az, amire számít-hat, mi az, amivel szembe kell néznie. A doktor néhányszor lopva végigpil-lantott rajta, úgy tett, mint aki csak félig-meddig figyel az érdekl?d? páci-ensre. Majd a lehet? legtárgyilagosabb hangon – miközben a kartotékokat rakosgatta ide-oda –, ezt mondta:
– Kérem, amennyire lehet, kímélje a feleségét. Legjobb esetben is másfél év van vissza…
Félig-meddig kábultan ült be a kocsijába, és percekbe tellett, amíg el tudta indítani. Úgy vélte, ideje volna megtervezni a jöv?t, el?bb egyedül, aztán Andreával megbeszélni, de nem volt ereje a gondolkodáshoz. Úrrá lett rajta egy különös tompultság, mely mozdíthatatlan red?nyként eresz-kedett lelki tekintete elé. Hosszabban vívódott viszont amiatt, hogy Andre-ának érdemes-e, szabad-e a tudomására hozni azt, amit a f?orvos mondott. Abban maradt magával, hogy nem mondja meg, lesz még erre mód és alka-lom, s tán id? is, esetleg magától rájön…
Annyit mégis megbeszélt a lánnyal, hogy anyjától a házimunkák minél nagyobb részét vegye át. Ez járhat olyasmivel, gondolta, hogy a lány gyak-rabban lesz fáradt, s kevésbé virgonc az ágyban. Ez azonban nem követke-zett be; néhány perces fürdés már elég volt ahhoz, hogy Andrea testi-lelki egyensúlya helyreálljon. Karcsinál, pusztán a korkülönbség okán is, gyak-rabban állt el? fáradtság, ám mozgási technikáját a lány olyan tökélyre fejlesztette, hogy a férfi átmeneti lankadás nélkül jutott el sorra-rendre a kielégülésig, s mivel a gyakoriságot illet?en sportszer? mértéket tartott, az élvezet kell? mennyiség? ondó kilövellésével járt együtt.
Margit vénájába mind nagyobb morfiumadagot fecskendeztek. Járása a holdkórosokéra kezdett emlékeztetni, s mondatf?zései is oly szeszélyesek voltak, hogy Karcsi nemegyszer gyanakodott: felesége, meglehet, olykor a pohár fenekére nézhet. Csakugyan el?fordult néhányszor, hogy konyako-zott, s kísér?ként pezsg?t ivott hozzá. Egyszer annyira rosszul volt, hogy Karcsi komolyan arra gondolt: ment?t kellene hívni.
Az asszony mind ritkábban visszatér? világos pillanatai egyikében nyomatékkal kérte Karcsit, hogy kapcsolatát Andreával olyképpen rendez-ze, hogy az semmiképp ne váljék a lány továbbtanulásának akadályává. Ekkorra ugyanis már k**erült, hogy a lány nem mindennapi módon éles esz?, tanulékonysága tehát nemcsak az erotikában mutatkozik meg. Mindez kézenfekv?nek t?nt, csak Margit ezt érezhet?en úgy adta el?, mintha végrendelkezne. Vigasztalás gyanánt – vagy inkább helyett – Karcsi azt találta mondani, hogy sehol nincs megírva, hogy esetleg nem ? hal meg el?bb. Margit azonban figyelmeztette, hogy a dolog komoly, s kár képmu-tatóskodni, hiszen egyformán tudják mindketten, hogy mi az, ami be fog következni.
Nagyjából egy évre rá, hogy Karcsi összefeküdt a lánnyal, a vállalat újabb kamionokat kapott, a szállítanivaló is felszaporodott, létszámfejlesz-tésre viszont alig nyílt lehet?ség, így a f?nökség arra kapacitálta Karcsit, csináljon néhány külföldi fuvart, s ez anyagilag sem fogja rosszul érinteni. A férfi elgondolkodott a dolgon, noha más választása nem adódott, mint az ajánlat, s úgy volt vele, hogy a hosszú úton hátha sikerül tisztába jönnie saját z?rzavaros gondolataival, feloldhatatlan dilemmáival. A létszámhi-ányra tekintettel kisegít?t sem osztottak be mellé, noha a fuvar nem épp a szomszédságba, hanem Kuwaitba szólt. – Emlékezz a testemre addig is, amíg odavagy – mondta Andrea az indulás el?tti hosszú szeretkezésük al-kalmával, s Karcsi a lehetséges utolsó pillanatig ott tartotta mozdulatlanul a kezét az immár s?r? sz?rzettel ben?tt szeméremdombon.
Már visszafelé tartott, amikor a kopár Anatólia fennsíkjain áthaladva egy sok-sok hajt?kanyarból álló lejt?s szerpentinhez ért. Még csak a harmadik kanyarnál járt, amikor észrevette: az egyik fékkör felmondta a szolgálatot. Egyik oldalon szakadék, a másikon sziklafal – megállni nem lehetett. Karcsi bizakodott, hogy hamarosan lesz autóspihen? vagy legalábbis megszélesedik az út annyira, hogy biztonsággal és a forgalom korlátozása nélkül le tudjon állni. A meredek lejt?n a kocsióriást igyekezett lépésben megtartani, s emiatt a maradék fékrendszert jócskán igénybe kellett venni. S a következ? kanyar után rémülten vette észre, hogy hiába nyomja a fék-pedált, a kocsi gyorsulni kezd. Mellette ugyanakkor, a menetirány szerinti oldalon megsz?nt a szakadék, az úttest hegyoldali lejtésben folytatódott, s nem messzire a padka széléhez felt?nt pár vályogkaliba. Már kész is volt az elhatározással: a kocsit lekormányozza az útról úgy, hogy oldalával a kalibák végéhez súrlódjék, s így lefékez?dik. Ám amikor megkezdte a le-húzódást, tartva attól is, hogy id?nek el?tte felborul a kocsival, észrevette, hogy a kalibák el?tt két kisgyerek játszik önfeledten. Kétségbeesetten megnyomta a dudát, ám a gyerk?cöknek eszük ágában sem volt elszaladni, hanem csak barátságosan integettek. Karcsi visszakormányozta a gépet az útra, a gyorsulás fokozódott, s még nyolcvanméternyire volt a következ? éles kanyar. Baloldalt újra felt?nt a sziklafal, s Karcsi már arra gondolt, hogy megmenekült, át is kormányozta a kocsit, s már hallotta is a dobhár-tyasért?en herseg?, recseg? hangot, a már vágtatásban lev? kocsi lassult is valamelyest, amikor a kanyarból vele szemben kibújt a fölfelé kapaszkodó teherautó. Rémülten villantott egyet az autóstárs, s Karcsi reflexszer?en visszatért az ?t megillet? sávba, holott a komolyabb mérv? súrlódásnak még azután kellett volna következnie. Megpróbált a kézifékkel man?ve-rezni, ez azonban ekkora sebességnél már nem segített, a kocsi reccsenve szakította át a gyenge szalagkorlátot, s szinte szabadeséssel zuhant a száz-méternyi mélységbe.
Margit, amint megkapta az értesítést, összeszedte magát, s intézkedett a holttest hazaszállítása fel?l. Felajánlották neki, hogy megtekintheti a halot-tat, vagy inkább annak maradványait, ám nem kívánt élni ezzel a lehet?-séggel. Andrea viszont nem tágított, amíg legalább egy pillantást nem vet-hetett a porhüvely roncsaira. Ezt csak hosszas könyörgés után engedték meg neki. Nevel?apja halála után a lány továbbra is a bels? szobában aludt, a kih?lt közös fekhelyen, s csak fekete bugyit volt hajlandó hordani.
Anyjával már nem sok szót váltott. Margitot 1988 nyarának elején kór-házba szállították, a hatalmas morfiumadagok miatt alig volt tiszta pillana-ta, napról napra fogyott, és közeledett ama végállomáshoz, amelyhez min-den él? emberfia és emberlánya – ki el?bb, ki utóbb – eljut. Halálos ágyán megvallotta Andreának, hogy mindhármójukat forrón szerette, ?t, apját – a hajdanit, az igazit – és Karcsit. S épp ezért mindig, mindenkinek a legjob-bat akarta. Úgy látszik, ?t is szeretheti az Isten, ezért is szólítja ilyen korán magához…
A temetéskor Andrea arra gondolt, hogy anyja bölcs és jóságos asszony volt, nem igyekezett útjába állni a sorsnak. Neki is csak ezzel a szemlélettel szabad élni… S ekkor kitört bel?le a hangos zokogás…


Az elernyedés okozta szendergésb?l kulcszörgés ébresztette fel Andreát. Az els? megrebbenés után nyugalom áradt szét benne: ki más is lehetne, mint Tilda… Igen, mozdulatai, apró zörejei is árulkodóak: ahogy lerakja ridiküljét, kibújtatja lábát a nyári szandálból – idehaza nyáron csak mezítláb jár-kel –, vásárolhatott ezt-azt, mert pakolni kezd a frizsiderbe, aztán visszatér a szobába, s bekapcsolja a tévét. Tildán újabban kitört a homo politicus, minden érdekli, ami 1989 nyarán ebben a forrongó, a neosztalinista tespedésb?l feltápászkodni igyekv? országban történik. Most is épp egy politikai m?sor megy, már nem csupán szervez?dnek a pártok, de szembe is fordulnak egymással, Andrea íme hangról is felismeri Tilda kedvencét, az egykori olvasótábori vezet?t, aki mostanra árnyékpárti szó-viv?vé n?tte ki magát, miután két-három nem túl nagy érdekl?dést kelt? szociográfiai jelleg? m?ve is megjelent; az indulatok által kiváltott dado-gását most sikerült leküzdenie. Az olvasótábori közeg annak idején bizo-nyosan hozzájárult Tilda politikai érdekl?désének megalapozásához.
Tilda – anyja húga – most harmincöt éves, teste ápolt, s a legkevésbé sem lehet elny?ttnek nevezni. Arca emlékeztet elhunyt n?vérére, a jellemz? különbséget abban lehet megjelölni, hogy vonásai élesebbek. Némely vonatkozásban – és helyzetben – ez a szépség markánsabb megnyilvánulá-sát jelenti, máskor meg inkább a taszító vonások kerülnek el?térbe. Andrea úgy találta, hogy mindig is Tilda volt a határozottabb és er?sebb egyéniség.
– Szia békakisasszony – köszönti a lányt, s Andrea a hangszínb?l érzi, hogy a nagynénje kedélyességében semmi mesterkélt nincs. Nem mintha Tildában túlzott hajlam mutatkozna az alakoskodás iránt, ám hízeleg szá-mára, ha jól neveltnek tartják, aki a rosszkedvét még a legközvetlenebb hozzátartozói el?tt is képes jól-rosszul elleplezni.
– Tudom, hogy most irigyelsz – mondja a lány köszönés helyett, hunyo-rogva, a száját mosolyra húzva.
– Mint a kutya – hangzott a válasz, s Tilda már meg is oldotta elöl végig gombos, lila mintás nyári ruháját. Köldöke körül mintha lenne egy kevés hájlerakódás, Tilda korában ez azonban inkább vonzza a férfiakat, semmint taszítja. Fehér bugyija combt?höz tapadó szélénél mókásan göndörödik el? a sz?rzet.
– Milyen a víz? – kérdezte, s egyúttal meg is lögybölte a kezével. – Ép-pen jó… Megengeded, hogy odamásszak?
– Micsoda kérdéseid vannak! – mondta Andrea. – Gyere nyugodtan.
Gyakran el?fordult, hogy Tilda odakéredzkedett a lány mellé a fürd?-kádba. Újabban már a lány is viszonozta a „látogatást”, amikor a kádat Tildának sikerült el?bb elfoglalnia.
El?bb a ruhát, aztán a melltartót dobta le magáról, végül kibújt a bugyi-ból is.
Andrea tudta, hogy Tildának jó alakja van, férfiszemmel nézvést is. Melle csak egy kicsit ereszkedett, ám formás, tenyérbe ill?. A bimbók körül halvány, húszforintosnyi méret? holdudvarok láthatók. Öle sz?rzetének színe avarbarnába hajlik, s rendkívül dús. Kicsit meghegyesed? fenekén csak egészen közelr?l nézvést érzékelhet? némi ikrásodás.
Ami az alakod illeti, n?véremnek is beillenél – jegyezte meg néhányszor Andrea, s ezt, mint holmi bókot, szinte pirulva, de mindig jóles? nyugtázással hárította el Tilda.
Háttal ült be a lánynak, aki idejében szétrakta lábát, hogy Tilda is ké-nyelmesen elférjen. Nagynénje meglögybölte magát elöl, s közben hátra-szólt, kérve, hogy mossa meg a hátát. Andrea szappant vett a kezébe, s jól bedörzsölte a megnedvesedett, feszes b?rt, ám mintha csak mer? buzgó-ságból tenné, hóna alatt át-átnyúlt, s ujjait végigbillegtette Tilda mellbim-bóin. Közben a kézizuhanyt is m?ködésbe hozta, hogy a beszappanozott testrészekr?l lemossa a szappanhabot. Tilda teste ívben kissé hátrafeszült, s láthatóan kellemes borzongás szaladt végig rajta. A mellbimbók k**udoro-dása megbízhatóan jelezte az érzékek készenléti állapotát.
– Akarod, hogy élvezkedjünk egy kicsit? – kérdezte, anélkül, hogy hát-rafordult volna.
Andrea számára egyáltalán nem volt meglep? ez a kérdés. Ám nemcsak hogy meglep? nem, hanem ellenszenves sem. S?t!
Tilda megfordult, immár szembeültek egymásnak, keresztbe font com-bokkal ölükkel egészen közel egymáshoz. Andrea számára kiváltképp nem volt ismeretlen ez a póz, annak idején nevel?apjával – netán mégiscsak igazi apjával? – így kezdte az ismerkedést a nemi gyönyörökkel. Csak most a merev pénisz helyett Tilda átforrósodott ölével néz szembe a puncija. S ujjaik máris megindultak vágyódva egymás mellén-hasán, majd köröztek a sz?rzet körül és között, hogy közülük a leghosszabb, a középs? miel?bb ráleljen a hosszanti vágásra, s benne a csiklóra.
Amikor ujjuk kölcsönösen rátalált a red?k között rejt?z? kicsiny szervre, Tilda halkan megszólalt.
– Akarod, hogy szájamba vegyem a mellbimbód?
A lány csak bólintott. Tilda egészen ráhajolt a lány didijére, s a már ágaskodó bimbót – el?bb az egyiket, aztán a másikat – ajkai közé vette, s nyelve hegyével morzsolgatta, olyan könnyed finomsággal, amelyre talán a legfigyelmesebb férfi sem képes – Andrea legalábbis így érezte. Azután a lány viszonozta az ingerlést, de közben az ujjukat sem pihentették, s el?bb Andrea, közvetlen utána pedig Tilda jutott el az orgazmushoz. Hangos si-koltozásuk betöltötte a lakást.
Mid?n egy kissé ocsúdni kezdtek, Andrea bevallotta, hogy ? nem egé-szen egy órával korábban is élvezett. Csak nem volt itt valaki? – kérdezte Tilda, hangjában inkább megjátszott, semmint valódi féltékenységgel. Saj-nos nem, mondta Andrea, s bevallotta, hogy magához nyúlt. Ha nincs más, az is megteszi – jegyezte meg Tilda.


Egészen attól kezdve, hogy Margit férjhez ment, Tilda sem vele, sem Karcsival nem tartott különösebb kapcsolatot. Nem azért, mintha lenézte volna ?ket, hanem mert úgy érezte: teljesen más az a világ, amelyben mo-zognak. Margiték kispolgárias bezárkózása nem volt Tilda számára külö-nösebben rokonszenves. Karcsit a maga kategóriájában értelmes, széles látókör? férfinak tartotta, ám sem közös hangot, sem közös témát nem ta-lált vele. Jóval kés?bb pedig az a fülleteg zártság, mely Margitot és család-ját jellemezte, vált értelmezhetetlenné Tilda számára.
Vagy talán nagyon is értelmezhet?vé…
Ugyanis a két n?vér volt egymással annyira bizalmas viszonyban – le-galábbis abban az id?ben –, hogy Tilda tudott a két udvarlóról, s kés?bb arról is, hogy Margit mindkett?jükkel ugyanazon két menzesz között léte-sített nemi kapcsolatot. Ezért Andrea fogantatása számára is kétséges volt, s roppant csodálkozott, hogy e kétségben Margit egyáltalán meg tud nyu-godni; felhívta a figyelmét a vércsoportvizsgálatra, amely a kizárásos irá-nyokban megbízhatónak mondható. Margit azonban ezt a vizsgálatot foly-ton csak halogatta, s Tilda sürgetését azzal hárította el, hogy Karcsi tudni véli, bár nem esküdne meg rá, hogy neki is, Menyusnak is azonos a vér-csoportja.
Egy héttel Karcsi temetése után, amikor már Margitnak is csak hónapjai voltak hátra, Tilda szörnyülködve értesült a „b?nös viszonyról”. N?vére a lehet? legrészletesebben beszámolt a lány és Karcsi között történtekr?l, s arról is, hogy e viszonynak ? maga, azaz Margit állított zöld lámpát. Majd-nem száz százalékig biztos, hogy nem Karcsi volt az apa, s a lány pici ko-rától kezdve módfelett köt?dött hozzá. Ilyen helyzetben az elszakítás csa-kis drasztikus lehet. Talán ezt kellett volna tenni? – kérdezte Margit.
– Nem tudom – bizonytalanodott el a húga. – Az igazság az, hogy nem tudunk mit kezdeni az irracionális elemekkel egy ilyen rendhagyó kapcso-latban. – S rezignáltan tette hozzá. – Különben pedig te is, én is mit nyer-tünk azzal, hogy mindkett?nk húszéves kora után vesztette el a szüzessé-gét.
Tilda arra célzott, hogy a Margiténál nem kevésbé rendhagyó módon ju-tott el a szexuális kapcsolatteremtésig. És csöppet sem élt meg kisebb drá-mát. Ellenkez?leg!
De haladjunk sorjában.
Vallásos nevelés, szigorú szül?i felügyelet – csakúgy, mint Margit, Tilda is ebben a légkörben élte serdül?-, középiskolás éveit. Azzal a különb-séggel, hogy nem tanítóképz?t, hanem gimnáziumot végzett, s mint a csa-lád reménysége, esélyes volt az egyetemre. A familiáris hagyományok – az oldalági rokonságban banktisztvisel?k, könyvel?k voltak –, továbbá a haj-lam egyaránt meghatározták a közgazdasági érdekl?dést. De már a közép-iskolás évek alatt jelentkezett Tildában az er?s késztetés, hogy bekapcso-lódjék az ifjúsági szervezet munkájába. Ezt az igyekezetét határozott szül?i – méghozzá valláserkölcsi alapokon álló – ellenkezés fogadta. Tilda azon-ban sikeresen bizonygatta még a szülei el?tt is, hogy a sztálinista Kom-szomol-fogantatású KISZ éppoly erotikaellenes, mint a keresztény vallás. Az önmagáért való szexualitás a burzsoá rothadás terméke, a politikai gya-korlat fel?l nézvést pedig az imperialista fellazítási taktika része. Ekkoriban Tilda még mindezt szó szerint így is gondolta, kés?bb már egyetemi évei alatt, amikor hajszál híján meger?szakolta a kerületi KISZ-funkcionárius, tapasztalnia kellett, hogy az uralmon lev?k a puritán aszkézist a köznép számára tartogatják, ?k maguk nagyon is szívesen elmerülnek akár a legocsmányabb fert?ben is.
Túlzás volna azt állítani, hogy egyetemi évei alatt Tilda abszolút apáca-életmódot folytatott volna. Egészséges fiatal lány volt testben és lélekben, s szervezete kezdte követelni a magáét. Így azután hívéül szeg?dött a pettin-gezésnek, megismerkedett a n?i és a férfitest erogén zónáival. Voltaképp a fiúknak mindent megengedett – kivéve azt az egyet. Egyszer, még a disz-kózás h?skorában, egy félrees? folyosói ablakmélyedésben – igaz, némi konyakozgatás utáni felhangoltságban – egyszerre két fiúval vonult el, s rutinos kézijátékkal mindegyiket ki is elégítette. Azok, hasonló módszerrel, ugyanezt tették vele. Ekkor jegyezte meg Tilda, hogy sajnálja, s a fiúk le-galább annyira sajnálhatják, amiért nem rendelkezik Siva istenn? testi adottságaival, a hat vagy nyolc kézzel. Saját dévaj ötletét nyomban to-vábbhömpölygette, mondván, ha csak négy keze volna is a kett? helyett, biztos megélhetése volna akármelyik tehenészetben; bizonyos, hogy a leg-korszer?bb fej?gépekkel is felvenné a versenyt. Persze mindez csak elméleti feltevés: egyrészt mert újabb két keze úgysem fog n?ni, másrészt meg a diplomája feltehet?en hozzásegíti majd a megélhetéshez.
Voltaképp hozzásegítette, ha valamelyest áttételesebb módon is, mint ahogy az a diplomája közvetlen hasznosításából következett volna. Az egyetem elvégzése után hazatért szül?városába, s a városi KISZ-bizottságon vállalt munkát. A mozgalmárok kapva kaptak a diplomás fiatal lányon, s ennek fejében még a vallásos szül?i környezetet is hajlandók voltak elnézni. Tilda nem eredmény nélkül koptatta öt évig az egyetem padját, nyomban el?adta, hogy ha a szül?kkel együtt marad, állandó pszic-hikai nyomás alá kerül, mely el?bb, mint utóbb mozgalmi munkájára is rossz hatással lesz. Ellenben, ha külön költözhetne a szül?kt?l… No nem albérletre gondol – ezt a lehet?séget különben is szükségtelen volna fölvet-ni –, de egy garzonlakás az épül? garzonházban megoldaná a problémát. Tilda akkor már tudta, hogy a garzonházat két-három hónap múltán átad-ják, a lakások elosztására vonatkozóan viszont még nincs részletes terv.
Megkapta Tilda a garzonlakást, az induló összeg befizetését a szül?k vállalták, akik belenyugvással vették tudomásul lányuk elköltözését, hiszen ha az nem züllött el öt év alatt a b?nös nagyvárosban, itthon mégiscsak jobban szem el?tt lesz. A lakás meg vagyontárgy, amibe érdemes azt a kis pénzt befektetni, hiszen az értéke így növekszik igazán. Ennyit még köz-gazdászi diploma nélkül is lehetett tudni… Egyébként a szül?k ugyanennyi összeget Margitnak is adtak – ne támadjon feszültség a két lány között –, nem sokkal kés?bb Karcsiék ezt a pénzt használták fel a központi f?tés szerelésekor.
Igaz, hogy egy féltucatnyi irigyet azon nyomban szerzett magának, el-s?sorban azok közül, akik szintén aspiráltak a garzonlakásra, de nem jutot-tak hozzá. Tilda rájuk sem hederített, nagy hévvel belevetette magát a munkába, s néhány hónap után azt kezdte észrevenni, hogy igyekezetére már „fentr?l” is odafigyelnek. Küszöbön állt az MSZMP-be való felvéte-le… Tilda e tekintetben csak azért kért egy félévnyi halasztást, mert magá-ban addig el akarta dönteni: marad-e, azaz érdemes-e maradnia a mozgalmi pályán. Volt néhány dolog, ami kimondottan zavarta. Egyrészt maga az az állóvíz, amely ifjúsági mozgalomnak nevezte magát, de amely irtózott minden értelmes cselekvést?l, minden fiatalos hévt?l, lendülett?l. Mert csak azt lehet csinálni, amit a párt jóváhagy, a pártnak viszont az az érdeke, hogy ne történjen semmi. Tilda, akkor legalábbis, úgy vélte, a mozgalmi pályán akkor lesz értelme maradnia, ha a pártapparátusban jut térnyeréshez. Ha ilyen irányt vesz, akkor, de csakis akkor, be fog lépni a pártba. Ehhez viszont, hogy ott is igazán érvényesülhessen, a közgazdászi diploma mellé ajánlatos volna a jogi diplomát is megszereznie, hogy kell?képp kiigazodjék a társadalmi élet szövevényében. Végül, miután a hivatása naponta hozta össze korosztályabéli vagy nem sokkal id?sebb fiatalemberekkel, egyre inkább az a képzete alakult ki, hogy egyt?l egyig mind le akarja fektetni. Tilda – szerencséjére – volt annyira okos, hogy felismerte: ha nem vigyáz, veszedelmes rögeszme fészkel?dhet el benne, melynek az ? esetében egyetlen értelmes orvossága van: a férjhez menés. E felismerésig nem volt nehéz eljutnia. A nagyobb gond az volt, hogy folyton terebélyesed? ismeretségi körében ki lesz az, aki az ? kényes és minden szempontból magas követelményeket támasztó igényeinek megfelel mint házastárs.
Mert Tilda mint közgazdász, csakugyan nem ok és cél nélkül koptatta öt évig az egyetem padját. Alapvet?, hogy jövend?belijének diplomája legyen, továbbá stílusa, ugyanis ez utóbbi szintén konvertálható, ha a megfelel? helyen és id?ben alkalmazzák. Mint férfi és mint társasági lény is magas fokon pontoztassék… Vagyis amiként az igényekre tekint?, s?t össz-pontosító házassági hirdetéseket megfogalmazzák. Továbbá: szó sem lehet arról, hogy egy szál lyukas nadrágban lépjen be a házasságba az illet?. Az eszme hirdetheti a nincstelenség nimbuszát, de ennek nem kell felülni. Fi-nomabban fogalmazva: nem kell szó szerint venni… Csak az egészen kivé-teles személyiségeknek adatik meg, hogy vagyon nélkül is magas színvo-nalú életet éljenek. Ezekb?l világviszonylatban is kevés van. Tehát: tisztelni kell a realitásokat és alkalmazkodni hozzájuk. Tágas és komfortos lakás kell, már csak azért is, hogy ha gyerek születik, az pici korától kezdve ta-nulhasson idegen nyelveket, s tanuljon zongorázni is. Évente kell külföldre menni, lehet?leg Nyugatra, s egy jó autót is illik tartani. De nemcsak azt, hanem nyaralót is. Olyat, ahová akármilyen vendéget meg lehet hívni. Mert teljesen nyilvánvaló, hogy mindezekre nem csupán a kényelmesebb életberendezkedés miatt van szükség, hanem a befogadtatás miatt is, azok részér?l, akik számítanak. Mert ha az embert nem fogadják be, eláshatja magát, s ha annyit dolgozik, hogy belefeketedik, akkor sem jut ötr?l hatra. Itt tehát egy szoros kölcsönhatás m?ködik, s ?, Tilda nem azért – közgaz-dász és nem azért mozgalmár, hogy ennyit ne ismerjen fel. Ezután már csak az alkalmas módszert kell megtalálni ahhoz, hogy a kölcsönhatást lendületbe hozzuk és m?ködtessük.
Úgy vélte, a jogi diploma levelez? úton történ? megszerzése számára nem bizonyul világraszóló vállalkozásnak. A felvételire történ? alapos el?-készítés persze nem fog ártani. De ki legyen az, aki felkészíti? Kit lehet találni ebben a koszfészekben, ahol még egy nyomorult egyetem sincs? Kollégan?je a bizottságon, miután elpanaszolta problémáját, nagyot kaca-gott: – Soha ne legyen nagyobb problémád. Egy kit?n? fej él a városunk-ban, a Náci. Ügyvéd és egyházjogász. Rendszeresen el?ad a teológián. Bátyámat is ? készítette fel, simán ment minden. És képzeld, fiatal és n?t-len. Várj, mondom is a címét…
El?halászta a városi telefonkönyvet, fellapozta. Aszongya, hogy… S mondta a vezetéknevet, hozzá, hogy Ignác, meg a lakcímet. Meg még a telefonszámot is. Tilda rövid t?n?dés után rájött, hogy tudja is, melyik ház-ról van szó: egy elegáns, régi típusú kétemeletes ház a belvárosban. Régen egy jól szituált úriháznak számított. S hozzátette: számára a vezetéknév is roppant ismer?s, sajnos, nem ugrik be, honnan. Kollégan?je rögvest felvi-lágosította, hogy a Náci a közismert egyházi méltóság unokaöccse.
Végre egy férfi – gondolta Tilda –, akit, noha egyedülálló, nyugodtan felkereshet a lakásán, s nem kell attól tartania, hogy öt perccel a megis-merkedés után le akarja teperni. Jó, hogy nem hozta szóba, kollégan?je joggal kinevethetné az ilyen ódivatú félelmek miatt. Úgy gondolta, ha egyedül lesz a szobában, akkor fogja felhívni a nevezetes férfiút. Ha meg nem, akkor az utcáról…
…Csak egy kis ideig csöngött ki a telefon, s bársonyos férfihang mutat-kozott be, azon a néven, amelyet Tilda maga el?tt tartott. A lány is bemu-tatkozott, röviden elmondta, miért szeretné fölkeresni, s ekkor határozta el Tilda, hogy tesz egy próbát: – Kérem, az ön lakásától két perc távolságra van a Napsugár eszpresszó, szeretném oda meghívni, akkor talán nem kel-lene a lakásán zavarnom. – A telefonból udvarias, de határozott válasz ér-kezett: – Kérem, én puritán ember vagyok, ilyen helyekre nem szoktam járni, a lakásom azonban alkalmas bármilyen téma megbeszélésére. Várom magát, a viszontlátásra.
Hamar megtalálta Tilda a házat. Sötét kapualj, de tiszta, ápolt környezet. A keresett név a második emeleten; a házat összesen hat család lakja, a postaládák feliratai szerint is könny? eligazodni.
Becsöngetett. Hosszúkás arcú, némileg nyeszlettnek t?n?, de lehet, hogy csak hanyag tartása miatt annak látszó –, konzervatívan öltözött férfi nyi-tott ajtót. Az a típus, melyr?l nehéz megállapítani, hogy húszéves-e, avagy kétszer annyi. Tilda harmincnak tippelte. (Kés?bb k**erült, hogy csak egy évet tévedett – visszafelé.) Hosszú, világosbarna haját hátrafésülve hordta, ami a nyeszlettséget már-már jelentéktelenséggé fokozta le. Mint egy kis-tisztvisel?, egy irodakukac – villant át az összegzés Tilda agyán. Csak amikor a szemébe nézett, a zöldessárga tekintetb?l nem akármekkora érte-lem sugárzott. Tildát akkor, s még jó ideig ez a sugárzás tartotta b?vkör-ében.
A bejárathoz legközelebb es? szobában telepedtek le, vagyis a három óriási szoba közül az egyikben. A középs? teret a süpped?s b?rfotelek ural-ták, a régimódi, masszív dohányzóasztalkával, s plafonig ér? tömött könyvszekrények sokaságával. Jól át lehetett látni a másik szobába – tárva-nyitva volt az átjáróajtó –, ott is mindenfelé könyv. Hány kötet lehetett ez eddig? Háromezer? Ötezer? A harmadik szoba másik irányban volt, oda most nem lehetett belátni, lehet, hogy még ott is vannak könyvek, töpren-gett Tilda. Arra gondolt, hogy kés?bb meg fogja kérdezni, de ez alkalom-mal csak a látogatás céljáról illett beszélni. Hacsak a házigazda nem kez-deményez más témát.
– Kávét parancsol a kisasszony? – rebbentette fel a férfi bársonyos hangja a mély t?n?désb?l.
– Kérek – mondta Tilda kis szünet után, s a férfi egy oldalsó kisebb he-lyiségbe vonult, nyilvánvalóan a konyhába, találta ki a lány.
A kávé ízletes volt, er?s, s meglehet?sen friss.
– Szépen lakik – jegyezte meg Tilda kortyolgatás közben. – Az egész lakás az öné?
– Isten és a nagybátyám jóvoltából igen – suhant át egy finom mosoly a férfi arcán. – Bizonyára értesült arról, hogy…
– Igen, tudok a neves rokonságról – vágott a szavába Tilda, de rögtön meg is bánta, hogy ilyen triviálisan fitogtatja jólértesültségét. Még azt gon-dolhatja, hogy az apparátusban talán nyilvántartják mint a „klerikális reak-ció” helybeli leágazását. Gyorsan és szellemesen szerette volna helyrebil-lenteni az egyensúlyt, de igyekezetéb?l csak ennyire futotta:
– Az egész város tisztelettel említi önt.
– Kissé meglepne, ha tényleg így volna – mondta a férfi némileg rejté-lyes mosollyal.
Megbeszélték mindazt, ami a felkészítéssel kapcsolatos, s azt is, hogy Tildának milyen tankönyveket kell beszereznie. A lány közben keresztbe rakta a lábát, nem kacér szándékkal, hanem kényelmi okok miatt: tudjon jegyzetelni anélkül, hogy az asztalhoz kelljen hajolnia. Tény viszont, hogy a szoknya majdnem combközépig felcsúszott, s a lány inkább csak reflex-szer?en húzgálta a szélét; a n?knél még ez a mozdulat is azt a célt szolgálja, hogy odavonja a férfiember tekintetét.
Ignác tekintete átsiklott a látványon, s Tildának egy pillanatra az volt az érzése, hogy teljesen hidegen hagyta: igazából nem látta, amit látnia kellett volna. Tilda nehezen megmagyarázható, s csak a pillanat törtrészéig tartó kellemetlenséget érzett; ha a férfi, bármily diszkréten is, félrevonja a tekin-tetét, azzal elárulja magát: észrevette a n?ies idomokat. De ezúttal nem ez történt.
– Lassan mennem kell – mondta Tilda, s meglehet?sen kényelmesen ra-kosgatta el holmiját a válltáskájába. – Isten ments, hogy feltartsam magát.
– Hisz ön Istenben, kisasszony? – kérdezte a férfi, s a kérdés csak az el-s? pillanatban t?nt meglep?nek.
– Én a tudás híve vagyok – mondta kis szünet után Tilda megfontoltan. – A tudás ugyan véges, de stabil. Gondolom, a hitnél fordítva van: végte-len, de labilis.
– Kisasszony, ön csak legfeljebb közvetve válaszolt a kérdésemre. Egyébként szellemes, amit mondott, de ami a stabil-labilis párhuzamot illeti, talán inkább fordítva igaz. Tehát stabil csak az lehet, ami végtelen.
– Lehet, hogy ez így igaz, más kérdés, hogy számomra kell?képp rele-váns-e. Én izgalmasabbnak tartom azt a kérdésföltevést, hogy szükséges-e okvetlenül szembeállítanunk egymással a hitet és a tudást.
Tilda még mindig azt hitte, hogy a saját gondolati ösvényén halad, ho-lott már jócskán rátért a férfiéra.
– Nemhogy nem szükséges, de nem is szabad – mondta halk mosollyal Ignác. – Csak érzékelnünk kell, hogy hol húzódnak a korlátok. Telihard de Chardin például úgy tesz, mint aki nem érzékeli. Még azt sem, hogy tudá-sunk növekedtével csupán a hiányok szaporodnak. Ahogy el?bbre jutunk, mind több a szenvednivalónk attól, amit még nem tudunk. Az emberi tudás nem más, mint egy iszonyatos rosta, melyen csak a lyukak szaporodnak. Az emberiség drámája az, hogy nem tehet mást, minthogy tovább sz?je ezt a rostát. Nem lehet visszafordulni… Hangsúlyoznom kell – lendült bele most már a férfi –, hogy ez nem égbekiáltóan nagy felismerés, de Chardin még idáig sem jut el, amiben ?t megakadályozza enyhe marxista fert?zöttsége. Egyébként ? nem annyira hitr?l, inkább szellemr?l beszél, de nála ez is túlságosan anyagszagú. Ezért is nem tudom kell?képp méltányolni azt a máskülönben termékeny igyekezetét, hogy hidat verjen szellem és anyag között.
Tilda olyan feszülten figyelt, hogy alig vette észre: pillanatnyilag vége a monológnak. Majd gyorsan megszólalt:
– Úgy véli tehát, hogy a hit megóvhat bennünket attól, hogy utat tévesz-szünk, s ok- és célképzet nélkül tévelygünk a rosta lyukai között?
– Pontosan így van – lelkendezett Ignác. – Az általam említett rosta egy kényszer? eszköz, szövésével az anyaghoz való tartozásunkat fejezzük ki. De csak ennyi és semmi több! Akkor van igazán baj, ha céllá válik, s ezért olyan s?r?re sz?jük, hogy egy id? után nem látjuk másnak, mint börtön-rácsnak. Ez utóbbi az, aminek nem örülnek a totális diktatúrák: aki börtön-ben érzi magát, szabadulni akar. A diktatúra azt szereti, ha láthatatlan, ám annál szilárdabb rácsokba ütközünk. De megfeledkezik arról, hogy a rács is milyen hirtelen tud pókhálóvá változni.
– De a légy számára épp a pókháló a végzetes – vetette közbe a lány.
– Így van, s a diktatúra épp azért is követ el mindent, hogy legyekké s más alsóbbrend? férgekké fokozzon le bennünket. – Felemelte ujját, figyelmeztet?leg. – De Isten velünk van, s megóv bennünket attól, hogy ezt tegyék velünk, legalábbis tartósan.
Tilda megborzongott a prófétai hangvételt?l. Egyúttal azt is érzékelte, hogy aláaknázott terepre tévedt. Az okfejtés nagy kilengés? iramát csillapí-tandó ezt mondta:
– Túlbecsül engem a tanár úr, ha szabad így szólítanom. – A férfi rövid bólintással jelezte beleegyezését. – Én inkább csak a hétköznapi ember fogalmai között tudok elbotorkálni. Ha valakit az Istenben való hit boldog-gá tesz, akkor hagyjuk hinni.
Ezúttal a férfinak csak a szájszögletében jelent meg egy révedez? mo-soly.
– Tartok attól, kisasszony, hogy mozgalma, vagy hogy gorombábban fogalmazzak, a kenyéradó gazdája önt ezért a kijelentéséért eretnekké nyil-vánítaná. Holott amit mondott, az nem több, mint a felvilágosult abszolu-tizmus politikai filozófiájának a része. Hagyjuk hinni… Párt- és kormány-szinten megengedjük, vélhet?en taktikai okokból, hiszen az ideológiai dik-tátummal nem fér össze. – Tilda tiltakozni akart, de a férfi folytatta: – Amit mondott, már ne is haragudjék, gondolatilag nézvést csakugyan lapidáris. Mert mi van akkor, ha megfordítom a kijelentését. Hitetlen embert én még nem láttam boldognak. Ha egyik-másik netán mégis annak érzi magát, ak-kor ember mivoltát vagyok képes kevésbé akceptálni, hogy kell? árnyalt-sággal fejezzem ki magam. Egyszóval összetettebb probléma ez annál, hogy ennyire rövidre lehessen zárni. A logikai sorba minimum be kell kapcsolni az emberi méltóság fogalmát, mely nélkül nincs s nem is lehet bol-dogságtudat. Ez azért fontos, mert az Istenben való hit ad érvényes megfo-galmazást az emberi méltóságnak.
– A tanár úr nemcsak nagy tudású, de nyílt ember is – jegyezte meg Til-da egy mély lélegzetvétel után, s igyekezett, hogy a hangsúlyban csakugyan az elismerés domináljon. – Az iránt viszont kétségeim vannak, hogy a tisztelt nagybátyja ennyi nyíltságot megengedhet magának.
– Kisasszony, az állítólagos tudásom nem jelent többet, mint azt, hogy egy-két lyukat én is szövök a nagy rostához. Ami pedig a nagybácsit illeti, gondolom, hogy a hellyel-közzel napvilágra kerül? nyilatkozataira célzott, ? egyházpolitikus, s ennek a szerepvállalásnak is megvan a sajátos termi-nológiája. Éppúgy, mint a diplomáciában. Nem tudok mást ajánlani, mint azt, hogy a hangsúlykitevéseire figyeljen.
Tilda ezután bejelentette, hogy csakugyan mennie kell. A férfi a bejárati ajtóig kísérte, kézfogással és e szavakkal búcsúzott t?le:
– Örülök, kisasszony, hogy megtisztelt a bizalmával. S annak is, hogy ön hisz Istenben.
– De én ilyen kijelentést nem tettem – lep?dött meg Tilda.
– Nem is kellett, hogy tegyen. Bele van írva a lényébe…
– A tanár úr zavarba hoz – motyogta Tilda. – De lehet benne valami.
A lány aznap este nem nagyon tudott mit kezdeni magával, csak járkált alá s fel, s a találkozáson, az ott elhangzottakon t?n?dött. Istenem, micsoda intellektus! Az összehasonlítás a mozgalom hátrányára d?lt el. Nemcsak a KISZ-ben, de a pártban is túl sok a bugris, s ha akad kett?-három, aki nem az, az cinikus és machiavellista. Ha meg nem is fogalmazódott, de megcsí-rázott benne a gondolat: meg fog válni a mozgalomtól, hiszen a kiemelke-désnek van más útja is.
Garzonlakását elfüggönyözte, lezuhanyozott, és meztelenül végigd?lt az ágyon. Ignác… – mondta többször is félhangosan. Abban maradt magával, hogy rövidesen, ha nem is legközelebb, alkalmat kell találni egy bizalma-sabb beszélgetésre a n?kkel való kapcsolatról, a szerelemr?l, s ha lehet – úgy bizony –, a szexr?l is. Ignác és a szex – egy kissé mintha nehezen illene össze e kett?.
Aludni szeretett volna, de csak forgolódott, hánykolódott – izzó aggyal és felparázsló testtel. Csak azután sikerült elszenderednie, hogy – amit egyébként már régóta nem tett – magához nyúlt és kielégült.


Két nap múlva hívatta a megyei els? titkár. Elegánsan öltözött, karcsú, magas férfi, s bárha harmincöt évesnél nem id?sebb, elöl már a csúcsos feje búbjáig kopasz. Igazi kápófej – állapította meg már korábban is Tilda. Rövidre vágott, ritkás, amúgy szétterült bajuszt viselt, s a lány nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ha szakállt is növesztene, Vlagyimir Iljics-i fizimiskája volna… Márminthogy körülbelül… Egy múlt századi anekdota poénját alkalmazva a helyzetre, joggal lehetne mondani ezúttal is, hogy körül lehet, de belül nem.
A lány kezd? apparatcsik létére is tudott már annyit, hogy a hivatás okát a f?nökök nem szokták el?re közölni. De most az els? titkár kifejezetten barátságos, kávét hozat, lik?rrel is kínálja, s látszik rajta, hogy kínosan kerülgeti a forró kását. Hogy érzi magát, milyen a kapcsolat az üzemiekkel, ésatöbbi, ésatöbbi… Meg a továbbképzési tervei. Igen, a jogi diploma, az jó lenne, a közgazdászival együtt hosszú-hosszú id?re meghatározná helyét a mozgalom felfelé ível? pályáin. No persze kell egy kis el?készítés… Tilda megérezte, hogy az „ürge” nyomon van.
– Tegnapel?tt már voltál is a Nácinál – bökte ki amaz.
Tilda a megdöbbenést?l alig tudott megszólalni.
– Ezt meg honnan tudod… tudjátok…
– Egyet s mást tudunk, mintegy véletlenül is – jelentette ki a titkár fen-s?bbsége tudatában. – Azért vagyunk itt.
Tilda magában pillanat alatt végigszáguldott az esélyeken, okosabb nem lett. Kollégan?je? Nem is akart el?tte telefonálni, lement az utcára. Egyéb-ként se valószín?, hogy éppen ?… Náci? Nem, ez végképp képtelenség.
Ám a java még ezután következett.
– Hosszan elbeszélgettetek. És te meg világnézeti kérdésekben túlságo-san engedékeny voltál.
A lány most már végképp meg volt zavarodva. Mintha kulcslyukon les-tek volna ki, amikor kombinéra vetk?zik. Vagy meztelenre. Netán épp ak-kor, amikor önkielégítést végez. Perverznek tetsz? ötlet vet?dött föl benne: mindezt hangosan kéne mondani… Ehelyett azonban mást mondott:
– Felhívom szíves figyelmed, hogy én magánbeszélgetést folytattam.
– Ezt respektálnám is, ha mondjuk f?könyvel? vagy üzemgazdász volnál akármelyik üzemben vagy gazdaságban. – S közel hajolt hozzá, kissé negédesen: – De te a mozgalom ifjú reménysége vagy, a hétszentségit. Harcosnak kell lenned minden helyzetben.
– Tudod mit? Akkor alkalmazzátok a Zsukov marsallt – csattant a lány hangja, s fel is ugrott a helyér?l. De a titkár máris ott termett, gyengéden átfogta a vállát, s szelíd er?szakkal visszanyomta a székbe.
– Ne háborogj már annyira. Semmi különösebb baj nincs, azért is szólok el?re.
Tilda durcásan leült. Esze ágában sem volt elrohanni, azért kelt fel, hogy jobban szemügyre vegye azt a furcsa gépelt papírlapot, mely csaknem ottléte kezdete óta foglalkoztatta, melyen piros aláhúzásokat látott, s mely kissé le is lógott a titkár asztaláról. Ez a lelógás esett a tekintetéhez közel, s az fogta meg benne, hogy a bet?k pontokból voltak összerakva. Még soha nem látott ilyet. Ezután már a szöveg tartalmára lett volna roppant kíváncsi. Az iménti felugrás ehhez annyiban vezette közelebb, hogy látta: a szöveg bekezdésekre tagolódik, s mint a színdarabban, mindegyiknél jelzik, ki az, aki megszólal. Az egyiknél világosan felismerhet? volt Ignác monogramja, a másiknál csak ez volt írva: N?i hang. Kész, ennyi elég is, s most már mintha csak távolról hallotta volna a titkár szószátyárkodását, hogy amúgy csuda rendes fickó a Náci, csak hát szövegel összevissza, s meg is teheti, mert ugye a nagybátyja…
A titkártól eljövet er?sen törte a fejét, hogy kit?l tudakolhatná meg a raszteres bet?k eredetét. Megvan! A m?vel?dési központ mindentudó fiatal technikusa, akinek közrem?ködése nélkül KISZ-rendezvény nem történhet meg.
Alig várta, hogy feltárcsázhassa a fiút. Elmondta, mit látott, persze a tar-talmi összefüggések ismertetése nélkül.
– Ez Nyugaton is csak egy év óta van forgalomban. Legfeljebb másfél… – hangzott a magyarázat. – Leginkább szövegszerkeszt?nek titulálják, lényegében komputeres írógép, de ezerszer többet tud, mint a hagyo-mányos. – A fiú hangja váratlan kérdésbe csapott át: – Mondd csak, te hol láttál ilyen szöveget?
– Nem mindegy? Valahol… – Tildát bosszantotta, ha rajta kívül mások is kíváncsiak.
– Nekem mindegy – szólt a fiú sért?döttség nélkül.
– Szerinted ilyen szövegcsináló vagy micsoda hol lehet a városban?
– Sok helyen nem, az biztos. Ugyanis nagyon drága. Talán a megyei kapitányságon, az elhárításnál… Talán…
Ezek után kétség sem fér hozzá, hogy Ignácot lehallgatják. Rejtély, hogy miért éppen ?t, aki a légynek sem árt. Egy fenét, dehogyis rejtély! A rendszer szemében eleve gyanús az, akinek a fejében több van, mint az egész megyei pártbizottságéban. Marxizmusból is lepipálná akármelyiket. Tilda határozott biztonsággal felmérte, hogy két lehet?sége maradt: vagy decens lesz a végtelenségig, s csak olyan kérdésekben szólal meg, ami ki-zárólag az el?készítéshez tartozik, vagy pedig esze ágában sem lesz lakatot tenni a szájára. Ez utóbbi mellett döntött. – Szeretkezni fogok, a tanár úrral és belelihegek, belejujgatok, beleélvezek a lehallgatóba! – fogadkozott Tilda, noha tudván tudta, hogy ez a gondolata nem egyéb gyerekes na-gyotmondásnál. De úgy látszik, ez kellett ahhoz, hogy eszébe jusson a harmadik lehet?ség. Újra feltárcsázta a technikust:
– Ne haragudj, haver – mondta neki. – Értékes információid meg sem köszöntem az elébb. Ráadásul még a kérdésed el?l is kitértem. Bocsáss meg, bunkó voltam.
– Semmiség az egész – mondta a fiú.
– Figyelj. Válaszolnék a kérdésedre, de nem telefonba. És nem is ott ná-latok. Ráérsz vagy tíz percre? Oké. Szemben ott veletek van az a jó kis presszó terasszal. Induljunk, és ott találkozunk. Én hívlak…
Kávét kértek meg konyakot. Tilda a fiúnak nagyjából elmondta, amit lá-tott, részben a szövegre is utalva, csupán
Ignácot hagyta ki az egészb?l. Azt azért hozzátette, hogy az illet?höz, akinél a lehallgató van, az elkövetkez? hónapokban több-kevesebb rend-szerességgel járni fog. Mi volna a teend??
– Zsebrádiód van? – kérdezte a fiú.
– Van.
– Vidd magaddal, kérj engedélyt, hogy bekapcsolhasd, mert háttérzene nélkül nem tudsz élni. Megszoktad a diákszállóban vagy akárhol. Egy-két alkalommal furcsán néz rád, utána már hiányolná, ha nem vennéd el?.
– Oké. Más?
– Cigizel? – tartotta Tilda elé a Sopianae-s dobozt.
– Kösz, nem.
– Mindegy. Hamutartó biztosan van az asztalnál, amely mellett beszél-gettek.
Tilda gondolkodott.
– Úgy emlékszem, igen… Igen, valóban, egy szép régi cizellált darab. De az illet? sem bagózik.
– Nem számít. Mondd azt, hogy idegesít, utálod, ha sokáig nézed, k**o-bod a taccsot. A lényeg, hogy elvigye onnan… Hát látatlanból ennyi. A többihez nekem kéne szétnéznem.
– Lehet, hogy még sor kerül rá – mondta jelent?ségteljesen a lány, s maga sem tudta, mire gondol.
Amikor eljött az újabb találkozás ideje, mindenben úgy cselekedett, ahogy a technikus javasolta. Tildát hatalmas jókedv kerítette hatalmába, annyira élvezte a helyzetet: Ignác egyetlen rövid bólintással vette tudomá-sul a bejelentést, illetve a kérést. Csak akkor h?lt meg a lányban a vér, amikor a konyha fel?l visszatér? férfi – oda vitte ki a kígyóornamentikás bronz hamutartót –, miel?tt leült volna, a lehet? legközönyösebb hangon kérdezte, hogy a fürd?szobában megnyissa-e a kád csapját, ugyanis nagy-bátyja, amikor tavaly meglátogatta, ezt a csodafegyvert is kérte bevetni a lehallgatás ellen.
Ezek után Tilda annyit elmondott, megbízható tudomása van arról, hogy a múltkori beszélgetésüket lehallgatták, sietve hozzátette azonban, hogy ez ?t semmiben sem zavarja, véleményét nem rejti véka alá, s amit kért, az csak elemi óvintézkedésnek tekintend?. Ignác megjegyezte, hogy ? már réges-rég túl van az ilyesfajta félelmeken, titkai egyébként sincsenek, s egyedül érvényes le-, illetve meghallgatója maga a Jóisten, aki hivatott elevenek és holtak fölött ítéletet mondani.
A lány nem kapcsolta ki a rádiót – szimfonikus zenét közvetítettek –, de halkra állította, így beszélgetésüket csakugyan kellemes háttérzene kísérte. Tilda érzékelte, hogy a férfi elégedett a tájékozottságával a két legf?bb humán stúdiumot, az irodalmat és a történelmet illet?en is. Bizonyosan nem lesz gond a felvételivel. A lány azt is tapasztalta, hogy a férfiban megvan iránta a kell? érdekl?dés. Pillanatnyilag az érdekl?dés célirányosságát nem nagyon lehet körvonalazni, ez azonban Tildát nem keserítette el, fontosabbnak tartotta ugyanis azt, hogy ? maga mit akar. De vajon mit is? Megszerezni magának ezt a férfit? Hozzámenni feleségül? Hiszen n?tlen és nem pap. De ennél többet nem is tud róla. A minél alaposabb összeismer-kedés tehát a legfontosabb. Ebben az összefekvés utoljára marad, egy-két nappal a házasságkötés el?tt szóba jöhet, semmiképp sem el?bb. Bár ki tudja… Ignácon is múlik.
Mindezt a beszélgetés hátterében – párhuzamosan a zenével – végig-gondolta a lány. Azt is, hogy ha Ignáccal el akar valamit érni, akkor kez-deményeznie kell. S föltehet?en nem csak az els? alkalommal. Ez minde-nesetre azzal az el?nnyel kecsegtet, hogy kézben tarthatja az események alakulását. S ha nem lesz kedvére való, kilép bel?le, mint egy elhasznált papucsból. Tildának soha nem volt gyenge oldala az önbizalom, de most kiváltképp nyeregben érezte magát.
Andalító nyár eleji alkonyat kínálkozott, s bár a könyvszekrényekkel borított falak súlyos csöndje Tilda kedvére való volt, most mégis inkább a szabadba kívánkozott, egyszer?en csak andalogni s beszélgetni egy jóíz?t azzal, akivel megértik egymást. S Ignác vitán felül ezek közé tartozik… S ahogy Tilda ezt kigondolta, azon nyomban javasolta is. A férfi készséges-nek mutatkozott, mondta is rögtön, egyedül ? sem szánja rá magát szívesen a sétára.
Sodortatták magukat a városközpont áradatával, majd a f?útvonal for-galmi csomópontjánál várakoztak a lámpa zöldjére. A túloldalon kanyarodó személykocsik egyikének az oldala jócskán rájuk villant; Tilda a düht?l megborzongott, hogy most már fényképezik is ?ket, aztán arra gondolt, hogy a lemen? nap fényének közönséges tükröz?désér?l lehet szó. Lám, gondolta továbbra is, így lehet egy társadalomban az össznépi paranoiát kifejleszteni.
A f?útvonalon túl kezd?dött a nagy park, százados lombú fákkal, dús vegetációval, virágágyásokkal és sok-sok paddal. Kedvük támadt letele-pedni.
Ignác a még mostani, viszonylagos oldott hangulatában is túl zárkózott-nak mutatkozott ahhoz, hogy köznapi dolgokban csak úgy spontánul, külö-nösebb késztetés nélkül képes legyen megnyilatkozni. Azt is Tildának kel-lett javasolnia, hogy ha lehet, szólítsák egymást keresztnevükön. Igaz, hogy ? csak Ignácként meri említeni, mivel a Náci becenevet a század történelme kompromittálta. Találkozásuk óta a férfi el?ször kacagott fel, mondván, hogy ?t aztán nyugodtan lehet nácizni, mivel róla senki nem tételez fel sem emberellenes ideológiát, sem er?szakot. S Tilda a kacagásban, tán csak egy pillanatra, furcsa mellékzöngét vélt hallani.
Végül is a férfi nagyon rövid kérlelés után hajlandó volt beszélni az éle-tér?l. Nagybátyjával anyai ágon rokon, s a vezetéknévi azonosságot tekint-ve ez furcsának t?nhet, ám, mint mondotta, ez mindjárt értelmezhet?vé válik. Anyja – ismert gyermekorvos volt ebben a városban – három éve halt meg, voltaképp akkor örökölte meg ezt a lakást, s költözött ide az egyetemi városból. (Tilda számára világossá vált, hogy idevalósi létére miért nem hallott korábban Ignácról, a férfi idejövetelekor ? még jócskán egyetemista volt.) Anyja második házasságából származik, az els? férj ugyanis katonaorvos volt, s ottmaradt a háborúban negyvennégyben. Anyja így a háborút követ? évben újból férjhez ment az azonos vezetéknev? másodunokatest¬véréhez, egy agglegénykorban lév? gyógyszerészhez, ki, immár túl a hetvenötön, máig jó egészségnek örvend lakhelyén, a nemrég várossá nyilvánított, Tisza-menti üdül?körzeti nagyfaluban. Ebb?l a házas-ságból született Ignác.
Félénk, félrehúzódó gyermek volt, de mindig kit?n? tanuló. Játszópajtá-sai nem voltak, kés?bb barátai sem nagyon. De kimagasló készséget tanú-sított a humán ismeretek és a nyelvek elsajátításában. Tilda megkérdezte: nem került-e szóba, hogy ? is papnak tanuljon inkább. Nem, nem, mondta erre a férfi, apja volt azon az állásponton, hogy egy családban nem kell túl sok pap, lehet?leg egy is elég, inkább a világi pályákon próbáljon meg bol-dogulni. Apjában kétségbevonhatatlan vallásellenes indulatok munkáltak, melyeket körültekint?en igyekezett titkolni, noha nem mindig sikerrel. A racionális, aufklërista gondolkodók tanítványának vallotta magát, nem po-litizált, ami nem akadályozta meg abban, hogy a bolsevik diktatúrát a há-nyingerig utálja. Épp ezzel összefüggésben a sógora iránti ellenszenve az id?k folyamán nem enyhült, inkább mélyült.
Számos tanulmányi verseny gy?zteseként nem volt nagy ügy a jogi egyetemre bekerülnie, s azt a legjobb min?sítéssel elvégeznie. Az ügyvédi tevékenységet kenyérkeres? foglalkozásnak tekintette kezdett?l fogva, s tekinti mindmáig, míg ellenben az egyházjog kutatási szenvedélyeinek a terepe. E tudományos tevékenység szolgálatában töltött el – több szakasz-ban – éveket Olaszországban, ahol természetesen arra is módja nyílt, hogy nyelvtudását tökéletesítse. E tanulmányútjai megszervezésében élvezhette nagybátyja segít?készségét. Egyébként eddigi kutatásainak foglalataként rövidesen megjelenik Nyugaton egy nagymonográfiája francia nyelven.
Kész? – kérdezte Tilda, s olyan érzése volt, hogy amit eddig hallott, mindazt akár egy káderdossziéhoz mellékelt önéletrajzban is olvashatta volna. – Ennyi az életem – tárta szét a karját a férfi. – Kevés talán? – Azt hiszem, igen – válaszolta Tilda. – A nagy zsákutcák, a nagy szenvedélyek, a szenvedélyek nagy próbái hiányoznak. Szinte lehetetlen, hogy mindezek ne kísértették volna meg… S persze leginkább a n?k. Hol vannak? – A lány hangja akaratlanul is felforrósodott, egy elemi erej? t?zvész lehelete csapott ki bel?le, s ennek számára idegenszer? perzselését a férfi is megérezte, zavartan nézett maga elé, ámbár igazából önmagába szeretett volna nézni. Tekintetének azonban s?r?, áthatolhatatlan és mozdulatlan köd állta útját.
– Életem eddigi alakításából a n?k nem kértek részt – fogalmazta meg a helyzetet Ignác némi cikornyás pedantériával.
Tilda tudatán végighullámzott a döbbenet, noha ezt a fajta választ is be-kalkulálta. De hátha nem, pontosan ugyanazt értik a fogalmakon. Így to-vábbi tisztázó kérdéseket kell feltennie.
– Ezt úgy érti, hogy nem volt még szerelmes?
– Úgy értem. Illetve úgy is…
– De futó kalandjai biztosan voltak.
Pillanatnyi zavart, tétova csend el?zte meg a választ.
– Be kell vallanom, hogy az ilyen természet? b?nök elkerültek.
Akár egy barkochbajáték – vélte Tilda. Eljött a rákérdezés ideje:
– Azt akarja mondani, hogy nem volt dolga n?vel? Vagyis hogy sz?z?
– Igen, ez a helyzet – mondta Ignác, hangjában némi kelletlenséggel. S gyorsan hozzátette: – Be kell hogy valljam: kérdéseivel meggyötört. De pontosabb, ha hozzáteszem: saját válaszaimtól is szenvedtem.
– Nem akartam bántani – fordult Ignác felé a lány hibátlan részvéttel, s kezét önkéntelenül is a férfi kézfejére tette. Csak egy egészen pici rándulás jelezte az érintést, s a n?i kézfej továbbra is ottmaradt a másikon.
Tilda úgy találta, nem volna helyénvaló, ha most azzal támadná le a fér-fit, hogy obligát csodálkozásának adna hangot: hogyan lehetséges mindez, amikor a m?velt, nyelveket tudó, világlátott férfiak körül nyüzsögnek a n?k. Ráadásul Ignác egyedülálló, s impozáns méret? lakása van egy me-gyeszékhely közepén. Mert ez az alkalom most az önvizsgálatnak is az ideje, s valósággal belehasít Tildába a felismerés: a magafajta n?k körül is nyüzsögnek a férfiak. S lám, mégis sz?z maradt eddig, noha már majdnem huszonnégy éves. Igaz, hogy ez a szüzesség inkább csak anatómiai érte-lemben létezik. Eddigi csekély tapasztalatait legalább hasznosíthatja, ha netán el?bbre mozdul ez az ügy Ignáccal.
Igazi révbe érkezést a házasság ígérne. Vesztegetnivaló id? nincs. Ha a férfi érdektelen, akkor ejteni kell az ügyet, s marad mindösszesen a felké-szítés; ebben az esetben a bizottságon meg kell er?síteni a pozíciókat, s a pártba is be kell lépni. De ha csak bátortalanságról van szó Ignác részér?l, akkor azt fel kell és fel is lehet oldani. Ebben az esetben meg kell kezdeni az elszakadó hadmozdulatokat a mozgalomtól; szakmájában ezer és egy alkalom van az elhelyezkedésre.
Meditálásából a férfi hangja zökkentette ki; miután besötétedett, itt vol-na az ideje, hogy beüljenek vacsorázni valahová. Tilda örömmel fogadta a meghívást, s egy közeli kisvendégl? sarki asztalánál foglaltak helyet. Ignác, bár enyhe öniróniával, kijelentette: vétkezni fog, a vacsorához egy kisfröccsöt is megiszik.
Utána még sétáltak egy ideig a lassan gyérül? forgalomban, s lóbálódzó kezük mind gyakrabban ért össze. Mint két kamasz diák – mosolyodott el Tilda. A férfi meg csak beszélt, beszélt, leginkább úti élményeir?l, s arról, hogy a szerelem bizonyosan fontos az ember életében, hiszen a keresztény m?vészet ábrázolásának csakúgy örökzöld témája, mint az azt megel?z? pogánynak.
A ház kapuja el?tt, ahol Ignác lakása volt, hosszan búcsúzkodtak. A fér-fi túláradó örömmel köszönte meg az estét, s kérte Tildát, hogy máskor is keresse meg, úgy értve, hogy ne csak a felkészítéssel kapcsolatban. Ál-modni sem merte volna, hogy ilyen tanítvánnyal hozza össze a sors. S ha nincs Tilda ellenére, mondotta, pár héten belül elviszi bemutatni a nagy-bátyjának.
Mély meghajlással kezet csókolt a lánynak.


Csörgött a telefon, felvette, kellemes bariton férfihang szólalt meg:
– Te vagy, Tilda? Itt Kemény Árpád. Át tudnál jönni néhány percre? Várlak…
Bár a hang ismer?s volt, a lány nem tudta mire vélni, hogy ki lehet az, aki ilyen határozottan invitálja. Egy pillanat múlva „beugrott”, hát persze, a megyei els? titkár… Akinek a neve, úgy látszik, nem túlságosan rögzült eddig. A múltkor még a titkárn?jével üzent, aki csak az „els? titkár elvtár-sat” nyávogta bele a készülékbe.
Módfelett szívélyesen kelt fel az asztaltól a magas, kopasz férfi, átfogta a vállát, s úgy kísérte a fal mellett elhelyezett kényelmes hever?ig. A múlt-kor még az íróasztalhoz a nagy T bet? száraként illesztett tárgyalóhoz ültet-te. De most miért ez a kitüntet? kedvesség? – t?n?dött a lány. Közben Ke-mény Árpád konyakot vett el?, töltött Tildának, magának csak egy árnya-latnyit; sajnos nemsoká vezetnem kell a kocsit – jegyezte meg.
– Azért kértem, hogy gyere át, mert értésedre akarom adni: számít rád az apparátus. Az alapszervi párttaggy?lés legközelebb tárgyalja a felvételedet. Nagyon könnyen sínen lehetsz, ha el nem baszarintod – mondta, s megint átfogta a lány vállát, csak úgy menet közben még simított is rajta kett?-hármat. – Ez bizalmaskodik, akármi is legyek – vélte Tilda, s nem tudta, mit kezdjen az új helyzettel, mid?n az ?t megkörnyékez? hím egyúttal a f?nöke is. S volt valami, ami még komplikáltabbá tette a szituációt: Tildának nem esett rosszul a közeledés. Végül is egy jóvágású, rámen?s s a maga módján okos férfi. Amellett ápolt, jól öltözött, s egy roppant kellemes férfikölnit használ. Igaz, a gesztusain átsüt valami robusztus bugrisság, de még ez is… Mi a csudától van ez? – t?n?dött a szokatlan jelenség fölött. Most, amikor épp Ignác jár az eszében éjjel-nappal, aki már álmában is el?jött valami torz, rögzíthetetlen összefüggésben.
A férfi folytatta, s tán még magához is húzta valamelyest eközben:
– Járj nyugodtan az el?készít?re, ha úgy gondolod, hogy szükséged van rá. De nekem is van kapcsolatom egy-két jogi karral, s talán ez is hasznodra lehetne… Lényeg, hogy bekerülj, a többi már megy magától. S amit most csak súgnék: sajnos öregszem, s nem maradok itt az id?k végezetéig. Ha pedig mozdulok – s jobb keze hüvelykjével fölfelé mutatott, hogy félreértés véletlenül se legyen –, vinnélek magammal. Ezt csak így el?zetesként… Töltök még, ha ízlik.
Tilda bólintott, s a legjobban továbbra is az nyugtalanította, hogy nincs túlságosan ellenére a férfi közeledése. A lehallgatási ügy jelent?sége is mákszemnyire zsugorodott össze. Árpád végre lecsúsztatta róla a kezét, de úgy, hogy a melleket futólag érintse. Tilda megbizsergett: a fene enné meg, ez sem rossz. Beszélgettek még egy darabig. Árpád áradozott, hogy milyen csinos, s ha még egyszer n?sülne, csakis ?t venné el. Közben végigsimított párszor a lány combján, az öl tájékán merészebb kutatásra is elindult volna, de Tilda – noha csak nagyon szelíden – itt már közbelépett.
Ezzel a különös találkozó véget is ért, s Árpád, miközben az ajtóig kí-sérte, biztatta, eléggé átf?tött hangon, hogy a lány bejelentés nélkül és bármikor bemehet hozzá.
Amikor az ajtón kilépett, egy kis ideig még amiatt aggódott, hogy az Ig-náccal való találkozás lezajlásában ez a mostani epizód zavarni fogja. Egyébként is a kapcsolatot Ignáccal teljesen d?l?re kell vinni – félig-meddig már megtörtént –, s ebben elszántnak kell lenni. Egész a kockázat-vállalásig.
Így azután, amikor legközelebb Ignáchoz ment, az els? titkárral történt frivol találkozásnak az emléke is szertefoszlott. A félénk férfiú igyekezett kezet csókolni, de Tilda az arcát nyújtotta felé. Zavarában amaz majdnem a homlokát csókolta meg, majd azután csak odalehelte a két puszit a lány arcára.
A felkészítéssel kapcsolatos teend?kkel hamar végeztek, aztán lemezr?l zenét hallgattak, Ignác a lányt lik?rkülönlegességekkel kínálta, s Tilda ja-vaslatára összetegez?dtek. Tilda úgy intézte, hogy mindketten a b?rbevo-natú kanapén üljenek, kis id? múltán a férfi magához vonta a kezét, s csó-kolgatta az ujjait, áhítatban elmerülten. Ez már haladás – vélte Tilda elis-mer?en. S talán annak is eljött az ideje, hogy megtegyék a következ? lé-pést; úgy látszik, gondolta a lány, az ilyenfajta férfit biztatni kell.
– A szám is megcsókolhatod – suttogta a t?le telhet? legnagyobb érzé-kiséggel.
– Hát ha meg szabad, örömmel… – mondta a férfi, csöppet sem mímelt meglepetéssel.
– Miért ne volna szabad? Egy férfi ne kérjen mindenhez engedélyt.
Félig szétnyílt ajakkal közelített Ignác szájához, ki végre vette magának a bátorságot, s rátapadt a lány szájára. Teljesen rutintalan – állapította meg Tilda, s jó el?érzettél tartózkodott attól, hogy nyelvét átdugja a férfi szájá-ba. Ez már – most még? – tényleg sok lett volna, el?idézhette volna Ignác rosszallását, s azt, hogy magában tolakodó kis kurvának tartsa.
Kés?bb becsöngetett egy ötven-hatvan év közötti termetes asszonyság. Roppant otthonosságal el is vonult nyomban a konyhába. Zsófi néni, a házvezet?n?m – jegyezte meg Ignác futólag, s meghitten beszélgettek to-vább. Vagy húsz perc múlva el?jött az asszonyság, s jelentette, hogy a hallban tálalva van. Kett?jük részére volt megterítve; Zsófi néni hidegtálat állított össze vagy tízféle felvágottból, sonkából, sajtból, miegyébb?l. Til-dától megkérdezte, hogy inni mit óhajt – gyümölcslevet-e, mint Ignác, avagy inkább sört, netán bort. Utóbbiból jelenleg négyféle található a ház-nál. Kíváncsiságból Tilda sorra kérdezte a borok fajtáit, s a szürkebarátot találta a legvonzóbbnak, majdnem elkuncogva magát arra a gondolatra, hogy a pillanatnyi helyzethez ez a név is illik a legjobban.
B?ségesen vacsoráztak, Tilda dicsérte a finomságokat, érzékelte a bor által okozott jótékony nekihevülést, s megjegyezte, hogy legközelebb nála lesz a vacsora. – Remélem, fel mersz jönni hozzám – gonoszkodott. Ignác biztatta, hogy mi sem természetesebb, mint az, hogy illik elfogadni a szíves invitálást. Gyorsan hozzátette, hogy nem els?sorban az etikett miatt érez késztetést magában…
Vacsora végeztével kávét is ittak, majd Zsófi néni, miközben szedte le az asztalt, csaknem hálálkodva megjegyezte: – Nagyon jó, hogy eljött a kisasszony, mert így legalább a doktor úr is evett rendesen. Máskor is tes-sék jönni! – Tilda kedveskedve válaszolt, hogy rajta igazán nem fog múlni.
Ezután az asszonyság magukra hagyta ?ket. Éjfélig még sok mindenr?l beszélgettek, nem csupán éteri magasságokban lebeg? ideákról, de ember-lépték?, földközeli ügyekr?l-bajokról is. Közben örömmel regisztrálta, hogy combján, melyb?l jókora darabot mutatott meg a slicceit szoknya, Ignác ugyancsak rajta felejtette a tekintetét.
Ignác, miközben a lányt hazakísérte, tudtára adta, hogy hét végén el kí-vánja vinni bemutatni a nagybátyjának.
– És milyen min?ségben mutatsz be?
– Természetesen, mint a menyasszonyjelöltemet.
Tilda erre a férfi nyakába ugrott, s egészen spontán módon csókolóztak össze.
… Néhány nap múlva több mint száz kilométerre gurultak el Ignác 127-es Fiatjával. Az egyházkerületi központ külön kis városnegyedet képezett, melyet úgyszólván csak parkokon át lehetett megközelíteni. A nagybácsi-hoz minden akadály nélkül bejutottak; a ritkásan ?sz hajú, s még nem túl koros férfi nem hordott semmiféle papi öltözetet, közönséges mellényben s felt?rt fehér ingujjal ült az íróasztalánál. Köszöntésükre ruganyos léptekkel, széles mosollyal jött el?. Amit?l Tilda tartott, hogy netán valami ájtatos leereszkedést kell elviselnie, nem következett be, az egyházi méltóság egyszerre volt végtelenül közvetlen, s ugyanakkor tiszteletet parancsoló. Ezt a modort tanítani kellene – vélte Tilda, s nyomban hozzágondolta, hogy roppant kevés az az elem, ami átadható-átvehet? bel?le. Mindez inkább egy kétezer éves kultúra szerves része… Istenem, milyen messze van ett?l a mozgalomban elhonosodott bugris fraternizálás, mely ugyanakkor jól megfér a hierarchia elszemélytelenedett, kíméletlen mechanizmusával.
Egy félórányi könnyed társalgás után a nagybácsi megkérdezte:
– Tilda kisasszonynak ugye még nem volt alkalma látni egyházkerületi központunk kulturális kincseit?
– Bevallom, nem. De nagyon szívesen megtekinteném…
– Akkor hívom egyik munkatársamat, akinél alkalmasabb kalauzt aligha találni.
Tárcsázás a telefonon, pár közvetlen hívó szó, majd újból a lány felé fordult:
– Pár perc múlva itt van.
Jött is aztán egy korosabb lelkiatya, kir?l addigra Tilda megtudta, hogy igen alapos irodalom- és m?vészettörténeti ismeretei mellett három holt és négy él? nyelvet beszél. Tildát az újonnan érkezett elvezette, de el?bb még Ignác váltott vele pár szót.
– Ne haragudj, Tildácska, ha most az egyszer nem megyek veled, de biztosan elhiszed nekem, hogy behunyt szemmel is tudom, mi hol van. S még nekem is volna beszélgetnivalóm…
Így kell azt kell? eleganciával, megbántás nélkül csinálni, ha három kö-zül kett? egymás közt kíván maradni – ismerte fel a helyzetet a lány néhány méter után, amikor kísér?je magyarázatait hallgatta a reneszánsz kori festményekkel zsúfolt folyosón.
Amikor visszatért, immár egy sereg új ismerettel gazdagabban, az egy-házi méltóság az érkezéskorinál is nagyobb nyájassággal fogadta és faggat-ta ki néhány kérdéssel, s Tilda figyelmét nem kerülte el, hogy a megszólítás nem „kisasszony”, hanem „lányom”. A változás valódi jelentését Tilda nyomban dekódolta magának, s kell? természetességgel sikerült a „f?tisz-telend? atyám” megszólítással élnie. Azt, hogy a lánynak sikere volt az idelátogatással, még az elköszönés is kifejezte, mely így hangzott: – A vi-szontlátás reményében…
Még ki sem értek a városkából, Ignác megnyugtatta, valóban jól érzékeli a helyzetét: sikert aratott.
Nem sokkal kés?bb Ignác megjegyezte: ha már úgyis úton vannak, tesznek egy kis kerül?t, apját is meglátogatják. Néhány sorban megírta várható érkezésüket…
Fél tizenkett? körül érhettek oda. A félig kertvárosias, félig falusias utca egyik – típusosan jellegtelen – háza el?tt álltak meg. Máris látták, hogy szaporán lépked a kapuhoz vezet? bels? járdán a rózsás kép?, fehér bajszú kis öregember. ? az apám – mondta Ignác, miel?tt kinyitotta volna a kocsi ajtaját.
Harsány kedély, csupa kirobbanó életkedv, immár túl a hetvenötön – az ismerkedés utáni pillanatokban Tildának ez az összbenyomása. Micsoda ellentét apja és fia között! – csodálkozott el. Ezt egyszer?en elképeszt?nek találta, s nem tudott napirendre térni fölötte. A bemutatkozásnál a lány csak a keresztnévre figyelt: Géza. Tehát Géza bácsinak kell szólítania.
A kisöreg fontosnak tartotta, hogy bemutassa új vendégének – fia jö-vend?belijének? – házát és háza táját, a nagy kertet, benne a kétszáz négy-szögölnyi sz?l?t a pompás gyümölcsfákkal, s nem mulasztotta el megje-gyezni, hogy még mindig maga metsz és permetez. Miel?tt leültek volna a h?vös verandára, egy fordulóra be kellett térniük a konyhába, ahol a fensé-ges illat- és g?zfelh?b?l kibontakozott egy ötven év körüli csecses-faros n? kontúrja, amint éppen befejezte a krumplihámozást. – ? Juliska – mutatta be Géza bácsi csak Tildának, mert Ignác már másodjára találkozott most vele, noha titkon remélte, hogy nem lesz itt. – Gondot visel rám elözvegyült vénséges napjaimban.
A megfogalmazásnak – a mondattani jelentéssel ellentétben – csöppet sem volt rezignált hangsúlya. Tilda megérezte, hogy a gondoskodás ko-rántsem csak a háztartási teend?kre terjed ki, s bár erre az útra igen szolidan öltözött, észre kellett vennie, hogy még az ? idomai is folyton ott lebegtek a kisöreg vizslató tekintetének célkeresztjén.
Géza bácsi elt?nt pár percre, majd kezében borral teli kancsóval tért vissza. A bor zöldessárga színben ragyogott. Rakott ki poharakat is, s kezd-te volna töltögetni, amikor Ignác megszólalt:
– Kérlek, apám, hogy nekem ne tölts. Majd Tilda is iszik helyettem.
– Még jó, hogy nem úgy mutatsz be, mintha két lábon járó boroshordó lennék – tiltakozott a lány, de inkább csak az illend?ség kedvéért.
– A jó bor, mértékkel, senkinek sem árt – bölcselkedett a kisöreg. – Na-ponta egy-két pohárkával én is megiszok. Te meg, fiam, ismered a spájzot, találsz ott mindenféle szörpöt, s a h?t?b?l kihozhatnád a szódásszifont is.
– Csak egy pár percig maradnánk még…
– Ebéd nélkül innen el nem mentek – vágott szavába az apja keményen és határozottan. Majd kissé oldottabban folytatta: – Nem azért vágattam le Juliskával a kétéves nagy kakast. Fogalmatok sincs, hogy annak milyen pörköltje van. Mindjárt megkóstolhatjuk…
Amíg Ignác szörpöt és szódavizet keresett magának, addig az öreg a lányhoz fordult:
– Tudom, hogy most a békepaptól jöttök. Én már csak így hívom. Hir-deti az igét, közben bratyizik a komonistákkal. Én annak idején kisgazda-párti voltam, amíg Rákosiék fel nem számolták. A kékcédulás szavazások-kal kezdték…
Tilda nem értette pontosan, hogy az öreg mit akar mondani a kékcédulás szavazásokkal, de visszajött Ignác, és valami másról kezdtek beszélni.
Juliska ebédhez terített, Tilda segítségül ajánlkozott, de amaz köszönet-tel elhárította, mondván, egyedül is elboldogul. A kakas aprólékából leves f?tt, sok-sok zöldséggel, ám az ebéd koronája csakugyan a pörkölt volt, a haragospiros, csíp?s lében úszó húsdarabokkal. Megkóstolván az étket, még Ignác is cuppogott, s nyomban kijelentette, csakugyan kár lett volna sietniük.
Többször is szedtek a pörköltb?l. Amikor Tilda végképp eltelt, az öreg csak tovább kínálgatta. A lány azt mondta, szívesen enne még, ha férne belé, de már háromszor szedett.
– Hallod ezt? – fordult Géza bácsi a fia felé. – Ez a lány, ha férjhez megy hozzád, úgy készülj, akkor is háromszor fogja megkívánni a kakast.
Hallván az egyértelm? kétértelm?séget, Ignác belepirult, s némi fedd? hangsúllyal mondta:
– No de apám! Hogy jut ilyesmi eszedbe a te korodban!
– Nemcsakhogy eszembe jut, de még kakaskodom is – dicsekedett a ki-söreg. – Igaz, Juliska?
A megszólított most hallatta hangját el?ször az ebédnél:
– Géza hál' istennek nagyon jól tartja magát – fordult a fiatalokhoz. – Bizony fiatalosabb, mint ahogy az a korából következne.
Ettek még a túrós lepényb?l is, majd megkávéztak, s fél óra múlva útnak indultak.

– Szervusz, itt Kemény Árpád – búgta a telefonba a megyei els? titkár a következ? hétf? kora délutánján, mid?n Tilda, babonásan kivárva a három csöngetést, felvette a kagylót.
– Menjek át? – kérdezte a lány, rögvest elröstellve magát az önkéntelen ajánlkozásért, s amiatt is, hogy voltaképp már várta ezt a hívást. Haragudott magára, amiért egyáltalán eszébe jutott megyei f?nöke, s méghozzá nem is mint f?nök, hanem mint férfi.
– Ha nem fárasztanálak, légy oly aranyos – hangzott a szokatlanul meleg hang a vonal túlsó végén.
– Indulok.
Furcsa bágyadtságot, er?tlenséget érzett magában; még legfeljebb fél óráig várt volna a hívásra, s ha akkor sem érkezik, két alternatíva marad: vagy ? hívja Árpádot, vagy menten fogja magát, és hazamegy, lefürdik, meztelenül az ágyra fekszik, Ignácra gondol és maszturbál. S miután kielé-gül, átkot szór az egész világra; Ignácra a dekadenciájáért, az apparátusra a nyüzsgést mímel? semmittevéséért, s azért, hogy a rengeteg felgy?lt hasz-nos energiát nem a társadalmi változások motorjaként, hanem sokkal inkább fékjeként használják. Ebben a hazai nagy pocsolyában egyre inkább csak a disznók érezhetik jól magukat.
Árpád titkárn?jét már nem találta a helyén, íróasztalán is helyre volt rakva minden, úgy látszik, f?nöke elküldhette, ? tudja, hogy miért. No, azért Tilda is sejtette. Bekopogott, a megyei els? titkár már a tárgyalóasztal végéhez támaszkodva várta. Innen csak kett?t-hármat kellett lépnie az ajtó-ig: a lányt két fels?karjánál fogva húzta magához. Tildának nem volt ereje ellenkezni, hagyta magát. Nem volt nehéz kiszámítania – idejövet ezt meg is tette –, hogy Árpád a mostani találkozón megkísérli a dönt? rohamot.
Miel?tt még innen elmozdultak volna, Árpád az ajtóban lev? kulcson fordított egyet.
– Miért zárod be? – kérdezte Tilda.
– Hogy ne zavarjanak bennünket – hangzott a válasz, s a lány úgy érez-te, a férfi hangjában valósággal lobog a kanos t?z.
– Ezek szerint fontos tárgyalásunk lesz.
– Nagyon fontos.
– A titkárn?d nem kellene hozzá?
– Ehhez nem. Különben is elküldtem haza.
A fal melletti hever?re ültek, akárcsak a múltkor. – Olyan nyilvánvaló-sággal telepszem ide, mint aki direkt várja, hogy megkúrják – bosszanko-dott a lány, de bels? füstölgését a férfi nem vette észre. Az inkább az italo-kat ajánlgatta: a korábbi nem túl nagy választék ezúttal h?tött borokkal és sörökkel is b?vült. Tilda a sört választotta. A férfi, miközben töltögetett, mondta a magáét:
– Nézd, aranyos, szépséges Tilda, nem kertelek, a múltkoriak meger?sí-tésén túl semmi új mondanivalóm nincs. De látni akartalak, érezni, hogy itt vagy, és reménykedni, hogy ha megértenénk egymást, mert hiszem, hogy meg tudnánk, akkor kett?nk között több is történhetne…
– Mi volna az? – kérdezte a lány, s a kíváncsiságában nagy adag kihívás is vegyült, anélkül, hogy azt akarta volna.
– Például ez – mondta amaz egészen halkan, s már arca közel volt az övéhez, s egy pillanat múlva lecsapott rá a bajuszos száj. Mint a vércse… Nem sunyta le arcát, noha erre még lett volna ideje, de az er?szakos tapa-dást egy ideig csak megadóan t?rte, összecsukott ajkakkal. Aztán… aztán mégiscsak kinyílt viszonzásra a szája. Most már az ínyük, fogsoruk is ösz-szeért. Isten bizony nem rossz – ez volt a lány reagálásának összegzése. De mit csinál ez a tahó? Nyújtja át a nyelvét, azt a nagy húsdarabot, ahelyett, hogy megvárná a n?i kezdeményezést. Nem mintha ez kifejezetten rossz lenne, de fuldokoltató.
Sz?z létére Tilda az erotikában nem volt járatlan. Így kifejezetten mél-tányolni tudta, hogy csókolózás közben Árpád a blúza alá nyúl, s egyel?re csak a vékony melltartón át izgatja a bimbókat. A játékban egyhamar bele is bizsergett a test; idegvégz?dései emlékeztek az egykori gyakori pettin-gekre. Lényegében most is ilyesmi történik, noha bizonyos, hogy Árpád ennél többre számít. No, azt most nem kapja meg. Ámbár… talán megkap-hatná. Hiszen teste jócskán kiéhezett, ez most már nyilvánvaló. S most még segít is a férfinak, kikapcsolja a melltartót, szabaddá válnak a cicik, a bimbók már meredeznek, s morzsolgatni kezdik a bajuszos ajkak, istenem, ez végképp nem rossz, már-már ilyesmi lehet a gyönyör?ség, s ölébe is egyre több vér tódul, a férfi közben a szoknyát is megoldotta, keze már a bugyi alatt jár, a sz?r között matat, s halad lentebb, lentebb, beletalál a vá-gásba, de ? még összeszorítva tartja a combját, érzi, hogy mindez nagyon jó, s immár a combjai is meglazultak, így az ujj teljességgel rajta a csiklón, s nedvedzik, igen, de ez a marha túl er?sen csinálja, s mechanikusan, holott ebbe finomságokat kellene belevinni. Felhangoltsága máris alábbhagyott, pedig már úgy volt, hogy elélvez, combjait újból összezárja, így az ingerek átmenetileg feler?södnek, s jaj, most végre, most, most… Hát bizony az igazinak ez halvány árnyéka volt, s Tilda dühös, amiért engedékenysége fejében nem kapta azt, amit elvárhatott volna. S most a férfi tekintetében tüzel a vágy és a könyörgés, vetné le róla a szoknyát bugyistul, mindenes-tül, s gombolná közben a saját sliccét is, mert látni, hogy feszül bizony a nadrág a felmered? hímvessz?t?l. De Tilda blokkoló mozdulatot tesz mindkét irányban, fejével apró nemeket int, szánja is ugyanakkor a másikat, s a nadrágot gomboló kéz felé olyképp nyúl, hogy legalább két ujjával megérintse-simítsa az erektált tagot. Csak úgy, nadrágon keresztül. Ebben az érintésben azonban nem biztatás, hanem csak vigasztalás van: ne veszítse el minden reményét a másik…
Árpád könyörg? tekintettel kérdi:
– Mondd, miért nem akarod?
– Nem vagyok igazán rád hangolódva – simítja meg a férfi arcát közben. – Ne haragudj, anélkül nálam nem megy…
S érzi, hogy voltaképp folytatni kellene a választ: ha a férfiban lenne egy csöpp visszafogottság, kétely, vívódás, gyötr?dés – egy icipici Ignác hatalmas intellektusából –, akkor most megnyílna el?tte, mint hajnali har-mat el?tt a rózsa. Mert akkor feltételezhetné róla, hogy deflorálásában kell? tapintattal jár el, továbbá megkérdezné az aktus el?tt, hogyan gondolná a védekezést, hogy jó is legyen, de fölös kockázatot se kelljen vállalni. De nyilvánvaló, hogy ez nincs hozzászokva az ilyesmihez, ha felcsinálja, akkor majd kapkod f?höz-fához, kerít orvost, állja a költségeket, ám nem ?t kaparják. Egyáltalán nincs olyan helyzetben, hogy rizikót vállalhasson.
Árpád csalódott: ez nyilvánvaló; játszik a cicikkel, s közben ezt mondo-gatja:
– Nem hagyhatsz így… Csinálj velem valamit… Kézzel vagy szájjal…
S buzogányos barna fütykösét el?penderíti a nadrágból. Tilda belátja, a játék kölcsönös – nemcsak hagyta magát belevinni, de ? is vitte a másikat –, s így tartozik egy kézzel történ? kielégítéssel. Ami azonban leckéztetés is kell hogy legyen. Hogy tanulja meg: férfiúi el?nyeit ne a hatalmiakból ve-zesse le. Ujjai körülsündörgik a vessz?t, a férfi kéjesen elnyújtózik, s még azt a fáradságot sem veszi, sötét, vékonyan csíkozott nadrágját lejjebb tolva helyezze biztonságba, holott itt pecsétet hagyó nedvek fognak el?törni. Hopp, ez lesz a leckéztetés – ötlik fel Tildában a kissé démoni tréfa. Mert feltételezi róla, hogy szakért? a farokfejésben – feltételezni merészeli, noha erre semmi bizonyítéka nem lehet. Egyébként tényleg tud ebben a m?fajban egyet s mást, ez azonban nem tartozik rá. ? csak legyen a haszonélvez?je, de legalább tisztességesen csinálná.
Most tehát játszadozik egy kicsit, kizárólag a saját kedvére, csak azért, hogy úgy-ahogy tréningben legyen. Lent kezdi, a tövénél, még a feszesre duzzadt herezacskókat sem hagyja ki, s aztán hosszanti mozgásokkal halad fölfelé, egyel?re csak apró szakaszokon, majd fokozatosan nyújtja az ujjak ingázó útját, s hibátlan biztonsággal megérzi, amikor korbácsütés-szer?en útjukra indulnak a nedvek, tekintete most a férfi elmereved? arcára téved, szája félig nyitva, mindjárt hörögni fog, szeme máris fennakad… Igen, most szalad végig az els? lövet, s ujjai a vessz?t a hastól jól kiszámítottan a térdkalács felé irányítják, s néhány másodperc alatt a finom nadrágot ellepi az ondófröcsögés. A férfi még mindig a kéj ütése alatti kábulatban, s Tilda kifeji bel?le az utolsó cseppet is, mit számít az, hogy az ? ujjai is ragadnak. Majd a konyulni kezd? fütyköst elengedi, rá a nadrág szélére. Nyomban föl is kel, rendbekapja magát, pár lépést távolodik, menne máris el, de még megvárja a fejleményeket. A férfi ocsúdik, igazgatná az öltözékét, s ekkor veszi észre a balesetet. Tekintete dühösen villan a lányra, zsebkend?t kotor el?, s törülgetni kezdi a nadrágot.
– Ezt jól megcsináltad – morogja. – Mit fog szólni a feleségem?
– Megmondod neki, drágám, hogy velem voltál. – S közben már a kul-csot fordítja el. A nyitott ajtóból még elköszön. – Csókollak, édes.
Ez bizony eléggé vitriolos befejezése fülledt kis játékuknak. Csak lega-lább a folyosón ne találkozzék senkivel. Sikerül is ellopakodnia a n?i mos-dóig, s a mosószeres billen? flakon tartalmát majdnem teljesen elhasználja.


A következ? napokban Tilda már legfeljebb csak magát megmutatni járt be a munkahelyére, s a hét végén megírta a felmondólevelet. E néhány nap alatt a lány sok mindenre rájött. El?ször is arra, hogy az apparátuson belüli érvényesüléséhez az út igazán azzal nyílt volna meg, ha Kemény Árpád el?tt minden teketória nélkül szétrakja a lábát. Nem ez történt. Nyílt eluta-sítás helyett kétszeresen is megszégyenítette a férfit, s méghozzá a saját érzéki és érzelmi z?rzavarának is a csapdájába esett.
Ha annyira érdemes volna ragaszkodni az apparátushoz, bizonyosan megtalálná azt a keskeny csapást, mely visszavezetné a mozgalmi karrier-hez. Ám a tét nagyobb: a kérdés végül is az, hogy sorsunkat szabad-e egy süllyed? hajóhoz kötnünk. Sok hazai mamlasz értelmiségi a kelet-európai létez? szocializmust örökkévalónak hiszi. A kevés számú kivétel a nyelve-ket ismer? s a nyugati szakirodalmat rendszeresen olvasni tudó friss dip-lomás közgazdászok között található. Mind többen hivatkoznak annak az amerikai tudóscsoportnak az elemzésére, mely a marxi hivatkozású szocia-lizmus tartalékainak teljes kimerülését 10-12 évben jelöli meg. Ezt a gépe-zetet, mondják, egy olyan mechanizmus m?ködteti, melynek hajtóerejét mintha egy magaslati tározóból alázúduló víztömeg adná, amelynek azon-ban utánpótlása nincs. A leállás csak id? kérdése.
Célszer?bb a diploma kenyérkeres? hasznosítása, ha a megélhetés szük-ségessé teszi, s ha nem, annál jobb, mert lehet tanulni, önképzést folytatni – esetleg újabb diplomát szerezni –, s felkészíteni magunkat arra az id?re, amikor majd mindent elölr?l kell kezdeni. Ignácnál immár naponta töltött el órákat; milyen jövedelmeket tud elérni az ? különleges státusában, fag-gatózása leginkább e témakörben mozgott, s k**erült – Tilda nem kis meg-lepetésére –, hogy havi átlagban nagyjából egy miniszter fizetésére tesz szert. Ignác a maga szerény módján megjegyezte, hogy nem ? keres sokat, hanem a magyar miniszterek kapnak alamizsnaszer? juttatást. Más kérdés, hogy az ? rendkívül puritán életvitele alig jár kiadással, s így már eddig is jócskán volt alkalma felhalmoznia, megtakarított pénze megközelíti vagy tán el is éri az egymilliót.
Ahogy illik, Ignác is meglátogatta Tilda szüleit, s szabályszer?en meg-kérte a lány kezét. Maguk között a szül?k dicsérték a lányt, hogy egy igazi, feddhetetlen úriembert sikerült kifognia. S csöndes rezignációval hozzátet-ték: nem úgy, mint Margit… Sor került az eljegyzésre, s rá három hétre kit?zték az esküv?t. Megállapodtak, hogy Ignácnál fognak lakni; nagyon csekély átrendezéssel igazi úri lakás varázsolható a háromszoba-hallos fészekb?l. De hogy mi legyen a garzonlakással? A legprofánabb ötlet az, hogy el lehet adni, de van célszer?bb hasznosítás is: a bérbeadás. Ez tehát Tilda jövedelemforrása lehet, anélkül, hogy munkát kellene vállalnia. Va-lami el?érzet mégis azt súgta a lánynak, hogy minden hidat ne égessen fel maga mögött, illetve a már felégetettek helyett létesítsen szükséghidakat. Számítva minden eshet?ségre. Úgy vélte, egy félnapos elfoglaltsággal járó állás volna a legideálisabb, szakmájával s a mindennapi élettel folyamatos maradna a kapcsolat, adna egy kis mozgási lehet?séget, elkerülend? a tu-dományokba való bezápulás veszélyét, s végül a minimális zsebpénze, a garzonért kapott bérleti díjat nem kellene felélnie, azaz akkumulálhatná.
Mindezt feltárta Ignác el?tt, aki nagyjából helybenlév?nek találta prog-ramját. Erkölcsileg egyik?jük sem lelt kivetnivalót abban, ha a lány a moz-galmi kapcsolatait használja fel állásszerzésre. Így jutott el a város legna-gyobb és leggazdagabb termel?szövetkezetéhez, a Kossuthoz, ahol fels?-fokú végzettség? üzemgazdász gyakornokot kerestek, félnapos munkaid?-re. Egyhamar megállapodott az elnökkel: a munkát csak egy hónap múlva kell elkezdenie, s ha már reggel hatkor jelen van, délel?tt tízkor akár el is mehet, számoljon azért azzal, hogy olykor más napszakban lesz munkára beosztva, igazodnia kell neki is bizonyos ügyeleti rendszerhez. Mindezért kap két és fél ezer forintot.
Közeledett az esküv? napja, két hét sem volt már vissza. Bármily felüle-tes jelleggel is, de kiterjedt volt az ismeretségi köre, s mennyasszonyi mi-voltát igyekezett mindenki a dolgok természetes folyományaként felfogni. Egyfajta visszatartott furcsállkodást szinte minden érdekl?d? magatartásá-ban észre lehetett venni, még a melegnek szánt gratulációk közben is, s?t leginkább olyankor. Konkrétabb célzást viszont senki nem tett, s habár Tilda önbizalma továbbra is csorbítatlannak tetszett, rossz el?érzetei tá-madtak.
Ezért úgy intézte, hogy öt nappal az esküv? el?tt gyakorlatilag Ignáchoz költözött, s a nagy kánikulára való hivatkozással – a vastag falak is kell?-képp átmelegedtek – egész nap bikiniben járt-kelt a lakásban. A férfi igye-kezett olybá venni, hogy mindez így természetes, így rendjén való, s Tilda vonzó alakján szívesen ellegeltette a tekintetét. A testi kapcsolat megte-remtése Tilda számára minden tekintetben központi kérdéssé vált, s ezért nem került nagy fáradságába, hogy rajtakapja a férfit, mid?n az intenzíven bámulja teste hajlatait. Bizsergést érzett. A kiadós ebéd után, amikor Zsófi néni is eltávozott, s kettesben maradtak, Ignác kijelentette: elég intenzíven dolgozott hajnal óta egy peranyagon, s érdemet szerzett arra, hogy lepihen-jen. A fürd?szobából már pizsamába öltözötten jött el?, s meglehet?s ter-mészetességgel mozgott a bizalmas öltözékben. Még be sem bújt a pléd alá, amikor Tilda is elvonult a fürd?szobába, egykett?re lezuhanyozott, s csak a bikini alsó részét vette fel, egy köntöst öltött magára, mely a melleit javarészt fedetlenül hagyta. Így is akarta… Megállt Ignác ágya mellett, a férfi átmeleged? tekintetének a b?vkörében, a köntöst csak úgy hagyta lecsúszni magáról, s észlelte, amint Ignác tekintete megrebben a csupasz mellek láttán. Tilda szerette volna elkerülni, hogy maga kérjen engedélyt a férfi mellé való odafekvésre, egy-két kínos másodperc eltelt, amíg Ignác félrehúzódott, s kezével intett a lánynak; foglaljon mellette helyet.
Tilda oldalt a férfi felé fordult, mellével hozzásimult, s keze megindult a pizsamafels?rész alatt, simogatta a sz?rtelen, sovány, kissé horpadt mell-kast, s egymás után kipattintotta a három gombot.
– Nem kell tovább sz?znek maradnunk, kedves – suttogta Ignác fülébe. – Az Isten megérti tettünket, s meg is fog bocsátani.
– Gondolod? – kérdezte a férfi elbizonytalanodva, s két kézzel a mellek-re tapadt.
Tilda a vágytól szinte kifeszítette magát, bimbói valósággal ágaskodtak. Csókolóztak. Ismeretségük bizalmasabbá válása óta Ignác a testi érintke-zésnek ebben a fajtájában – menyasszonyának köszönhet?en – már némi jártasságra tett szert, a lány nyelvi manipulációit is viszonozni próbálta.
A nagy kérdés Tilda számára az volt, s ez lobogó vágyakozásán is átsej-lett, hogy ébredezik-e valóságos vágy a partnerében, S íme, hogy most melleit, f?képp pedig a bimbókat kezdi csókolgatni, ez talán ígéret és biz-tatás egyszerre. Nem volt messze az orgazmustól, s félig-meddig önkívü-letben bújt ki a bikinialsórészb?l. Így most már meztelen volt, s ha tettre kész férfi feküdne mellette, azon nyomban a behatoláshoz rakná szét a combjait. De sajnos, ilyesmir?l egyel?re nincs szó. Keze a férfi öléhez té-ved, de ujjai csak lankadt puhaságba botlanak. Megoldja Ignácon a pizsa-maalsót, biztatja, hogy vesse le, minek ez most, s a férfi engedelmeskedik, meztelenül van már ? is teljesen, de ez sem segít. Így hát be kell vetni az ujjak „csodafegyverét”, pedig ezt kés?bbre tartogatta. A ritkás sz?r közt kikeresi a péniszt, bizony ez inkább valamifajta csökevény, lejjebb nyúl, most már a herezacskóra is kíváncsi, hogy egyáltalán számíthat-e töltetre; de hervatag kis szervez is, kétségbevonható golyókkal.
El?ször csak két ujját tartotta a vessz?cskén, több nem is fért volna oda, körkörös mozgatást végzett, s csak annyira, hogy az érz?idegek üzen?-képessé váljanak. Tilda a pettingezések során annyit megtanult, hogy az erotikus játékokban a kölcsönhatásnak van kulcsszerepe. Már csak abban bízhatott, hogy sikerül felébresztenie, ha nem is az alvó oroszlánt, de lega-lább az alvó kismacskát. Sajnos azonban erre sem került sor… Talán azért, mert nincs mit felébresztenie, még egy egérfiókát sem? Ujjai most már határozottabb akciót indítottak el, azokat hosszában vonta végig, a makk tájékán játékos pödörgetést is végezve. De ez is hatástalan maradt.
– Nem érzel semmi jót? – kérdezte Tilda.
– De igen… Jólesik, hogy foglalkozol a testemmel. S er?sebb a szívdo-bogásom is. Hallgasd meg!
Tilda odatartotta a fülét a mellkashoz, egyúttal a férfi bal csuklóján a pulzust is kikereste. Csakugyan gyorsított ütemben dörömbölt a vérkör.
– Ó, te szegény – mosolyodott el Tilda megkönnyebbüléssel. – Neked egyszer?en csak lámpalázad van. Nyugodt lehetsz, ez el fog múlni.
– Bárcsak úgy lenne! – sóhajtott csüggedten a férfi.
– Bízzál bennem – próbálta a lány egyensúlyba hozni a férfi láthatóan megbillent lelkivilágát.
Szinte sajgott a vágytól, a kielégületlenségt?l, s ezért megkérte Ignácot, hogy feküdjön továbbra is hanyatt, de zárja össze a combjait. Fölébe ment a férfinak, a lábát szétterpesztette, s így izzó punciját kell?képp hozzádör-zsölhette a férfi nemiszervéhez. Érezte, hogy ez a kitartó igyekezete el?bb-utóbb elvezeti az orgazmushoz. Kérte Ignácot, hogy mellbimbóját csókol-gassa, vegye a szájába, hol egyiket, hol másikat, s ez csakugyan felfokozta gyönyörérzését, olyképpen, hogy egyetlen nagy lendülettel jutott el az él-vezésig. Titkon abban reménykedett, hogy a puncijával való közvetlen érintkezés, a sz?rzet ingerlése, s nem utolsósorban az, hogy látja ?t élvezni a férfi, talán épp ez hozza meg a vágyakozását. De megint csak nem történt semmi, pedig egy ideig még ebben a pózban maradt, szeméremajkainak a legkisebb keményedést is észlelniük kellett volna.
Pillanatnyilag elzsongította az orgazmus, mi tagadás, jól is esett, hiszen egész teste vibrált, vonaglott belé, s mégis, valami hiányzott bel?le. Vala-miért híjával volt a teljességnek… Ezen t?n?dött, immár újból oldalt fekve Ignác mellett, aki megsimította arcát, és ezt mondta:
– Nem is tudtam, hogy így is lehet…
– Mit, kedves?
– Hát… Élvezni egy n?nek.
– Igen, lehet így is… – mondta Tilda, nem lévén biztos abban, hogy he-lyes volt-e az „is”-t hozzátenni, s ezt a két szócskát: ha muszáj – már csak az utolsó pillanatban sikerült visszanyelnie. És még azt is oda kell gondol-nia – legalább gondolnia, ha már ki nem mondhatja –, hogy lehetne ám úgy is élvezni, hogy hüvelyébe behatol egy jó nagy kemény farok, s ott lanka-datlan jár alá és fel, egészen addig, amíg el nem sül, s meglehet, hogy épp akkor a legjobb… Amikor annyi a geci, hogy még a plafonra is jut bel?le, s az ágy maga is lucsokban úszik.
A plédet az imént már lerúgták magukról, meztelenségük ily módon nyitottá vált, kitárva testük egymás tekintetének. Most már Ignác is oldalt feküdt, Tilda felé fordulva. Nem különösebben férfias látvány – állapította meg róla a n?, s mégis, ezek a tekintetek nem mindennapi értelmet sugá-roznak. Képtelenség, hogy az intellektus teljesen elnyomja a férfit… Akár-hogy is vesszük, ez így torz dolog. Helyre kell állítani valamelyest az egyensúlyt, legalább annyira, hogy ?t asszonnyá tudja tenni. Mindent el fog követni, ami emberileg lehetséges. Mindent!
S milyennek látja ?t Ignác? Ezt is meg kell kérdezni…
– Tetszem neked? Milyen vagyok így meztelen?
– Gyönyör? vagy, és imádlak.
– Nekem elég volna az is, ha csak szeretsz.
– Szeretlek.
– De értsd meg, Ignác, az, hogy egy férfi szeret egy n?t, s ez fordítva is így van, az nem lehet csupán kijelentés, deklaráció, de az cselekedet is. Érted, ugye?
– Igen, értem – mondta a férfi kissé szárazon. – Sajnálom, hogy nem tu-dok neked többet nyújtani.
– Majd fogsz… Hidd el, eljön az ideje.
Ebben ugyan Tilda már nem volt száz százalékig biztos, de a küzdelmet még messze nem adta fel. Még ezer és egy fortély létezik, még számára is, aki pedig – legalábbis biológiai értelemben – sz?z. Milyen kár, hogy nem kurválkodtam, mondta magában, ám azzal vigasztalta magát, hogy az ön-megtartóztatás juttatta el az Ignáccal való ilyen fokú összeismerkedésig. S az lesz a gyönyör?, hogy együtt tanulnak meg mindent.
Estére két óra hosszas sétát tettek, s közben vendégl?ben vacsoráztak. A délutáni kudarc ellenére mindketten oldottak, vidámak voltak, de az is meglehet, hogy feszültségeiket csak ily módon tudták levezetni. A csator-naparti korzón különösen sok fiatal ténfergett. Tilda f?leg a fiatal lányokra hívta fel a férfi figyelmét. Ilyeneket mondott: – Nézd ott azt a hibátlan segget. Hát nem gyönyör?? Az enyém se kutya, de az aztán first class. – Micsoda délszakias szépség. Valóságos Carmen. Micsoda szép s?r? puncisz?r lehet ott! – Láttad amott azokat a ringó didiket? Melltartó nélkül és nem lóg, és nemcsak nagyok, de gyönyör?ek a formái. Gondolom, férfiszemmel is. – Úristen, micsoda combok! Reneszánsz festményeken sem láthattál különbet. Képzeld, ha a nyakadba rakná…
Ignác megbocsátó mosollyal reagált a mesterségesen is átf?tött meg-jegyzésekre. Megszorította a lány kezét, és ezt mondta:
– Tudom, csak azért vagy démoni, mert segíteni szeretnél rajtam.
– Azért egy kicsit önz?bb vagyok. Kett?nkön szeretnék segíteni.
Amikor hazaértek, a lány javasolta, hogy aludjanak együtt és meztelenül. Alvásra persze még órák múlva sem került sor. Beszélgettek mindenfélér?l, és közben simogatták egymást. Mindenhol – vagy majdnem mindenhol. E simogatás közben nyomta el ?ket az álom.
Reggelre kelvén Tilda Ignác kipihent idegrendszerében reménykedett. Mindhiába. Ami tegnap szendergett, az most is mélyen aludt. Gyötörte a kielégítetlen vágy, ezért az el?z? délutáni módszerhez folyamodott. Még simábban ment a folyamat, a cici ingerlésében a férfi némi el?rehaladást mutatott, s ráadásul a mozgásban is részt vett. Az orgazmus megtörténtekor Tilda jótékony bizsergessél érezte, hogy puncinedvei harmatként csapódnak le a petyhüdt hímvessz?re.
Kés?bb megreggeliztek, majd nemsokára megérkezett a házvezet?n?. Rendet rakott, s amint a lány vonult be a könyvtárszobába, még látta, hogy az öreglány a beágyazásra is sort kerít. Biztosan vizslatni fogja – gondolta –, hogy a leped?n ott vannak-e a felszabadító ondófoltok. Alighanem csa-lódnia kell – neki is…
Aztán megjött Zoltán, a nagybácsi ügyvédje, aki egyebek között megbí-zást kapott a szombati esküv? megrendezésére. Ignác bemutatja neki Til-dát, alig vesz róla tudomást. Elvonulnak a dolgozószobába, kettesben a két férfi. – Inkább csak a Zoltán hangja sz?r?dik át. Az esküv?i ebéden legfel-jebb húszan lesznek – ezt már Ignác is mondta korábban. Az viszont új, hogy mindjárt az esküv?t követ?en kéthetes beutalásuk van egy nyugat-dunántúli falu közelében lev? egyházi panzióba, az osztrák határ mellett. A körülmények hoch elegánsak – ahogy Zoltán mondja. Mindenr?l gondos-kodnak.
Tilda számolja a napokat: amikor visszatérnek, éppen munkába is állhat.
Végeredményben csak az öltözékr?l kell gondoskodniuk, adja tudtukra Zoltán, amikor immár Tildát is bevonják a megbeszélése. Talán a kölcsönz? is megfelel – kockáztatja meg a lány. Zoltán erre azt feleli, neki mindegy, de a nagybácsi e tekintetben is ragaszkodik a kell? eleganciához. Ami biztos, biztos: pénteken délután még elszalad, s mindent ellen?riz, hogy semmi szó ne érje a ház elejét.
A hátralev? pár nap gyorsan elszaladt a közös életre való berendezke-déssel s az esküv?i el?készületekkel. Ruháit, könyveit, mindennapos hasz-nálati tárgyait Tilda áthurcolta Ignác lakásába, s hálás volt v?legényének, amiért az sokat segített neki. A garzonlakást a jöv? hétf?t?l az IBUSZ fize-t?vendég-szolgálat veszi bérbe, az ezzel kapcsolatos teend?ket Tilda Zsófi nénire bízta.
Esténként összefeküdtek, csókolgatták, simogatták egymást nagy-nagy szeretettel, csak épp Ignác erekciója hiányzott továbbra is. Rendszerint éjfél körül aludtak el. Ha strapás napjuk volt, Tilda csak reggel igényelte az orgazmushoz szükséges játékot.
A péntekr?l szombatra virradó éjszakát Tilda garzonlakása falai között töltötte egyedül s kétségek között hányódva. Szerette volna kell?képpen sajnálni magát, s b?gni egy nagyot, amiért sz?z menyasszonyként megy bele ebbe a házasságba, s esély van arra, hogy nem egykönnyen válik asz-szonnyá, legalábbis, ha e tekintetben kizárólag Ignácra hagyatkozik. S ha már férfit vesz igénybe, akár a férj tudtával és beleegyezésével? Ilyesmire nem kapható, s ezt tervezni sem lehet, ám ki tudja, mit hoz a jöv?.
Már ahhoz is fáradt volt, hogy sírással könnyítsen lelkén.
Még mindig visszaléphetne. Elég volna lemenni a sarki telefonfülké-hez… Kisebb botrány nélkül immár nem lehetne megúszni, de az még el-törpülne ahhoz képest, ami kés?bb netán – mekkora valószín?séggel? – bekövetkezik. Amiért mégis belevág, az nemcsak a remélt el?nyök miatt történik. Hanem Ignácért is… Képtelenség, hogy egy ilyen szellemiekkel megáldott férfi boldogság nélkül élje le az életét. 'S Tilda még mindig bí-zott erotikus készségeiben. És ha azok cs?döt mondanak, hátra van még az orvostudomány, a szexuálterápia vagy más hasonló gyógymód. Állítólag már m?ködik ilyen az országban. Ignácot kifaggatta: effajta orvosi keze-lésben része még nem volt, noha a nagybácsi háziorvosa hivatott ügyelni az egészségére.
Másnap az esküv? rendben lezajlott, értve úgy is, hogy hajszálnyira sem tért el a Zoltán által szerkesztett forgatókönyvt?l. Az ügyvéd ugyanis öltöztet?asszonyokról is gondoskodott. Tildát kifejezetten zavarta a ta-nácsháza, még inkább a templom el?tt várakozó nagy tömeg; erre nem számított. Ki tudja, hogy miként ment híre az eseménynek? A templomból kifelé jövet némi megnyugvással konstatálta, hogy a tömeg érdekl?dése legalább annyira szól a nagybácsi jelenlétének, mint az ifjú párnak. A nagybácsi úgyszólván „civilben” volt, s öltözékét illet?en csak jelzésszer?en érzékeltette, hogy végül is benne tisztelheti a köznép a papi méltóságot. Tildának tetszett – és ezt már a saját „nevelésének” tulajdonította –, hogy Ignác csak a legszükségesebb mértékig volt szertartásos. Az ebéd a f?téri szálloda félemeleti különtermében volt, pohárköszönt?t tartott a nagybácsi, eközben Tilda többször rámosolygott a kissé félve és tartózkodva meghú-zódó szüleire, bátorítván ?ket, hogy e rangos társaság egyenjogú tagjainak érezzék magukat. Géza bácsi – azazhogy most már az apósa – eléggé h?-vösen üdvözölte az egyházi méltóságot, a rangos rokont, s az ebédnél is igyekezett minél távolabb ülni t?le.
Az esküv?i ebéd délután négy körül ért véget, s mindenki szedel?zkö-dött, a társaság pillanatok alatt szétoszlott. Az ifjú párt egyedül Zoltán kí-sérte el a lakásra, de ott már ? is csak percekig maradt.
Az esküv?i ruhától, a fátyoltól, a mirtuszkoszorútól Tildának még ebéd el?tt sikerült megszabadulnia egy erre a célra fenntartott üres szállodai szobában. Egyszer?, de elegáns kosztümös szoknyájából is kibújt odahaza, mihelyt Zoltán kihúzta a lábát. Ignác is lazított az öltözékén. Leültek egy-mással szemben, s valahogy nehezen jött meg a szavuk. Fogták egymás kezét sokáig. Végül Ignác szólalt meg: egy nehéz hét s egy nehéz nap után más teend?jük nincs, mint az, hogy kell?képp kilazítsák magukat a fáradt-ság görcseib?l, s örömük teljen egymás szeretetében. Majd sokkal prózaibb hangon hozzátette, hogy másnap kissé korán indulnak útnak, jó háromszáz kilométeres út áll el?ttük. Tilda csendesen csak annyit jegyzett meg, hogy szeretné boldognak tudni e mostani perceket, de csak a boldogabb közös jöv? reményében.
…A panzió nem volt más, mint egy exkluzív egyházi üdül? – papok és „civil” egyházi alkalmazottak részére. Kezdett?l fogva nyugati segélyb?l tartják fenn. Körös-körül tölgyesek és szelídgesztenyések, valamivel fön-tebb, a hegyoldalban fenyvesek. Tüd?t tágítóan tiszta alpesi leveg?. S vég-telen nyugalom, háborítatlan csend, mely a tájból árad.
Minden szobához tartozik fürd?szoba, vécé, h?t?szekrény és televízió. A gondnok azt is megmutatta: melyik csatornákon lehet fogni az osztrák adásokat.
Elfogyasztották a háromfogásos, b?séges ebédet, nehéz vörösbort ittak hozzá, s a leveg?változás jótékony délutáni álmot hozott rájuk a szobájuk-ban. Órákon át aludtak a mélységes csend ölében.
Amikor felébredtek, a sötétít? lila függönyön át is érzékelték: a nap már elbújt a hegyorom mögé. Megnézték az órát: a vacsoráig egy jó órahossznyi id? maradt. Tilda azt javasolta, hogy mivel mindkett?jüknek ritkán adatik meg ilyen intenzív pihenés, mint ami itt vár rájuk, próbálják magukat egy kissé az id?n kívül helyezni, s lebegtetni magukat teljesen ellazulva az édes semmittevésben. Javaslatát azzal a paradoxonnal folytathatta volna, ahhoz, hogy a semmittevés tényleg édes legyen, valamit mégiscsak kellene tenni, els?sorban Ignácnak. Ehelyett azonban azt indítványozta, hogy vacsoráig tegyenek egy kisebb sétát az üdül? környékén. Ignácnak, immár mint férjnek, tetszett az ötlet.
A turistasétány egyik fordulójánál váratlanul összeakaszkodtak, és csó-kolózni kezdtek. Egy lélegzetvételnyi szünetben Tilda, nem bontakozván ki férje karjaiból, ezt kérdezte:
– Mondd, de ?szintén és igaz szívedre, mit érzel, amikor megcsókolsz?
– Nagy melegséget a szívem táján – hangzott a t?n?d? válasz. – És jó a számnak is.
– És lentebb? Valami bizsergést az ágyékodban…
– Az nincs.
Mindketten tudták: a folytatás vacsora utánra marad. Kényelmesen, ap-rólékosan fürödtek, betartván a megállapodást: semmivel nem sietnek. Id? van. Frissnek, pihentnek érezték magukat, a vacsorához fogyasztott kevés bor jótékony hatását is érezték. Meztelenségük kölcsönös látványa kezdett megszokottá válni mindkett?jük számára. Tilda arányos, vonzó n?iségét a hangulatvilágítás még inkább kiemelte, Ignác nyeszlettségét fiúsra tompí-totta.
Kellemes, de nem fülledt meleg volt, épp csak annyi, hogy nem érezték szükségét a takarónak.
Tilda ujjai a herezacskó alatt kezdték meg munkáló játékukat. Férjét csak arra kérte, jelezze, amikor az átlagosnál kellemesebbnek érzi a tapin-tást, az érintkezést.
Ignác egy-két kényesebb pont érintésénél szólt: most mintha… De nem volt egészen biztos benne, hogy csakugyan jobb-e. Vagy csak a csiklando-zás kelleme az, amit érez? Tilda most már az egész tájékot becirkálja, mind az öt ujját foglalkoztatja – voltaképp a másik ötöt is, hiszen csíp?t?l a térd-kalácsig jár a tenyere a sovány férficombon. Lejjebb húzódik, a férfi ölébe fúrja a fejét, körbenyalintja, csókolgatja a vessz? hegyét, közben simogatja, húzgálja – semmit sem ér az egész rafinéria. Holott Tilda ezt a módszert, mint a petting szerves részét ismerte, s néhányszor gyakorolta is, ha nem is oly gyakran, mint a „kézimunkát”. S emlékezett arra, hogy ajkaival a leglankadtabb szerszámot is talpra állította. És ha ez sikerült, utána akár a beszáradt kútból is forrást fakasztott.
A bibi ezúttal mélyebben van annál, hogy ezek a praktikák célhoz ve-zessenek. Alighanem elérkezett az általa gyakorolható gyógyítás határáig. Humanitáriánus törekvései eddig cs?döt mondtak. Mi jöhet ezután? A kö-nyörtelen önzés: elérni, hogy élvezhessen – kett?jük közül legalább ? –, ahogy lehet. S elmenni itt is a lehet?ségek határáig, ehhez Ignácot partner-ként meg kell tudni nyernie. Bizonyosan meg is tudja, hiszen értelmes fiú ez, s rendelkezik annyi b?ntudattal, hogy a maga sz?kre szabott lehet?ségei között igyekezzen kedvére lenni nejének.
– Tudod mit, kedves? – húzódott Tilda a férje mellé, félig-meddig ráfe-küdve. – Meg kellene ismerkedned a testemmel…
– Örömmel teszem, s?t boldogan, csak adj hozzá egy kis segítséget.
– Hiszen jó ideje mást sem csinálok – mondta Tilda, szándéka szerint menteget?zésként, de fel kellett ismernie, hogy ebben a helyzetben még a legtapintatosabb válasz, megjegyzés is, ha egyáltalán rendelkezik nem az ?szinteség, hanem csak a pontosságra törekv? megfogalmazás körvonalai-val, óhatatlanul maliciózus hangsúlyt kap.
– Ami t?lem telik, mindent el fogok követni, hogy neked jó legyen – je-lentette ki a férj elszántan.
– Akkor kezdhetjük is… A mellem már ismered.
– Igen.
– Nem ismered. Csókolj meg, olyan hosszan, ahogy csak tudsz, s közben tedd a tenyered a mellemre, úgy, hogy a bimbók az ujjaid között ma-radjanak, de ne is távolodjanak el t?lük.
A férfi engedelmeskedett. A hosszú csókolózás után Tilda pár szóval elmagyarázta a cicik ingerlésének, s általában az izgalmi állapottal össze-függ? magatartásuk fortélyait.
Közben Tilda érezte, hogy tovább hevül…
– Légy szíves, add a kezed… így… – Az öléhez vezette Ignác ujjait. – Most nagyon finoman tapogasd ki a puncimat! Kicsit duzzadt és nedves… Mert kíván téged, azért.
Tilda vezetgette ölében a férfi ujjait, segített neki a tájék feltérképezésé-ben.
– Most a középs? ujjad tedd a nyílásba. De gyengéden ám! Úgy… Ez nagyon jó. Kicsit kemény alatta, még megvan a hártya… (Egy jó nagy ke-mény farok már ízzé-porrá zúzta volna – gondolta keser?en.) Igen… Kicsit mozgasd még… Jó, haladj föntebb, de még finomabban, ha lehet. Úgy, ez még jobb… Most már a te ujjad sem száraz… Ott, igen, a bels? szemérem-ajkak között az a kis dudor. Tapogasd ki, drágám. Az a csikló… Juj, ez finom. Egyre jobban csinálod. Még… még… Jaaaaj.
Rángatózott teste az élvezett?l, Ignác ujját odaszorította a kezével a csiklóra.
A kellemes elernyedés, félórája következett. Tilda hosszan és beleéléssel részletezte a szex filozófiáját, vagy inkább mindazt, ami e címszó alatt benne kialakult. Annyit mindenképp elért, és ez nem kevés, s?t helyzetük-ben alighanem a legtöbb, hogy ilyen irányban sikerült Ignác érdekl?dését és önbizalmát felkeltenie.
Egy váratlannak tetsz? pillanatban férje félkönyékre emelkedett, és ezt mondta:
– Szeretnélek a nyelvemmel is kipróbálni. Ugye nem haragszol?
Tilda gyengéden átölelte, és szájon csókolta.
– S?t, már maga az ajánlat is boldoggá tesz. Az, hogy nem nekem kell kérni.
Ignác kényelmesen elhelyezkedett a n? felhúzott combjai között, s hosz-szú, hegyes nyelve barlangkutató túrára indult. Végigtapogatta a szemé-remajkak által védett bels? bejáratot, s észlelte a finom hártyareteszelést. Nyelvét megfeszítve egymás után több er?teljes támadást intézett a „kapu” ellen, Tilda fájdalmasan felszisszent; a nyelv ízlel?szemölcsein máris je-lentkezett a néhány cseppnyi vér sós íze, ám a szájüreg mozgékony, csupaizom szerve máris beljebb hatolhatott. A n? – így, vagy úgy, de immár mégiscsak asszony – jótékony hálaérzettel nyugtázta a m?tétet, s ennek jeléül férje fejét kis id?re combjai közé szorította. Ám csak azért, hogy utána még inkább ellazíthassa magát. Amikor Ignác szája rácsókolta magát a puncijára, ?rjít? kéjérzet rohanta meg, s a férfi nyelve megindult tapoga-tózva a mindeddig feltáratlan barlang sz?k, de tágulni képes lejáratába. Olyan érzése volt, hogy férje nyelve méretét tekintve vetekszik azokkal a péniszekkel, melyeket eddig markolni, húzgálni, netán szájába venni volt alkalma, a mozgékonyságát tekintve azonban túltesz azokon. Bár ez utóbbit illet?en a dolog lényegét tekintve dönt?en a fantáziájára hagyatkozhatott… A fontos az volt, hogy mint asszony, ezáltal teljes érték? kéjhez juthatott, s ráadásul Ignác nyelve fáradhatatlannak bizonyult, mert miután kell?en kitombolta magát a hüvelyben, rátért a csikló izgatására, s mindaddig járta ott vitustáncát, amíg ebben a táncban partnerre nem talált az izgatott és izgága kis szervecskében. S ekkor Tilda már valósággal üvöltött az élvezett?l.
Bár a férfi számára ismeretlen maradt a kéj, s ajkát ellepték a sós és ke-sernyés ízekkel gazdag nedvek, boldog volt mégis, mert asszonya kedvére tehetett. Tildát a kielégülés nyugalma mellett az a jó érzés is eltöltötte, hogy az itteni két hét különösebb idegfeszültség nélkül múlhat el fejük felett, szeretetteljes egyetértésben. S ezt a mostani kéjt naponta annyiszor kaphatja meg, ahányszor akarja. A nyelv szexuális teljesítménye összeha-sonlíthatatlanul nagyobb a legvirgoncabb péniszénél is.
Egymással összefonódva merültek nyugodt, mély álomba.
S csakugyan édeni nyugalomban telt el a két hét. A személyzet szemé-ben ?k voltak a mintabeutaltak, akiknek soha nincs egy hangos szavuk, egy morc pillantásuk, nincsenek nehezen vagy sehogy sem teljesíthet? extra kívánságaik, még szem el?tt is alig vannak, jóformán el vannak egymással foglalva. S ez utóbbiban volt is nagy adag igazság: naponta háromszor, de inkább négyszer „szeretkeztek”.
Azzal a felh?tlen tudattal indultak haza, hogy otthon ez az idilli állapot zavartalanul folytatható lesz. Az érkezést követ? második napon jelentke-zett új munkahelyén, a Kossuth Tsz-ben. Az üzemgazdász irodájában ka-pott egy sarokba szám?zött, rozoga íróasztalt. Gyakorlatilag egyedül volt a szobában, mert, mint ahogy már másnap megtudta, azért vették fel gyakor-noknak, mert az üzemgazdász, egy ötven év körüli zord férfiú – akinek nem is nagyon látens klausztrofóbiája lehetett, mert tíz percnél tovább nem bírta ki az iroda falai között – végképp nem vállalta tovább a papírmunkát, a jelentések, beszámolók, táblázatok, kimutatások készítését. Egyébként kit?n? szakember volt, s így a gazdaság vezetésének esze ágában sem volt megválni t?le.
Tildának az új munkakör sem az energiáját, sem az érdekl?dését nem kötötte le oly mértékben, hogy magánéletének végül is feloldhatatlan di-lemmája teljesen háttérbe szorult volna. Bár idehaza is teljes intenzitással folytatták a számára nagy örömérzetet eredményez? erotikus játékot, né-hány nap múlva a hiányérzet is határozott kontúrokat öltött lelkivilágában. A nyelv, légyen bármilyen ügyes és mozgékony, nem tudhat mindent, ami a pénisznek természetes sajátja. Magot lövellni nem tud, ez bizonyos. A n?i hormonoknak szükségük lehet arra, hogy a hüvelyt id?r?l id?re ellepje az ondó; a hiány egyensúlyborulását valamiképp kijelzi a szervezet, s követeli a pótlást. Aztán a pénisznek az a fantasztikus feszülése, melyet az ejakuláció indulásának pillanatában tanúsít, s amit Tildának eddig csak az ujjaival volt alkalma megtapasztalni. Holott a puncijával nem kevésbé sze-retné… Egyáltalán a férfi a használható farkával együtt teljes érték?. Mert jó a nyelv is, az ajak is, az ujj is, de a péniszt egyik se pótolja. Az öröm-szerzést igazán teljessé ugyanis a kölcsönösség teszi. S ezzel függött össze még egy félelme: Ignác el?bb-utóbb megunhatja az egyoldalú kéjszerzést, az mindinkább terhessé válik számára, és megette a fene, ha valakit az ilyesmire kérlelni kell.
Az orvostudomány napjainkban csodákra képes – a közhelyes megálla-pítás igazságtartalmában Tilda nem kételkedett. Az ügy orvosi útra terelése azonban gyakorlati gondokat vetett fel két irányban is: egyrészt Ignácnak hajlandónak kell mutatkoznia, hogy alávesse magát bármilyen vizsgálatnak, másrészt az orvosi hierarchia labirintusában meg kell találni azt a folyosót, ahol ez a gubancos ügy optimálisan végiggörgethet?. Tilda e második összetev?t tartotta a súlyosabbnak, mindaddig, amíg eszébe nem jutott a nagybácsi háziorvosa. Kérésére Ignác gyanútlanul elárulta a doktor nevét és lakcímét. Tilda – férje tudta nélkül – azon nyomban írt neki néhány sort, hogy házasságát érint? rendkívül kényes és bizalmas ügyben miel?bb sze-retné fölkeresni.
Válaszként két nap múlva maga a doktor állított be; épp vacsora után voltak, kellemesen beszélgettek, s iszogattak is közben egy keveset. A dok-tor kertelés nélkül elmondta, hogy megkapta az asszonyka levelét, melyet feltehet?en a férj tudta nélkül írt, ám mivel házassággal kapcsolatos prob-lémát sejtet, legcélszer?bbnek azt találta, hogy mindkét érdekelt fél együt-tes meghallgatásával lásson neki a munkának. Tilda erre megjegyezte, hogy a gesztust önmagában díjazza, ám ez sem hagyhatja árnyékban azt a furcsaságot, hogy háziorvos létére nem tud páciensének arról a súlyos be-tegségér?l, mely végs? soron házasságuk értelmét kérd?jelezi meg. S rövi-den elmondta, ami eddig történt, illetve nem történt. Hozzátette még, hogy tényleg jóhiszem?en feltételezi: a doktor úr nem tudhatott a bajról, mert ha tudott, s mégsem figyelmeztette idejében az érdekelteket, azaz mindkett?-jüket, miszerint a házasság a zsákutcával jelent egyet, akkor már etikai problémáról van szó.
A doktor, nagyjából meg?rizve nyugalmát, hidegvérét, védekezésként elmondta, hogy háziorvosi min?ségben is csak az ügyfél által jelzett pana-szokkal köteles foglalkozni. Aztán meg: ? els?sorban mégiscsak a f?tiszte-lend? úr háziorvosa, s ?nála ugyebár papi mivoltánál, meg tán életkoránál fogva is a szóban forgó panasz árnyéka sem vet?dhetett fel. S még egy: a hétköznapi életben a nemi élet gyakorlata gazdag változatokat mutat, jó néhány mozzanatot ugyan a valláserkölcs kifogás tárgyává tesz, ett?l füg-getlenül az általános civilizációs normákban, hogy megmaradnak az intim szférában, beilleszkednek.
Tilda tovább replikázott: rendben van, hogy a páciensnek kell a panasz-szal jelentkeznie, de mégiscsak fel kellett volna t?nni annak a rendellenes-ségnek, hogy egy fiatalember – és itt Ignácra mutatott –, aki nem minden-napi szellemi és egzisztenciális adottságokkal rendelkezik, még harmincéves korán túl is úgy él, mint egy szerzetes. Helybenhagyja a nemi élet nagy variabilitását, s?t annak maga is híve, de nem lehet normális az a gyakorlat, amelyikb?l az álló farok kiiktatható.
Pár másodpercig a doktor se szólni, se nyelni nem tudott, Ignác is lesü-tött szemmel irult-pirult, mint egy kiskamasz, végül is azonban ? törte meg a csendet: beszéljenek most már a konkrét teend?kr?l, ? a kett?jük boldog-sága érdekében bármiféle vizsgálatnak aláveti magát.
A doktor kilátásba helyezte, hogy bár összes kapcsolatát mozgósítja és latba veti, a vizsgálat egy hónapot is igénybe fog venni, s Ignácnak közben sokfelé, sok helyre el kell utaznia. De a férj kijelentette, hogy mindezt vál-lalja. S ezek után már csakugyan a konkrét lépések megtételér?l esett szó: id?pontok és helyszínek egyeztetésér?l.
…Eljutott Tilda oda, hogy már csak a munkahelyén eltöltött néhány óra alatt volt része valamelyes lelki nyugalomban. Szobáját egy másik szobán át lehetett megközelíteni, ahol a statisztikus és a pénztáros kapott helyet és íróasztalt. A pénztáros néha egy rácsos fülkébe is elvonult, kifizetéseket bonyolítandó. Egyébként mindkét n?, Klári és Zsuzsa örökvidám kedéllyel volt megáldva, a legvértelenebb kiszóláson is telivér módon kacarásztak, nyeherésztek, ama póri köt?dés? n?személyek közül valóak, akik két kézzel kapaszkodnak a hétköznapi valóságba, mert mit is kezdhetnének az éteri magasságokkal. Jóindulatuk, segít?készségük Tilda iránt odakerülésének els? pillanata óta megmutatkozott, s össze is barátkozott velük, jóvoltukból sok-sok tsz-beli és városi pletykához hozzájutott, olyanokhoz is, melyek az apparátus székházát messzire elkerülték. Tilda lényének egy jókora, ám mélyre eltemetett része az övékéhez volt hasonló, hiszen egyívású volt velük, s ez a rész csak legújabban kezdett felszínre vet?dni, alakot ölteni.
Eltöltött már vagy két hetet a tsz-ben, amikor Klári valamiféle szóbeszéd ürügyén a férjére terelte a szót:
– Nem akárki a férjed, az biztos. Tudós ember… Csak hát… Mi úgy mondjuk itt a prérin, hogy nincs minden együtt.
Tilda hímelt-hámolt, aztán sírva fakadt, s bevallotta, hogy csakugyan van, ami hiányzik. Erre a két n? közrefogta, simogatták, még csókolgatták is, mindenekel?tt vigasztalták.
– Ne vedd annyira a szívedre. Vannak ám itt kemény pöcs? fiatal agro-nómusok. Szerzünk neked annyit, amennyi csak kell – tette hozzá Zsuzsa.
– Az isten áldjon meg benneteket, várjátok már meg, amíg én próbálok szerezni magamnak – mondta könnyein át nevetve Tilda.
A két n? további faggatózására szóba hozta az orvosi kivizsgálás ügyét is. Nem tudta megállni, hogy ne szóljon a házidoki látogatásáról.
– Ismerjük a faszit – mondta Klári. – Két évvel ezel?tt elég sok id?t töl-tött a városban, s?t itt kint is megfordult naponta, mivel itt volt a tsz-ben a macája. Azóta már elment… Meg kell hagyni, hogy az unokaöccs problé-mája sem hagyta nyugodni. Mert hiszen tudott róla, hogyne tudott volna. Tett is lépéseket a saját szakállára, értsd úgy, hogy a saját költségére. Ugyanis olyan természet? terápiához fogott, amire a nagybácsi akkor sem adta volna az áldását, ha amúgy, nem f?tisztelend?ként, csak magánem-berként kérte volna meg erre. Tehát nem mondhatta azt, hogy jól van akkor, doktorkám, vigyél neki oda egy belevaló kurvát, s az majd meger?szakolja. Márpedig ilyesmire került sor: talált a doki egy háromgyerekes elvált asszonyt, aki úgy nyelte a bögyör?t, mint kacsa a nokedlit. Alul, felül, mindenhol… De ha kicsit rendbe szedte magát, azt mondtad volna róla, hogy ? a színházunk primadonnája. Nagyon jól nézett ki, pedig anyagilag igencsak csóró volt. No lényeg, hogy ezt bérelte fel a doki – akkor még nem volt ott, vagyis hogy nálatok a Zsófi néni, az öreglány –, menjen el, takarítson ki rendesen, mosson-vasaljon, rakjon rendet, s estére kelvén adja be a mesét Ignácnak, hogy visszajött a részeges férje, ?z?be vette az apósa, beköltözött hozzá egy szovjet turistacsoport, mindegy, hogy mit, csak ürügyként el lehessen fogadni, hogy egy, de inkább két éjszakára ottma-radhasson nála. A doki dicséretére legyen mondva, körültekint?en járt el, mert a spinét alaposan megvizsgálta el?tte, nincs-e valami fert?z? nemi nyavalyája. Úgy ment minden, ahogy megbeszélték, Ignác emberséges volt, s az övével szomszédos szobában fekhellyel kínálta meg a n?t. Ami ezután történt, azt igazából egy rejtett kamera és egy rejtett magnó idézhetné fel h?en. Lényeg, hogy a rákövetkez? második nap reggelén a n? jelentkezett az orvosnál, e szavakkal: „Ide figyeljen, doki, az a fütykös, amit én két nap alatt nem tudok felállítani, az nincs is.”
Tilda ezek után hangosan t?n?dött – miért is ne tette volna, ha ennyire bizalmasak el?tte? – hogy az els? találkozás alkalmával a doki, annak elle-nére, hogy ? eléggé letámadta, nem vallhatott a sikamlós ügyr?l. Annál is inkább, mert jelen volt az ügy f?szerepl?je, Ignác. De miért nem vallott róla ?? Nyilván azért, mert mint egy kellemetlen affér, inzultus maradt benne az egész.
– Meg bízott abban, hogy talán veled majd megy a dolog – f?zte hozzá Zsuzsa. – Nem akarta elrontani az esélyt, még azzal sem, hogy elmesél egy kellemetlen epizódot, ami vele esett meg. Én mondom nektek, bonyolult állatfaj a férfi.
Két héttel az els? jelentkezése után berobogott a doki.
– Rövid leszek és határozott – jelentette ki, majd tanácstalanul nézett Tildára. – Asszonyom, praxisom kellemetlen velejárója, hogy amit olykor a páciensnek mondanom kell, csak neki mondhatom.
– Hagyd csak – intette le Ignác. – Kihúzod a lábad, és neki máris el-mondom. Ne csináljunk felesleges áttételeket.
– Jó, legyen – adta meg magát az orvos. – Ignác, szereztem beutalót az ország legjobb urológiai klinikájára. Három nap az egész, de holnap már menned is kellene. Vár téged a prof, európai hír? szakember. Hogy mi vár-ható? Ha az eddigi vizsgálatok igazolódnak, akkor – s mély sóhajjal nézett Tildára –, vegye úgy, hogy ezt nem az én számból hallotta, nos, akkor nincs remény. Ha nem igazolódnak, vagy csak részben, további vizsgálatok várhatók.
– Mi az eddigi vizsgálatok lényege? – tette fel a célratör? kérdést Tilda.
– Szörny? egy teremtés maga – mondta amaz, s most Ignácra nézett ta-nácstalanul. Az lehajtott f?vel állt, fogta az asztal szélét, s elszánt nyuga-lommal megszólalt:
– Mondd csak nyugodtan!
– Nem m?ködnek a nemi mirigyek.
– És mesterséges beavatkozással sem aktivizálhatók? – kérdezte Tilda.
– Feln?ttkorban már nem. Serdül?korban igen, ma már talán 20-25 szá-zalékos eséllyel. Legújabban Amerikában próbálkoznak ilyenfajta átülte-téssel. Az eredmény bizonytalan, s kell hozzá donor, mint minden transzp-lantációhoz.
A doktor elköszönt, Ignác pedig hozzálátott az útikészül?déshez. Tilda magába roskadtan ült, se szólni, se mozdulni nem volt ereje. Már nem re-ménykedett, mint ahogy Ignác sem.
Zúgó, tompa aggyal várta, hogy elteljen az iszonyatosan hosszú három nap. Semmivel nem tudta lekötni magát. Most még nem tudja kielemezni, hogy miként követhette el ezt a ballépést. Nem, nem szabad folytatni. Zsákutca, zsákutca – dörömbölte a vér a halántékán.
Szendergett, amikor Ignác halkan kinyitotta az ajtót. Mintha puha, mélyvízi álomból ébredne. Mintha épp szeretkezett volna valakivel. Igazi módon… S most minden vonal hideg rajzúvá, keménnyé válik, Ignác arca is éles, falfehér. Papírt vesz el? a zsebéb?l, szétnyitja, és ezt mondja:
– Sajnos túl jól tudok latinul ahhoz, hogy egyetlen szó is homályban maradjon el?ttem.
– Kérlek, hogy ne mond többet!
– Mégiscsak meg kellene beszélnünk…
– Mit, Ignác, mit? Nekem kevés a lélek öröme…
– Testiekben is részesítelek.
– Miközben te nem részesülsz. – Tilda hangja megkeményedett. – Ét-rendi változásnak nagyszer?. De mindig csak azt, mindig csak úgy…
– És most mit teszel?
– Elmegyek, Ignác, elmegyek.
– Ne menj! Maradj velem! Szeretlek!
– Elhiszem. És én is szeretlek. És mégis elmegyek…
– És miért?
– Mert zsákutca.
Nehéz sóhajok szakadnak fel a férfiból. A lélek oly mélységekben ver-g?dik, hogy már az alku kockázatát is vállalja.
– Legyen szeret?d, ha neked úgy jobb. De maradj…
– Nézd, Ignác, én is gondoltam erre, nem volna szép, ha letagadnám. Ha te egy frivol, szabadelv?, blazírt világpolgár lennél, isten bizony ezt csi-nálnám. De nem vagy az. Ajánlatod ezért ellenkezik erkölcsi elveiddel. Ezért a lehet?ség, amivel élnék, nem jog lenne, hanem engedmény. Bármi-kor visszavonhatnád, és igazad lenne. Ha meg nem vonnád vissza, örökös háborúságban élnél önmagaddal. S ez még mindig csak a te részedr?l mu-tatkozó aggály. Ám lenne az én részemr?l is. Meglehet, hogy kezdetben tisztán csak testi kapcsolatot létesítenék. De semmi nem garantálja, hogy ehhez egy id? után ne társuljon érzelmi és lelki köt?dés. S ez akkor engem állítana válaszút elé. Ignác, jobb ennek elébe menni, hidd el.
– Okos is vagy, nemcsak szép. Kár, hogy elhagysz…
– Nem tehetek mást.
– De ma este még szeretnélek szeretni.
– Ez nagyon jólesik. Én is ragaszkodtam volna hozzá, hogy még utoljá-ra…
Tilda úgy érezte, hogy Ignác ujjainak és nyelvének azt a kétségbeesett, ragaszkodó játékát, amit ezen az estén produkált, míg él, nem felejti el. Csupa aggódó, habzsoló remegés volt a férfi, mintha egyenként akarná a reménytelenség birodalmába beolvasztani a szájat, a nyakat, a vállakat, a melleket – külön-külön is a bimbókat –, a csíp?t, a köldöktáji hasrészeket, a combokat s közbül a meleg, nedves kis fészkét, az öröm számára mindö-rökre elröppent madarának. E fészekbe fúrta be a nyelvét, oly mélyre, mint talán még soha, mintha az örökkévalóság dallamát kívánná megszólaltatni egy hallgatóság nélküli süket teremben. A n? megérezte, hogy a férfi nem csupán t?le, hanem a n?i testt?l búcsúzik, már-már egy felületes, futó is-meretség után, melynek elmúltával a kopár, sz?zi magány sivatagos útjai várnak rá.
Könnyeik egybefolytak a nehézkesen alászálló álmok súlya alatt, de Tilda hajnalban frissen ébredt, úgy érezte, hogy megkezdte a kifarolást a zsákutcás helyzetb?l, személyes holmijaiból nagy halmot dobált össze a szoba közepén, majd talált b?röndöket is, az Ignácét meg a sajátját, nagy-jából elpakolt, s taxit hívott. Ignác még mindig aludt. A taxis segített le-hurcolkodni – úriemberként viselkedett, mert egy szóval sem érdekl?dött, hogy miért és hová ilyen korán –, egy fuvarral elment az összes rakomány, s Tilda b?séges borravalót adott, már csak azért is, hogy a „doktor úrnak” vigye vissza a b?röndjét.
Szüleihez költözött vissza, megvolt itt a külön szobája, a garzonban meg nem érezte jól magát, jobb is, hogy kiadta az IBUSZ-nak. El?ny volt az is, hogy viszonylag nem volt messze a tsz-központ, hátrány, hogy a ház – egy kertvárosi mellékutcában – nem esett a helyi autóbusz-közlekedés útvona-lába.
Szülei rezignált beletör?déssel vették tudomásul a viharos gyorsaságú különköltözést, s azt is, hogy Tilda benyújtotta a válópert. Nem egészen két hét múlva Tildát a tsz-központ telefonján kereste egy férfihang. Zoltánként mutatkozott be. Eltelt pár másodperc, amíg a n? rájött: az egyházi méltóság, no meg Ignác háziügyvédjér?l van szó. A férfi roppant udvarias volt, s délutánra találkozót kért Tildától az egyik belvárosi eszpresszóban. Fogalma sem volt, miért kell neki találkozni Ignác ügyvédjével, homályos eredet? félelmek gyötörték esetleges zsarolási kísérletekkel kapcsolatban, mert hiszen a válóok annyira egyértelm?, hogy a világ legzordabb család-jogi kódexei is feltétel nélkül respektálják: az ezek szellemében ítélkez? bíróságok a másik fél határozott tiltakozása ellenére is felbontják a házas-ságot. Akkor meg milyen probléma lehet? Lélekben mindenesetre felkészült az elkeseredett csatára.
Zoltán szolgálatkészsége és udvariassága Tilda minden várakozását fe-lülmúlta. A férfin látszott, hogy gyakorlott, jó svádájú ügyvéd létére is za-varral küszködik, köntörfalazik, kerülgeti a témát. Végül mégiscsak el-kezdte:
– Asszonyom, e súlyos órákban ki kell jelentenem, hogy megbízóm, a f?tisztelend? úr mélységesen sajnálja a történteket.
– Nem ? tehet róla – jegyezte meg Tilda kis mosollyal, s gyorsan hozzá-tette, távollétében sem akarván megbántani férjét: – Hanem a sors.
– Ennek ellenére a f?tisztelend? úr úgy véli, hogy a maga helyzete itt teljesen ellehetetlenült…
Tilda tiltakozni akart, hogy ? bizony semmiféle ellehetetlenülést nem érez, de jó ösztöne megsúgta, hogy most tanácsosabb hallgatnia és figyel-nie.
– Rangos megbízóm úgy véli – folytatta Zoltán –, hogy a jótékony fele-désben magát csak a f?város embersokasága részesítheti, szakmája hál' istennek olyan, hogy ottani elhelyezkedése gondot nem okozhat, s az isme-retlenség kell? diszkréciót nyújt.
– Pestre kellene költöznöm? – kérdezte Tilda megborzongva.
– Igen. S jóvátételként, de meg a pesti megtelepedést is megkönnyíten-d?, a f?tisztelend? úr vásárolna önnek egy lakást. No azért ne egy belvárosi luxus-apartmanra gondoljon, hanem egy lakótelepi kétszobásra. Panelre.
Tilda azt hitte, rosszul hall, s ezért még egyszer elismételtette az ajánla-tot. Ekkor gyorsan megkérdezte:
– És mik volnának a feltételek?
– Nincsenek feltételek. Hát nem érti, asszonyom? Ez egy jóvátételi és humanitárius gesztus.
Tilda már abban sem volt egészen biztos, hogy egyáltalán ébren van. Forgott vele a zajongó presszó.
– Figyeljen ide, ügyvéd ?r – kapaszkodott bele a saját kérdésébe. – Te-gyük fel, hogy élek a nagylelk? ajánlattal, felköltözöm, állást vállalok, de három hónap múlva k**erül, hogy nem bírom elviselni a zajt, a tömeget, a metrót, a szmogot, s hazajövök fatornyos városkámba. Akkor mi történik a lakással? Vissza kell adnom?
– Fészkes nyavalyát – mosolyodott el az ügyvéd. – A lakás a magáé, el-adhatja, kiadhatja, ahogy tetszik. Addigra már különben is rég a nevén lesz, mert, hogy el ne felejtsem mondani, csakis olyan lakás jöhet szóba, amelyiken egy fillér teher sincs. Mellesleg az illeték kifizetését is a f?tisz-telend? úr vállalja magára.
Ez még mindig akár az álom – Tilda nem tudott napirendre térni az ajánlat fölött.
– Címei vannak?
– Nem is egy. – Noteszából az ügyvéd egy külön cetlit húzott el?. – Ha-nem hat. Csak két nappal ezel?ttiek, tehát elég frissek. A javaslatom az, hogy holnapután reggel üljön be mellém a kocsiba, s megnézzük sorra mindegyiket. S ha lesz újabb, akkor azt is. Legyen mib?l választania.
Tilda még a következ? nap is, amikor felidézte az esetet, félve gondolt a másnap reggelre, hogy az ügyvéd nem jön, átverte, s a büdös életben sem látja többet.
De bizony az ügyvéd jött, méghozzá elég pontosan, s Tilda várakozással nézett a jeles nap elé. Útközben az forgott az agyában, hogy ha a f?tiszte-lend? úr gavalléros ajándéka nincs feltételhez kötve, akkor nemcsak három hónap múlva, de már három nap múlva is visszajöhet. Mi több, fel sem kell mennie.
Az ötödiknél kötött ki: második emeleti, Dunára néz?, kétszobás lágy-mányosi lakás. Ennél különbet úgysem találna.
– Három nap múlva viszem az összes aláírni való papírt. Meg a kulcsokat – jelentette ki Zoltán, s elindultak hazafelé.
Véglegesen csak akkor hitte el Tilda, s még akkor is nehezen, hogy bu-dapesti lakástulajdonos lett, amikor Zoltán tényleg hozta a papírokat és a kulcsokat.
Egyre s?r?bben igénybe vette apja évek óta használaton kívül lev? kis-motorját, mivel ezzel percek alatt kiért a tsz-központba, s olykor el?fordult, az is, hogy a gazdaság egyik telepér?l át kellett menni a másikra. Felfedezte azt is, hogy a központba vezet? úton kívül létezik egy jóval rövidebb: egy gyalogosösvény a kertek alatti nagy rét és legel? szélében. Itt szívesebben járt, mint a forgalmas m?úton. Elnézegette közben a békésen legelész? teheneket, a házuktól mintegy kétszáz méterre akadt bel?lük egy nagyobb csoport.
Itt motorozott az egyik kora reggel, amikor az ösvény melletti szénapet-rence mögül hirtelen egy szálas, korosztálybeli fiatalember lépett a motor elé. Tilda hirtelen befékezett, s hajszál híján felborult.
– Mi az istent ugrál itt ma… – De végig sem mondta a haragos kérdést, amikor szívét különös melegség öntötte el. – Balázs. Hetessy Balázs. De megn?ttél, te!
A motort máris a petrencéhez támasztotta, s a férfi nyakába ugrott.
– Tilda! Tildácska – szorította magához amaz. – Amint látom, azért te is kin?ttél a pisis korból.
A két gyermekkori játszótárs feln?ttként most találkozott el?ször. Balázs elmondta, hogy állattenyészt? szakközépiskolát végzett, a továbbtanu-láshoz nem volt kedve, fél évig dolgozott a tsz-ben, de az ottani káoszt és fejetlenséget nem szívlelhette, ezért elhatározta, hogy inkább tart két tehe-net, az is hoz annyit, mint amennyit a tsz-ben gyakornokként kapott. Elein-te voltak problémák, de az új tenyészüsz?k megvásárlása után kezdett egyenesbe jönni. Ma már nincs mit?l tartania, van nyolc kiváló tehene s öt hold bérelt rétje, nemesített f?maggal bevetve. Megterem a télire való ta-karmány is. Id?szakos kisegít?je van, így állandó jelleggel nincs hozzákötve a tehenészethez.
Tilda jóformán észre sem vette, hogy félig-meddig Balázs oldalához támaszkodva ballag a rét közepe felé, s hallgatja áhítattal a férfit. Szénapet-rencék maradnak el mellettük, harmat ver?dik cip?jükre, és egyre közelebb járnak az újra sarjadó f? hegyét legelget? tehenekhez. Balázsnak az is volt a szándéka, hogy Holstein-Frizeit bemutassa Tildának. Duzzadó t?gyek remegtek a horpaszuk alatt, a csöcsök majdhogynem maguktól is megcsor-dultak.
A n? elképzelte magának a friss, t?gymeleg tej ízét – kisiskolás korában ivott ilyet utoljára –, s iránta lebírhatatlan kívánság támadt benne. Ez a vágy olyan elemi er?vel tört fel bel?le, hogy úgy érezte, ha nem kóstolhatja meg, menten belehal. S epekedésének menten hangot is adott.
– Balázs! Egy kis tejet innék. Ahogy a t?gyb?l kifejed. De azonnal.
Egy nagyobbfajta petrence közvetlen közelében álltak, melyr?l egyha-mar k**erült, hogy szabályszer? pásztorkunyhó, szénából megépítve, belül karókkal feltámogatva, a legel? pusztai kiterjedése irányában egy bejárati nyílással rajta, melyet szénabálával el lehetett reteszelni. Ide nyúlt be Ba-lázs, s egy zománcozott füles bögrét vett el?. Ezt mondta:
– Mi sem természetesebb… Én magam is csak ezt iszom, ha szomjas vagyok.
Aztán elvegyült a legelész? tehenek között, s az egyiket a kunyhó köze-lébe terelgette, csupán azáltal, hogy tenyerével olykor meglegyezte a tehén farát.
– Ez a legszelídebb, a Manci.
Leguggolt a t?gy közelébe, egyel?re maga mellé tette a bögrét, s az els? egy-két húzással megsíkosította az ujjait.
Ezután nagy szakértelemmel pár perc alatt telefejte a bögrét, s a habos, f?illatú tejet átnyújtotta a n?nek, aki mennyei élvezettel kortyolta a ned?t. Balázs közben megjegyezte:
– Egy óra múlva lesz a fejés. Nem itt, bent az istállóban. Maguktól elin-dulnak, amikor itt az ideje.
– S mind a nyolcat te fejed meg? – kérdezte Tilda csodálkozva.
– Ki más? Persze géppel. De egy valamirevaló tehenésznek kézzel is kell tudni fejni. Ahogy eleink csinálták. Anyáink, nagyanyáink… – Hirtelen ötlettel Tilda felé fordult. – Nem próbálod meg? Ha neked már nem kell, én megiszom.
A n? szinte megborzongott a gyönyör?séges gondolattól: hasonlót húz-gált ? már jó néhányat, s nem eredménytelenül. Spriccelt azokból is, de azt nem tejnek nevezik. Ám egyik is, másik is a lét folyékony alapeleme. Ked-ve lett volna mindezt Balázsnak is elmondani, de még nincs vele annyira bizalmas viszonyban, hogy ezt megtehesse. S tétovázott is egy kicsit.
– Szívesen megpróbálnám – mondta végül. – De nem rúg meg? Nem tapos rám?
– Ugyan már, láthattad, hogy mióta idetereltem, úgy áll itt, mintha ön-maga szobra lenne. A tövénél adj rá egy nem túl er?s szorítást, s határozot-tan húzd végig. Sorban, mind a négyet. Várj, segítek.
Szorosan melléguggolt Balázs, akinek ugyancsak széna- és tejszaga volt, de csöppet sem kellemetlen, s f?leg nem penetráns. Tejet fröccsentett Tilda ujjaira, s az roppantmód élvezte, hogy egyik ujjáról a másikra csorog a kolloids?r?, a reggeli napfényben kékes árnyalattal is vet? folyadék. El-dörzsölte ujjain a tejet, hüvelyk- és mutatóujja közé fogta a csöcs tövét… Keze fejére a férfié fonódott: ujjak irányították az ujjakat. – Így… Most adj egy kis szorítást, s lassú tempóban, de a szorításon nem lazítva húzd végig.
Így cselekedett, s a fehér tejsugár megcélozta a bögre alját. Aztán a má-sik három csecs, aztán újra emez. Míg csak tele nem lett a bögre. S akkor odanyújtotta a férfinak.
– A találkozásunkra – emelte meg Balázs a bögrét, s egy hajtásra kiitta a tartalmát.
– S arra, hogy nem utoljára – tette hozzá Tilda, mélyen a férfi szemébe nézve.
– Mióta erre jársz, azóta figyellek. De hogy állítsalak meg? – gondoltam, kilépek elébed.
– És majdnem sikerült összetörnöm magam – mondta Tilda, s akaratla-nul is Balázshoz simult.
A férfi most kezdett igazán fogékony lenni a Tilda testéb?l áradó és tel-jes hévvel sugárzó üzenetre. Izgalmában a kunyhó szájához vezette a n?t, s magyarázta, hogy ezer örömmel bemutatja szerény pusztai lakosztályát, ahonnan az állományt felügyeli, elég gyakran olvasgat – bizony, leginkább szakirodalmat –, s olykor még szundikál is.
Tilda teste még bizserg? bódulatban volt, s hangját suttogóra fogva arra kérte Balázst, hogy a motort tolja beljebb az ösvény mell?l. ? közben máris bemászott, s leheveredett a szénaágyon elterített kockás plédre. Így ki-nyújtózva éppen hogy elfért.
Elszánt mozdulattal oldotta el melltartóját s vetette le a bugyiját. Mind-két ruhadarabot belehajította a kézitáskájába, épp jókor, mert egyre köze-lebb hallotta Balázsnak a kaszált torzsokat ropogtató lépteit. A férfi bebújt, s eközben észrevette a n?nek a vékony blúzon áttüremked? mellbimbóit. Egy másodpercig így maradt, s aztán a szénabálát a bejárat felé húzta. Egymást átölelve szinte belezuhantak a jótékony félhomályba.
– De csodálatos itt – mondta Tilda. – Olyan az egész, mint gyermekko-runkban.
– És most is azt kellene csinálnunk…
– Gondolod?
Választ sem várva szájuk félúton találkozott. Ez az összetapadás irdat-lan, már-már túlvilági mélységek felé sodorta ?ket. A n? érezte a férfi nad-rágján áttüremked?, hevesen lüktet? keménységet, s ujjai a következ? pil-lanatban ezzel a tájékkal kötöttek szövetséget. Blúza szétnyílt, s Balázs immár a szoknyából is kifejtette. A férfiban a vágy lobogását még maga-sabbra srófolta a felismerés, hogy a két intim ruhadarabbal már eleve nem kell vesz?dnie. Szája millió apró csók kíséretében végigszaladt a n? hasán, csíp?jén, combján, a combok bels? felén, s a megnyíló comb közi tájakon is, természetesen. Közben a saját gönceib?l is kibújt, el?remeredt nagy barna fütyköse, mely Tilda ujjainak dédelgetéséb?l alig tudott szabadulni – f?leg, hogy nem is akart szabadulni –, s aztán közös igyekezettel illesztették abba a vágásba, mely minden férfiember számára a legszentebb és folyton megszentelni való barlangi bejárat, s elindult a fütykös újonnan feltárult hódító útjára, s Tilda az els? behatoláskor majd elájult a gyönyör?ségt?l. A férfi nem igyekezett elkapkodni az aktust, játszadozott kedvére, s nem utolsósorban kedves partnere kedvére, makkjával izgatta az izgatni való intim tájakat, amíg Tildából visszafojtott hörgés formájában fel nem tört az orgazmus, s akkor következett az újabb behatolás, mind tempósabb gyorsításokkal, mígnem kett?jük fölszikrázó testében szinte lángot vetette a kéj, s Tilda olyasmit vélt érzékelni, hogy zsigereit alulról fölfelé haladva is átjárja a csodálatosan friss, szénaszagú tej.
Lassan bontakoztak ki csak a mámor és egymás öleléséb?l, a simoga-tásból, a becézésb?l, s még közben is csókolóztak, de egy keveset már be-szélgettek is, Tilda megtudta, hogy Balázs öt éve n?s, s van egy négyéves kisfiúk Laci. Felesége könyvtáros, s most utazott el két napja egy tíznapos továbbképz? tanfolyamra. Ezért megállapodtak, hogy Tilda már estére is kijön a kunyhóba. A n? az órájára nézett: – Te jóisten! – rémüldözött –, el fogok késni. De hát annyi baj legyen… – Balázs ezen csak mosolygott, s mindketten nagyot kacagtak, amikor a bejárat el?l ellökték a bálatorlaszt, s ott állt egy csoportban mind a nyolc tehén, morgásszer?, apró b?géseket hallatva. – Ezek be vannak idomítva – ismerte el Tilda.
A tsz-központban a két irodistan?t harsányan üdvözölte, s fennhangon szidta a motort, amiért cserbenhagyta. Alig tudta rendbe hozni…
Eközben Zsuzsa, a pénztáros a háta mögé került, s Tilda kócolt hajából el?húzott két jókora szénaszálat. Az ablak felé tartotta, e szavak kíséreté-ben:
– Hallod, te aztán jól aláfeküdtél. De remélem, sikeres volt a reparálás. Határozott, kemény és férfias.
Válaszként mindhármukból kitört az egészséges, önfeledt, kacaj.


A tizenegy ével korábban történtek közül erre a boldog végkifejletre emlékezett vissza Tilda a legszívesebben. S persze a folytatásra is, egy álló héten át fél, olykor egész éjszakákat töltött el Balázs pásztorkunyhójában, a frissen fejt tej és az ondó elkeveredett illatában. Ugyanis ha megszomjaz-tak, ittak az odakészített tejb?l, mely egyúttal er?t is adott a szerelmi neki-gyürk?zésekhez. Tilda megtelt a földközeli élet hétköznapi gyönyör?sége-ivel, az ? szervezetébe jutott el az a tej is, amit Balázs ivott meg. Olykor már ett?l a gondolattól felforrósodtak érzékel? sejtjei, s ez Balázsra is olyan hatással volt, hogy annyiszor került készültségi állapotba, ahányszor csak Tilda akarta.
Az egyhetes idill elmúltával szorongásokkal teli két nap következett Tilda számára, hogy végre megérkezzék a nagy fellélegzés – a menzesszel együtt. Hiszen váratlanul jött a gyermekkori játszótársi kapcsolat feln?ttko-ri kivirágzása, s így Tilda csak a vérzés múltával látott a fogamzásgátló szedéséhez. Bízva abban, hogy a kapcsolat továbbra is fenn lesz tartható. Ami – kisebb-nagyobb megszakításokkal – egy félévig csakugyan élt is még… Többféle gátló körülmény is jelentkezett, s ebben a viszonylag leg-kisebb szerepe Katinak, Balázs feleségének volt, akinek tudomására jutott a viszony, csinált egy-két kisebb patáliát, aztán napirendre tért fölötte.
Balázs valamelyest panaszkodott is Tildának, hogy van közte és a fele-sége között egy lanyha elhidegülés, Kati ugyanis utálja a tejszagot. Gyengéi az írók, költ?k, m?vészek – ezek közül, f?leg akik alkalmanként vet?dtek el a városba, lefeküdt néhánnyal. Egyetlen csemetéjüket, Lacikát pedig túlzottan kényezteti az asszony.
Mid?n keményebb formáit mutatta az ?sz, kifagytak a pásztorkunyhó-ból. Néhányszor, amikor a szül?k biztonsággal és legalább több órára távol voltak, Balázs odahaza is felkereshette. Keser?en mulatságosnak találták, hogy Tilda két önálló lakása közül egyik sem mobilizálható, szerelmi cé-lokra. – A pestit, amit jóvátételként kapott, már javában hirdette egy állami ingatlanügynökség. De mivel nincs rajta teher, s egy összegben kell kifi-zetni a teljes vételárat, nehezebben kél el. Az IBUSZ-szal már felbontotta a szerz?dést, de a kiköltözésig még egy hónapot kell várni. Tilda úgy dön-tött: eladja a garzont is, s ami pénz a két lakás árából összejön, vesz bel?le egy kertvárosi családi házat, de azért úgy, hogy még maradjon is annyi pénz, hogy legalább egy használt autót vehessen. Közben már beiratkozott az autóvezet?i tanfolyamra, s a Balázzsal való találkozás alkalmait ez is zsugorította. Az egyetemi felvételre történ? el?készítés házassága bomlá-sával abbamaradt, s Tilda végképp letett arról, hogy másik diplomát is sze-rezzen. A munkavégzésben tanúsított határozottságát, talpraesettségét a tsz-vezetés kell?képp díjazta, s kilátásba helyezte, hogy a két éven belül megüresed? f?könyvel?i állást sikerrel megpályázhatja.
Nagy nehezen elkelt a két lakás, s Tilda jóval több, mint félmillió fo-rintnak jutott a birtokába. A családi ház kiválasztásánál igénybe vette, méghozzá sikerrel, Balázs kertvárosi helyismereteit. A sokféle kikötés kö-zött szempont volt az is, hogy ne legyen nagyon távol a szüleit?l, de annyi-ra közel se, hogy naponkénti látogatásukkal azok zavarhassák magánéletét.
S meglett a ház is, melyben Tilda mindmáig lakik – az utóbbi jó egy év-ben immár unokahúgával együtt.
Balázs azonban elmaradozott, már csak azért is, mert Tilda mind több elzárkózást tanúsított… Azután meg a tehenészet fejlesztésével együtt a lakhelyváltozás gondjai is felszínre vet?dtek. A szükség is, a kényszer is elparancsolta Balázs családját a kertvárosból. Az eddigi legel?re ugyanis rátenyerelt a tanács, mondván, hogy telkeket kell parcellázni. Alkalmas terület csak a város szélét?l öt kilométerrel kintebb mutatkozott, ahol volt annyi összefügg? terület, mely a tehenészet nagyszabású fejlesztése számá-ra is alkalmas terepül kínálkozott. Csakhogy ha a tehenek „kiköltöznek”, s velük együtt Balázs, az már maga a különélés. Ezt voltaképp sem ? nem akarta, sem a felesége. Csakhogy Kati a kiköltözéshez sem érzett kedvet, s még az sem vigasztalta, hogy a kint építend? ház – egy tanyaközpont pe-remén – mindazt „tudja”, amit a kertvárosi házuk, s annál jóval tágasabb, mutatósabb lesz. Katinak további kikötése volt, hogy közel legyenek a kö-vesúthoz, s neki is legyen egy saját használatú személykocsija. Kijelentette: a tanyasi életnek csak az el?nyeiben kíván részesülni, a hátrányaiban nem.
Külterületi házat és istállót építeni egyszerre, s egyiket sem akármilyet, ráadásul a tehenészetet is fejleszteni – Balázsnak egy percnyi szabadid?t nem hagyott. Már csak azért is abbamaradt a Tildával kezdetben oly magasfokúra hangolt viszony. De Tilda sem szorgalmazta a viszony folyta-tását. Gyakornoki státusából átmin?sítették teljes állású üzemgazdásszá, s mivel újból összpontosítani kezdett karrierjére, munkáját eléggé komolyan is vette. Részint ezzel függött össze, hogy újból kapcsolatot keresett és talált Kemény Árpáddal, azazhogy ezúttal ? kereste a kontaktus felvételét. Egy megyei értekezleten találkoztak, ahol Árpád elnökölt, mint az MSZMP frissen kinevezett gazdaságpolitikai titkára. Tilda a szünetben minden skrupulus nélkül odament a szendvicses asztalok mellett leblokkolt férfihoz, aki szerfölött örült a találkozásnak… Kijelentett, hogy azóta is aggodalommal figyeli Tilda sorsának alakulását – hangsúlyossá téve az „azóta” szót –, s annak folyamatát csak a legutóbbi id?ben látja megnyug-tatónak. A n? sejtelmes biztatással megjegyezte: sok mindent el tudna mondani az utóbbi egy évben vele történtekkel kapcsolatban. Árpád meg-értette, hogy megnyíltak számára Tildánál a lehet?ségek útjai.
S egyúttal a gyönyör?ségek kútjai. Amikor túl voltak az els? viharos szeretkezésen – Tilda kertvárosi lakásában a duplaszéles hever?n –, hogy kapcsolatuk rejtett folyamatosságát a n? is érzékeltesse: megkérdezte, mi-ként sikerült akkor eltávolítani a nadrágból az ondófoltokat. Vagy pedig azonmód hazavitte a feleségének megmutatni?
– Nem estem a fejem lágyára – hencegett Árpád. – Újból magamra zár-tam az ajtót, fehérbort bontottam, aztán el? a zsebkend?t, s ki dörzsölget-tem. Maradtam még egy órát, másfelet, míg nagyjából megszáradt, de mi-kor még hazamentem, akkor is úgy szaglottam, mint egy boroshordó. Ész-revette a feleségem is, azt mondtam, ügyetlen voltam, magamra öntöttem a bort. Kész, ezzel el volt intézve.
Tilda, féloldalt és nagyjából Árpád meztelen testén feküdve töredelme-sen bevallotta, hogy az id? tájt, amikor ezt csinálta vele, nem volt egészen komplett. Ignác intellektuális sugárzásának a b?vkörébe került, s mi taga-dás, azok a körülmények, kapcsolatrendszerek is csábítóak voltak, amelyek közepette ez a tudós ember – férfiúnak nehéz volna nevezni – ténykedett, s megvalósította önmagát. Nagy baj nem történt: az elhamarkodottan kötött házasságból viszonylag kis sérüléssel, s anyagilag meger?södve került ki. Ez sem utolsó dolog manapság. A férfi minderre azt válaszolta, hogy a vele történt eset után jutott csak tudomására, hogy már egy ideje nem a felvétel-re történt el?készítésr?l van szó. Ha városszerte nem is, de sz?kebb körben nem rejtette véleményét véka alá: Tildának teljesen elment az esze, az a pasas lehet lángész, de baszni egyel?re a hagyományos módon kell. – Többször felvet?dött bennem, hogy beszélnem kellene veled, nekem vagy valaki másnak – tette hozzá Árpád –, ám tudom, hogy egy kritikus ponton túl már nem hatnak az észérvek, amellett pedig nem feltétlenül árt, hosz-szabb távon biztosan nem, ha kapsz egy kiadós leckét. Nos, mindez be-jött…
Válaszként Tilda a férfiszerszám körötti sz?rmez?re csapta ki ujjait le-gelni, bóklászni, hancúrozni, majd lefelé kúszott a férfi sz?rös mellkasán, s a már mered? péniszen egy kisebb fuvolaszólót imitált. Árpádra egyébként az erotika ügyeiben ráfért egy kis okítás, els?sorban azt kellett vele megér-tetni, hogy ne igyekezzen hamar elélvezni, nem protokoll-vadászaton van, ahol a teljesítményt a miel?bbi dirr-durr alapján számítják. Árpád figyelmes tanulónak bizonyult, igyekezett Tildának sokféle módon a kedvére tenni, s a franciázásba is hamar beleízeledett. A n?, ha nem is mindjárt, de a harmadik-negyedik alkalommal rájött a legmegfelel?bb módszerre, amikor csupán ajkainak a péniszen való mozgatásával is a csúcsra lendíthette a férfit.
Most már percig sem volt kétséges, hogy Tilda lesz az új f?könyvel?, az e beosztásban dolgozó id?s közgazdászt a legközelebbi zárszámadás elké-szítése után nyugdíjazták, noha még szívesen maradt volna egy évet. A tsz-vezetés kell?képp értékelte Tilda magas kapcsolatát, mely természetesen nem maradt titokban.
Valóban nem konspirálták agyon randevúikat. Árpád gyakran vitte el szeret?jét hétvégi kétnapos kirándulásokra is. Ezek többnyire nagyon jól sikerült kiruccanások voltak, azzal együtt, hogy a férfi hol az egyik, hogy a másik széls?ségbe esett: felváltva tört ki rajta a dzsentroid gavalléria és a krajcároskodás. Tilda ez utóbbiból nem csinált problémát, maga is kupori fajta volt.
Egy ízben egy exkluzív vadászházi mulatságra voltak hivatalosak, egy erd?mélyi csodapalotába, melyhez külön m?út vezetett, s melynek végénél – a név el?zetes bemondása után – két géppisztolyos munkás?r nyitogatta a sorompót. Ahány férfi, annyi n? – ám senki sem a házastársával érkezett.
k**erült, hogy Árpád egyike volt a legid?sebbeknek, voltaképp, mint veterán KISZ-vezért hívták meg. Különleges – boltban meg nem vásárol-ható – italokat, flekkeneket, hidegtálakat szolgáltak fel, s a kiadós zabálás és d?zsölés után a társaság kisebb csoportra bomlott. Árpádékhoz két másik pár csapódott, a n?k egyre virgoncabbak lettek, már a férfiak sliccét kezdték gombolgatni, s Tilda megfigyelte – miközben az ? keze is Árpád combja tövénél matatott –, hogy a többi csoportosulásnál is ez a m?faj járja. Az ? hatos csoportjuk már vonult is félre egy külön szobába, italokkal, s ételekkel felszerelkezve, a sz?nyegpadlón körbeültek egy elfektetett üres sörösüveget, az egyik n? levetette a cip?jét, megpörgette az üveget, mely-nek nyaka rámutatott valamelyikükre, akkor az vetk?zött, s pörgetett to-vább. Negyedórán belül mind a hatan anyaszült meztelenek voltak. Kör-franciázással kezdték, gondos és áttekinthet? partnerváltogatással. Ez csak bemelegít? volt a dugáshoz. Ez utóbbinál a maguk alkotta szabály az volt, hogy aki legkés?bb élvez – legyen n? vagy férfi –, a következ? fordulónál az jogosult legelébb partnert választani. Tildának tetszett, hogy ugyancsak kelend? a másik két férfinál, s Árpádra is rászállt a másik két n?. A lényeg az, hogy hajnalra mindegyik férfi megdugta mind a három n?t; mindhárom ágyon gy?röttek és lucskosak voltak a leped?k.
Kapcsolatuk harmadik s egyben utolsó évében – 1982-ben két szeretke-zés között egyre többet politizáltak. Árpád immár a sokadik alkalommal fejtette ki gazdaságpolitikai koncepcióját, melynek lényege az volt, hogy szép csendben húzzuk meg itt magunkat Európa közepén, s addig moder-nizálgassuk a gazdaságunkat, amíg el nem érjük azt a szintet, hogy függet-lenedhetünk a nagy testvért?l. S minden átmenet nélkül szidni kezdte az írókat, ezeket a szarjancsikat, akik a felel?tlen pofázásaikkal, h?zöng? szö-vegeikkel mindent elronthatnak. Tilda egy darabig szótlanul hallgatta, aztán mély lélegzetet véve rákezdte:
– Eszednél vagy-e, ember? Ma már a vak is látja, hogy rohad szét az or-szág, mert egy ásatag struktúrához köt?dik ezer és egy szállal. Épp ezért kellene el?bb a birodalmi diktátumtól meg a KGST-nek nevezett rakás szerencsétlenségt?l megszabadulni. Csak ezután lehet korszer?síteni. Hány példát hozzak fel, hogy a létez? szocializmus gazdagsága maga a mer? abszurditás? Nem a leveg?be beszélek, öt évig jártam arra az egyetemre, ahol fél évtized azzal telt el, hogy nem létez? törvényszer?ségeket akartak belénk sulykolni. Akárhányszor a szünetben odajött az el?adó, s a folyosón megmondta, hogy amit bent mondott, annak épp az ellenkez?je az igaz. Baszogatod az írókat, holott jobban tennéd, ha figyelnél rájuk.
Árpád erre olyasmit mondott, hogy mindez nagyon faszául hangzik, csak épp az hiányzik bel?le, ami nélkül nem lehet létezni: a reálpolitika. A lengyelek is ezt hagyták számításon kívül. Meg a dialektika talaján sem ártana biztosabb lábakon állni. Ha nálunk jól mennek a dolgok, egy kicsivel többet megengednek nekünk, s mi is megengedhetünk magunknak. Lám, a románoknál is stabil a helyzet, s független külpolitikát folytathatnak.
Ezen a ponton fajult vitatkozásuk veszekedéssé. Tilda kijelentette: a je-lenlegi romániai rendszernél mocskosabb fasiszta diktatúrát még nem hor-dott hátán a Föld. Az ilyen kijelentést?l Árpád többnyire megrettent, s szeppenve hozzátette: – Nahát, ha ezt a román elvtársaink hallanák! – A román elvtársaid kapják be a faszomat! – mondta Tilda, s abszurd kijelen-tését a kölcsönös feloldódás, netán az újabb becézgetés követte.
Az utcában, ahol Tilda háza volt, ? kapott el?ször telefont – Árpád köz-benjárásának köszönhet?en. A n? azonban észrevette, hogy a telefon be-szerelése óta Árpád mintha nem szívesen jönne hozzá, s ha jön is, felt?n?en szótlan, kerül minden politikai témát. Tildának nem volt nehéz kikövet-keztetnie, hogy a készülékkel együtt jött a „poloska” is.
Önmaga ideológiai h?ségét a férfi soha meg nem kérd?jelezte, ám kel-lemetlen meglepetéssel kellett nem is egyszer konstatálnia, hogy nyilvá-nosság el?tti spontán megnyilatkozásai alkalmával egyre gyakrabban tesz eretnek színezet? kijelentést. – Tilda hatása alá kerültem – vallotta be ijed-ten önmagának. – Miel?bb szakítanom kell vele.
Ezt a lépését maga Tilda könnyítette meg, aki elkövette a n?s férfiakhoz köt?d? egyedülálló n?k örök ballépését: válásra próbálta rábeszélni Árpá-dot. Ezért a megyei gazdaságpolitikai titkár más utat választott: tizennyolc éves, felt?n?en csinos új titkárn?je az els? szóra lefeküdt vele.
Ezután öt vagy hat férfikapcsolata volt Tildának, de ebb?l a leghosszabb is fél évig tartott csupán. Egy másikkal meg összesen két lefekvésre futotta. Riadtan kellett tapasztalnia, mint új jelenséget – s ezt az országos szellemi színvonal felt?n? hanyatlásának a jeleként érzékelte –, hogy az okos n?k el?l menekülnek a férfiak.
Nem egészen két éve kapott kéthetes beutalást egy SZOT-üdül?be. A kétágyas szobát egy, az ország másik sarkából érkezett tsz-f?könyvel?n?vel kellett megosztania, aki egyébként hozzá hasonlóan csinos, ápolt külsej?, bár nálánál néhány évvel id?sebb és er?teljesebb testalkatú n? volt. Már az els? este k**erült, hogy szobatársa három világnyelven tanulmányozza szabadidejében a prehisztorikus kultúrákat, immár vagy tíz éve. Tilda szájtátva hallgatta el?adásait. Másnap este úgy vélték, jobban érzik magukat a közös takaró alatt. S a szerzett tapasztalatok alapján egyetértettek abban, hogy a kielégülés els?sorban kölcsönös szimpátia kérdése, s nincs jelent?sége a nemi hovatartozásnak. Tilda azért nemcsak tudat alatt, de tudat felett is érezte: vélekedésében ?t minden bizonnyal motiválja egykori furcsa házasságának emléke.
Egy fél éve azonban Balázs mind gyakrabban fel-feltünedezik hétköz-napjai horizontján. Hol takarmányt vásárolni jön a tsz-be, máskor ? ad el borjakat, tenyészüsz?ket, más alkalommal az állatorvost keresi, de Tilda szobájában üldögél egy óra hosszáig is. Közben panaszkodik feleségére, házassága gyakorlatilag romokban hever. Most, amikor már igazán befutott magánvállalkozó a negyvennyolc tehénnel. De mindez Katit nem érdekli, utálja a tejszagot, és mártírnak érzi magát, a már tizenöt éves Laci fiukat meg teljesen magához édesgette. Úristen, mi lesz abból a gyerekb?l az er?s feminin nyomás alatt! Tehenész nem, mert éjjelét-nappalát a számítástech-nika tölti ki. Már két számítógépe van, s maga készít programokat.
Hívja Tildát, látogassa meg, ha otthon van is Kati, nem érdekes, elég nagy a porta, s már a legel? is húszholdas. De Kati egyre gyakrabban nincs otthon. Nem lehet tudni, hol és kivel jár, s az igazat megvallva, nem is ér-dekli. Most legutóbb pedig levelet is írt, hogy tíznapos tanfolyamra megy, egy Fejér megyei kastélyban rendezik. Viszi magával Lacit is, s nem is titkolja, mivégre: sok lesz ott a facér n?, s a fiú át fog esni a férfiúvá avatás szertartásán.
Tilda úgy határozott, ezt a meghívást nem fogja elszalasztani.


Egy szál bugyiban, melltartóban járt-kelt, s almás rétes készítéséhez fo-gott, mivel azt mindketten nagyon szerették. Andrea a fotelben üldögélt, elmélyülten manik?rözött, s csak a zöld csíkos köntös volt rajta, az épp csak összeakasztott öv alatt szélesen szétnyílva, a széleknél játékosan ki-buggyanó didikkel, s a félig széttárt combtöveknél er?s folthatást kiváltó sz?rzettel. – Csupa bujaság ez a lány, nemhiába ?rülnek érte a férfiak – gondolta Tilda. S most magára kell hagynia több mint egy hétre. Nagy lány már, majd ellesz valahogy. De tudtára kell adnia, nem halogathatja tovább.
– Figyelj, Andrea – mondta különösebb el?készítés nélkül. – Holnapután délel?tt, de legkés?bb ebéd után elmegyek. Egy jó hétig odaleszek. Rád marad a ház minden gondja…
A lány elkerekedett szemekkel nézett rá, s ezt kérdezte:
– Ez komoly? Van valak**?
– Igen… Az, aki már tíz évvel ezel?tt is volt.
– Jé, csak nem a tehenész. – A lány hangja mentes volt a gúnytól, érdek-l?d? és csodálkozó kíváncsiság volt csak benne.
– Eltaláltad. Vár engem, és már régóta.
– Vigyél magaddal engem is – könyörgött a lány.
– Meg?rültél? Most, amikor végre kettesben lehetek vele?
– Vedd tudomásul, hogy irigy, önz? dög vagy – duzzogott Andrea. – Biztosan attól félsz, hogy elcsábítom t?led. De isten bizony meg is teszem egyszer!
Tilda mérges tekintetet vetett rá az almareszelékes tál fölött.
– Hogy beszélsz a nagynénéddel?! – kérdezte a t?le telhet? legfegyel-mez?bb hangnemben, de nyomban el is nevették magukat mindketten.
Andrea kéjesen nyújtózkodott egyet a fotelben, mellbimbói fölegyene-sedtek, kigöndöröd? sz?rzetén fény csillant.
– És velem mi lesz? – kérdezte.
– Ha már nagyon viszket a punkád, fogsz valami kemény tök? kant, s becsalogatod. Azt se bánom, ha itt alszik. Már ha egyáltalán alszik… De ha megjövök, nem akarok a lakásban ondófoltokat találni.
– Nem fogsz. Mindent kimosok.
Andrea titkon az órára nézett: kés? van, állapította meg csüggedten, a tanáriban már biztosan nincs benn senki. De meg Tilda el?tt sem akart végképp leleplez?dni. Holnap majd csak megtalálja a módját, hogy Gyulá-val beszéljen, de legalábbis értesítse.
Másnap Tilda dolgozni ment, s a lány alig várta, hogy elmúljék nyolc óra. Fél kilenc körül tárcsázta az iskolát… Csak sokára vették fel a telefont, unott, kelletlen férfihang szólt bele. Andrea megmondta Gyula teljes nevét, s azt, hogy ? az unokahúga vidékr?l. Az illet? kissé enyhültebb hangon szólt vissza, miszerint a tanár úr tegnap még benn volt, ma már nem jön, vagy valószín?séggel otthon van. Andrea, most már beleélve magát a szerepbe, panaszkodott, hogy elfelejtette a tanár úr lakcímét. Várjon egy kicsit, mondták túlnanról. – Igen… Felírtam, rendben… És nagyon köszö-nöm.
Ez már haladás. Tilda szobájában felkajtatta a várostérképet, s megke-reste a megadott utcát. No persze, a lakótelep… Hol is lakhatna máshol egy fiatal, bár már nem éppen kezd? tanár.
Hamar rendbe szedte magát, s biciklire ült. A minden logikát nélkülöz? lakótelepi utcarendszerben viszonylag hamar megtalálta Gyula lakását. Csak otthon legyen! Föl a negyedik emeletre… Csöngetés, egy hosszabb, egy rövidebb – és Gyula nyit ajtót. A férfi arcát pillanatra szoborszer?vé merevíti a csodálkozás.
– Hello Andrea… Hát te… Na gyere beljebb.
De Andrea észnél van, a kitárt ajtórésen át az egyik szobába lát, egy id?sebb asszony négy év körüli kislánnyal nézegeti a mesekönyvet. Pillanat törtrésze alatt dekódolja a lány a helyzetet: Edit még nem jött vissza, itt van viszont Gyula anyukája, aki az unokát készül elvinni. Kérdés, hogy a férfi velük akar-e menni. Ezt majd döntse el ?…
Gyorsan hadarja:
– Sietek nagyon. Csak azért jöttem fel, hogy amit tetszett adni biokémiai jegyzetet, az nálam lehet-e a nyáron.
S közben buzgón jelezte kezével, hogy Gyula kísérje el egy darabig a lépcs?n. Amaz végre kapcsolt, s gyors léptekkel mentek lefelé. A lépcs?-fordulónál megállt a lány, az izgalomtól beharapta a száját, s kezét Gyula karjára téve ezt mondta:
– Holnap délutántól egy jó hétig egyedül vagyok. Ha tud, és ha akar, jöjjön el holnap estére… Vagyis gyere… Nem szeretek magamban lenni. – Mély sóhajjal hozzátette:
– Éjszaka kiváltképpen nem. Ez a cím. A kertvárosban van…
Egy papírcetlit nyomott a kezébe.
– Tudom. És ott leszek – mondta amaz kiszáradt hangon.
Odahaza ismét befeküdt a fürd?kádba, s testben-lélekben készült a más-nap esti randevúra.
Tilda másnap már nem dolgozni ment, hanem fodrászhoz, kozmetikus-hoz, csipkés alsónem?ket próbált, testét illatos kencékkel, dezodorokkal ápolgatta.
A lány egy darabig sanda kajánsággal figyelgette, majd ezt mondta:
– Mire visszajössz, úgyis tehénszagú leszel.
– Ne szemtelenkedj! – ripakodott rá Tilda.
Andreában bujkált a kisördög, hogy megkérdezze: tejet spriccel-e a te-henész, amikor élvez, de tartott Tilda haragjától, aki a trágárkodásban is fontosnak tartotta a jó ízlés határát betartani. Tilda szerint ez a kérdés már igencsak túlesne a határon.
Végül is Tilda otthon ebédelt, s csak fél három után szánta rá magát az indulásra. Fiat linójával valósággal kil?tt a portáról. Andrea csukta be utána a nagykaput. S máris gondosan ügyelt arra, hogy a kiskapu ne legyen bezárva.
Andrea izgalommal várta az estét. Háromszor is megfürdött, bugyiban, melltartóban illegette magát az el?szobai nagy tükör el?tt, végül azonban csak a fehér csipkés szegély?, t?zpiros hálóinget hagyta magán. Napszállta el?tt egy jó órával be is állított Gyula, kezében súlyos szatyrot lóbált, benne legalább háromkilónyi hús, felvágott, sonka, sajt. Még kaviár is akadt… És vagy tíz tojás. No meg egy takaros rózsacsokor. Ez ma már nyáron sem olcsóság. Andrea elfurcsálkodott a rengeteg ennivaló láttán, s azon még inkább, hogy Gyula csak annyira vetk?zik le, amennyire szükséges, hogy kényelmesen szeletelgesse a húst. A konyhaszekrényt valósággal feldúlta, amíg sikerült a klopfolót megtalálni, aztán sót, f?szereket keresett, meg-gyújtotta a gázt, s nagy szakértelemmel sütögette a natúrszeleteket.
A kellemes illatok Andreával egyhamar feledtették, hogy érkezése után a férfi nem hozzá, hanem a vacsorakészítéshez látott. Az igazság az, hogy a lány még tapasztalatlan volt ahhoz, hogy ilyesmivel is tör?djék, gondolta, el?bb úgyis lesz egynéhány menet, s aztán majd csak találnak valami ha-rapnivalót a spájzban vagy a h?t?szekrényben. Még szerencse, hogy Tilda hagyott itthon kenyeret, majd másfél kilónyit.
Vidáman, nagyokat kacarászva vacsorázgattak. Gyula néhány üveg jobbfajta bort is hozott, felbontott egy üveg sötétvörös Zweigeltet. Andrea egy egész pohárral fölhajtott bel?le, a talpától a feje búbjáig meleg borzon-gás járta át, vihorászva t?rte, hogy Gyula a karjába emelve ültesse át a ké-nyelmes nagy fotelba, s a combja tövéig felhúzza a hálóinget, annyira lega-lább, hogy el?bodorodjék a gesztenyebarna, csak árnyalatnyira vörös, dús sz?rzet, s a feszes, kitelt, alig pihés combokra egyenl? távolságra egymástól katonákat rakjon, s azt a mohó férfiszájak fel is kapdossák. Gyulának gondja volt arra, hogy egy-egy katona, perctöredékekre bár, a combok tö-vénél is ?rt álljon.
A játék izgató hatása alól a férfi sem vonhatta ki magát, s az utolsó ka-tona „nyakoncsípése” után egyszeriben azt vette észre, hogy az elöl amúgy is mindjobban k**udorodó nadrágjára rátapad a lány tenyere. Néhány füg-g?leges irányú simogatás után könnyed félfordulatokat tesz a tenyér, a férfi feje kissé hátrabukik, s töredékesen suttogni kezdi: Gombold ki bátran. Úgy… Ne félj t?le, nem harap. Vedd el?, édes… – És a lány engedelmes-kedik. Felhevült vesszeje máris ott a lány lüktet? tenyerében. Andrea kész, hogy szájával már-már rábukjon a nemes szervre, amikor maradék józan-ságával a férfi elvonja t?le, s javasolja, hogy fürödjenek meg együtt. A lány azt mondja, már legalább háromszor fürdött. Jó, akkor most fogsz negyedszer.
Néhány pillanat múlva már zubogni kezdett a víz a kádba. Gyula kifej-tette a lányt a hálóingb?l, eljátszadozott egy ideig a gyönyör? cicikkel, tetszett a férfinak, hogy milyen határozottan kimerevednek a bimbók. Le-vetk?zött ? is, pucérra; el?remered? vesszejét, mint irányt?t követve ment a lány után a fürd?szobába. Lögybölték egymásra a változatlanul zubogó meleg vizet. Gyulának tetszett, hogy a lány sz?rzetér?l nagyrészt lepergett a víz, csak akkor nedvesedett át egészen, amikor leült a kád aljára. Hason-lóképpen cselekedett a tanár úr is, egy ideig karjukat egymásba fonva hin-táztatták magukat, s kölcsönösen a másikat, majd szinte csak centinként haladva lassan, de biztosan közeledtek egymáshoz, a lábakat a másik csí-p?jén kulcsolva át. Ekkorra a kád is megtelt, elzárták a csapokat, anélkül, hogy tekintetüket levették volna egymás, fénytörésben látható ölér?l. S mid?n Andrea gyapjas öle elérte a férfi felmered? vesszejének a hegyét, kissé hátraengedte magát, s ez elegend? volt ahhoz, hogy a vessz? a víz alól egzotikus trópusi virágként el?t?n? rózsaszín? szirmok közé illeszkedjék. Így játszadoztak egy ideig, s mindketten azon voltak, hogy a vessz? hegye a csikló körül végezzen kutató mozdulatokat – szomjazó jószág az oázisban –, mígnem a nyílás alsó felében a vérrel telt szirmok szinte maguktól ráfonódtak a vessz? kupakjára. Zsákmányra talált a húsev? virág. Áhítat ült ki a lány arcára, ajkai félig szétnyíltak, s az er?s fels? metsz?fogak tompán csillantak meg a nem túl er?s fürd?szobai világításban.
Ebben az összefonódásban hintáztatták testüket továbbra is, mintha csak az örökkévalóság hiánytalan áramlatára bízták volna magukat, a hódítás, a birtokbavétel helyett a kölcsönös átadás misztériumába merültek, s csaku-gyan, a két test találkozását eddig egyetlen lökés sem kísérte, ennek értelme nem is lett volna, mert a kádbeli sz?kösség eleve lehetetlenné tette a további behatolást. Vagy ha mégsem, ahhoz a testhelyzet teljes megváltoz-tatására lett volna szükség. Délszaki tengert, maréknyi ?selemet álmodtak maguk köré, akaratlanul is.
Sokáig, nagyon sokáig – talán egy óránál is tovább – lebegtek ebben az isteni ihletés? összetapadásban, s mid?n a férfi hosszú ideje játszott a du-doros mellbimbókkal, a lány lélegzete gyorsulni kezdett, majd szaggatottá vált, s kis sikolyok formájában szakadt fel bel?le a testét végigborzongató gyönyör?ség. Gyula, ahogy a lány kissé hátraengedte magát, érezte Andrea ölében a finom vibrációt, s ekkor lassan, de határozottan kivonta vesszejét a lüktet? szirmok közül, mivel az ölében torlódni kezd? mennyei hangya-bizsergés figyelmeztette: ha bennmarad, a gyönyörre ? maga is a gyönyör spriccelésével fog válaszolni. A játékot akarta elnyújtani a lehet? leghosz-szabb ideig. A bizsergés egyel?re abbamaradt, s a víz is h?lni kezdett… El?ször a lány szólalt meg:
– Ugye majd az ágyban folytatjuk… Te még nem is élveztél.
– Mib?l vetted észre? – kérdezte a férfi, meglepetést színlelve, mivel annyit már eddig is megtapasztalt, hogy a lány nem teljesen gyakorlatlan. S még kevésbé sz?z…
– Azt biztosan észrevenni – harapott az ajkába Andrea, s egy árnyalat-nyira el is pirult. Apró zavarában kihúzta a lefolyódugaszt, a víz hörbölve áramlott el a nyíláson. Majd így folytatta: – A bogyót bevettem, nem kell tartanod attól, hogy…
Most tényleg zavarba jött.
A férfi segítette ki, magához vonta a lány fejét: – Hogy felcsinállak – mondta nevetve. S miután Andrea is kuncogni kezdett, hozzátette: – Egy csöppet sem zavart, hogy nem találtalak sz?znek…
– De azért örültél volna neki.
– Talán csak annak, hogy én lettem volna az els?. De hát ez csak a bir-toklás feudális vágya…
– És te meg demokrata vagy.
– Igen, az vagyok. Ám nem annyira, hogy ne lennék kíváncsi: kik voltak már el?ttem.
– Kis kíváncsi – év?dött amaz. – De hát végül is nem titok. A lány min-den zavar és szégyenkezés nélkül, a t?le telhet? legnagyobb részletességgel mondta el a tujabokrok mögötti, Zsolttal kapcsolatos idillt.
Körülöttük az utolsó csepp víz is lefolyt, egy pillanatra partra vetett hal-nak érezték magukat. Andrea kelt fel el?ször, kilépett a kádból, sz?rzetén ékszerként csillogtak a vízcseppek, s hozta máris a fürd?leped?t.
Gyula is kikecmergett. Vágya kissé aláhanyatlott, de csak addig, amíg újból össze nem fonódott a lánnyal. Csak úgy, a kád mellett állva… Össze-tapadt testüket körbevonták a hatalmas törülköz?vel.
A férfi mélyen a lány szemébe nézett.
– És jó volt vele? – kérdette.
– Zsolttal? Igen, nagyon kellemes volt. De veled, azt hiszem, jobb. Ta-pasztaltabb vagy.
– Élveztél már az els? alkalommal?
– Igen – hadarta a lány, s a férfi számára is észrevétlen hirtelenséggel beharapta az alsó ajkát. Abban nem hazudott, hogy csakugyan élvezett, de hogy az els? lett volna…
Karját körülfonta a férfi nyakán.
– Csókolj meg – suttogta. – Amilyen hosszan csak tudsz. Míg majdnem megfulladok…
– Szenvedélyes vagy – mondta a férfi. – És csodálatos meg gyönyör?. Nagyon jó veled…
Hosszan, nagyon hosszan csókolóztak. Gyula érezte a mellbimbók fe-szülését, s ett?l meg a csóktól is vágya újból ágaskodni kezdett. S még mindig ott álltak a fürd?kád mellett…
Amikor ajkaik szétváltak, Andrea ezt suttogta:
– Taníts meg engem mindenre, amit te tudsz. Ígérem, jó tanítvány le-szek. És szorgalmas.
– Akkor el?ször is tedd, amit mondok.
– Mit kell tennem?
– Az egyetlen és a legfontosabb: lazítsd el magad teljesen, egy fikarcnyi görcs se maradjon benned. A többi jön magától…
Ett?l kezdve már csak egymás felé nyúló és kinyíló végtagjaik, illetve pórusaik beszélgettek egymással, s váltottak bódító üzenetet a páradús, a vér lüktetésére figyel? összetapadásban. A lány a férfit el?bb a jobb kéz kisujjánál fogva kezdte vonszolni-csalogatni a kétsoros leped?vel letakart rekamié felé, ám Gyula a lány kezét szelíden, de félreérthetetlenül kissé lejjebb irányította, oda, ahol a kisujjnál jóval termetesebb és forróbb vég-z?dését lehetett és kellett is megmarkolnia. Andrea, miután a szándékot szégyenkezés nélkül elértette, az ujjak vidám közvetlenséggel kulcsolódtak a tanár úr ágaskodó nemi szervére. E pajzán kötélen való vontatásban érték el a rekamié fedélzetét, hogy a viszonylag nyugalmas öbölb?l egyhamar kievezhessenek a válogatott és váltogatott gyönyörök opálos tekintet? ten-gerére.
A lány végighever? testét a férfi özön apró csókkal, miként a lepkevirá-gok ezreivel hintette volna be, el?bb a lány ajkánál id?zött el hosszasabban, játékos, körültapogató találkozását hozva létre a nyelveknek, a fogaknak, majd a hanyatt fekv? helyzetben is felhegyesed? mellek kerültek sorra, s haladva fokról fokra lejjebb kitüntet? figyelem érte a lány köldökét, s innen már egyenes út vezetett a sz?rzet sötétl? triangulumához, melynek alsó szögletében könnyen kitapogatta nyelvével a vágás kezdetét. Az imént még szemérmesen záródó combok engedékenyen lazulni kezdtek, táguló szögben váltak el egymástól, eközben a férfi gyengéd beavatkozásának hatására Andrea egész testével mindinkább keresztbe fordult a rekamién, oly módon, hogy fenekével még épp hogy csak ottmaradt az ágy szélén, de combjai már lelógtak… Azazhogy csak lelógtak volna, ha a sz?nyegre tér-depl? férfi nem illeszti a vállára a combokat. Gyula szinte egész arcával rábukott a rózsaszín nyílásra, nyelvével fejtve szét a vérb? szirmokat, mi-közben nyál keveredett el a b?séges puncinedvekkel, bódulat járta át az ízlel?szemölcsöket, s a csikló el?bb fickándozni, majd vibrálni kezdett, jelezvén, hogy a lány újból a csúcsra ért, s ezt a fürd?kádbelinél jóval han-gosabb, már-már a fuldoklásba vesz? sikolyok is igazolták. Percnyi verg?-dés után megcsihadt a lány teste, idvezült mosollyal félkönyékre támasz-kodott, s kedves szemrehányással fordult a férfi felé, ki nyelvét még min-dig ott legeltette a hosszanti nyílásban.
– Mondd, mit m?veltél te vélem? Vissza akarom neked adni… Cserél-jünk helyet.
– Heréljünk csehet – helyeselt szándékolt nyelvbotlással Gyula. – De el?bb igyunk egy korty bort.
– Az j? lesz – kapott az alkalmon a lány. – Kissé kiszáradt a szám. Azt akarom, hogy nedves legyen. Nemcsak a bortól, hanem…
Kissé lesütötte a szemét. Elhallgatott.
– Hanem? – kérdezte provokálólag a férfi…
– T?led is – mondta most már nyílt tekintettel a lány. – Érted ugye, hogy mondom?
– Persze hogy értem, te drága.
Mindketten letették a poharat, s egymás szájának estek. Pár percnyi mo-hó nyalás-falás után mindkett?jük szája átnedvesedett.
– Így értetted? – kérdezte a férfi, gyanútlanságot mímelve, de annál for-róbb érdekl?déssel.
A lány Gyula füléhez hajolva suttogta:
– Nemcsak így… Azt akarom, hogy nedveink minél jobban összekeve-redjenek.
– Tehát?
– Feküdj úgy, ahogy az el?bb én.
Hanyatt feküdt a férfi, keresztben a rekamién, combját a térdepl? And-rea nyakába rakta. Hegyes kis nyelvével a lány a hímvessz? kupakját kö-rültapogatta, el?bb csak távoli érintésekkel, mint egy hancúrozó növendék sikló, majd mind szélesebb lendülettel kanyarintotta végig a rózsaszínb?l lassanként bíborba-lilába öltöz? makkot. Az idegvégz?désekkel s?r?n be-hálózott peremre az ajkak gy?r?s szorítása is mind gyakrabban rábilincse-l?dött, hosszanti szívó mozgásokkal párosulva. Közben a lány a férfi gyö-nyört?l el-eltorzuló arcára vetette tekintetét. Már félig volt a szájában a pompás falat, s Gyula érezte, hogy vesszeje tövénél lassan megindul a mennyei hangyabizsergés. De csak épp megindul, s meg is áll egy alap-szinten. Ahelyett, hogy a csúcs felé tódulnának a feltorlódott hullámok. Intenzívebb beavatkozásra kell bírni a lányt.
– Két ujjadat tedd rá a kimaradó részre és húzgáld rajta – suttogta a ta-nácsot.
Andrea – kicsit még bólintott is szívó-szopó tevékenysége közben – pontosan tudta mit kell tennie, jobb keze hüvelyk és mutatóujjával egyszer-re gyengéd és er?teljes mozdulatokat végzett a pénisznek a szájból kimara-dó bels? felén, s egyszeriben a nedves hulláma ?rjít? lendülettel indult meg a rejtelmes pályán. S?r? egymásutánban meleg szök?ár érte a lány torkát, szájpadlását, édes-savanykás, mandulaíz? folyadék. Gyula vonaglott és hörgött a gyönyört?l, de a lány is elbódult kissé szájának és a férfinedvek-nek oly régen tapasztalt találkozásától. A még mindig hevült vessz?b?l szivárgó utolsó cseppeket is igyekezett megízlelni, a férfi igaz örömére.
A makk bíborból-lilából visszaváltott rózsaszínre, heves feszülése is alábbhagyott, bár – a lány úgy tapasztalta – még mindig „hadrafogható” állapotban volt. Ennek ellenére mégsem kívánta újból igénybe venni a töl-tetét?l frissen megszabadított remek fegyvert, inkább a testük minél na-gyobb felületen történ? összetapadását igényelte, ezért felkapaszkodott a férfi mellé, s szájával rátapadt a férfiéra. Gyulát kissé megh?költette az ondószagú lehelet, végül is azonban izgalmasnak találta, hiszen csak saját testének örömteli nedvével találkozott. A lány láthatóan csakugyan azon volt, hogy nedveik minél jobban elkeveredjenek.
Ebben az összetapadásban szundítottak el, a lány csak percekre, a tanár úr azonban fél óránál is hosszabb id?re. Arra eszmélt fel, hogy a konyha fel?l Andrea libeg befelé a piros hálóingben, kezében tálca, rajta két g?zöl-g? kávéscsésze.
– Itt a frissít? a szerelemben megfáradtaknak – dörmögte Gyula.
– Nocsak, tényleg elfáradtál? – kérdezte a lány kerekre nyílt tekintettel.
– Annyira azért nem – mondta a férfi mosolyogva, s a kávéscsésze után nyúlt.
Pár percig szótlanul kortyolgatták a kávét, Gyula a rekamié szélén ült, továbbra is anyaszült meztelen, a feszélyezettség legcsekélyebb lehelete nélkül, Andrea csaknem vele szemben, egy terebélyes fotelban. Lábát ke-resztbe rakta, a piros hálóingen átsejlettek pompás, telt combjai, valósággal vágykelt? ívet rajzoltak a vonalak. Igaz, az újbóli vágy még nem túlságosan ébredezett a férfiban, de módfelett jóles? volt ez a szemlél?dés, hiszen eddig annyira nyilvánvalóan, annyira természetesen zajlott minden, hogy eszébe sem jutott önmagától megkérdeznie: hogy került ? egyáltalán ide, mit akar ett?l a lánytól. Vagy az mit akar t?le… Mármint azon kívül, hogy szeretkeznek s igyekeznek hibátlanul kielégíteni egymást. Voltaképp ezt a célt szolgálja a szerelmi nedvek minél tökéletesebb elkeveredése is…
Meditálásaiból, melyek már az újbóli gerjedelem csomópontjai felé kezdtek kiágazni, Andrea hangja zökkentette ki:
– Mondd, jól csináltam?
– Tökéletes szeret? vagy – mondta a férfi minden alakoskodás nélkül, a legteljesebb ?szinteséggel.
– Tehát jó tanítvány vagyok…
– Mi az hogy… Egy kezd? csoportot is rád mernék bízni. Mármint okta-tóra.
– Szemtelen!
– Egyáltalán nem szemtelenségb?l mondtam. Csak remek ösztöneidet, szexuális nyitottságodat akartam dicsérni.
Andrea, mintegy bocsánatkér?en, Gyula mellé ült, szoros közelségben. Átfogta a nyakát, megcsókolta.
– Ha úgy mondtad, az más – tette hozzá engedékenyen. Hangját sutto-góra fogta: – Akarod, hogy újból megszopjalak?
– Akarom, igen – hanyatlott hátra a férfi, s mirigyeiben útjára indult a gerjedelem. – De most csak egy kicsit – tette hozzá, mert a vágyakozás bíbor fátylain át is eszébe jutott, hogy még adós a lány ölébe történ? érvé-nyes behatolással.
Ellazította magát teljességgel, miközben Andrea újból vallatóra fogta felmered? fütykösét. Csókokkal illette, simogatta, körülnyaldosta az öröm-szerz? kedves szerszámot. Eközben Gyula az ajkával közelítette meg a lány csiklóját, s a combok engedelmesen szétnyíltak, a hajlatokra harmatként csapódott ki a puncinedvesség.
Aztán a lány egy pillanatra abbahagyta a játszadozást, s veszettül csóko-lózni kezdtek, majd a férfi a hálóingen át vette munkálatba a mellbimbókat, s jóles?en tapasztalta, hogy a vágy jottányit sem csekélyebb, mint amikor ruhátlanok a didik, majd felhúzta csíp?ig a hálóinget, s alábújt, miközben Andrea kis jujgatások közepette hanyatt ereszkedett. A férfi a n?i öl párálló illatorgiájától hajszál híján megvadult, s az extázis ködén át is érezte a finom dezodor-lecsapódást, tehát a lány már a fürd?szobát is útba ejtette az imént. Tisztára mosta magát az újabb ütközet el?tt.
Miután Andrea újból vonaglani kezdett a férfi nyelve által okozott bol-dogságtól, s tulipán kelyheként nyíltak ki a vérb? szirmok, Gyula is följebb kúszott kedvesén, száját a lány finom m?v? nyakán legeltette, maradék józanságával ügyelve arra, hogy foltokat ne hagyjon a vékony b?rön. Eközben vesszeje minden kézi megtámogatás nélkül a nyílás elejébe il-leszkedett, s a lány szünet nélküli vonaglással gy?r?zte rá magát a meg-duzzadt fütykösre. A férfi csak akkor vette át az Andrea által diktált rit-must, amikor már legalább félig behatolt, de tevékenységük akkor is inkább csak lágy ringásnak t?nt, semmint vad lökdös?désnek.
– Istenem, de csodás a feszülésed – pihegte a lány, szinte aléltan, s a fér-fi ajkába harapott.
Az ezt követ? percek már a tudatot elsöpr? áradás jegyében teltek. A jól komponált ritmus kapaszkodóin indultak meg a csúcs felé; a férfi immár végigjárta szervével a forrón nedvedz? alagutat, keze a lány tompora alá csúszott, így segítvén a ritmusban meg-megemelni a lány csíp?jét. Egy-szerre jutottak el a mennyei magasságokig, egymás húsába faló vadállatként vonítottak a gyönyör?ségt?l. Az alagút legbels? red?it zuhatagként árasztotta el a férfi b?séges életnedve, s még percekkel az élvezet után is összefonódva ringtak. Gyula csak akkor vonta ki magát a lányból, miután a vágya teljesen megcsihadt.
Andrea továbbra is hanyatt feküdt, fejét a férfi vállára hajtotta. Hosszú-hosszú percek teltek a meghitt szótlanságban, csak néha váltottak egy-egy apró csókot. Körülöttük leomlottak az id? falai, a külvilág robajló dara-bokban hullt az érdektelen mélységekbe.
Ezúttal is a lány szólalt meg el?ször:
– Nem félsz, hogy beléd szeretek? – kérdezte, s laposakat pislantott a férfi felé.
– Igazából nem is bánnám – dünnyögte Gyula kertelés nélkül, egy pilla-natig vakvágányra siklott életére gondolva.
– Engem kicsapnának, téged elcsapnának. Semmi más dolgunk nem lenne, mint egymást szeretni, éjjel-nappal. Én nem hagynálak ott, mint…
Elharapta a lány a szót, csacska módon olyan területre tévedt, ahol a fér-fi is bizonytalanul mozgott, lévén, hogy a sérüléseket els?sorban ? szen-vedte el. Gyula azonban úgy tett, mintha err?l nem vett volna tudomást. Inkább a lány el?z? mondatába kapaszkodott:
– Valamib?l azonban meg is kellene élnünk.
– Kimehetnénk Nyugatra. Itt olyan bizonytalan most minden.
– Valamit pöntyögök németül. Mondjuk, el nem adnának… De tán ez az ország is lábra áll egyszer. Ha a birodalom hagyja…
– Ne foglalkozzunk most politikával – kérlelte a lány.
– Igazad van, hülyeség az egész. Inkább igyunk egy kis bort…
Egy kevés még lötyögött az üveg alján, Andrea kétfelé töltötte. S ami-kor a lány háttal fordult. Gyula akkor vette észre, hogy a t?zpiros hálóin-gen, közvetlenül a lány tompora alatt majd kéttenyérnyi nedves folt üt át.
Amikor Gyula szót ejtett a plecsnir?l, a lány tárgyilagos közvetlenséggel csak ennyit mondott:
– Kifolytál bel?lem. Majd megszárad.
– Tudod, hogy fog kinézni?
– Hogyan?
– Mintha krétával satíroznák be…
Ezen elnevetgéltek egy ideig, f?leg akkor, amikor a lány agyba-f?be kezdte dicsérni Gyula krétáját.
A lány leoltotta a mennyezeti villanyt, csak a hiába játszó hangulati vi-lágítás maradt meg és levetette a hálóinget. Gyula elnézte a lány nyúlánk, romolhatatlan alakját, a hátrafelé pajkosan dudorodó középméret? popsi-kat, s újból a dús sz?rzetén pihent meg a tekintete.
Betakaróztak az egy szál pléddel, végigcsókolták egymás orrát, fülét, szemhéját, majd Andrea került felülre, sz?rzetével ingerelve a férfi még mindig szunnyadó szerszámát. Aztán száznyolcvan fokos fordulatot tett, oly természetességgel, hogy pillanatokon belül a francia motívumok együt-tes gyakorlásával gazdagodott az esti repertoár.
Gyula hagyta, hogy a gyönyör?séges vámpírajkak mohóságuk teljes lá-zával szívják el felgyüleml? férfiúi életerejét. Közben az ? nyelve sem pi-hent egy percre sem, nemcsak érezte, de ebben a pozitúrában közvetlen közelr?l szemlélhette a kinyíló szirmokat, a n?i termékenység legvonzóbb díszét, a pinavirágot, a nyílás fels? harmadában a huncut kis bibével, a lilán fickándozóval, a nyelvérintést bólogatással megköszön?vel. S Andrea is tisztességgel megdolgozott az eredményért, hiszen az áradatot immár mélyebbr?l kell elindítani, mint korábban; de mint ahogy a mélyr?l fakasz-tott víz tisztább s tán pezsg?bb is, mint az, amely a felszíni réteg alól merí-t?dik, akként járja át a gerincvel? tájékáról elindult örömöt is a nagyobb feszültség. A férfiúi kéj felfakasztásához Andreának az ujjak briliáns ké-zimunkáját is igénybe kellett vennie, de végül is sikerrel szólaltatta meg a nemes hangszert, a száj és az ujjak összehangolt fuvolajátéka elnyújtott férfiúi hörgésekben oldódott föl.
Éjfél is elmúlt már, feküdtek kimerülten egymással összekulcsolódva, egymás ondószagú leheletében, az elkeveredett nedvek áhítatában. Gyulát megérintette a gondolat: talán ma este született meg másodszor, itt a lány lakásán, a fürd?kádban, s korábbi élete mintha csak az évezredes ködös messzeségében lebeg? el?z? élete lenne, melyre valami véletlen csoda folytán emlékezik, de amelynek nincs különösebb jelent?sége. Keser?en gondolt arra, hogy akár egy hétig itt lehet, de aztán kezd?dik, pontosabban folytatódik megint az „el?z? élet”, a maga összes kisszer?ségével, sivársá-gával. Alig egy hete, hogy találkozott valakivel, aki köntörfalazva, félig-meddig virágnyelven tudtára adta, hogy találkozott Edittel, a feleségével, aki panaszolta, hogy a vállalkozó oldalán nem találta meg a számítását. Sok id? nem kell, s visszajön hozzá az asszony. S neki nem lesz ereje nem visszafogadni. Anyjától is visszahozzák négyéves kislányukat. Látszólag helyreáll minden, csak éppen semminek nem lesz már meg az a jó íze, ami korábban úgy-ahogy egyensúlyban tartotta az életüket. Legjobb volna ezzel a lánnyal együtt élni, s megpattanni innen, elmenni minél messzibbre, de hát közel a harminchoz, ha még egészen nem is tudja az ember, mindenesetre már sejti, hogy ami ma reálisan keresztülvihet?, az holnapra esetleg illúzióvá, köddé válik, s szertefoszlik. Elhatározta, hogy a lánnyal kés?bb is találkozni fog, még akkor is, ha Edit visszajön. Vállalva minden kocká-zatot. Ha leleplez?dnek, rá, a lány tanárára a legenyhébb esetben is fe-gyelmi elbocsátás vár. Majd óvatosak lesznek, amennyire csak lehet; And-rea okos, minden bizonnyal nemcsak az ágyban jó partner. De az, hogy valaki tizenhat éves korában ennyire rá legyen hangolva a nemiségre, annak minden fortélyára, ez egyszer?en páratlan. Ha valaki elmeséli, nem hiszi, hogy ilyesmi létezik. Valahol olvasta, s ki is jegyzetelte: minden ember életében megadatik egyszer a csoda, legföljebb nincs meg mindenkiben az érzékel?-képesség, hogy a csodát tényleg csodaként élje át. Az ösztön-életnek itt valami egészen különleges gyökerei lehetnek. Ah, fenét, biztosan ábrándozom – gondolta félálomban –, az összes többi csitri is ilyen lehet, csak már elszoktam t?lük…
A lány már egyenletesen szuszogott, s Gyulát is elnyomta az álom. Akárha egy feneketlenül mély fürd?kádba ereszkedne… Ritka jósorsa ezen az éjszakán tartalmas, intenzív alvásban részeltette, alig három óra múltán teljesen pihenten ébredt. Szemhéja egyik pillanatról a másikra felpattant, s hunyorognia sem kellett, a lila sz?r?n átbocsátott fény kellemes tompaságot adott a tárgyak kontúrjainak. Andrea félig-meddig hason fekve aludt, arcát kinyújtott jobb karjára fektette. Csak néha megrebben? szempillái sepr?sen terültek szét a picikét széles járomcsontot fed? hamvas-pirosas b?r fölött.
A rekamié küls? szélén Gyula feküdt, s közel volt hozzá a fotel, olyany-nyira, hogy gebeszkedés nélkül kinyújtott kézzel elérte a karfára dobott piros hálóinget. Ujjaival piszkálta, kissé széthajtogatta a lány intim ruhada-rabját, s apránként kitapogatta a textíliát gorombán kikeményít? jókora ondófoltot. Az öröm birodalmának immár beszáradt domborzati térképét. Magához emelte a hálóinget, kihajtott belsejét a lámpafényhez közelítette, s Gyula elmosolyodott pillanatnyi ötletét?l: nem is birodalom ez, hanem csak Kréta szigete… Ujjai végigsimították a saját testéb?l lövellt nedvesség foltmaradványát, majd a lány felé fordult, s annak fenekére feszül? plédet alig érintve tett néhány becéz? mozdulatot, mintha csak delejezné az alvó testet. Andrea mozdulatlanul aludt tovább.
Gyulát különös, eddig nem tapasztalt vágy kerítette hatalmába. Szinte egész testével szeretett volna a lányban újra és újra megmártózni, egyszerre nyugvást s menekvést keresvén benne, ám ölében az olyannyira kívánt vértódulás nem következett be. Ezen kissé meglep?dött, ám nem bosszan-kodott, még kevésbé szorongott miatta. Egy pillanatra megkísértette a gon-dolat: fel kellene költeni a lányt, s akkor majd a kölcsönös simogatások meghozzák egymás kedvét, ám nem akarta párját a mély álom öbléb?l er?-szakosan kirángatni. Ehelyett bal keze önkéntelenül megindult az öle felé, s a comb mellé konyuló vesszejének küls? felét hüvelykujjával kezdte si-mogatni. Teste eközben teljesen ellazult, s jóles?en kezdte tapasztalni az alhasi véráram megiramlásának els?, kezdeti, még bizonytalan, de félreért-hetetlen jeleit. Másik két ujját fütyije hátsó felén kezdte jártatni, miközben hüvelykjét is mozgásban hagyta, s szerszáma kezdte délcegre venni a figu-rát, hozzálátott a föltápászkodáshoz, eltávolodott a combközi nyugodalmas szurdoktól, s mikor az ujjak a szapora megmunkálást egy pillanatra abba-hagyták, immár támasz nélkül, saját emberségéb?l is megállt a herezacskó és az összezárt combok szurdoka fölött.
A lány még mindig aludt, s Gyulának semmi kedve nem volt abbahagyni az önmaga által és önmaga szórakoztatására gerjesztett szólójátékot. Kicsit még gyorsított is az iramon, ujjai csaknem visszapattantak a vessz? acélkemény hengeres testér?l. Mit szólna Andrea, ha most hirtelen föléb-redne? – fordult meg a férfi agyában a feltóduló bíbor köd mögött, s már-már leállni készült, ám a vessz? tövénél kezd?d? hangyabizsergés a vágta befejezése, a gy?zelmes finálé felé sarkallta. A jótékony tódulás mind fe-szít?bbé vált ölében, s landolni készült a kéj, a bizsergés kiterjesztett szár-nyain. Lélegzete fölgyorsult, s immár félig önkívületben nyúlt jobb kezével a piros hálóing után, az öléhez illesztette, s épp jókor, a spriccelés els? fe-hérjelövedéke így is a hasát érte, a többit felfogta a fehérnem?, melynek immár nemcsak a lány testének pórusaival, de a férfisejtek millióival is alkalma nyílt szoros szövetséget kötni. Az izmok átmeneti feszültsége megereszkedett, a szívverés is megcsihadt. Gyula akkurátus mozdulatokkal tisztára törülte magát, s az újból átnedvesedett hálóinget kisded lendülettel a fotel felé hajította, közben bódulattal szívta be saját ondójának odacsapó-dó illatát.
Andrea meg sem moccant, áttelel? halak módjára merült az álom iszap-jába, ennek ellenére a férfi hajlandó volt úgy vélekedni, hogy nedveit ezút-tal is a lány pórusai szívták el, s e gondolat hatására végtelen nyugalom áradt el benne, olyannyira, hogy el is szenderedett, az elalvás el?tti utolsó pillanatban olybá t?nt számára, mintha Andrea rántaná magával a puha, ölmeleg mélységekbe. Almában a határtalan nagy vörös birodalom ember-telen pusztasága vette körül, ám egy-egy kiemelked? csúcson felt?ntek a fehérl? hófoltok, fény támadt, özönsugár, s a tavaszias langymelegben ol-vadni kezdett a hó, tocsogott mindenfelé a nedvesség, s a termékenyít? légáramban kinyíltak a szabadság nagy, buja, tarka virágai.
Arra ébredt, hogy nappali világosság zúdul be a nagy ablakon, a mintás függönyön keresztül, ragyog odakünn a derült nyári id?, résnyire kinyílt szemhéján át is látta: üres a mellette lév? hely. Nyújtózkodott, megnézte az órát, tíz perc múlva nyolc. Apró zörejek hallatszottak a konyha fel?l, köny-ny? volt kitalálni, hogy Andrea ott tevékenykedik. Minden bizonnyal reg-gelit készít. Kett?jüknek… Hogy szervezetükben a táplálék a szerelem forró, édes nedveivé nemesedjék. Elmosolyodott, amikor eszébe jutott éj-szakai magányos szólójátéka. Nem tesz semmit, reggeli után friss er?vel kezdik újra. Még kimeríthetetlenül sok lehet?ségük van hátra. Majd a fotel-re esett a tekintete: a t?zpiros hálóing már nem volt ott. Vagy Andreán van, vagy a szennyeskosárban. Felült, tett néhány tornamozdulatot, s a WC-re sietett, aztán pedig a fürd?szobába, s alaposan lezuhanyozott. Továbbra is meztelenül tért vissza.
– Uram, behozzam a reggelit, vagy a konyhában méltóztatik elfogyasz-tani? – csicseregte Andrea. A zöld csíkos pongyola volt rajta, s az alvásza-varral még nem küszköd? fiatalság teljes üdeségében támaszkodott az ajtó-félfához.
Gyula pár másodperce rajta felejtette a tekintetét, s azt javasolta, jobb lenne, ha bent reggeliznének.
Térült-fordult a lány, s néhány perc múltán kezében a tálcával, rajta nagy halom rántottával s terítékkel tért vissza.
– Ez igen – csettintett a tanár úr. – Jól tartják itt a vándort.
– Hogy legyen er?nk a folytatáshoz – jegyezte meg Andrea fülledt me-leg hangon….
Tekintetével Gyula végiglegelte a lány ezúttal kifejezetten nyúlánknak tetsz? alakját. Ezt mondta:
– Jó ez a pongyola. De még jobb lenne, ha levetnéd.
– Akkor gyere, és vesd le rólam. De föl ne izgass, mert akkor kih?l a rántotta.
Gyulának már ett?l a megjegyzést?l fölkavarodott a vére, s csakugyan finom, kell? távolságtartással kombinált mozdulatokkal, ujjaival épp csak megcsippentve emelte le a köntöst a lányról. Meglegyintette orrát a friss n?i illat, szeretett volna a lány vállán, derekán, popsiján és combján végig-simítani, majd a tenyereket a hajlatban el?recsúsztatni, szinte versenyeztetni az ujjakat, hogy közülük a legfürgébb jusson el a szeméremajkak vágatához – szomjazó jószág a vályúhoz –, de er?vel visszafogta magát. Csak sorjában mindent. Vesszeje lestoppolt a félmerevedés állapotában, s miután falatozáshoz látott, ez az izgalmi állapot is alábbhagyott. Lassan, már-már módszeresen evett, s megnyugvással töltötte el, hogy a lánynak is jó az étvágya.
Reggeli után a lány újból az ágyba feküdt, a csetres edényeket nem vitte ki, csak nagyjából rendbe rakta. A pléd szélét a hasáig húzta, föntebb egzo-tikus gyümölcsként kínálták magukat a jól fejlett mellek.
Félig nyílt szájában gyöngyházasan csillantak meg a szabályos szép metsz?fogak, bal kezének mutatóujját a férfi játékosan húzta el a szerel-meskedést?l kissé megcserepesedett ajkak el?tt, a lány ragadozó harapással belekapott, ám csak annyira, hogy a fogak lenyomata kis id?re megmarad-jon.
– Beszélgessünk vagy szeretkezzünk? – kérdezte alig hallhatóan, s te-nyere végigsiklott a férfi harcra kész meztelenségén.
Válasz gyanánt Gyula t?n?dve kérdezte:
– És ha el?bb együtt lezuhanyoznánk?
– Az jó – kapott a lány az ötleten, s már ki is pattant az ágyból.
Végiggyöngyözött b?rükön a kézitusoló vízpermete, csiklandozták egymás ölét a vízsugarakkal, s még miel?tt egészen belemerültek volna a játékba, Andreának a mosógépre dobott piros hálóingre esett a tekintete.
– Tényleg krétaszín? – bökött a ruhadarab felé. A férfi úgy tett, mintha nem tudná, mir?l van szó.
– Az ott ni – er?sködött Andrea.
– Ja igen. Megnézted jól?
– Meg hát. Egy nagy folt és több kisebb folt szanaszéjjel. A fene se ér-ti…
– Az éjszaka magamhoz nyúltam – bökte ki Gyula, önmaga számára is váratlanul.
– Tényleg? – kerekedett el a lány tekintete a csodálkozástól. – Ó, te sze-gény! Miért nem költöttél fel inkább?
– Sajnáltalak, mélyen aludtál. Olyan hirtelen jött az egész…
– És milyen volt? – csillant meg a ravasz fény a még majdnem kamasz-tekintetben.
– Nem rossz… De azért veled az igazi.
A kihegyesed? mellbimbók nekitámaszkodtak a férfi bordáinak. Andrea szinte lúdb?rözni kezdett a gyönyör?ségt?l. Ezt mondta:
– Akkor most friss csapoláshoz jutok… Hirtelen beharapta az ajkát, za-vartan elhallgatott.
– Mib?l? – biztatta Gyula.
– A gecidb?l – mondta a lány egy mély sóhaj után, mintha egy lázadásra buzdító vezényszót ejtett volna ki.
A férfi számára úgy t?nt, mintha a legb?bájosabb romlottság pompáza-tos, tarka lápvirága nyílt volna ki egy tengerszem tisztaságú tavon. Ölében máris torlódni kezdett a vágy, s amikor a lány jobb lábát fölrakta a kád szélére, szájával a combok között kitárulkozó szépséges szirmokra tapadt. Nyelvén, ínyén megtapadtak a n?i vágyakozás nádmézet izzadó nedvei, s a csiklóvibrálás nyomán a lány jól ismert sikolyai jelezték: ismét beteljesült a gyönyör?ség állapota. A kitágult, nedves luk magától értet?d? könnyed-séggel szippantotta be a férfi vesszejét, s immár az örömszerzés kölcsönössé vált e nem túl kényelmesnek tetsz? fürd?kád széli állapotban. Egy id? után a lány megint élvezett. Gyula ágaskodása pillanatra sem lohadt ugyan, ám a bizserg? áramütés is mindhiába váratott magára. Végül is az ágyhoz vonszolódtak, s az a csintalan igyekezetük, hogy menet közben is egymás-ban maradjanak, hajszál híján sikerült.
Gyula hanyatt feküdt az ágyon, a lehet? legjobban ellazította magát, vesszejét azonban a feltüzesedett, lüktet? vér ajzotta, miközben párja, arc-cal a férfi lábfeje felé, föléguggolt, s méltóságteljes lassúsággal ráereszke-dett a péniszre. Eközben a férfi kedvtelve nézegette a popsi takaros vágá-sát, az elsötétül? b?rárnyalattal, s középütt a csücsörít? lukacskával. E szemérmetlennek tetsz? kitárulkozásban a védtelenség igézete volt a leg-szebb. Olyannyira, hogy Gyulának kedve támadt bal tenyerének élével simogatni az árok falait, míg jobb kezével el?renyúlt, mígnem ujjaival elérte a csiklót. Az érintési felületek többszörözése ezzel nem merült ki, a lány finom ujjai a herezacskó alá nyúltak, s ingajárataik alsó végállomását a végbélnyílásnál jelölték ki. Az idegvégz?dések feltölt?dtek magasfeszült-séggel, s már-már fölizzani készültek a gyönyör?ség ezer voltjaiban. A lány az öntudatlanságig élvezett, hanyatt vetette magát a férfin, s félig-meddig önkívületben fordultak hasra, ily módon a férfi került felülre, s a megemelked? popsi tövig nyelte a vesszejét, egy-egy er?sebb lökésnél érezte a méhszájat. Amikor kezét a mellei alá tette, s a n?i vállakat mellka-sához tapasztotta – mintha kútmélyr?l indult volna fölfelé a kéj csurig me-rített vödre –, már-már kimaradó szívverés közepette érte az áramütésszer? gyönyör; hosszan elnyújtott hörgéssel adózott a beteljesült vágy istenének.
Kis ideig még csókolgatták egymást, igazából már ehhez sem maradt erejük, s kimerülten elszenderedtek.
Amikor mindketten fölébredtek, már nem sok híja volt a délnek, kissé meg is éheztek. Gyula újabb üveg bort bontott, Andrea pedig a sült hús maradékát rakta a konyhai süt?be.


Jó fél nappal azel?tt, hogy Tilda elindult kocsijával a Hetessy-tanyára, ugyanonnan kigördült kiskocsijával Kati asszony és tizenöt éves fia, Laci. Uticéljuk kicsikét távolabb esett: a rendez?k egy patinás Fejér megyei kas-télyszállodát szemeltek ki az országos továbbképzés színhelyéül.
Kati kissé molett, világosbarna hajú, érzékeny fehér b?r? asszony; arcá-nak eleven, friss szépsége lánykori hamvasságából nem sokat veszített, tizennyolc éves volt csak, hogy férjhez ment Balázshoz, s egy év múlva szülte meg egyetlen fiúgyermekét.
Egy ideig szótlanul suhantak a majdnem nyílegyenes alföldi m?úton. A csendet végül is Laci törte meg:
– Azt mondtad, Edit is velünk jön.
– Eredetileg tényleg úgy volt. De néhány napra Pestre kellett mennie, ? onnan jön. Estére már ott lesz ? is.
Majd két héttel ezel?tt mutatta be fiát a kémiatanár könyvtáros felesé-gének, aki épp akkor készült otthagyni a virágkertészt. Lacinak nagyom megtetszett a karcsú, domborodó fenek?, bár nem túl nagy mell?, huszon-hat évesnél nem id?sebb fiatalasszony.
Azóta Kati négyszemközt megbeszélte Edittel a fiúnak a kastélybeli „felavatását”. Edit nem kis örömmel vállalta – úgymond – a számára testre-szabott feladatot. – A fiad – mondta Katinak – halála napjáig emlegetni fogja combom közének forróságát.
Kitárgyalták azt is, hogy Edit miért hagyta ott a jókép? tanárt. – Mert élhetetlen – hangzott a válasz –, s különben is az agyamra ment a kétszobás lakótelepi összkomfort. Kati csak annyit kockáztatott meg, hogy a kislányt mégse kellett volna hagyni. Editnek erre az volt a válasza, hogy csak gá-tolná a szabadságában. Rendben, de akkor miért hagyta ott a virágkertészt? Láttam, hogy csak ki akar használni. Nem elég, hogy kefélek vele, még dolgoztat is. Akkor már inkább Gyula? Szó sincs róla. Majd kiforrja magát a helyzet.
Kati korábban felkereste Editet a virágkertésznél. Kollégan?jének akkor már kifelé állt a rúdja. Kati úgy érzékelte, hogy a kertész, negyvenévesnél alig id?sebb, barázdált arcú férfi, nagyon szívesen venné, ha Edit örökébe lépne. Kati, a pompás virágmez?k fölötti áradozása közben megpendítette ezt az esélyt. Magában hozzátéve, hogy neki egyáltalán nincsenek olyan félelmei, hogy kihasználják. Ilyen szempontból inkább t?le kell tartani.
S amiért most a fiút sebbel-lobbal férfivá kell avatni, annak megvan a maga nagyon is nyomós oka.
Laci pici korától kezdve majdnem szó szerint az anyja árnyékában n?tt fel. Kezdetben Balázsnak volt olyan ábrándja, hogy tehenészt farag a fiá-ból, ez a szándék azonban már Kati ellenállásán megtört. Hogyisne, még felrúgná valamelyik bolond jószág – tette hozzá ilyenkor.
Az anyaközelség fakadt a sajátos életmódból is. Balázs kés?n feküdt, korán kelt – napközben pótolta a szundítanivalót és kerített sort a házas-életre is, már amikor az asszony napirendje ezt lehet?vé tette –, s Kati igé-nyelte, hogy ha ? lefekszik, vagy még fekszik, szuszogjon mellette valaki. Ha más nem, az egyszem fia…
Mindezeken túl Kati, akit városszerte úgy emlegettek, hogy a jól öltö-zött könyvtárosn?, mivel kínos precizitással ügyelt is a külsejére, odahaza majdhogynem az ellenkez? végletbe esett át. A melltartót, a bugyit még télen is nehezen t?rte magán otthon, nyáron meg alig várta, hogy hazaérjen, s megszabaduljon az alsónem?t?l. Természetesen ugyanez vonatkozott az éjjeli viseletre, a pizsamát valósággal utálta, csak a hálóinget t?rte meg magán. Az meg rövid derekán egyhamar felcsúszott, s szendergéséb?l ne-megyszer arra ébredt, hogy alvó, netán csak alvást imitáló fiának a keze ott matat a szeméremajkak tájékán. Bizony még az is el?fordult, hogy ilyenkor nem tette azonnal arrébb a fiú kezét.
Egy évvel ezel?tt a fiú els? pollúciója nagyjából ilyen szituáció kereté-ben következett be. Kati el?ször csak az átható és ismer?s illatra figyelt fel, majd gyanakvó tekintete ennek eredt a nyomába, s épp akkor kezdett szét-terjedni az alvó fiú pizsamáján a nagy nedves folt. Err?l Balázs is tudomást szerzett, s szarkazmussal jegyezte meg, hogy ideje lenne a fiút különfek-tetni, mert el?bb-utóbb az lesz, hogy összesz?ri a levet az anyucival.
Fél évvel kés?bb Laci a kulcslyukon át kileste szeretkez? szüleit. Egy perccel el?bb élvezett el, mint az apja…
Az els? magömlés óta szülei fekhelyét semmilyen jogcímen nem vehette birtokba, s csak a saját szobájában lev? fekhelyén alhatott. Kati éppúgy érezte az anyához kötöttség veszélyeit, mint Balázs, ám öltözködési szoká-sain nem volt hajlandó változtatni, így otthoni lengesége továbbra is f?tötte a fiúi fantáziát.
Az igazán sikamlós história anya és fia között pár hónappal ezel?tt esett meg. Valahol Zemplénben volt nagy állatvásár, s Balázs három napra négy vagy öt növendékállatával elutazott. Az elutazás György-napra esett, s az ilyen nev? egyetlen kollégát köszöntötték föl a könyvtárban. Folyt a pezsg? – Kati kedvenc itala – nyakra-f?re. Kicsit benyakalt bel?le maga is… Nem nagyon, csak lebeg?, szétáradó érzések vettek rajta er?t. Kocsiját bennhagyta a könyvtári parkolóban, s egyik kollégan?je hozta haza.
Laci a szobájában a számítógépeivel piszmogott. Kati hozzá ment be, teljes gyanútlansággal, csak azért, mert valamilyen emberi társaságot óhaj-tott. Igen ám, csak az asszony szokása szerint melltartót, bugyit levetett, s?t ezúttal az italos f?töttség hatására ledobta az összes többi göncöt is magáról, s csak egy fürd?szobai köntöst vett fel. Amikor végigd?lt fia ágyán – továbbra is az ég s föld közötti lebegés boldog érzetében –, a kön-tös szétnyílt, s úgy is maradt, a sz?késbarna sz?rzet csábos és jókora meze-jét csakúgy felvillantva, mint a kissé szétfolyó melleket a hatalmas bimbó-udvarokkal együtt.
Ez már a fiú figyelmét sem kerülhette el. Odaült az ágy szélére, anyja mellé, kutyah? tekintettel nézett rá, és ezt mondta:
– Anya, te olyan klassz csaj vagy. Isten bizony. De mint n? is, csaku-gyan…
Kati kacagott, kacagott, ujjai összefonódtak a fiáéval, eleinte egy tétova ellenkezés jegyében, nehogy a fiú a mellének essen, ugyanakkor teljes anyai szeretetével húzta is volna magához, s így a kezek mégiscsak a melleknél kötöttek ki. S fekv? helyzetében Kati azt sem látta, hogy fián a kopott mackónadrág az öl tájékán jócskán k**udorodik.
– Anya, ne haragudj, nem tudok ellenállni – mondta Laci kétségbeeset-ten.
Szinte folyamatos kacarászás közben az anyja csak ennyit mondott, in-kább év?dve, mint haraggal:
– És mondd, az nem zavar, hogy az anyád vagyok?
A fiú semmi tapasztalata nem lévén, cselekvésre szánta el magát. Vé-gigfeküdt az anyján, ki továbbra is kacarászott; csak úgy fél kézzel ledobta magáról a mackót gatyástul együtt, s a hegyes, de jócskán megvastagodott sz?zi fiúi szerszám a sz?rzet háromszögének alsó hegye felé bökött.
Épp a csiklót találta el. Az asszonyi test kéjes vonaglása a pezsg? ködén is áthullámzott, s a combok mintegy vezényszóra széttárultak.
– Óh, te, te gyerek – nyögte, s magához húzva a fiát, farmozgásával se-gítette, hogy a vessz? beletaláljon abba az alagútba, ahonnan a vessz?t nö-veszt? emberlény is világra bukott annak idején.
Az els? lökésnél tövig hatok a fiú pénisze. Elkezd?dött a ritmikus moz-gatás, Kati úgy érezte, mintha egy ringlispíl emelked? spiráljára került vol-na, s az viszi föl, föl, lepkekönnyedén, egészen a csúcsig. Amikor fölért, jajgatott a gyönyör?ségt?l, s a fiú kissé megijedt, amíg föl nem fogta, mir?l is van szó. Kati most már várta, mikor önti el hüvelyét a fiú boldog spric-celése, ám az csak nem akart bekövetkezni. Ehelyett az anya jutott el, bár az el?bbinél lassabban, újra a csúcsig.
Laci sem értette, mi történt: egypárszor már majdnem életre támadt a bizserg? öröm, de aztán elhalt, abbamaradt. Rettenthetetlenül feszül? szer-száma csak járt, csak járt egyfolytában az anyaölben.
Az oidipuszi tilalom – mely a tragikus görögnél több tízezer évvel id?-sebb – szilárdan védte a legutolsó korlátot, azt nem hagyta ledönteni.
Anyja harmadszor is élvezett, ezután azonban szelíden, de határozottan eltolta magától a fiút. Az oldalt fekve maradt, s továbbra is mered? pénisze alatt jókorára, feszesre és sötétvörösre duzzadt a herezacskó. A fiú lihegett, és izzadt a kíntól.
– Szegénykém, te most nagyon szenvedhetsz – mondta neki az anyja. – No, várj, segítek rajtad. Feküdj hanyatt.
A fiú engedelmeskedett, s mellette ül? anyja ujjaival finoman megmar-kolta szerszáma tövét. Föl-le járt a gondos anyai kéz, megérezve azt is, hol szükséges a szorítás, hol a lazítás, s Laciban egyszerre tet?zni kezdett a beteljesülés: pillanatokon belül hatalmába kerítette a mennyei megköny-nyebbülés. Anyja óvatos volt, eleve nem hajolt a farok fölé, s így viszont azt is jól látta, hogy az els? lövellés legalább fél méter magasra hatolt; az anyai kéz szaporán fejte a fiút, akib?l csak ömlött, ömlött a friss mag, be-borítva a hasat, combokat, s b?ségesen jutott bel?le a takaróra is…
A kielégülés mámorában Laci észre sem vette, hogy anyja elt?nt a szo-bából. Negyedóra múlva térhetett vissza, mackónadrágban, vékony puló-verben, s a pulóver alatt láthatóan átsejlett a melltartó. Tekintetében nyoma sem volt az alkoholos mámornak.
Szigorú józansággal szólt a fiúra:
– Menj máris a fürd?szobába, szedd rendbe magad, zuhanyozz le, válts fehérnem?t, tiszta ruhát. Utána gyere vissza, s megbeszéljük a tanulságokat.
A zord hang hallatán Laci csaknem megszeppent, s feltétlenül engedel-meskedett. Amikor visszatért, anyja már egy kissé higgadtabbra fogta a figurát.
– Ami történt, kett?nkre tartozik, s a kett?nk titka kell is, hogy marad-jon. Elég nagy és elég értelmes vagy ahhoz, hogy megértsd: apádnak nem szabad megtudnia. Nem annyira te vagy a hibás, inkább én. De szó sem lehet többé köztünk semmiféle bizalmas mozdulatról.


Leparkoltak az elegáns kastélyszálló mögött, s jelentkeztek a gondnok-nál. Negyvenöt év körüli, vékony csontú férfi, arca mintha gumiból volna: csupa ideg- és izommozgás.
Kérd?n nézett Lacira.
– A fiatalember is kapott meghívást? – mozdult meg a gumi álarc.
– Ó a fiam – mondta Kati. – A f?szervez?vel megbeszéltem, hogy jöhet. Itt a nyugta arról, hogy két személy részére fizettem be a költségeket.
A gondnok egy pillantást vetett a papírokra, s úgy tett, mintha továbbra is tanácstalan volna. Kételyeit eloszlatandó Kati egy üveg Napóleont hú-zott el?.
A férfi szó nélkül elvette – a gumi álarc rezzenéstelen maradt –, s már akasztotta is le a kulcsot a tábláról.
– Tessék, a földszint tizenkettes. Két ágy van benne. Délután háromig meg is ebédelhetnek.
Elpakoltak, majd az étkezdében megebédeltek, Laci azt mondta, a délu-tánt azzal tölti, hogy körülnéz a környéken, Kati ellenben szívesebben le-pihen a szobában.
Vacsoraid?ben megjött Edit; Kati és a fia a szobájukban vártak rá. Edit elegáns és felt?n? jelenség volt, farmer miniszoknyát hordott, s apróra bo-dorított haja arcának négeres jellegét még inkább kiemelte, melltartót lát-hatóan nem hordott, hegyes kis cicijei csaknem átszúrták világosbarna pu-lóverét.
Kati el?vett egy jobbfajta beh?tött pezsg?t a frizsiderb?l. Laci vállalta, hogy kihúzza a dugót, mire a két n? elkezdett élcel?dni, hogy könnyen el?fordulhat: ma este nemcsak húzni, de dugni is kell. – Állok elébe – mondta Laci, s tekintete végigtapogatta Edit nyúlánk alakját. Anyja meg-engedte, hogy egy korty pezsg?t ? is igyon, Laci azonban azt felelte, hogy neki ilyesmire nincs szüksége.
Laci már alig várta, hogy történjék valami. A két n? felbontotta a követ-kez? üveget is, s miután az harmadáig elfogyott, beküldték a fürd?szobába, hogy fürödjön meg, és vetk?zzék pizsamára.
Amikor pizsamásán visszatért, Laci legf?bb gondja az volt, hogy mere-ved? farkát némiképp elrejteni próbálja. Közben Edit tudtára adta Katinak, hogy a kilences az ? szobája, az egyágyas; alkalmas pillanatban oda menjen át. Ezután ?k ketten vonultak be a fürd?szobába, jó ideig pocskolták a vizet, enyhén pityókás állapotban hancúroztak, s Laci alig gy?zte kivárni, hogy el?jöjjenek.
Mindkett?jükön csábos, testhez simuló, rövid hálóing volt – az anyján rózsaszín, akin egyébként bugyi és melltartó is volt; s Editen világoskék, akin azonban nem volt más ruhadarab.
Lacit közrefogták, de úgy, hogy háta mögé inkább az anyja, vele szembe inkább Edit került, aki felrakta a lábát afféle lezser törökülésbe, s a gyö-nyört ígér? árnyékos bozont csalogatóan vonzotta oda a fiú tekintetét. – Tetszik neked a néni? – kérdezte Edit, s benyúlt a fiú pizsamanyílásán, hogy ágaskodó farkát el?penderítse. – Ez igen – csettintett a n?, s folytatta az erogén zónák simogatását. Laci jótékonyan érezte, hogy anyja is bekap-csolódik a m?veletbe, aki a derekát, hátát, hasát simogatja.
Így ment ez egy darabig, Laci nem kis gyönyör?ségére.
Aztán Edit lentebb csúszott, úgy, hogy hálóinge magától felgy?r?djék, s kitáruló ölébe vonta a fiút. A n? fogta eközben a fiú farkát, hegyét megre-zegtette a vaginájában, s ezzel az ?si mozgásforma kezdetét vette. Edit szinkronban adogatta vissza a lökéseket, arca kipirult, és ezt motyorászta:
– Egész jól csinálod, fiú. Még sok mindenre megtanítalak. Juj, ez most nagyon jó…
Pár perc múlva Edit eljutott az élvezet csúcsára. Ez is volt a cél: a fiú-ban, amíg itt volt az anyja, ki most már csak szemlél?je volt az avatás nagy eseményének, nem indult meg a nedvek tódulása. Ezért, miután Edit élve-zett, intett Katinak, hogy elmehet. Az asszony csendben távozott, de úgy, hogy azért Laci mégis észrevegye. S alig húzta ki a lábát. Laci gyorsított az iramon, s hatalmas lökettel juttatta bele ifjonti magját az alatta vonagló Edit forró hüvelyébe.
Így maradtak összekulcsolódva az ernyedés perceiben is; Edit javasolta, hogy vetk?zzenek meztelenre, mert felöltözve csak a tahók szeretkeznek. A fiú még játszadozott egy keveset a kicsiny, de feszes cicikkel – Edit megjegyezte, hogy amikor szoptatott, jóval nagyobb volt, majd az javasol-ta, hogy zuhanyozzanak le együtt. A n?nek kedvére volt, hogy dédelgethette a nála tizenegy évvel fiatalabb kamaszfiút. S amíg Laci a fürd?kádban állva törülközött, Edit a kádon kívül térdelve ajkai közé vette az újból daliásodásra hajlamos péniszt. A n? ezt a m?veletet addig folytatta, míg igazi, férfias nagy dákot nem varázsok a fiú farkából. Laci azt javasolta, hogy dugjanak megint egyet.
– Nem, kisfiam – magyarázta neki Edit. – Jegyezd meg, a szex nem ab-ból áll, hogy minél el?bb elsüsd a farkad. Hanem hogy minél hosszabb id?n át képes legyél az élvezkedésre. És ne csak kapni akarj, de tudj adni is.
Az ágyon már ennek szellemében folytatták az éjszaka mélységeibe nyúló esti programjukat. Edit annyit mondott még, szereti, ha végigcsókol-gatják a testét. Laci ebb?l értett, s nem is volt rest. Szája mind s?r?bben visszatért „legelni” a combok bels? felére, s ahogy a combok tágultak, mind bátrabban közelített a pinaszirmokhoz. A fiú most már a nyelvét is használni merte, noha ebben még igénybe kellett vennie Edit menet közbeni aprólékos útmutatását. A n? megígérte, hogy ha Laci eljuttatja ily módon az élvezet csúcsára, utána kiszopja a farkát egészen a kielégülésig.
Sor került erre is.
Edit a többi estére, éjszakára is tartogatott új, addig még nem próbált öt-leteket. Kati is roppant elégedett volt a fejleményekkel, melyekr?l Edit sorra beszámolt neki. Kati ellátta Lacit elegend? zsebpénzzel, ráparancsol-va, hogy az egyébként b?séges tanfolyami koszt mellett is vásárolgasson magának fehérjedús ételeket: szalámikat, sajtokat. A fiú azonban sajnálta kosztra költeni a pénzt, inkább a konyhára ment pótadatokat kunyerálni, s ott mindig szívesen el is látták jó falatokkal. Az egyik szakácsn?höz eljut-hatott valami kósza hír, mert két ízben is készített rántottát Lacinak, hét vagy nyolc tojásból.
Délel?tt voltak az el?adások, s Laci a szobában ilyenkor kedvére ki-aludhatta magát. Rendeztek kirándulásokat is, Laci a többiekkel tartott, s tüntet? hivalkodással kereste Edit társaságát.
Talán a hatodik éjszaka lehettek már együtt, amikor közvetlenül az ex-tázis tet?pontja után Laci áradozásba kezdett:
– Edit, máris elvennélek feleségül, ha módom lenne rá. De csakugyan!
A n? megcirógatta arcát, és rezignáltan csak ennyit mondott:
– Édes Lacikám, keveset tudsz még az életr?l. Ne tégy elhamarkodott kijelentéseket. Nekem van még tíz évem, amíg igazán n? lehetek. De te csak tíz év múlva jutsz el abba a korba, amikor minden szempontból férfi-nak érezheted magad, s az a legrosszabb esetben is eltart húsz évig. Hol leszek én már akkor… Drága gyermekem, nem jön ez össze.
Amikor látta, hogy a fiú nagyon elszontyolodott, vigasztalgatta:
– No, nem kell annyira nekibúsulni… Fogunk találkozni otthon is, ne félj, lehet, hogy nem is ritkábban, mint itt.
Laci nem nagyon értette, hogy a n? mire gondol pontosabban, de nem akarta faggatni.
Reggelre kelve, de még reggeli el?tt eszébe jutott, hogy anyjánál van egy könyv, amit el kellene kérnie, hogy amikor a délel?ttöt nem aludja végig, legyen mit olvasgatnia. S máris kilopakodott, hogy átmenjen a ki-lencesbe. A kopogtatás után csak nagy sokára nyílt az ajtó, s a gondnok lépett ki rajta, nagyjából magára kapkodott öltözékben. Anyja szeme alatt nagy karikák virítottak, s pecsétes volt rajta a hálóing.
– Anya, nem mondom ám el apának, hogy férfi volt bent nálad.
– Ha elmondod, engem az se érdekel – jegyezte meg anyja, majd érdek-l?dött, milyen Edittel a nemi élet. A fiú túláradó lelkesedéssel fejtegette, hogy Edit a legjobb n? a világon.
Kati szeretetteljes mozdulattal borzolta össze a fiú s?r? haját.


A második éjszaka Gyula, miközben a térdepl? és nekihasaló Andrea méhét verdeste szinte a szerszáma hegye – és már majd egy órahosszája –, végre nekilendült a csúcs felé vezet? ösvény kapaszkodóin. Ám közvetle-nül a gyönyör?séges élvezet nyomában a szíve után mintha egy kampó nyúlt volna, hogy pár másodpercig partra vetett halként verg?djék a sem-miben. A legrosszabb az egészben az volt, hogy a jelenség a lélegzet el-akadásával társult.
Ez volna a figyelmeztet? jel? – vélte a férfi, de miután megcsihadt az elernyedésben, s lélegzete, szívverése egyenletessé vált, olybá vette az egé-szet, hogy nem történt semmi, csak kicsit túlstrapálta magát. Most egy ki-csivel többet kell aludni, pihenni, mint az el?z? éjszaka s el?z? nappal.
Andrea ekkor még semmit nem vett észre, ami f?képp a sajátos pozitú-rával volt összefüggésben. Gyula meg nem látta értelmét, hogy hírül adja: a szíve úgy csinál, mintha „visszapofázna”. Két szeretkezés közben most már hosszabb ideig becézgette Andrea testét, nyelvével, s ujjaival is gyakrabban igyekezett a n?i testb?l az örömöket kicsiholni. Ám a lány szája is lankadatlannak bizonyult, s ha a megsemmisüléssel mind szorosabb rokon-ságba kerül? gyönyör?séget felfakasztania nem is sikerült minden esetben, a lankadatlan merevedés állapotába hozta a férfit, s arra késztette, hogy mind lendületesebben sújtsanak végig egymáson az öröm ostorcsapásaival.
Az elkövetkez? nappalt majdnem teljesen végigaludták, Andrea is csak azért kelt fel, hogy valami könny?, de tartalmas ebédet készítsen. A pihe-nés azután estére meghozta a maga fenséges gyümölcsét: három-négy po-zitúrát végigpróbáló menetben feloldódó szeretkezés következett. Gyula úgy vélte, hogy ezzel a párja is hozzá hasonló módon eltelt, ám a t?zbe jött lány szomját csillapítani nem volt egyszer? dolog. Andrea a megunhatatlan ajzószerhez folyamodott: saját szájához és nyelvéhez. Gyula így ismét ro-molhatatlannak tetsz? merevedéshez jutott, s vagy másfél órás döfölés után jutott el a szikrázó magaslatokig. Az élvezet lanyhultával azonban szíve ismét horogra akadt, s ezúttal hosszabb id?re, mint el?z? éjszaka. A fenna-kadt lélegzet dermedésében az élvezeten épphogy csak túllév? Andrea te-kintetét nem kerülhette el, s bár Gyula szívverése s lélegzete épp kezdett visszaállni a normális kerékvágásba, Andrea halálra vált ijedtséggel kiugrott alóla, s kétségbeesett hangon kérdezte:
– Édesem, jaj, mi van veled? Rosszul lettél…
Gyula igyekezett megnyugtatni, hogy semmi, úgy látszik, túl nagyot él-vezett. A lány azonban nem vette ennyire könnyedén a dolgot, hidegvizes ruhát hozott, s ezzel dörzsölgette a férfi szíve tájékát. Gyulának leginkább a gondoskodás esett jól.
Másnap déltájig aludtak, s ébredés után egyik?jük sem kezdeményezte a szeretkezést. Gyula nem bízott eléggé spontán férfiasságában, Andrea vi-szont tudta, hogy nem volna nagy ügy a férfiban felcsiholni az üzeked? kedvet, épp ezért a bizonygatásnak nem látta szükségét.
A férfi javasolta, hogy a tíz perc gyaloglásnyira lev? kisvendégl?be menjenek el ebédelni. Andreának tetszett az ötlet, ám nyomban megkér-dezte: nem lesz-e baj, ha együtt látják ?ket, netán ismer?sök is. Gyula azt válaszolta, mindketten azzal töltik a vakációjukat, akivel jólesik. Amellett föltételezhet?, hogy nem az utcában vagy a vendégl?ben jön rájuk a sze-retkezhetnék.
Este a közös fürdés alkalmával Andrea javasolta: kerítsenek sort ezúttal szeretkezést?l mentes éjszakára. Gyula üdvözölte az elképzelést, ám amikor meztelenül bújtak a közös takaró alá, mindketten rájöttek, hogy a foga-dalom betartásának nem a legszerencsésebb módját választották. A csóko-lózás, a kölcsönös simogatás nem maradt hatás nélkül egyik?jükre sem, s Andrea nem igazán elszánt ellenállása még csak fokozta a férfi harci ked-vét. S mid?n Gyula beférk?zhetett a lány combjai közé, már mindketten tudták, hogy a fogadalom megszegésére kerítenek sort. Mindamellett a férfi elhatározta: tartózkodni fog minden fizikai meghajszolástól, csak azt csinálja, ami puszta jókedvéb?l telik. S valóban, órákon át álomszer? las-súsággal vonta ide-oda vesszejét a lány hüvelyében, szív dobogása s léleg-zete a normális szinten maradt, s észrevétlenül hosszú távú emelked?n kap-tattak fel az élvezet ormaira. Oldalt fekve, a lány háttal a férfinak, kissé felhúzott lábbal, hüvelyben bennhagyott pénisszel aludtak el.
Azt sem vették észre, hogy az éjszaka az addigi, s már hetek óta tartó száraz, kontinentális id?járást végre a fojtó, Adria fel?l jöv? h?ség váltotta fel, veszettül dörgött, villámlott, s hatalmas zápor zuhant a városra. Az id?járás változását csak reggel kilenc körül észlelték, amikor felébredtek. Fülledt, fojtó, párás meleg áradt be a nyitott ablakon.
Reggeli után Gyulának az az ötlete támadt, hogy hazaszalad, s megnézi a postát. Aztán jön vissza… Andrea felajánlotta a kerékpárját, mondván, hogy sokkal hamarább megtehet? vele az út, mintha buszra várna. így aztán a férfi elkarikázott a lakótelep irányába a tócsák sokaságától villogó úton.
…Már órák teltek el, s Andrea egyre türelmetlenebbül várta, hogy Gyula visszaérkezzék. Nem volt kedve semmihez, fürd?ruhát vett fel, kiment napozni a kertbe, de a kereked? zápor többször is bezavarta. Legszíveseb-ben utánament volna a férfinak, ám attól tartott, hogy elkerülik egymást.
Csak délután három óra után állt meg egy Lada a ház el?tt, s csomagtar-tójából egy bicikli kereke lógott el?. Andrea rosszat sejtve ment a kapuhoz. A férfi, aki a kocsit vezette, kiemelte Andrea kerékpárját.
– Azt hiszem, a kisasszonyé a bicikli, legalábbis a névtábla szerint – mondta az illet?, s jelent?ségteljesen végignézett a fürd?ruhás lányon. – Gondolom, kölcsönkérte a tanár úr…
– Igen – mondta Andrea, a biciklire oda sem figyelve. – De az isten áld-ja meg, azt mondja már, hogy mi van a tanár úrral.
– Összeesett a lépcs?házban, és meghalt. Az orvos azt mondta, hogy in-farktusban. – Ezzel az illet? már a volán mögött is termett, indított, s nyomban el is porzott.
Két nap múlva volt a temetés, a gyászfátyolos Edit kissé késve érkezett. A hátrább álló férfiak, leginkább a tantestület tagjai a gyászbeszéd elhang-zása után összesúgtak: – Mi sem kívánhatnánk magunknak szebb halált…
Andrea csak két nap múlva lopakodott ki a sírhoz, kezében nagy csokor piros rózsával. Megállás nélkül folytak a könnyei…


Edit képtelen volt arra, hogy összeomlásként élje meg férje halálát, el-lenben nem volt ráutalva többé arra, hogy barátok és barátn?k által nyújtott átmeneti szállásokon húzza meg magát. Megörökölte a teljes lakótelepi lakást, anyósától visszahozta a kislányt, s Katival teljes egyetértésben oda-vette magához Lacit, úgymond mint a „második gyermekét”. Barátn?jével olyan egyezséget kötött, hogy a fiú bármikor visszamehet az anyjához – vagy ha akar, az apjához is, de az kevésbé valószín? –, hisz nem is volna egészséges, ha túlságosan magához kötné. Laci most még nagyon jó sze-xuális partner, de bármikor, bármelyik percben ráunhatnak egymásra. Lacit felvették a középiskola számítástechnikai tagozatára, s szempont az is, hogy a kapcsolat nem mehet a tanulás rovására. Az iskola kezdetével tehát a nemi élet mindenképp lanyhulni fog.
Kati egyébként döntött: a kertész élettársa lesz, mivel a virágok szaga sokkal kellemesebb, mint a teheneké. A tanfolyam el?tt egypárszor már lefeküdt vele, s úgy tapasztalta, rutinosabb, figuraváltozatosságban fantá-ziadúsabb, mint a férje. A kertésznek roppant tetszik a fiának a számítás-technikában való jártassága is, mondta, hogy igénybe is fogja venni az ilyen irányú szakismeretet: korszer? virágkertészet komputerizált program nélkül egyre kevésbé képzelhet? el.
A tanyára már csak azért ment ki, hogy megbeszélje Balázzsal az anya-giakat, s azt, hogy mikor és miként fogja elszállítani a saját és a fiú személyi holmijait. Balázs úgy találta, hogy tárgyalnivalója neki csak Lacival van: a fiúval megígértette, hogy minden második hétvégét kint tölti nála, a tanyán.


Amikor Katiék berobogtak a Hetessy-tanyára, Tilda már nem volt ott. Úgy döntött, hogy az újra megelevenedett és teljes virágzásában pompázó kapcsolat Balázzsal igényli életének s életterveinek alapos végiggondolását. Ehhez legalábbis még néhány nap szükséges az éves szabadságából. Utána akar járni annak is, amir?l sugdolóznak a városban: Andrea alkalmi tanárszeret?jének hirtelen haláláról. Ez els?sorban a lány megnyugvása és megnyugtatása végett fontos.
Összefutott egykori KISZ-bizottsági munkatársn?jével, beültek egy presszóba, s két óra hosszáig föl sem keltek az asztaltól. Minden ismer?st sorra vettek. Ezek közül Tildát csak kett? érintette közelr?l.
Ignácot pár évvel a házasság felbontása után különleges vatikáni enge-déllyel pappá szentelték, s bár e pályán a hazai gyors kiemelkedés lehet?-ségei adottak lettek volna, úgy vélte, tudósi hajlamainak jobban áldozhat, ha Rómába megy, s állást kap a vatikáni könyvtárban. Ott van máig is, könyveit az egyháztudomány világszerte számon tartja.
Kemény Árpád a hazai viharos változásokban nem tudott felszínen ma-radni. Egy állami gazdasági társulásnak lett a kereskedelmi igazgatója, s ez még hagyján, hiszen nagyobb jövedelemre lett volna kilátása, mint volt az apparátusban. De a hirtelen feltámadó és virulenssé váló ellenzéki sajtó k**erítette: ? is azok között volt, akik az üdül?körzeti kisvárosban (itt élt vagy talán él is még nyolcvanvalahány évesen Tilda egykori apósa) négy-szögölenként két forintért jutottak üdül?telekhez. Ajándékként a kijárások, a fenti jó kapcsolatok ápolása fejében. Ez a lavina már akkor megindult, amikor a változások felgyorsulásakor a tanácselnök – szövevényes korrup-ciós ügyek központi figurájává lépve el? – szolgálati pisztolyával f?be l?tte magát odahaza a fürd?szobában.
S ez még csak a kezdet. A területi futballcsapat részére, hogy a lista élén maradhasson, gólokat kellett megvásárolni, s az ehhez szükséges nem mindig csekély summát a különböz? intézmények, vállalatok számlájáról csak törvénytelen eszközökkel lehetett a „fekete csatornába” terelni. k**e-rült, hogy e terelések központi sugalmazója Árpád, s méghozzá az ügy fe-szeget?inek nem kellett a mer? szóbeszédre hagyatkozniuk, de találtak írásos dokumentumokat is.
Amikor megindult az ügyészségi vizsgálat. Árpád úgy érezte, nem ma-radt számára más, mint az, hogy kövesse az üdül?körzeti kisváros tanács-elnökének a példáját. Ekkor már a postaládájában volt az a rend?rségi fel-szólítás, hogy személyi használatú pisztolyát huszonnégy órán belül szol-gáltassa be. Meg is tették – az örökösök. A helyszínen.
Mindez azon a napon történt, amikor Tilda Balázs tanyájára ment. Helyi sajtót ott kint nem olvasott, mástól nem értesült; a Balázzsal való nonstop összebújás folytán nem is igen érdekelték sem a helyi, sem az országos ügyek.
Nagy csokor vörös szegf?t vitt a temet?be. Árpád sírjára.


Közeledik az ezredvég – t?n?dött el Tilda –, a mértani haladvány szerint szaporodó emberiség, a tilalmak, gátak, falak led?lése egyre több ondó s még több vér elszabadulásával jár együtt. Történelem zajlik, jöv? születik – gyötrelemben és gyönyör?ségben.
A harmadik fajta folyadék, mely átcsurog immár az életén s a hétköz-napjain is: a tej. Egymásra zsúfolódik benne az a nyolc boldog nap, melyet Balázzsal töltött, s közben alig járt benn a tágas, emeletes, legalább ötszo-bás lakóépületben, de járták a réteket, a ligetes pagonyokat, a meztelen füvön szeretkeztek, s édességes éjszakákat töltöttek az istállóhoz ragasztott alsókonyhaszer? épületben. Ezt persze csak alkalmasabb fogalom híján lehet így nevezni, mert kényelem és higiénia van ebben is – zuhanyozó WC-vel –, a padlóburkolat mintás m?anyag, de a fekhely egy fafaragó mester által ácsolt rusztikus bútordarab, ám friss szénával megtöltve alvó- és nászi ágynak egyaránt osztályon felüli, s dekorációként telis-tele vannak a falak tehént?gyek és tehéncsöcsök plakátnyi méret? színes fotónyomataival. A legapróbb sz?rtüsz?, b?rred?, mirigy dudor kivehet? rajtuk. A nyomatokat svájci tanulmányútja alkalmával hozta Balázs, az egyik tehenészszövetkezet ajándékaként.
Nem volt nehéz rájönnie Tildának: ez a helyiség az egykori pásztor-kunyhó megnagyobbított és modernizált mása. Mint ahogy a pásztorkuny-hó is gyermekkori szalmakazalbeli búvóhelyük leképzése volt. Igen, ebben az állandóság és a folyamatosság romolhatatlan törvényei uralkodnak.
Ez a helyiség többé-kevésbé primitív el?djének a funkcióját is örökölte. Innen szemmel lehet tartani a jószágokat, éjszaka is, f?leg amikor esedékes az ellés. Márpedig ez negyvennyolc tehén esetében csöppet sem ritka je-lenség a tanyán.
Balázs befutott emberhez híven gazdaságát ma már inkább csak mene-dzseli. Alkalmazottai vannak a napi munkák ellátására.
Két héttel Gyula temetése után Andrea is kezdett megnyugodni. A bon-colás eredményér?l sikerült információt szerezni: a tanárnak rejtett, ám elég súlyos szervi szívbaja volt, a váratlan vég bármikor bekövetkezhetett volna. S a halál semmiképp sem volt összefüggésben a szerelmi megterheléssel.
S Balázs most már sürgette a döntést. Tilda megvonta élete eddigi mér-legét – ki tudja, hányadszor már az utóbbi napokban –, s ezúttal is arra a következtetésre jutott: nincs id? tovább várni. Az évek szaporodásával csak a magunkra maradás esélye növekszik. S akárhogyan is volt eddig, tény, hogy a magányban telt legkevesebb öröme.
Vannak kérd?jelek a jöv?re nézvést is. Andreát nem hagyhatja egyedül, s ezt nem is akarja. Sem ?, sem a lány, s Balázs sem! De ez a vonzó, buja kis teremtés puszta létével veszedelmet jelent. Nagy a valószín?sége, hogy össze fog feküdni Balázzsal. Ha tiltja, annál rosszabb… Az ember az a lény, amelyik dönteni képes, mert elég er?s hozzá. De mi van akkor, amikor a szituáció az er?sebb?
A jöv?re irányuló kérdésekre igen ritkán lehet megbízható választ adni. De miért is szükséges szabni feltételeket? Nem feleségül megy a férfihoz… Legalábbis egyel?re biztosan nem. Andrea pedig nem lánya egyik?jüknek sem.
A kertvárosi házat mindenképp megtartja. Jó lesz Andreának, ha a vá-rost választja feln?ttkorában is lakhelyéül.
Két nap múlva Balázs újra bejött, megtudni, döntött-e már. S tudomásá-ra hozta Tildának: végképp elmúlt az a veszély is – ezt a múltkor épp Tilda vetette fel nagy nyomatékkal –, hogy Kati visszajöjjön. Ugyanis kifizette a házrészét, hál' istennek volt mib?l. Követelnivalója neki ott már nincs.
Délután volt, vagy inkább már estefelé. Andrea roppant kíváncsian várta a fejleményeket. Korábban is minden alkalmat megragadott, hogy nagy-nénjét bátorítsa: vágjanak bele. Itt csak a bezápulás vár mindkett?jükre, de f?leg Tildára. Lehet, hogy az utolsó igazi alkalom. S?t az is lehet, hogy az egyetlen.
Tilda döntött: a két személykocsiba b?ségesen elfér, ami belátható id?n belül kell. Ha valami mégis bennmarad, bármikor kivihetik.
S elindultak. Tilda azt mondta a lánynak: reméli, otthonról haza…
Laci szobáját a tet?térben érintetlenül hagyták: ha a fiú kijön, akár csak látogatóba is, érezze magát otthon. A másik, a nagyobbik tet?térbeli szobát kapta meg Andrea.
Balázs azt ajánlotta Tildának: válasszon a földszinti három szoba közül. A n? azt mondta, voltaképp mindegy, egyel?re továbbra is a tehéncsöcsös alsó épületben érezné a legjobban magát.
Megvacsoráztak a sz?l?lugas alá bújtatott nagy verandán, s utána még jó ideig beszélgettek a rájuk települ? alkonyatban. Andrea megbabonázva hallgatta a neszez? pusztai csöndet, amint elültek a réti madarak, s felhang-zott a tücskök kozmikus kórusa.
Andrea a szúnyoghálós, nyitott padlástéri ablak mögött úgy süllyedt be-le az álomba, mintha e megunhatatlan dallam óceánjába merülne el.
Tilda és Balázs a tehéncsöcsös szobában mezítelenre vetk?ztek, s a szé-nával bélelt faragott ágy szélén ülve szertartásszer?en kortyolgatták a ko-rábban kancsóban odakészített f?szagú friss tejet. Leheletük, s?t testük kipárolgása is órákra megtelt a pusztai tej aromájával, hogy aztán elkeve-redjék a fekhely szénaillatával s a húsev? virágokat idéz? ondószaggal.
Egymás testiségét egyre tartalmasabban, egyre elmélyültebben élvezték. S egy id? után mégis abban lelték legnagyobb gyönyör?ségüket, ha egy-szerre sikerült kielégíteniük egymást.
Már a legközelebbi hétvégén kijött Laci egy távolsági busszal, melynek megállója itt volt a közelben.
Megnyúlt, s a maga langaléta módján meg is férfiasodott, de látszott raj-ta valami lehajszoltság, elálló tasli fülein szinte átvilágított a nap. Apja kikérdezte új életér?l, helyér?l, a fejleményekr?l, anyja kapcsolatáról is, s nem utolsósorban arról, hogyan érzi magát Edit „fogadott fiaként”. Úgy látszott, Laci minden szempontból elégedett sorsának alakulásával.
A fiú legtöbbet mégis Andreával volt együtt. Bebóklászták a hatalmas rétet, eljutottak a szittyós, békalencsés, gyékény-buzogányos csatornapart-ra, melynek közvetlen közelében leültek egy szénapetrence tövében. And-rea, aki tudott mindent Laci új „státusával” kapcsolatban, további részle-tekre volt kíváncsi.
– Nyúzottnak nézel ki, haver. Nagyon igénybe vesz az Edit?
– Nem egyformán – mondta t?n?dve a fiú. – De most, mivel tudta, hogy jövök ki ide, este is elkapott, meg most reggel is kétszer. Kiszívott bel?lem mindent. A szájával is, meg a …
Zavarában a fiú nem tudta, hogy folytassa tovább, Andrea segítette ki:
– …meg a mohó puncijával. Igaz?
– Igen. Meg azt is mondta, hogy…
– Mi mondott?
– Ne maradjon semmi bennem annak a nimfomániás kis kurvának, aki a férjét is sírba vitte.
Andrea annyira felháborodott, hogy csaknem kiabálni kezdett:
– Micsoda egy alávaló perszóna! A tanár úr szívbeteg volt, ? sem tudott róla, én f?leg nem. Direkt kíméltem, amikor sejteni kezdtem, hogy valami hézag van az egészségével.
Majd megenyhült, s végigsimított a fiú combján. Ezt mondta:
– Két napig nem kezdek ki veled. És te is hiába kezdenél ki velem. Utá-na meg sajnos elmégy, bár maradhatnál… De amíg itt leszel, addig er?re fogsz kapni. Szereted a tejet?
– Mi tagadás, eléggé meguntam, amíg anyámmal itt laktunk.
– Igyál sok friss tejet… Meg táplálkozz b?ségesen. Magad is tudod, ez a ház nincs híjával semminek.
Mindketten fürd?ruhára vetk?ztek, közben azért Laci megpróbált bi-zalmasabb viszonyba kerülni a számára is rendkívül izgató Andreával, s erre vonatkozóan tett egy-két bátortalan mozdulatot. A lány azonban leszerelte, ám vigasztalásképp megjegyezte, a jöv?ben esetleg nincs kizárva a szexuális kapcsolat sem.
Laci kés?bb megjegyezte, hogy leginkább ez a leveg? hiányzik számára a városban. Meg ez a tágasság… Ott olyan, mintha valami betonbunkerben lakna. S itt viszont az étvágya is más. Valóban, hatalmasakat falt minden étkezésnél, de közben is be-betért a spájzba, a konyhába egy-egy fino-mabbnak ítélt falatért. Andrea tanácsát megfogadta: ittléte alatt csak friss tejet iszik.
Két nap s két éjszaka elmúltával Laci a szobájában éppen ébredezett, hosszan nyújtózkodott, ásított, s diadalmasan ágaskodó fütyköse jelezte a teljes kipihentséget. Halk kopogtatást hallott, de szólni sem volt ideje, be-libbent Andrea, kezében kancsó habos tejjel, s két pohár. Laci oda sem figyelt, amikor a belül lev? kulcsot a lány ráfordította az ajtóra. A lányon a zöld csíkos köntös volt, s csak amikor az ágy szélére ült, a fiú akkor kezdte sejteni, hogy más ruhadarab nincs is rajta.
A pohárba töltött tejet Laci remeg? kézzel emelte szájához, s egy hajtás-ra kiitta. Ivott a lány is… Aztán még egy pohárral lehajtottak, de az el?z?-nél lassabban, kortyolgatva. Eközben Laci a takaró alatt kibújt a pizsama-nadrágjából.
A lány a pillanatra felállt, övét megoldotta, s hagyta magáról lecsúszni a köntöst. Ott állt meztelenségének teljes díszben a fiú ágya mellett, aki ek-korra már a takarót is lerúgta magáról, s dárdája a plafon felé meredezett.
Pillanatokon belül fejükkel egymás combja közé fúrták be magukat, s Laci úgy érezte, ha nem vigyáz, a kelleténél hamarább veti szét a farkát a dics?ség. Így kivonta magát a lány szájából, s most már eszeveszett módon csókolóztak, nyál és puncinedv ken?dött szét az arcukon, s Laci behatolt szerszámával Andrea szétnyíló combja közé. Homályosan érezte, hogy egyenletesebb, de tartalmasabb örömet kap, mint Editt?l. Végigvonta far-kát a hüvelyben, s gyülekezni kezdett benne a kéj regimentje. A lány is mohó kiéhezettséggel mozgatta farát, puncijának fala hullámzani kezdett; száját elhagyták tej szagú lehelet társaságában az öröm sikolyai. Alig ha-gyott alább a boldog üvöltözés, Laciból vulkáni er?vel nyomultak el? a nedvek, s feltör? kamaszhörgéseit ? sem tudta, de nem is akarta elnyomni.
Amikor megcsihadtak, a lány szólalt meg el?ször:
– Azt akartam, ne menj el addig, amíg meg nem kóstoltuk egymást.
– Hát ez sikerült…
– Várj, még eztán következik a java. De el?bb iszogatunk egy kis tejet. Csak úgy lassacskán. Ráérünk, apád és Tilda is jól érezhetik magukat a szénaágyon.
Játszottak egymás testével, ujjaik kölcsönösen felkeresték az intim tája-kat, s egy félóra múltán Andrea egyre lejjebb csúszott, egészen a fiú öléig.
– Ezt a figurát, ami most következik, gondolom, már ismered – mondta. – De amit én nyújtok, az igazibb lesz.
Merevedni kezd? szerszámát a lány ujjai közé fogta, leheletfinoman kezdte morzsolgatni, egészen a diadalmas feszességig. Csak eztán került sor a lány ajkak és a nyelv körtáncára a makk tájékán. A szájüreg fokról fokra mind nagyobb darabot nyelt el a péniszb?l, de a bels? munkálatok is tovább finomodtak, s ugyanakkor a kiálló részeken az ujjak végezték izgató tevékenységüket. Laci ellazult, átadta magát a bíborló kéjnek, fokról fokra magasabban körözött benne a kéj fenséges t?zmadara, s mid?n elérte a legmagasabb sziklákat, csontig hatoló gyönyör kíséretében lövellte át izzó magját a lány szájpadlására. Nyelte a ned?t a lány, mint a mannát, s a lankadás után eresztette csak el a vessz?t, s a száját átjáró kesernyés ízeket egy pohár tejjel öblítette le.
– Ha Edit estére el?vesz, és még boldogul is veled, ?szintén gratulálok neki – jegyezte meg Andrea csúfondárosan.
Laci úgy tett, mintha egy halvány sérelem érte volna az önérzetét.
– Este azért még messze van – mondta.
– De legalább jó volt velem?
– Isteni. Olyan csodálatos vagy – lelkendezett a fiú. – Ugye legközelebb is, hajövök…
– Ki tudja, mi lesz legközelebb – t?n?dött talányosan a lány.
Csak ebéd után utazott vissza Laci. Búcsúzáskor áhítattal csókolta szá-jon a lányt, s Tilda, de Balázs is tudták, hogy aznap reggel megtörtént köz-tük az összefekvés.
Tilda eljárt dolgozni a munkahelyére, s Andrea egész nap egyedül lehe-tett volna, ha pusztán csak unalomból is nem keresi Balázs társaságát. De egyre többet koslatott a férfi körül – az alkalmazottak nem érdekelték, ho-lott a fiatalabbak guvadt szemekkel fordultak utána minden egyes alka-lommal –, s a Laci látogatását követ? héten Balázs szinte csupa olyan munkát végzett, ahol segítségre nem volt szüksége.
Egy délel?tt a rét túlsó sarkában vágta a sarjúrendeket; a kistraktorral vontatta a kaszálógépet. Mély fekvés? területvolt, aszályos id?ben is ned-vességet tartott a talaj, s b?ségesen termett a vastag szálú f?féle, mely nagy hajlamot mutatott arra, hogy föltekeredjék a rendsodró adapterre, s leblok-kolja azt. Ilyenkor csak egy teend? maradt: meg kellett állni, és a póksze-r?en szétágazó vastüskék közül nagy kínnal és keservvel kiszedni a felte-keredett füvet. Ezt megkönnyítend? egy ócska kiskést is tartott a szerelékes ládában.
Ezúttal is vagdosta, tépte a füvet a gépb?l, amikor az árnyékvet?désb?l észrevette, hogy ott áll valaki a közelében. Fölpillantott, ki más lett volna, mint Andrea. A lányon egy elöl végiggombolós tarka nyári ruha volt, s Balázsnak titkon az a sejtése támadt, hogy más nincs is rajta, a szandáltól eltekintve. De most sem kedve, sem ideje nem volt, hogy gyönyörködjék a jelenségben, annál is inkább, mivel e pillanatban jutott eszébe: ha tágabbra állítja a fogastárcsát, javíthat a helyzeten, kisebb lesz a felgy?r?dés.
– Gondolom, segíteni jöttél – szólt oda a lánynak. – Az ülés alatt van a szerelékes láda, légy szíves már idehozni a tizenhármas villáskulcsot.
– Mib?l tudom, hogy tizenhármas? – kérdezte cseng? hangján a lány.
– Mondjuk onnan, hogy rajta van a szám…
Andrea kotorászott egy keveset, majd gy?zelmi trófeaként felmutatva a villáskulcsot, indiántáncot járva rikoltozta:
– Aki megfog, azé a kulcs. Huhu… – és oldalt ellejtett.
Szórakozik velem ez a lány, s éppen most – bosszankodott Balázs, s utána lódult. A lány futásnak eredt, s Balázsnak ugyancsak szednie kellett a lábát, hogy köztük a távolság ne növekedjék… Aztán váratlan dolog tör-tént: egy dús rendben megbotlott a lány, és elterült. Hosszában rá a rendre. A szoknya jó combközépig felcsúszott, az alsó gomb lepattant, s gyapjas feketeség villant el? az izmos, buja combok tövénél. Félig nyitott szájjal lihegett a lány, még mindig kezében tartotta a villáskulcsot, s esze ágában sem volt a szoknyáját helyreigazítani.
Balázs önkéntelenül is fél térdre ereszkedett a lány mellett. Bal kezével a kulcs után nyúlt, jobbjának azonban már nem tudott megálljt parancsolni, s gyengéden végigsimította a sz?rzetét, oly módon, hogy kisujja a vágásban helyezkedjék el. Közben lopva körülnézett, kettesben voltak csak a horizonton belül.
Mindkett?jüket hatalmas gerjedelem kerítette hatalmába. A férfi kisujja rátalált a csiklóra, aztán nyelvével is rátapadt a nedvedz? mezei pinaszi-romra, közben végiggombolta a szoknyát, hogy a didikhez is hozzáférjen. Eközben a lány kitapogatta felágaskodó vesszejét, a sliccét is megoldotta, s a markába vette a szerszámot. Mármint a Balázsét, a villáskulcs ekkor már egyik?jüket sem érdekelte.
– Ez itt a te kulcsod – mondta a lány, s szorított egy kicsit a péniszen. – Mindjárt ezen is rajta lesz a szám…
Szellemeskedni is tud közben – állapította meg Balázs, aztán átengedte jókora malájbarna fütykösét a lány szájának. Pár perccel kés?bb az így megnedvesedett farkát mohón és könnyedén szívta magába a lány öle.
Nemcsak csodálatot és elismerést, de mihamar sikongásba fulladó gyö-nyört ért el Balázs az átlagosnál nagyobb, s er?teljes bunkóban végz?d? farkával. S a makk tájékának a kitüremkedése még csak azután vált teljessé, amikor a férfi, engedve a kéj késztetésének, herezacskójának b?séges és nemes tartalmát megkezdte átlövellni a lány izgékony hüvelyébe.
Megcsillapodván vágyukban Balázs is a kissé szétzilált renden kért ma-gának helyet, a mezei virágillatba az azzal nagyon is harmonizáló ondószag vegyült. Balázs elnézegette, amint a szeméremajkak közül a bejuttatott férfinedvek miként csorognak vissza a csupa virág sarjúrendre.
Ebéd után Balázs arra a következtetésre jutott, hogy a délel?tti „kiesés” ellenére megérdemel egy kis szunyókálást. A lány már korábban fölkelt az asztal mell?l. Ezért Balázs gyanútlanul lépett be a nappalra elsötétített te-héncsöcsös szobába, melynek h?vöse ilyenkor kifejezetten jólesett. Csak amikor az ágy közelébe ért, akkor vette észre, hogy ott fekszik Andrea.
Meztelenül.
Balázs sem hagyott magán semmit. Lezuhanyozott, s szótlanul Andrea mellé feküdt. Találkozott a szájuk, majd Andrea lejjebb csúszott egészen a férfi öléig, s a „kulccsal”, amellyel délel?tt már megtörtént az örömteli megismerkedés, ezúttal is jól elbánt, de most kizárólag a szájával és a nyelvével, s csak közvetlenül a férfiúi csúcs el?tt avatkozva be az ujjakkal. Andrea úgy találta, hogy Balázs ondójának majdnem tej íze van.
– Tilda milyennek találta? – kérdezte igaz kíváncsiságtól f?tve.
– Olyannak, mint te – mondta a férfi, s megveregette a lány nekihevült arcát.
– Akkor ez nem is fasz, hanem tehéncsöcs – jelentette ki Andrea, s te-kintete végigpásztázta a t?gy- és csöcs-posztereket. – Vagy pedig azok – mutatta – nem csöcsök, hanem pöcsök.
– Nagy igazságot mondtál – jegyezte meg Balázs. – Még a nyelv is mu-tatja, hogy a kett? egy t?r?l fakad. Meg hasonlít egymásra a kétféle folya-dék is: a tej és az ondó.
Tilda a bejelentést, miszerint zárult a háromszög távollétében, nem ha-raggal, még csak nem is egykedv?séggel, de látható örömmel vette tudo-másul. Még azt is hozzátette: – Éppen ideje volt. – S javasolta, hogy a szé-naágy – mivelhogy még így is elég széles – immár hármójuknak legyen közös fekhelye.
Végül is ?k hárman nem család, hanem kommuna.
Laci két hét múltán ismét kijött, de már érkezésekor kijelentette, hogy ezúttal nem két, hanem három napra jött. Valamennyien biztatták, s lege-lébb is Balázs, hogy akár véglegesen is ittmaradhat, ha úgy tartja kedve. – Egyébként is rád fér a pihenés és a föltápláltság – tette hozzá az apja, a fia sápadt, elvékonyodott arcára pillantva. Magában azért hozzágondolta, hogy egy id? után itt is meg kellene felelni az igénybevételnek. S Lacinak még koránt sincs akkora tapasztalata, mint neki, hogy okosan gazdálkodjék a rendelkezésre álló energiával.
Az érkezés után néhány óra megint azzal telt el, hogy nagy sétát tettek Andreával, a lány azonban ódzkodott attól, hogy bizalmasabb érintkezésbe lépjen a meglehet?sen lestrapált fiúval. Laci elmondta, hogy Edit egyáltalán nem vette jó néven, amiért „megcsalta”. S megfenyegette, hogy legkö-zelebb, ha visszamegy, lavórpróba is lesz, s ha az pozitív eredményt mutat, ki fog kapni. Ezt Laci nevetve mondta, magabiztosságának tudatában, érez-tetvén, hogy ha alkalma adódik, úgyis „félrelép”.
Gyorsan teltek a napok, Laci jóformán csak aludt és evett: nagy darab sült húsokat és sajtokat pusztított el. Az utóbbiak a Hetessy-farm legújabb, házi készítés? termékei voltak. S mindezek mellé literszám itta a f?szagú friss tejet.
Futólag fölt?nt Lacinak, hogy abszolút csöndes a padlástér; a szomszéd szoba fel?l egyszer sem hallotta Andrea lépéseit vagy ajtónyitását. Ezt az-zal magyarázta, hogy sokat és mélyen aludt.
A harmadik nap reggelén, amikor felébredt, már teljes kipihentséget ér-zett, s vesszeje is tüntet?en ágaskodott a takaró alatt. És tíz perc sem múlt el, már hallotta is a halk kopogást az ajtón.
Ám ezúttal a kancsó friss tejjel és a két pohárral nem az jött, akit várt, vagyis Andrea, hanem – Tilda. Mogyorószín köntös volt rajta, az öv eléggé lazán megkötve. Laci most meglepetésében nem vette észre, hogy az asz-szony fordít egyet a kulcson.
Leült az ágya szélére, a köntös szétnyílt, a még mindig jó formájú com-bok éle s persze a comb tövén a dús sz?rcsomó odavonzotta a fiú tekinte-tét, s vérének áramlása egyszeriben meglódult. Többé-kevésbé a mellek is el?buktak a köntös széle alól. Tilda teletöltötte a poharakat, s félig-meddig köszöntésre emelve fölhajtotta. Laci követte a példáját. Aztán még egy-szer… A pohár kissé remegett a fiú kezében, de Tilda bátorítóan szólt hoz-zá:
– Remélem, nem félsz t?lem. Hallottam, jó kis kan vagy…
Benyúlt a takaró alá, s megmarkolta az ágaskodó fiatal szerszámot.
– H?ha, ez nem semmi – mondta elismer?en az asszony. – No vesd csak le a pizsamát, alul és felül…
Tilda is ledobta magáról a köntöst, tüzelt a jól k**olgozott, érett asszonyi test, a n? férfikívánásának átható és izgató szaga csapta meg Laci orrát. Ujjait ekkor a fiú végighúzta az asszony ölén, s azok szinte elmerültek a szeméremajkak forró és nedvet patakzó bilincsében.
Tilda olyannyira felizgult, hogy azonmód beleült a hanyatt fekv? fiú di-adalmas péniszébe. Forgott, vonaglott, le-föl jártatta magát, s hogy élvezett is b?ségesen, azt Laci abból gondolta, hogy görcsösen markolászta, már-már tépte a párnát, a leped?t, a takarót… Nála csak igen lassan indult el a hangyabizsergés, s még azután is meg-megtorpant, csak akkor szabadult el benne teljesen a kéj, amikor végképp megfeledkezett arról, hogy az anyjá-nál is id?sebb asszony teszi magáévá, akinek egyébként az élvezett?l megmámorosodó arcvonásai felt?n?en emlékeztetnek az Andreáéra.
Az élvezet utáni rövid pihegés közben Laci Andrea fel?l érdekl?dött.
– Apáddal van – közölte vele tényszer?en az asszony.
– És nektek ez így… szóval jó? – dadogta meglepetésében a fiú.
– Isteni – mondta Tilda ?szinte mámorérzettel. – Fiacskám, mi nem csa-lád vagyunk, hanem kommuna. S lehet hozzánk társulni, de csak ?szinte és tiszta szívvel. Meg egészséges, jó farokkal és puncival. Kinek mije van…
A közlés nemhogy elbátortalanította volna a fiút, hanem új küzdelemre sarkallta. Csókokkal illette Tilda csodálatos vagináját, miközben az nem-csak bemutatta, de bizonyította is: az ? korában érnek igazán sokat a nyelv, az ajkak és az ujjak összerendezett játékai.
…Egy jó hét múlva Andrea levelet kapott Lacitól. A fiú leírta, hogy mindkét alkalommal csodálatosan érezte magát, s igazából olyanfajta életre vágyik, mint amilyenben ott részesült. De most még túlságosan köt?dik Edithez. Aki különben nagyon megfeddte, azt mondta, hogy azt még le-nyelte valahogy, hogy azzal a „nimfomániás kis kurvával” – vagyis vele, Andreával – hempergett, de hogy azzal a „vén szatyorral” is – ez megint csak az Edit kifejezése –, az már sok… Felvetette Editnek, hogy csatlakoz-zanak a kommunához, de azt mondta, még gondolkozik rajta.
?sz volt már, szeptember vége, Andrea is naponta bejárt az iskolába, s a szokott hármasban, idilli hangulatban vacsorázgattak a verandán, a fürtök-t?l sokasodó lugas alatt. Alkonyat volt, elhaló és ritkuló tücsökciripeléssel, az istállók fel?l olykor-olykor felzeng? tehénb?géssel.
Áldott nyugalom lengte be a tájat és a lelkeket egyaránt.
Alig vették észre, hogy egy ezüstszürke külföldi kocsi gördül a porta elé, bizonytalanul gurul még néhány métert a kapu el?tt, s akkor megáll. A terjeszked? sötétben Balázs sem tudta kivenni, hogy Audi-e vagy Citroen. Ezekb?l még nem sok szaladgál a hazai utakon.
Egy férfi szállt ki az autóból. Úgy látszott innen, más nem is igen ül benne. Balázs felpattant, s mint házigazda, a jövevény elé sietett. A két n? annyit látott, hogy a kocsi mögött Balázs parolázik az idegennel, szót is váltanak, Balázs szinte hátrah?köl, roppant bizonytalan mozdulatokat tesz, de azért kíséri befelé amazt. Amikor a lámpa fénykörébe érnek, a nem túl magas, de er?teljes testalkatú, negyvenöt évesnél semmiképp sem id?sebb, eredetileg kreolosan barna, de már ?szül? hajú férfi markáns arcvonásai t?nnek fel. Közvetlen mögötte jön Balázs, szinte halálsápadtan. A két n? döbbenten várja a fejleményeket.
– Ez az úr azt állítja magáról, hogy ? Gyenizse Menyhért – lép el? Ba-lázs az idegen mögül, remeg? szájszéllel. – Aki, mint elmondtátok, meghalt valahol…
– Nem kell félni, tényleg az vagyok – mondta amaz romlatlan magyar-sággal. – És nem szellem vagyok, mert eddig még egyszer sem haltam meg. – A két n?t vizslatta. El?ször az id?sebbiken állt meg a tekintete: – Te vagy Matild, azaz Tilda. Tehát Margit húga. – Tekintete átsiklott Andreára, s hosszan id?zött rajta. A férfi nem szólt, csak nézte, nézte…
Andrea hatalmasat sikítva felugrott, s egyenest a férfi nyakában termett:
– Apa, apa – zokogta boldogan könnyei között. – Te igazi apa. Mindig tudtam, hogy egyszer megjelensz… Hogy nem halhattál meg. – S könnyes csókjaival beborította a szintén elérzékenyül? férfi arcát.
Döbbenetükb?l a háziak lassan ocsúdtak, Menyhértet hellyel és vacso-rával kínálták. Az jó szívvel és örömmel elhelyezkedett közöttük, Andrea szorosan mellé húzódott, két tenyerét, állát apja vállára támasztotta.
Tilda, aki még mindig hunyorgott a meglepetést?l, ekkor odalépett a lányhoz, s fejét az apjáéval párhuzamosra fordította. Ezúttal Tilda még jobban hunyorgott, s kissé el is távolodott. Végül megszólalt:
– Itt kétség nincs. Akár egymásra lehetne fényképezni a két arcot.
Menyhért biztosította ?ket arról, hogy neki az els? pillanatban sem volt kétsége. S aztán, falatozás közben, mesélni kezdett:
– Csak sorban mondhatom, mert úgy van értelme. Odáig, hogy kint ma-radtam, ismeritek a dolgot, legfeljebb azt a lélektani drámát, amit én, és csakis én éltem meg, azt részletezhetném. De ez egy másik ügy. A lényeg, hogy abból a hármasból, amiben Karcsi, Margit és én voltunk, ki akartam törni, de nem sikerült. Ugyanis mindketten ragaszkodtak hozzám. Férfiúi hiúságom viszont azt diktálta, hogy miel?tt kint maradok, Margitot a ma-gamévá tegyem.
– Ennek a hiúságnak lennék én a gyümölcse – szólt közbe Andrea.
– Ez bizony így van. Nos, kint egy egészen új élet várt rám. Úgy érez-tem, másodszor is meg kell születnem. Ugyanis már egy hét múlva a CIA-nak dolgoztam. No persze csak afféle nebulóként, az ábécénél kezdve a hírszerzést. Angolul is tanulnom kellett, rohamléptekben. Meg még sok mindent… A hírszerz? tevékenység konspiráció nélkül nincs meg, nem létezhet. Épp ezért kínlódtam rengeteget, hogy jóformán semmit sem írhat-tam Karcsiéknak. ?k s?r?n írtak, aprólékosan, nyomon tudtam követni, ami velük történt. Küldték a fényképed – mutatott Andreára –, már akkor rájöttem, hogy te csak a lányom lehetsz. Alig tudtam megállni, hogy ne induljak haza, kockáztatva, hogy vagy a CIA, vagy a KGB tesz el láb alól, az egyik ezért, a másik azért. Végül is beláttam, hogy amit vállaltam, azt végig kell csinálnom. Fegyelmezetten.
Az id? még nem jött el, hogy mindenr?l részletesen szóljak. Mint nyug-díjas hírszerz? csak nagy vonalakban beszélhetek. Elöljáróban, már csak azért is, hogy nehogy eliszonyodjatok t?lem, akár meg is esküdhetem, hogy vér nem tapad a kezemhez. A hétköznapi ember a hírszerzést olyannak képzeli el, ahogy a filmeken ábrázolják. No nem mintha a gyakorlatban nem lennének drámai pillanatok. Vannak bizony, olykor nem is ritkán, de fegyverhez csak akkor szabad nyúlni, ha nincs más kijárat a bajból. Ehhez hozzátartozik, hogy a jó hírszerz? olyan, mint az okos egér, több lyukat is fúr magának. Egyiken be, a másikon ki. Tehát ha váratlan tényez? nem szól közbe, az igazán kiélezett helyzetnek nem is szabad bekövetkeznie. Egyszóval: sehol sem érvényes annyira a bibliai mondás, mint a hír-szerzésben: aki fegyvert ragad, fegyver által vész el.
Akkortájt, vagyis a hetvenes évek els? felében, közepén a szovjet impé-rium stratégiájának része volt, hogy minél nagyobb teret nyerjen Latin-Amerikában. Tehát a CIA-nak az e stratégiába ill? lépéseket kellett semle-gesítenie. Hogy miként kapcsolódik ide a dél-afrikai tartózkodás, az egy külön história. Majd máskor, kés?bb… Lényeg, hogy egy adott ponton számomra igen forró lett a helyzet, s ilyenkor a megbízó csak egyet tehet: az érintett hírszerz?t kivonja a forgalomból. Állandóan nyomomban volt a KGB, ezért velem is ezt kellett tenni. Az az értesítés, amit rossz magyar és rossz angol nyelven Margiték kaptak, épp ezt a hátravonást volt hivatva megkönnyíteni. Mire ezt Margiték megkapták, legalább öt helyen lefény-képezték. Megengedem, hogy aki ezt kapja, annak kegyetlen dolog. De számomra a menekülést jelentette. Méghozzá a világ hátsó udvarába: Új-Zélandba. Volt egy kis megtakarított pénzem, vállalkozásba fektettem. S most jön a meglepetés: mit gondoltok, mihez kezdtem.
Szavait tanácstalan hallgatás fogadta. Menyhért folytatta:
– Tehenészetet alapítottam, Wellingtontól, a f?várostól százötven kilo-méterre.
– Ez szenzációs – hüledezett Tilda. – Ez a párhuzamosság. Noha itt egyikünk se volt hírszerz?, tudtommal… De hogy itt is egy tehenészet van meg ott is, ez leny?göz?.
– Azért is vezettem így el? – magyarázta Menyhért. – A vállalkozás kü-lönben bejött, s mondhatom, csinos kis farmot hoztam létre. A legtöbb a százötven tehén volt, amit tartottam. Mindjárt beléptem egy szövetkezetbe, amelyik gondoskodik minden m?ködési feltételr?l, továbbá az értékesítés-r?l. Az én dolgom az, hogy mindent el?írásszer?en csináljak, s a legtöbbet hozzam ki a gazdaságból. De nem kell olyasmin törnöm a fejem, ami nem tartozik rám. Idehaza, úgy látom, elég rossz a munkamegosztás. Ezért is nem boldogultok…
Sokáig, vagy jó tíz évig nem volt olyan a helyzet, hogy akár levelet írni is merészeljek. Ugyanis a megtévesztések láncolatának voltam az egyik végállomása. Na most, ha megfordítom a játékot, tehát mégis élek, nem haltam meg, akkor mint a dominó, elkezd halomra d?lni az egész konst-rukció. S ez már azért is baj, nem nemcsak engem érint.
A világ változása volt az, ami lehet?vé tette, hogy újra jelt adjak ma-gamról. Írtam Karcsiéknak, hiszen a címüket nem feledtem el. Ez egy évvel ezel?tt volt. Légiposta volt, gyorsan fordult, visszajött, hogy ismeretlen. Ugyanezt a levelet, pár sorral még megtoldva, újra feladtam, de most már Margit nevét írtam címzettként. Visszajött azzal, hogy meghalt… S az én egyetlen leányomról semmi nyom, semmi hír. Beláttam, hogy személyesen kell felkerekednem.
A legtermészetesebb dolog, legalábbis a nyugati világban, ha az ember meg akar valakit találni, de kevés hozzá az információja, akkor a rend?r-séghez fordul. Nem azért, mert ott nyilvántartják, hanem mert segítenek a felkutatásban. És ehhez a jogosítványukon kívül megvan a szakértelmük és a technikájuk is. Ez így természetes. Mit tehettem volna? Amikor megjöt-tem a városba, én is a rend?rséghez fordultam. Szemükben én nem lehetek más, mint Nyugatra szakadt hazánkfia, jómódú vállalkozó. Már ahogy ná-latok a jómódot értik… Bevallom, nem voltam sok jóra elkészülve. Annak az országnak a rend?rsége, amelyiket itthagytam, minden képzeletet alul-múlt. Most kellemes meglepetésként ért az a segít?készség, jóakarat s szakmai biztonság, amit tapasztaltam. Igen, Tilda, téged volt nehéz megta-lálnom… Mert az viszonylag hamar k**erült, hogy el?bb Karcsi, aztán Margit halt meg. Már vittem is virágot a sírjukra. No de hol a kislány? Va-lami nagynéninél van… Akkor mentem a rend?rségre. Csak a neved tud-tam, az ökonómiai egyetemet, meg hogy hetvennyolc táján nagy valószí-n?séggel visszajöttél a városba. Ez bizony nem sok. Négy-öt tiszt is össze-gy?lt, töprengtek, akkor az egyik a homlokára csapott, hogy rövid ideig volt egy ilyen nev? hölgy az ifjúsági szervezetnél, s a közgazdasági egye-tem is stimmel. Innen már rutinmunka volt a felgöngyölítés… No még annyit, hogy veled kapcsolatban, Tilda, aztán mondtak néhány különös dolgot, majd elmondod, mi igaz bel?le, mi nem. Amikor a tsz-be telefonál-tam, öt perce eljöttél onnan, azért tudtalak csak itt megtalálni benneteket.
– Mióta vagy a városban? – kérdezte Balázs.
– Csak tegnap reggel óta.
– Szállásod hol van?
– Hát hol lenne? Városotok nevezetes építményében, a Hotel Délibáb-ban.
– Jó, akkor ma már nem is mégy vissza – mondta Tilda ellentmondást nem t?r? hangon. – Itt van hely, ágynem?, pizsama, komfort, utóbbi sem-mivel sem rosszabb, mint a szállodában. Majd reggel beszaladsz a cucco-dért, kihozod.
– Rendben, de hát csak nem zavarnék…
– Apa, nem akarsz a lányoddal egy fedél alatt maradni? – kérdezte And-rea kétségbeesetten.
– Persze, dehogynem – bólogatott Menyus. – Kicsit kering velem a vi-lág, lehet, hogy veletek is… De mindez oly csodálatos.
– Állj majd be a kocsiddal az udvarra – indítványozta Balázs. – És tény-leg érezd jól magad nálunk, ameddig csak óhajtod.
– Köszönöm, borzasztó rendesek vagytok. De ha már itt tartunk, akkor egy kicsit nézzünk el?re is, ne csak visszafelé. – Balázs és Tilda felé for-dult. – Fontos, nagyon fontos dolgot kell mondanom. Andreát nem azért kutattam fel, hogy itthagyjam. Jön velem Nyugatra. A belügyiek megígér-ték, hogy két hét alatt elintézik. Addig lennék itt. Van egy élettársam, egy francia n?, aki most Svájcban maradt. Mert az én kis megtakarított pénzem is svájci frankban van. Nem sok, csak olyan kétmillió. Mindegy, lehet be-l?le valamit kezdeni. Hozzájön még, amit Új-Zélandon pénzzé tudok tenni. Mert már csak ezért megyek vissza. Megfogadtam, csak akkor költözöm Európába, ha megtalálom a lányom. Hát ez most már legalább eld?lt…
– Arra nem gondoltál, hogy hazajössz? – kérdezte Tilda.
– Nem, nem… A Nyugat nélkül én már nem tudnék meglenni.
Andreával keringett, forgott a világ, mintha életét egy eddig ismeretlen fény lengené be. Istenem, de sok mindent meg kell még beszélni – sóhaj-tott. De lesz rá id?, s az is lesz, akivel megbeszélje. Ugyan eddig is volt, egészében véve szerencsésnek mondhatja magát. De az mégiscsak csodála-tos, hogy majdnem tizenhét éves korában talált rá az apjára.
Másnap még reggeli el?tt bement Menyus a városba, s a szállodából el-hozta két jókora b?röndnyi poggyászát.
Tilda azt mondta, be kell mennie a munkahelyére, de már ebédre jön is vissza. Az ebédkészítés feladata Andreára vár.
Eleinte a lány kicsit duzzogott emiatt, mert Balázs mellett ? is szerette volna végigkísérni apját a farmon.
A farm megtekintése majdnem az egész délel?ttöt igénybe vette. Ami-kor végeztek, Menyus bólogatva megjegyezte:
– Jó a gazdaságod, s?t igen jó. Magyar viszonylatban a legjobbak közé tartozik. Nyugati szemmel itt-ott vannak hiányok, f?leg, ami a feldolgozást illeti.
Balázs elmondta a sajtkészítésre vonatkozó elképzeléseit, amelyet Menyus nagyon jóknak tartott.
Épp a tehéncsöcsös szobába mentek be, amikor Tilda kocsija is beállt az udvarra. Az asszony kiszállt, és siet?s léptekkel ment utánuk. A konyha fel?l Andrea is idekeveredett.
Tilda kérte mindnyájukat, hogy üljenek le egy percre, mert fontos beje-lenteni valója van. Már úgy értve, hogy Menyus számára, s ezzel némiképp lecsillapította Balázs és Andrea felcsigázott várakozását.
– Figyelj, Menyus! Miel?tt apróbb jelekb?l, netán mások informálásából következtetnél életünk némely rejtelmeire, tudd meg t?lünk, hogy mi is a valóság. Mi nem házasságban élünk, erre, gondolom, elég hamar rájöttél, de még nem is hagyományos értelemben vett élettársi kapcsolatban, hanem kommunában. Tehát Balázzsal nemcsak én vagyok szexuális kapcsolatban, hanem Andrea is.
Menyus a nagy bejelentés hallatán kacagásban tört ki:
– Gyerekek, olykor elfelejtitek, hogy én Nyugatról jöttem. Nekem ti semmi új dolgot nem tudtok mondani és mutatni… A Nyugat régóta tele van kommunákkal. Sokkal cifrább összetétel?ekkel, mint a tiétek. Akkor meg mi a probléma? Ja, értem… Andrea, édes lányom nagyon fájna, ha nem jönnél velem, de végül is te döntesz. Egyedül te…
Balázs és Tilda elértették a nekik szóló rejtett figyelmeztetést: nekik sem áll jogukban a lányt befolyásolni, vagy pláne maradásra kényszeríteni.
A vendég egyhamar beilleszkedett a kommuna hétköznapjaiba. Észre-vette azt is, hogy Tilda többször rajta felejti tekintetét. Ezt Menyus min-dannyiszor mosollyal viszonozta.
Egy hét eltelte után Menyus az egyik reggelen tovább maradt az ágyban, mint máskor. Egyszer?en lustálkodott, és vágyakozott, pontosan maga sem tudta, hogy mire.
A kopogtatás után, válaszra sem várva, Tilda jött be a szobába. Egy kancsó friss tejet hozott, két pohárral. Az asszonyon csak a mogyorószín köntös volt, meglehet?sen lazán kötött övvel. Amíg jött Tilda az ágy felé, a férfi azt gondolta, tényleg csak a friss tej hiányzott neki. Amikor azonban a n? leült az ágy szélére, s kibomlott rajta a köntös, k**erült, hogy más is hiányzik.
Menyus lassú kortyokban itta meg a pohár tejet. Tilda ezúttal csak egy-két kortyot ivott. A férfi, továbbra is a könyökére támaszkodva, megoldotta az övet, a köntös egy pillanat alatt lehullt az asszonyról, aki vágytól remeg? testtel bújt mellé. Most már Menyus hagyta, hogy pizsamájából kihámozza a n?, s gondozásába vegye megéled? fütykösét. Mélységeket és magasságokat bejáró, a gyönyör szerpentinjeire újra és újra felkapaszkodó szeretkezésben forrtak össze.
Még volt egy hét az elutazásig, s nem múlt el immár Menyus szobájában sem éjszaka szerelmes összebújás, összetapadás nélkül.
Ez az id?szak, búcsúzás volt a javából Balázs és Andrea között is.
Aztán letelt a hét, s Menyus két napra Pestre ment. Azt mondta, civili-zált országban egy ilyen ügyet fél óra alatt lehet elintézni, de örül, ha hol-nap estére visszatérhet a papírokkal. Vitte magával Andreát is…
A Hetessy-tanyán feszült várakozással telt el a két nap. Végre másnap kés? este begördült az ezüstszín? autó. Menyus a papírokat lobogtatva jött befelé, Andrea örömében indiántáncot járt: minden el van intézve.
Menyus kifújta magát, és bejelentette:
– Ez a bolond lány rábeszélt, hogy maradjunk még egy hétig. Mert nagy út ez neki, nagyon nagy, sok mindenkit?l el kell búcsúznia. Így hát a nya-katokon maradok ezután is. De egy hétnél tovább semmiképp sem!
S ujját tréfás figyelmeztetésként Andreára emelte. Tilda viszont odalé-pett hozzá, és szájon csókolta.
…S eltelt a hét. Kora reggel Andrea minden szükségesnek vélt holmiját bepakolták Menyus kocsijába, s könnyes búcsúzkodás után – a felkel? nap szigorú sugaraitól kísérve – egyre nagyobb fokozatú sebességbe kapcsolva elindultak napnyugatnak.

Related stories

See All Related Stories »